Kevés turista látogat e festői szépségű szigetre, amely elsősorban az olaszok - mondhatni titokban tartott - üdülőhelye.
A sziget már a kőkorszakban sem volt néptelen, később etruszkok lakták, valószínűleg katonai helyőrségük volt Giglión. A római korban a hatalmas birodalom különböző részeit összekötő hajóutak kereszteződtek itt.
Reg Vallintine brit búvár pontosan ötven évvel ezelőtt, 1961-ben fedezett fel a sziget partjainál, a Campese-öbölben, ötven méteres mélységben egy etruszk hajóroncsot. Kiderült, hogy a Kr.e. 600-as évekből való hajó maradványa az ismert legrégebbi, tengerfenéken található hajóroncs.
A felfedezés utáni években fosztogatás áldozatává vált a felbecsülhetetlen értékű lelet, s csak húsz évvel később, 1981-86 között vizsgálták meg a hajóroncsot az oxfordi egyetem kutatói Mensun Bound vezetésével.
A hajóroncsból csak az orr-rész maradt meg, amelynek gerendáit kötéllel erősítették egymáshoz, hogy ellenállóbbá tegyék.
A nagy mélység miatt sok mélybúvár vett részt a tudományos munkában. Találtak a hajóban egy bronz sisakot, föníciai és etruszk amforákat, illetve az etruszk iparművészet jelképének számító bucchero kerámiákat. A legnevezetesebb lelet, amelyet kiemeltek a roncsbon, egy tolómérő volt, amely a világon talán az egyetlen ilyen, antik időkből megmaradt szerszám. Könnyű volt felismerni, mert nagyon hasonlított a ma is használt tolómérőkre.
25°C
Hozzászólok! 
