Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 17°C | 23°C Még több cikk.

Negyven tény, amit nem tudtál Woodstockról

Negyven évvel ezelőtt, 1969 augusztus 15 és 18 között rendezték meg a rock and roll történetének leghíresebb zenei fesztiválját Woodstockban. A legendás rendezvényről 40 olyan tény, amit eddig nem tudtunk...
1. A beatnikek, hippik, virággyerekek és rock legendák nem Woodstockban gyűltek össze, hanem egy Bethel nevű kisvárosban, New York államban.

2. A fesztivál ötlete Michael Lang menedzsertől és Artie Kornfeld zeneszerzőből lett lemezkiadó-igazgatótól származott. Pénzhez akartak jutni, hogy felépíthessenek egy lemezstúdiót Woodstock-ban, nem messze New York-tól, ami akkor a rock and roll fellegvárának számított olyan zenészekkel, mint Bob Dylan, a The Band és Van Morrison.

3. Woodstockban nem volt a rendezvénynek megfelelő hely a, ezért az első tervekben egy másik település, az attól 40 mérföldre fekvő Wallkill szerepelt. De a városka lakói meghiúsították a fesztivál megrendezését. Így esett a választás végül Max Yasgur farmer lucernaföldjére, amit a gazda csekély 75 000 dollár ellenében adott bérbe.

4. Melanie Safka elfelejtette magával vinni belépőjét, amit a fellépők kaptak, így arra kényszerült, hogy dalát a színpad mögött énekelje el - a biztonsági őröknek.

5. Joni Mitchell írta a fesztivál legemlékezetesebb dalát: a We Are Stardust We Are Golden" kezdetűt. Mindenki sírt, amikor elénekelte.


6. A virággyerekek a fesztiválon való jelenlétükkel tiltakoztak a vietnámi háború és a rasszizmus ellen.

7. Amikor elkezdtek gyülekezni az esőfelhők Woodstock felett, a mikrofonba valaki azt mondta: "Gondoljunk erősen arra, hogy elmenjenek az esőfelhők!" Elkezdték skandálni: "Nem akarunk esőt! Nem akarunk esőt!" De a felhők nem szálltak el, és három órán keresztül úgy zuhogott, mintha dézsából öntötték volna. Majdnem 13 centiméternyi (!) eső hullott, Woodstock sártengerré vált. Ennek ellenére Joan Baez híres dala, a We Shall Overcome túlharsogta a szakadó esőt.

8. A felhőszakadás alatt többen tartottak attól, hogy valamelyik zenészt megrázza az áram. Alvin Lee-t a Ten Years Afterből fellépése előtt figyelmeztették: az eső veszélyes lehet. "Ugyan már! Ha megráz az áram Woodstock-ban, annál több lemezt adunk el!" - válaszolta.

9. Jimi Hendrix fellépését a New York Post a "hatvanas évek legnagyszerűbb pillanatának" minősítette. Még annak ellenére is, hogy koncertjét sokan nem várták meg: hazamentek, mert a szenzációs gitárvirtuóz hétfőn reggel 9-kor lépett színpadra.

10. A briteket a Ten Years After,a The Who, a The Incredible String Band, a Keef Hartley Band, Graham Nash és Mitch Mitchell képviselte.

Hendrix fellépését már nem mindenki várta meg.
Jimi Hendrix fellépését már nem mindenki várta meg.

11. Joe Cocker szívbemarkolóan adta elő a Beatles With A Little Help From My Friends című dalát, ez volt az egyik legjobb előadás.

12. Eredetileg 32 zenekar és előadó lépett volna fel, de az Iron Butterfly leragadt a repülőtéren, mert a helikopter, amit megrendeltek, hogy Woodstock-ban vigye őket, nem érkezett meg. A szervezők annyira nem is bánták, mert egy kicsit aggódtak, hogy a békés hippi zenekarok mellett fellépő heavy metál banda muzsikája alatt elszabadul a pokol, és koncertjük erőszakhoz vezet.

13. A The Jeff Beck Group - Rod Stewarttal és Ronnie Wooddal zenéltek volna - elvállalta ugyan a fellépést, de még Woodstockba érkezésük előtt feloszlott a banda. Pontosabban a koncertet megelőző estén.

14. John Lennon azt mondta a szervezőknek: ő is részt akar venni a woodstocki fesztiválon. Akkor éppen Kanadában volt, de az amerikai kormány nem adott neki beutazási engedélyt.

15. Összesen 90 millió méternyi farmer és póló "vett részt" a fesztiválon.


16. A gitárnyakon ülő fehér "galamb", amelyik "Három nap béke és zene" szlogent hirdette, igazából nem is galamb volt, hanem egy olyan Amerikában elterjedt madár, a cat-bird, amelyik nyávogó, macskát utánzó hangjáról ismert.

17. Habár a fesztivál rendezőit többek között Bob Dylan és zenekara, a The Band inspirálta, Dylan nem léphetett fel: egyik gyereke éppen azon a hétvégén került kórházba.

18. A skót folkkvartett, a The Incredible String Band azt mondta Mark Ellen írónak a woodstocki fellépésről: "Hihetetlen volt, egyszerűen beleszédültünk. A lányok a testüket alig takaró ruhákban, akusztikus gitárok hangja, dobok - szédületes volt."

19. Nyolc nő vetélt el és több gyermek születéséről is érkezett jelentés. Az egyik nőt helikopterrel vitték a helyi kórházba, ahol világra hozta gyermekét. Egy másik anya egy autóban szült: kilenc mérföldes dugóba kerültek, nem értek be a kórházba.

20. A hippi név a hipster kifejezésből ered, azokat hívták így, akik San Francisco negyedébe, Haight-Ashburybe költöztek a szerelem nyarán, 1967-ben. A Yippie-ket (az Abbie Hofman vezette Youth International Party - Fiatalok nemzetközi pártjának balos szárnya) csak a pénz vezette, ők 10 000 dollárt kértek a woodstocki fesztivál szervezőitől azért, hogy nehogy valami kellemetlen esemény miatt félbe kelljen szakítani a rendezvényt.

Cocker már fiatalon is rekedt volt.
Joe Cocker már fiatalon is rekedt volt.

21. A szervezők a hivatalos szerveknek előzetesen azt mondták: 50 000 embert várnak a koncertre - ezzel szemben 186 000 jegyet adtak el elővételben (naponta 6 dollárba kerültek a koncertek). Végül úgy gondolták, 200 000 látogató lesz, de nem: a woodstocki fesztiválon 500 000 ember volt kíváncsi a koncertekre. További egymillióan nem jutottak el a rendezvényre az utakon kialakult hatalmas dugók miatt. A fesztivált egyébként úgy hirdették: "Egy hétvége az országban".

22. Nem várt kiadások is felmerültek: a fesztivált szervező Woodstock Ventures nagy összegeket fizetett ki azért, hogy a húzónevek ott legyenek a rendezvényen. A legtöbb pénzt a Jefferson Airplane-nek adták, kétszer akkora gázsit, mint ami akkor szokásos volt: 12 000 dollárt. A The Grateful Dead, Janis Joplin és a The Who a gázsit még a fellépés előtt kérte, készpénzben .

23. A szolgálaton kívüli rendőrök nem jelentkezhettek a fesztivál biztonsági szolgálatának tajgai sorába, ezért egy új-mexikói kommunát, a Hog Farm néven ismert társaságot bízták meg azzal, hogy biztosítsa a rendezvényt.

24. Körülbelül kéttucat jegyárusító bódét állítottak fel a helyszínen, de mivel a fesztiválvendégek mindet ripityára törték, végül a bódékat nem üzemelték be. Bár a szervezők szerették volna, ha a vendégek minden nap újra és újra jegyeket váltanak, erre nem került sor: a fesztiválozók ugyanis lerombolták a kerítéseket, és kijelentették, hogy Woodstock ingyenes.

25. A The Hog Farm volt a felelős az élelmiszer ellátásért. 160 000 darab papírtányért, villákat, kést, kanalat és 30 000 papír poharat vittek a fesztiválra. Több hordónyi barnarizst rendeltek. Egyszerre ötezer embert tudtak kiszolgálni, összességében a fesztivál ideje alatt 160 000-190 000 embert láttak el élelemmel.


26. A Food For Love a hamburgerek árát 25 centről 1 dollárra vitte fel a fesztiválon. A szervezők ezt egyenesen kapitalizmusnak gondolták, amely ellentétes a fesztivál szellemiségével, ezért ajtót mutattak a hamburgeres cégnek.

27. Hallván, hogy Woodstockban egyre fogy az élelem, egy zsidó közösség 200 vekni kenyérből sonkás szendvicseket készített, amit nővérek osztottak szét.

28. Az egyik pszichedelikus rock bandának, a Sweetwaternek kellett volna megnyitnia a fesztivált - de sajnos nem értek oda: beragadtak a dugóba.

29. Habár a fesztivál kezdése több mint egy órát csúszott, a szervezők még így is nagy pánikban voltak, hogy találjanak egy fellépőt, aki képes színpadra állni. Tim Hardin (aki később heroin túladagolásban halt meg) ugyanis belőtte magát, így Richie Havens kezdte. Amikor Havens befejezte a műsorát, mondták neki, hogy maradjon még a színpadon, mert a következő banda nem tud elkezdeni játszani. Dala, a Freedom improvizáció volt - és világszerte siker lett.

30. Mivel a fesztivál hangulata háborúellenes volt, ironikus, hogy az amerikai hadsereg jelenléte és hathatós segítsége nélkül valószínűleg tragédiába torkollt volna a rendezvény. Ugyanis a légierő szállított a helyszínre helikopterrel élelmet, orvosokat és egyes előadókat is. A hippik azt mondták róluk: velünk vannak, nem pedig ellenünk. A fesztiválon 45 önkéntes orvos dolgozott - fizetséget nem kaptak.

Melanie Safka elfelejtette magával vinni belépőjét...
Melanie Safka elfelejtette magával
vinni a belépőjét...

31. John Sebastian váratlan produkcióval szerepelt. Sürgették, hogy kezdje el a koncertet, ám kiderült: elszívott egy marihuanás cigarettát, és némi LSD-vel dobta fel magát. Ez persze megmagyarázta kaotikus előadását, amelyen többször kiabált össze vissza, például azt, hogy "Messze kint! Messze fent! Messze lent! Messze körbe! Igazán bámulatosak vagytok, egy egész város vagytok!"

32. A rendezők azért építtettek forgószínpadot, hogy minimálisra csökkentsék a két koncert közötti üresjáratot. Amikor az egyik koncert véget ért, már be is forgatták a következő csapatot. A forgószínpad azonban nem bírta el a sok fellépő súlyát, és a kerekei tönkre mentek.

33. Azoknak, akik eltévedtek, nyilakat erősítettek a fákra, így próbálták útbaigazítani őket.

34. Tíz fesztiválozóból kilenc szívott marihuánát, 33 embert tartóztattak le drogárusítás miatt.

35. Woodstockban ketten haltak meg: egy férfi heroin-túladagolásban, egy tinédzser pedig azért, mert egy traktor eltaposta, miközben a hálózsákjában aludt. A sofőrt soha nem találták meg.

36. A fesztivál hétvégéjére Woodstock New York állam harmadik legnagyobb városává vált. De az alapvető infrastruktúra hiánya miatt a területet Nelson Rockefeller kormányzó katasztrófaövezetté nyilvánította. Az egészségügyi részleg 5 162 beteg ellátást dokumentált, beleértve 797 kábítószeres esetet. Mindezek ellenére a Time magazin a fesztiválról a történelem legbékésebb eseményeként számít be.

37. Miközben a fellépők nagy része nagyon jól érezte magát a, a Ravi Shankar szitárművész rettenetesnek tartotta az egészet. Azt nyilatkozta: a területen összegyűlt rajongók hada őt az indiai vízibivalyokra emlékeztette.

38. A színész-country énekest, Roy Rogerst - akit a Cowboyok királyának hívtak az azonos című western film miatt, amelyben szerepelt - kérték fel arra, hogy zárja be a rendezvényt azzal, hogy elénekli a Happy Trails To You című dalt. De a menedzsere nem egyezett bele.

39. Woodstockot négyszer próbálták újraéleszteni: 1979-ben, 1989-ben, 1994-ben, és ott volt még az utolsó tragédiába torkolló 1999-es fesztivál, amely botrányba és erőszakba fulladt. Amerikában és Európában számtalan alkalommal megemlékeztek az évfordulóról.

40. A szervezők végül 1,3 millió dollárt buktak a fesztiválon. Több mint egy évtizedig tartott, míg minden adósságukat kifizették. A hangfelvételek után járó szerzői jogokkal próbáltak pénzre szert tenni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A történelem híres orvosi műhibái

Friedrich Nietzsche, a filozófus egyszer azt mondta: „Az ember legyen önmaga doktora, különben… Tovább olvasom