Kisalföld logö

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 21°C

Egy párizsi lány emlékiratai: a francia Anne Frank

A párizsi zsidó diáklányt, Héléne Berrt úgy emlegetik: a francia Anne Frank. De míg Anne naplóját 1947-ben kiadták, addig Héléne háborús feljegyzéseit több mint fél évszázadon át csak a hozzá legközelebb állók ismerték.
A napló első oldalain Héléne párizsi életéről ír. Néhány hét múlva pedig már arról: a nácik megszállták Franciaországot, és elkezdődött a brutális rezsim időszaka, amely elrabolta Héléne diákéveit és végül az életét is. Miután az egyetemista lány felismerte, hogy élete veszélyben van, Jeanra bízta a naplóját, aki a titkot és a kis könyvet több mint ötven éven át őrizte, majd 1994-ben Héléne unokahúgának, Mariette Jobnak adta tovább.

Hat évvel később Mariette a naplót a Mémorial de la Shoah Múzeumnak ajándékozta, és elindították a publikálási eljárást. „Héléne azt akarta, hogy naplóját olvassák az emberek – mondta a ma 44 éves Mariette. – Így a lelke, egy fénnyel teli, vibráló lélek, örökké köztünk marad."

1942. június 8., hétfő

Az idő nagyszerű, a tegnapi vihar friss levegőt hozott. Ez az első nap, amikor viselnem kell a sárga csillagot. Az életnek két oldala van: fiatalság, szépség és frissesség, mindez benne van ebben a fáradt reggelben, a barbarizmust pedig a sárga csillag képviseli.

Istenem, soha nem gondoltam, hogy ez ilyen nehéz lesz. Nagyon bátor voltam egész nap. Felemeltem a fejem, és mereven néztem a többi embert, és elkerültem a tekintetüket. Semmivel sem tudtam elfoglalni magam a Sorbonne könyvtárában.

Délután 4-kor Jean Morawiecki jött be. Megnyugtató volt beszélgetni vele. Megmutattam neki a csillagot. Biztos vagyok benne: nem tudta, hogy zsidó vagyok. Attól féltem, hogy a barátságunk véget ér. De később sétáltunk egyet a Sévres-Babylone-ig, és nagyon kedves volt. Azt hiszem, elgondolkodott.

Június 9., kedd

A mai nap még rosszabb volt, mint a tegnapi. Az arcomon látszott az erőlködés, hogy próbálom visszatartani a könnyeimet. Délután 2-re mentem be az egyetemre. Néhány diák megnézett.

Hirtelen azt éreztem, hogy már soha többé nem vagyok önmagam. Láttam a barátságos arcokat magam körül, de láttam azt is, hogy kényelmetlenül érzik magukat, és zavarodottak.

Június 23., szerda

[Héléne apja, Raymond Berr, az elismert kémikus és akadémikus nagy szerepet játszott a francia kémiai iparban a háború előtti időszakban. A német hatóságok irodájában letartóztatták.]

A párizsi zsidó diáklányt, Héléne Berrt úgy emlegetik: a francia Anne Frank.
A párizsi zsidó diáklányt, Héléne Berrt úgy emlegetik:
a francia Anne Frank.

Június 24., csütörtök

Meg akartam ezt írni tegnap este, de túlságosan össze voltam törve. Hirtelen szembesültem azzal ma reggel, hogy a Papa nem fog lejönni az asztalhoz reggelizni. A gondolat nagyon fájdalmas volt.

Tegnap délután fél egy körül csengett a telefon: a rendőrtiszt volt, aki Papát letartóztatta. Azt mondta, hogy Papa a sárga csillagot nem a megfelelő módon viselte. Mama azt mondta, hogy ő rakta fel a csillagot, méghozzá felvarrta, és Papa emiatt nem tudja minden öltönyén hordani. A tiszt azt mondta, hogy a drancy-i táborban mindenkinek viselnie kell a csillagot. Innen tudtuk meg, hogy a Papa egy internáló táborban van Párizs külvárosában.

Június 30., kedd

Ma reggel a Papa elküldte a ruhajegyzékét. Kért jó sok kötött ruhát is. Ahogyan a Mama végigolvasta a listát, a hangja megtört volt. Felolvasott egy szót, amit nem értettem. Később tudtam meg, tetűirtót jelentett.

Július 5., hétfő

Megérkezett a Papa második képeslapja. Precíz és intellektuális írása nem változott, de amit olvastunk, abból rájöttünk, hogy az élet megváltozott és bezárult számára, és a bebörtönzöttek élete borzalmas.

A napló első oldalain Héléne párizsi életéről ír.
A napló első oldalain Héléne párizsi életéről ír.

Július 10., péntek

Egy új parancs jött ki reggel, méghozzá a metróval kapcsolatosan. Ma reggel az Ecole Militaire-nél éppen az első kocsiba akartam beszállni, amikor a felügyelő megszólított: „Te ott, egy másik kocsiba!". Beszálltam az utolsó előttibe, és a szememet elöntötték a könnyek, tiltakozva ez ellen a brutalitás ellen. A zsidók többé már nem mehetnek keresztül a Champs-Elysées-n. Színházakba és éttermekbe sem járhatunk.

Július 18., szombat

Egész héten csak egyetlen dologra tudtam gondolni: hogy láthassam Jeant. A napok, amelyeket vele tölthetek, jelentik az egyetlen jó dolgot az életemben.

Július 19., vasárnap

Monsieur Boucher hozott nekünk híreket a Vélodrome d'Hiverből [az Eiffel-torony melletti terület, ahova a zsidókat zárták, mielőtt koncentrációs táborokba küldték volna őket]. Húszezer ember van ott, maga a pokol. Nagyon sokan meghaltak már közülük.

Július 21., kedd

Adatok Isabelle-től: 15 000 férfi, nő és gyerek van a Vélodrome d'Hiver-ben, szinte csak guggolva tudnak aludni. Nincs egy csepp vizük sem, a németek elzárták a víz- és gázvezetékeket. Nagyon sok a beteg, akinek kórházi ápolásra lenne szüksége. Sok a TBC-s, ők a fertőző betegségre figyelmeztető kendőt viselik a nyakukban. A nők ott szülnek, ahol épp vannak. Nincs orvosi ellátás.

Héléne háborús feljegyzéseit több mint fél évszázadon át csak a hozzá legközelebb állók ismerték.
Héléne háborús feljegyzéseit több mint fél évszázadon át
csak a hozzá legközelebb állók ismerték.

Július 22., szerda

Ma reggel elmentem az UGIF-hoz [Union Générale des Israélites de France, egy segélyszervezet, amelynek célja a zsidó családok újraegyesítése volt]. Végre találtam magamnak valami elfoglaltságot, és már nem csak magammal foglalkozom. Boldog vagyok.

Július 23., csütörtök

Tegnap és ma reggel dolgoztam. Nagyon boldog vagyok, hogy el tudom szigetelni magam ettől a borzasztó valóságtól. Egész nap nők hosszú sora áll az irodában, akiknek elveszett a gyermeke. Férfiak, akik a feleségüket keresik, és gyerekek, akik a szüleiket. Nem nagyon szoktam ilyet látni, mert a hátsó irodában dolgozom. Tegnap egy egész szerelvény érkezett teli gyerekekkel Bordeaux-ból és Belfort-ból. Olyan vonatokon hozták őket, amelyeken kirándulni szoktak menni. Rettenetes ez az egész.

Augusztus 21., péntek

Minden gyereket összegyűjtöttek a Beaune-la-Rowlande táborban [koncentrációs tábor Párizs mellett], valószínűleg deportálni fogják őket. A betegségek és a tetvek miatt mindannyian nagyon visszataszítóak. Szegény kis lelkek!

Szeptember 5., szombat

A kis Bernard mesélte nekem, hogy az anyját és a nővérét deportálták. Borzasztó volt, hogy a gyerek száját ez a mondat hagyta el: „Biztos vagyok benne, hogy nem jövök vissza élve."

Szeptember 6., vasárnap

Rájöttem, nincs semmi remény. Minden ijesztő. Monsieur R. elmagyarázta Denise-nek [Héléne nővére], hogy mi történik deportálás előtt. Mindenkit kopaszra borotválnak, úgy néznek ki az emberek, mint a barbárok. Aztán marhavagonokba hajtják őket, és rájuk zárják az ajtókat.

Szeptember 22., kedd

[A német hatóságok szabadon engedték Raymond Berrt váltságdíj fejében. A pénzt alkalmazottai gyűjtötték össze.]

Papa itt van, itthon van. Már hat órája, hogy megérkezett, és ma éjjel itthon fog aludni. Az estét vele töltjük. Le-föl járkál a dolgozószobájában, zavart kifejezéssel az arcán.

Héléne, a francia Anne Frank.
Héléne, a francia Anne Frank.

November 26., kedd

Levél Jeantól. Csak ma reggel ment el. Amikor hazajöttem az UGIF-tól, egy varázslatos szegfűcsokor várt rám itthon, tőle.

[Héléne 1942 novemberében, két nappal azután, hogy Jean Morawiecki csatlakozott a Szabad Franciaország felszabadító erőkhöz, félbe hagyta naplóját. Csak egy évvel később folytatta.]

1943. október 10., hétfő

Újrakezdem a naplót ma éjjel, egy évvel a megszállás kezdete után. Miért? Mert ma az az érzés töltött el, hogy le kell írnom a valóságot, ami történik. Mindennap minden órájában mindig újabb és újabb fájdalmas felismerésekre jutok, hogy ezt a szenvedést, amit átélünk, mások nem tudják elképzelni. Írnom kell tehát, hogy megmutassam később az embereknek, milyenek is voltak ezek az idők.

Gondolok mindazokra, akiket deportáltak, és azokra, akik börtönben vannak. Azt gondolom, hogy ebben a helyzetben mindannyian tudunk valami apró dolgot tenni. És meg is kell tennünk.

Október 25., hétfő

Az élet rövid és drága. Minden elveszíti az értelmét a halállal. Attól félek, nem leszek itt, amikor Jean visszatér. Magamat nem féltem, de valami mást, valami szépet, ami lehetne, féltek.

Október 27., szerda

Tudom, miért írom ezt a naplót. Azt akarom, hogy adják oda Jeannak, ha nem leszek itt, amikor visszatér. Nem akarok eltűnni anélkül, hogy tudná, mi járt a fejemben, mire gondoltam távolléte alatt. Ezt a naplót Andrée-nak fogom odaadni, a családunk szakácsának. Semmi más anyagi dolog nem foglalkoztat ezenkívül, csak az, hogy ez a kis füzet megmeneküljön, amiben a lelkem és az emlékeim vannak.

November 9., kedd

Egy két és fél éves kislányt vittem ma a gyermekkórházba. Az anyját és az apját deportálták. A kórházban sírt, és azt kiabálta: Mama. Mama - ez az a szó, amit kimondunk, amikor fáj valami, vagy boldogtalanok vagyunk.

November 12., péntek

Ebéd után Madame Agache [katolikus nővér] rohanva jött. „Azt mondod, elviszik a gyerekeket?" – kérdezte. Rettenetesen érezte magát. Képtelenség kifejezni azt a fájdalmat, amit akkor éreztünk a gyerekek miatt. „Ezt mondjuk már neked egy éve, de te nem hiszel nekünk!" Mindenki vak volt, nem akarták látni ezeket a dolgokat.

Héléne-t és a szüleit 1944. március 27-én tartóztatták le.
Héléne-t és a szüleit 1944. március 27-én tartóztatták le.

November 24., szerda

Ma egy éve, hogy Jean elment. Ma egy éve, hogy hazajöttem, és itthon várt a virágcsokor, amit nekem küldött.

December 13., hétfő

Körülbelül két hete az a gyanúm, hogy még január 1. előtt mindannyiunkat letartóztatnak. Nem félek. Tudom, hogy ha elvisznek minket, engem elválasztanak a szüleimtől. És ez rendkívül fájdalmas lesz mindannyiunknak.

December 31., péntek

Amikor azt írom: zsidó, nem tudom, pontosan hogy értem, mert nálam ez a megkülönböztetés nem létezik. Nem érzem, hogy különböznék más emberektől. Talán ezért van az, hogy annyira szenvedek emiatt.

1944. február 1., szerda

Manapság, ha látok egy német férfit vagy nőt, a harag hulláma önt el. Ez újdonság számomra. Szeretném őket megütni. Vak, buta és brutális zombiknak látom a németeket, és őket teszem felelősség mindazért, ami most történik. Megtanultam volna gyűlölni?

Február 15., szerda

Tegnap Andrée-nál átfutottam a naplómat. Pont egy éve kezdtem, és ez az év egyszerre volt tragikus és csodálatos - egy éve találkoztam Jeannal. Mostanra minden szürkébe fordult, és semmi más nincs, csak véget nem érő aggódás. A hónapok évekké álltak össze, az évek pedig történelemmé, és úgy érzem, közeleg az összeomlás.

Héléne-t és a szüleit 1944. március 27-én tartóztatták le, pontosan Héléne 23. születésnapján. Az anyját 1944. április 30-án elgázosították, az apját 1944 szeptemberében ölték meg Auschwitzban.

Héléne több mint egy évvel élte őket túl Bergen-Belsenben. Megbetegedett, de nem tífuszban halt meg. Egyik reggel brutálisan megverték. Ez 1945-ben történt, öt nappal azelőtt, hogy a brit hadsereg felszabadította a tábort. Egyik bátyja, Jacques és két lánytestvére, Yvonne és Denise (Mariette anyja), aki Párizson kívül élt, megmenekült. Jean Morawiecki diplomata lett. 1950-ben házasodott meg, egy lánya született. Héléne naplójának részleteit elsőként egy francia napilap adta közre.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Blog Action Day szerte a blogoszférában

A mai napon csaknem tízezer blogger, több tízmillió olvasó együtt emel szót a világon fellelhető szegénység ellen a Blog Action Day keretében. Tovább olvasom