Kisalföld logö

2018. 07. 16. hétfő - Valter 17°C | 28°C Még több cikk.

Chile, Burma, Itália, Kína: szél és víz, tűz és föld

Katasztrófa katasztrófát követ idén májusban. A Burmán (mai nevén Mianmaron) végigsöprő Nargis ciklon közel százezer halálos áldozatot követelt, a hajléktalanok száma eléri az egymillió főt. VIDEÓVAL
Ázsia másik pontján, Délnyugat-Kínában tízezrek életét követelte a földrengés. Aktivizálódott Európában az Etna, Dél-Amerikában pedig a chilei Chaitén vulkán – kilencezer év szunnyadás után. Mindez a véletlen műve? Raymond Lo hongkongi feng shui mester szerint 2008-at a patkány éveként a föld és a víz szimbolizálja, s e kettő kapcsolata ingatag.

Két vulkánkitörés is riadalmat okoz Dél-Amerikában: a Chaitén tűzhányó miatt Chilében, míg Peruban a Querapi környékéről kezdődött meg az evakuálás. Egyik országban sincsenek sérültek.

Piszkos vihar

Kilencezer év szunnyadás után, idén május 2-án kitört az ezer méter magas, hófödte Chaitén vulkán. A hamu olyan éjszakai sötétségbe borította a környéket, hogy a hatóságok először nem tudták megállapítani, melyik tűzhányó lépett működésbe. A kilövellt por- és hamuoszlop mintegy 19 kilométer magasra jutott fel a légkörben. A kiömlő láva nagy sűrűségű és viszonylag kevés, ezért nem öntött el nagy területet. Egy vulkanológus azonban arra figyelmeztet: ez valószínűleg csak a kezdet, várható egy nagyobb, robbanásszerű kitörés.

A Mianmaron (Burma) május 3-án végigsöpört Nargis trópusi ciklon pusztítása után egy kisfiút tart karjában anyja Kavmuban. Fotó: MTI/EPA
A Mianmaron (Burma) május 3-án végigsöpört Nargis trópusi ciklon pusztítása után egy kisfiút tart karjában anyja Kavmuban. Fotó: MTI/EPA

A látványos természeti jelenségről a National Geographic érdekes fotót közöl: a füstfelhőben villámlást is sikerült megörökíteni. A lencsevégre kapott különös jelenséget a kutatók „piszkos viharnak" nevezték el.

Segítség nélkül

Az Iravádi folyó deltájában a nem végleges hivatalos adatok szerint közel 78 ezren meghaltak vagy eltűntek – a Nagris ciklon pusztítása után. Ám nyugati diplomaták és nemzetközi szervezetek ennél is jóval többről, 100-200 ezer áldozatról beszélnek.

Kétszáz kilométer per órás szelekkel csapott le május 3-án a tornádó Burma (a négy évtizede hatalmon lévő katonai junta elnevezése szerint Mianmar) öt tartományára. E régiókat, ahol közel 24 millió ember él, az ország katonai vezetése katasztrófa sújtotta területté nyilvánította.

Dél-Amerikában a chilei Chaitén vulkán: láva, por és hamu váltakozva tör a felszínre. Fotó: DM
Dél-Amerikában a chilei Chaitén vulkán: láva, por és hamu váltakozva tör a felszínre. Fotó: DM

Bár az ENSZ képviselői bejelentették: készek segítséget adni a károk helyreállításában, ám a burmai hatóságok nem, illetve késlekedve adnak beutazási engedélyt a nemzetközi szervezetek munkatársainak. A rezsim ellenállása miatt a szükséges segélyek alig húsz százalékát tudják naponta a térségbe juttatni. A burmai állapotok ismét fölvetették a kérdést: népirtás vagy tömeges etnikai tisztogatás esetében az érintett kormány beleegyezése nélkül is segíthetnek-e más államok. A segélyszervezetek szerint több százezren, a brit Oxfam szerint másfél millióan vannak életveszélyben a Nargis ciklon pusztítása nyomán.

Az AFP riporterének sikerült eljutnia Rangún városából délre, a Irrawaddy deltavidékére, ahol a legnagyobb pusztítást végezte a ciklon. A helyszíni jelentés szerint az emberek „éhesek, szomjasak. Sokan napok óta semmit sem ettek. Az arcukon feszültség és félelem látszik. A szoptatós anyák az út mellett állnak, egyik karjukkal a csecsemőt tartják, a másikkal koldulnak – írja a riporter. – Az embereknek edényeik sincsenek, mindenüket elvitte a vihar. Ám ha lenne, akkor sem tudnának bele mit tenni. Néha elhalad a kormány egy-egy konvoja, de senki sem tudja, hová tartanak. A helyzet hihetetlenül szörnyű" – az AFP újságírója szerint, aki egyszer azt is látta, hogy a buddhista szerzetesek egyik szállítmányából a katonák falatoztak.


Természeti katasztrófák - a szárazságtól az özönvízig.


Láva az Etnán

A szicíliai Etna vulkán május 10-én aktivizálódott: a tűzhányó délkeleti kráteréből láva ömlött – közölte az MTI is. A palermói Földtani és Vulkanológiai Intézet hangsúlyozta az utóbbi hetekben „szeizmikus tevékenységek" jeleztek előre a kitörést. A láva lakatlan terület irányába ömlik, nem jelent veszélyt.

Jeleztek az állatok

Hirtelen leapadt a kínai Hubej tartománybeli Ensi város egyik tavának vize, varangyok ezrei lepték el Mianzuban az utcákat, a vuhani állatkert jószágai különösen kezdtek viselkedni: a zebrák fejükkel ütötték karámjuk ajtaját, az elefántok vadul lóbálták ormányukat, a nappal rendszerint szunyókáló tigrisek és az oroszlánok idegesen járkáltak fel-alá. E természeti jelek azonban nem hívták fel az illetékesek figyelmét Kínában a rettentő május 12-i földrengésre.

Egy középiskola romjai alá szorult diákon segít társa a kínai Pejcsuan megyében a 7,9-es erősségű földrengés után. Fotó: MTI/AP/Xinhua/Csen Hszie
Egy középiskola romjai alá szorult diákon segít társa a kínai Pejcsuan megyében a 7,9-es erősségű földrengés után.
Fotó: MTI/AP/Xinhua/Csen Hszie

A Richter-skála szerinti 7,9-es erősségű földmozgás epicentruma Szecsuán tartomány közigazgatási központjától, Csengtutól mintegy 92 kilométerre északnyugatra, Vencsuan település közelében volt. A rengés erejére jellemző, hogy a központjától másfélezer kilométeres távolságra fekvő Pekingben több mint két percig inogtak az épületek, a magasabb épületekből az emberek az utcára menekültek, az ijedtségen kívül sérülés vagy anyagi kár nem történt. Nem rongálódott meg egyetlen pekingi olimpiai létesítmény, továbbá a Három Torok nevű erőmű és gátrendszer sem.

Azonban az ország történetének egyik legsúlyosabb katasztrófájában például a Csengtutól 340 kilométerre keletre található 31 milliós tartományi jogú Csungcsingban egy általános iskola teteje összeomlott, 900 gyerek került a romok alá. A 11 milliós lakosú Csengtuban tanuló két magyar diák nem sérült meg. A kommunista ország hadserege ejtőernyősökkel próbálja eljuttatni a segélycsomagokat Szecsuán tartomány elzártabb részeibe, és mintegy százezer katona vesz részt a mentőakciókban.

Szicíliai tűzhányó legutóbb 2007 novemberében lépett működésbe. Előtte, szeptemberben izzó lávát lövellt ki magából. Fotó: MTI/AP/Luca Bruno
Szicíliai tűzhányó legutóbb 2007 novemberében lépett működésbe. Előtte, szeptemberben izzó lávát lövellt ki magából. Fotó: MTI/AP/Luca Bruno

A környéken eddig több mint ezerszáz utórengést regisztráltak. Egy 5,9-es erősségű utórengés miatt tegnap délután egy időre fel kellett függeszteni a mentést Kína délnyugati részén. A túlélők közül a leghosszabb időt, 97 órát egy negyven év körüli vállalkozó töltötte a romok alatt. A hivatalos adatok szerint a kínai földrengésben 22 ezer ember vesztette életét, további 14 ezren még a romok alatt vannak, a sérültek száma összesen 159 ezer. Szecsuán tartományban több mint 4,8 millió ember vált hajléktalanná.

Tragikus nyitány

Rossz csillagzat alatt születtek Kína vezetői – többek között ezzel magyarázta a hongkongi feng shui mester, Raymond Lo az olimpiai év tragikus nyitányát Kínában. Négy hónap alatt kemény hóviharok okoztak fennakadást az országban, aztán kitört a tibeti felkelés. Ezt követte az olimpiai láng világ körüli utazásának a Tibet mellett demonstrálók akciói miatt kaotikussá vált nemzetközi fogadtatása. Majd a súlyos vonatszerencsétlenség, és pár napja a szecsuáni földrengés. Lo mester szerint a 2008-as esztendő már csak azért is bizonytalan, mert a Patkány éveként a föld és a víz szimbolizálja, s e kettő kapcsolata ingatagnak számít.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aranyat érő, homokos part

Nyolc kilométer hosszan nyúlik aranysárga homokos strand az Észak-Adriába, hazánkhoz egészen közel,… Tovább olvasom