Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Barcelona: Katalónia ajándéka

Ha az FC Barcelona – mint jelmondata is hirdeti – több mint egy klub, akkor úgy vélem, Barcelona is több mint egy város. Jómagam, meghajolva ezernyi szépsége előtt, azt mondom: varázslat, káprázat.
Placa de Catalunya. Vagyis Katalónia tér. Ha valaki az elnevezés alapján úgy gondolja, ez valóban csupán egy olyan terület, ami a térhez illő minden kellékkel, szobrokkal, díszes kerttel, kutakkal, padokkal rendelkezik, igencsak meghökken, ha a dolgok mélyére – s itt szó szerint a értem a mélyet – tekint. A Barcelona szívének nevezett tér alatt ugyanis vasútállomást éppen úgy felfedezhet az ámuldozó turista, mint metrócsomópontot. És amikor rádöbben, hogy e tér alól tulajdonképpen néhány átszállással bebarangolhatja egész Katalóniát, már sejti: rabul ejtő városba érkezett.

Árusok és zsebtolvajok

Barcelonában a Placa de Catalunya közel sem az egyetlen, de még csak nem is a legnagyobb meglepetés. Elég, ha megemlítem: e térről indul a La Rambla, a katalán főváros világhíres sétálóutcája, ami a tengerhez vezet. Millió árus (s nem kevés zsebtolvaj – vagyis az értékekre kéretik vigyázni!) között ballagva élő szobrok, dús lombú pálmafák, finom illatokkal csalogató vendéglői teraszok mellett és a híres piac bejáratánál szédeleghet a sok szépségtől gyorsan fáradó turista.

A városnézéshez jó kiindulópont lehet a Katalónia tér. A szerző felvételei
A városnézéshez jó kiindulópont lehet a Katalónia tér. A szerző felvételei

De kéretik összeszedni minden erőt, ha már egyszer a katalán főváros felfedezésére indultak. Ugyanis a La Rambláról elágazó kis utcák pompázatos terekre vezetnek (például a Placa Reialt ki ne hagyják). A közelben a Barcelona katedrális (ez sajnos felújítás miatt most elrejti legpompásabb ékességeit), s maga a Rambla is telve csodálatos díszekkel. Néha még egy-egy lámpaoszlop is arra késztet, hogy percekig kattogtassuk a fényképezőgépünket.

Ahol a világsztárok öltöznek

Ennyi csoda között szájat tátva észre sem vesszük, hogy a másfél kilométeres La Rambla végére értünk, oda, ahol a Barcelonából a nagy útra induló Kolumbusz Kristóf égbe szökő emlékoszlopa hirdeti Amerika felfedezőjének dicsőségét. És hopp, a lift már fel is röppent az oszlop tetején, a Kolumbusz szobra alatt található kilátóba, ahonnan rátekinthetünk erre az ezer építészeti kincset kínáló városra. Itt aztán eszünkbe jut, hogy ideje továbbsietnünk, persze csak a régi kikötő (Port Vell) megtekintése után, hiszen adóznunk kell például Gaudí mester emléke előtt, aki az 1882 óta épülő Sagrada Familia templomával és a világörökség részét képező, szecessziós stílusban épült házaival érdemelte ki a Föld egyik legkiválóbb építőművésze címet.

Gaudí által tervezett lakóház
Gaudí által tervezett lakóház. A szerző felvétele

Mivel hat metróvonalon száguldozhatunk egyik negyedből a másikba, akár azt is bevállalhatjuk, hogy Barcelona számos múzeuma közül is meglátogatunk néhányat. Már ha marad időnk erre a Montjuic hegyén tett sétánk után, ahol többek között az Olimpia Stadion is megtalálható. Erről aztán a sport rajongóinak rögvest a Nou Camp, az FC Barcelona százezer néző befogadására alkalmas stadionja jut eszébe, ami Európa legnagyobb futballszentélye, s mint ebben a városban szinte minden, ez is szabadon megtekinthető. Szervezett séta keretében akár még a világsztárok öltözőjének padján is megpihenhetünk egy percre. Majd rohanás a Joan Miró parkba, ahol pedig a modern művészet egyik legjelesebb alkotójának szobra (Nő és madár) előtt gondolkodhatunk el azon, mire is képes az emberi zsenialitás.

Igazi turistaparadicsom

Hogy valamit kihagytam? Inkább így fogalmaznék: majdnem mindent kihagytam. Csupán morzsányi kóstolót kínálhattam abból a finom tortából, amit Barcelonának hívnak. És reménykedem, ennyi íz is elegendő ahhoz, hogy aki ezt az írást elolvassa, szent esküvéssel megfogadja: egyszer életében mindenképp útra kel azért, hogy Barcelonában költse el euróit. Előre figyelmeztetem: ha belép e városba, lesz rá alkalma bőven. Ugyanis Barcelona – többek között – áraival is figyelmeztet: ja, kérem, itt valóban a világ egyik leglátogatottabb turistaparadicsomába csöppentünk.

Kilátás a régi kikötőre
Kilátás a régi kikötőre. A szerző felvétele

Hamilcar városa

Az 1 millió 600 ezer lakosú, 100 négyzetkilométeren fekvő, 10 kerületre felosztott Barcelona Spanyolország második legnagyobb városa, Katalónia tartomány fővárosa, a katalán kormány székhelye. A hagyományok szerint Krisztus előtt 218-ban Hamilcar Barcas karthagói hadvezér alapította, s az első írásos feljegyzések Barcino néven említették. Az egyes korokban kiemelkedő kereskedelmi központnak számító, máskor jelentőségéből sokat veszítő város a XIX. századtól rohamosan fejlődő település, 1888-ban és 1929-ben is világkiállítás színhelye volt. Az Ibériai-félsziget egyik legfontosabb kereskedelmi, gazdasági, kulturális, oktatási és vallási központja sokat emlegetett világvárossá a XX. század végére nőtte ki magát, miután megrendezhette 1992-ben a XXV. nyári olimpiai játékokat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Amnesty International: 5 karika, 5 követelés Kínának

Az Amnesty International a mai napon nyílt levelet ad ki, melyben felkéri a Kínai Népköztársaság… Tovább olvasom