Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

A meglincselt Emmett Till ma sem nyugodhat békében

Amikor több mint fél évszázada édesanyja eltemette a 14 évesen megkínzott, majd megölt Emmett Tillt, mindenki azt hitte, hogy ezzel véget is ért a fekete bőrű fiú egyéni tragédiája, akinek szomorú sorsa a polgárjogi mozgalom elindítójává vált. Till azonban azóta sem nyugodhat békében.
Nemrégiben - négy évvel azután, hogy tetemét exhumálták, mert új vizsgálat indult ügyében - eredeti üvegfedelű koporsójára a külvárosi temető lepusztult fészerében bukkantak rá, részeként egy újabb botránynak. Mint kiderült, az alsipi Burr Oak temető alkalmazottai több száz holttestet ástak ki és halmoztak fel egy félreeső helyen, hogy eladhassák a korábbi sírokat. Bár Till újra eltemetett maradványait most nem bolygatták, régi, híres koporsóját, amelynek fotója annak idején, 1955-ben bejárta a világot, lim-lom és összetört sírkövek vették körül. Amikor a hatóságok felnyitották, oposszumok futottak szét belőle. "Felfordulás volt, amikor 2005-ben exhumálták, és most újabb zűrzavar következhet, mert ismét rákényszerülhetünk a kiföldelésére" - mondta a The New York Timesnak Ollie Gordon, Till egyik unokahúga.

Jóllehet Emmett Till jelenlegi sírhelyét nem dúlták fel a Chicagótól délre lévő történelmi temetőben, ahol a fekete közösség kiemelkedő tagjait földelték el, a temető vezetőjét és három sírásóját a hatóságok nem csak a hátborzongató újratemetési terv kiagyalásával vádolják. Az igazgatónőt azzal is meggyanúsították, hogy zsebre vágta a Till emlékmúzeum felépítésére gyűjtött pénzt, bár ezen a címen végül nem emeltek ellene vádat.

"Tillt ma ugyanúgy semmibe veszik halálában, mint ahogy semmibe vették életében" - jelentette ki Jonathan Fine, a Preservation Chicago polgárjogi társaság ügyvezető igazgatója.

Emmett Till édesanyjával, Mamie Till-Mobley-val.
Emmett Till édesanyjával, Mamie Till-Mobley-val.

1955-ben Emmett Chicagóból rokonlátogatásra utazott Mississippi államba. Egy piacon odafüttyentett egy fehér nőnek, mire este az asszony férje és egy másik férfi kirángatta az ágyából, és elhurcolta. A fiú holttestét három nap múlva találták meg egy folyó medrében, a hulla nyakára szögesdróttal vászonkendőt hurkoltak. Emmett orrát összezúzták, bal szemét és fogainak javát kiverték. A két férfit a bíróság felmentette, de a rákövetkező évben elmondták a Look magazinnak, hogy ők voltak a gyilkosok.

Tillt 2005-ben azért exhumálták, mert a szövetségi hatóságok el akarták oszlatni azt a híresztelést, hogy az elföldelt holttest nem is az övé. Ez sikerült, bebizonyosodott, hogy a sírban valóban a fiú teteme porlad, és az ügyet lezárták, miután egy Mississippi állambeli esküdtszék úgy döntött, hogy nem emel vádat senki más ellen a lincselés ügyében. Egy másik koporsóban újratemették, de a az eredeti üvegfedelűt megőrizték, hogy egy emlékmű része legyen.

Erre az eredeti koporsóra akadtak most rá a sírgyalázásokkal kapcsolatos vizsgálat során a nyomozók egy piszkos ponyva alatt a temető fészerének sötét sarkában. A helyi seriff szóvivője közölte, hogy az üvegfedelű koporsót elszállították a hivatalához tartozó egyik épület védett szobájába, hogy aztán visszajuttassák a családnak.

Emmett Till öröksége a mai napig él.
Emmett Till öröksége a mai napig él.

Az édesanya annak idején azért választott üvegfedelű koporsót Emmett számára, hogy a gyászolók láthassák fia borzalmas sebeit. A koporsóban fekvő holttestről készült fényképek, amelyeket a Jet Magazine közölt, a polgárjogi mozgalom hatásos eszközeivé váltak.

"Azok a fiatalok, akik később a polgárjogi mozgalom élére kerültek, nagyjából egykorúak voltak Emmettel, és valamennyiük életében meghatározó szerepet játszott az a felismerés, hogy egy velük egyidős fiút szinte minden ok nélkül meglincselhettek" - mutatott rá Taylor Branch, az 1968-ban meggyilkolt Martin Luther King legendás polgárjogi vezető háromkötetes életrajzának szerzője.

Azoknak a fiataloknak egyike, akik nem tudták kiverni a fejükből Till meglincselésének ügyét, Rosa Parks nevű fiatal varrónő volt az Alabama állambeli Montgomery városból. Parks a polgárjogi mozgalom egyik ikonjává vált azzal a tettével, hogy - szembeszegülve az akkor hatályos faji megkülönböztető törvénnyel - nem volt hajlandó az autóbuszban hátraülni a feketék számára kijelölt helyre.

"Egy alkalommal megkérdeztem Parks asszonyt, hogy miért nem ment akkor hátra az autóbuszban - idézte fel Jesse Jackson tiszteletes, amerikai polgárjogi vezető, amikor a közelmúltban találkozott a Till család tagjaival a temetőben. - Mire ő azt válaszolta: Emmett Tillre gondoltam, és képtelen voltam megtenni".

Borzalmas fotó, amely bejárta a világot: Till a felismerhetetlenségig összeégett.
Borzalmas és sokkoló fotó, amely bejárta a világot:
Emmett Till a felismerhetetlenségig összeégett.

Jackson közölte, megdöbbentette az, ami a koporsóval történt: "a tolvajok nem voltak tekintettel a történelemre". Jonathan Fine pedig hozzáfűzte: "Ez a koporsó ugyanolyan része a polgárjogi mozgalom históriájának, mint az az autóbusz, amelyen Rosa Parks utazott". A busz ma a michigani Henry Ford múzeumban látható.

Jerry Mitchell, a Mississippi állambeli Jacksonban megjelenő The Clarion-Ledger című lap riportere, akinek cikkei hozzájárultak több Ku Klux Klan-tag elítéléséhez, megjegyezte, hogy Tillre és a polgárjogi mozgalom sok más szereplőjére ma kevésbé emlékeznek, mint Martin Luther Kingre és másokra, akiknek történetét gondosabban ápolják. "Ezeket a dolgokat elfelejtik, így aztán a szó szoros értelmében félrelökik az emlékeiket" - mondta.

Ollie Gordon szerint a család még nem döntötte el, újra exhumáltassa-e Emmett földi maradványait, vagy esetleg Emmett Till és édesanyja, valamint több más rokon hamvait átvitessék egy másik temetőbe. Reméli azonban, hogy még lehetséges restaurálni az eredeti üvegfedelű koporsót, hogy elhelyezhessék a múzeumban, ahogy tervezték.

Jerry Mitchell hasonlóan vélekedik. "Talán valami jó jön ki ebből, talán most tényleg lehet tenni valamit, valóban fel lehet építeni a mauzóleumot. Akkor az üvegtetejű koporsó arra a helyre kerül, ahol lennie kell. Történelmet őriz, igazi történelmet" - mutatott rá.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Beszélt a repülőszerencsétlenség egyetlen túlélője

Hallottam, hogy a nők sírnak, de esély sem volt a menekülésre - az Indiai-óceánon történt… Tovább olvasom