Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

A majmok lenyűgöző tűztánca

Egy amerikai antropológus megfigyelte, ahogy csimpánzok tűztáncot jártak Szenegálban.
Szerinte az állatok megértették a tűz viselkedését és mozgását, a látványból legalábbis erre lehetett következtetni. A csimpánzcsapat lenyűgözve bámulta a szavanna égő füvét.

A Fongoli folyó körüli vidék száraz, az aszály vége felé gyakorta lángra kap a puszta. Míg az összes többi élőlény biztonságba menekült, a majmok a bozóttűz előtt ugráltak, pániknak nyoma se volt köztük: inkább valamiféle tűztáncot jártak - írta Jill Pruetz antropológus az American Journal of Physical Anthropology című szaklapban a Die Welt című német lap internetes kiadása (www.welt.de) szerint. - Az alfahím ütemesen mozgott, miközben folyamatosan szemmel tartotta a lángokat.

Az Iowai Egyetem professzora többször is megfigyelte ezt a jelenséget. Az állatok sokkal jobban megértették a tűz mozgását, mint ő maga - vallotta be. - Egyszer bekerítette őket a tűz, mégis nyugodtak maradtak. Tudták, hogy másodperceken belül elfogy a lángok tápláléka.

Az antropológus szerint három lépés volt szükséges ahhoz, hogy az emberiség tűzhelyhez jusson. Először az embernek meg kellett értenie a tűz viselkedését, hogy kibírja annak közelségét. Másodszor határt kellett szabnia a lángoknak: tartályba zárni vagy bekeríteni, ápolni, lelohasztani vagy újraéleszteni a tüzet. Harmadszor pedig, mindennek tetőpontjaként, meg kellett tanulnia, hogyan gyújtson tüzet ő maga.

"A szenegáli majmok éppen elérték az első lépcsőfokot - mondta Pruetz. - Hasonlóképp tanulhatták meg egykor elődeink is, hogyan bánjanak a lángokkal".
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hol a tűrőképesség határa?

Árvíz, földrengés, erdőtűz, bányaomlás, hurrikán, lavina, hajótörés... A tudósítások ontják a… Tovább olvasom