Szeretné, ha érte is sírna valaki

2022.03.31. 07:27

Félmaratonra készül a vak győri futó, Fóris Norbert - Dzsúdósként a paralimpia az álma

A huszonnyolc éves Fóris Norbert születésétől kezdve vak, de a sport már gyerekként élete részévé vált. Sajószentpéterről az evezés és a dzsúdó hozta Győrbe másfél évvel ezelőtt. Itt készül a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékokra.

Sperling Krisztina

Fóris Norbert szeme a futópályán Varga Borbála. A szalagon kívül a futás szeretete is összeköti őket. Fotó: Csapó Balázs

Fotó: Csapó Balázs

Fóris Norbert hatévesen, 2000-ben kezdett el dzsúdózni a budapesti Vakok Iskolájában. Az évek során sok mindent kipróbált, ilyen a jégkorcsolya, atlétika, csörgőlabda, sakk. A dzsúdó megmaradt, amelyben többek között utánpótlás-világbajnoki második és utánpótlás Európa-bajnoki első helyezéssel büszkélkedhet. Emellett fut, súlyt emel, és ha még ideje engedi, evezni is szokott. Az idő pedig lényeges az esetében, hisz amellett, hogy hetente tíz edzése van, utolsó éves a Széchenyi-egyetemen, ahol 3. diplomája megszerzése előtt áll rekreáció mesterszakon. Emellett az ELTE-n közösségi és civil tanulmányok mesterszak hallgatója. Közben nyelvet tanul, mert célja, hogy bejusson a doktori képzésre. Mindezek mellett pedig részmunkaidőben még dolgozik is. Amikor mindezt elsorolta, nevetve hozzá is tette, hogy „hát bizony a barátokra már nem nagyon marad idő”.

 

De kanyarodjunk vissza a sporthoz. Norbi még 2013-ban kezdett el futni a Suhanj! Alapítvánnyal kisebb-nagyobb rendszerességgel. Idén februárban tett közzé egy felhívást, hogy reggeli futásaihoz segítőket keres. Akkor még a célja az volt, hogy az elmúlt hétvégén megrendezett Telekom Vivicitta félmaratonra felkészüljön. Ezen végül nem tudott elindulni, mert egy betegség hátráltatta az edzésekben, de ez nem szegte kedvét. Legkésőbb nyáron szeretné lefutni.

 

„2016-ban már futottam félmaratont, de akkor 20 kilóval nehezebb voltam. Nagy élmény volt. Szeretem ezt a távot. Most pedig az foglalkoztat, hogy a jelenlegi fizikai állapotomban mire vagyok képes” – mondta.

 

Varga Borbála – fél éve kezdte tanulmányait az egyetemen tanító szakon – az egyik a sok futó közül, aki jelentkezett Norbi segítőjének. Mint mondja, világéletében sportolt: úszott, kézilabdázott. Amit a legjobban szeret, az a terep- és a hegyi futás. Korábban nem volt még soha vak futó segítője. „Amikor olvastam a felhívást, éreztem, hogy szeretnék Norbinak segíteni. Bevallom, féltem tőle, hogy nagy kihívás lesz, de egyáltalán nem az” – mondta.

Bori és Norbi február óta edzenek együtt. Az első pillanattól kezdve megvolt köztük az összhang.
Forrás: Csapó Balázs

„Nagyon lelkes volt a kezdetektől” – fűzte hozzá Norbi, aki abba is beavatott bennünket, hogyan zajlik a közös edzés: ő és partnere egy rövid szalag két végét fogják, ezzel mintegy össze vannak kötve, szűkebb helyeken pedig a segítője karját fogja. Mindig a futótársának kell hozzá alkalmazkodnia. Egy-egy alkalommal 8–10 kilométert tesznek meg. A félmaraton 21 kilométeres távján 3 segítő kíséri. Egyvalaki az, akivel „össze vannak kötve”, és két társa. Ők azok, akik ha bármi történne, be tudnak ugrani a segítő helyére.

 

Norbi álma, hogy kijusson a 2024-es párizsi paralimpiai játékokra, amire a dzsúdós paralimpiai keret tagjaként teljes erőbedobással készül. Ez lesz az első olimpia, ahol már külön kategóriában indulhatnak a vakok és a látássérültek. A SZESE-ben Gyimes Nikolett edzővel dolgozik – az ő nevelése Sipőcz Richárd is, aki szintén az olimpiára készül.

 

„Amikor 2004-ben a vízilabdás fiúknak sikerült megfordítaniuk a meccset a szerbek elleni döntőben, hatalmas eufória volt. Hajdú B. István a közvetítés közben azt mondta, hogy ő még nem sírt fürdőnadrágos férfiakat látva. Akkor mondtam azt, hogy jó lenne, ha egyszer majd miattam sírna valaki. Ott határoztam el, mindent megteszek azért, hogy kijussak az olimpiára. Remélem, hogy ez 2024-ben sikerülni fog.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!