Szelektív hulladékgyűjtés

2022.02.05. 15:39

Új kukákkal küzdenek a zöldebb világért a pannonhalmi bencés diákok

Százhúsz, újrahasznosított papírból készült Recobin szelektív hulladékgyűjtő edény érkezett a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumba háromszázezer forint értékben. A főapátság egy állandó céges partnere adományával válhatott ezzel teljessé a szelektív gyűjtés az épületegyüttesben. A diákság zöldszakkörének tagjai hajtogatták össze és bélelték zsákkal a kék, sárga és fekete színű kukákat.

Bella Violetta

A zöldszakkör tagjai hajtogatták és helyezték el az új szelektív gyűjtőedényeket a gimnázium hálótermeiben. Fotó: Huszár Gábor

Kapovits István prefektus, a zöldszakkör felelőse azt mondta, eddig csak a harmincfős nagy hálókban tudták megoldani helyben a szelektív szedést, most a felsőbb évesek 4–6–8 fős szobáiba is jut a színes dobozokból. – A hálókból a folyosói kerekes szelektív kukákba kell üríteniük a szemetesüket, onnan pedig majd a karámba, a külső nagy szelektív gyűjtőbe kerül.

 

– Jelentős dolog, hogy teljessé tudtuk tenni a szelektív gyűjtést az adományozó jóvoltából – mondja Kormos Gyula, a főapátság és a bencés gimnázium kommunikációs vezetője és öregdiákja. – Olyan, mintha egy teljes magyar kis falu állna át tudatos, kisebb ökológiai lábnyomot megcélzó szemléletre, hiszen tanárokkal együtt itt 400 emberről beszélünk. Fontos, hogy a gyűjtőedények újrahasznosított alapanyagból készültek, és az is, hogy magyar cégtől érkeztek, így kicsi az ökológiai lábnyom.

 

Ferenc pápa enciklikájában a teremtett világ védelmére hívta fel a figyelmet. Pannonhalma pedig közvetlenül a Szentszékhez van rendelve, a bencés rendnek a Szentatya az elöljárója. – Így ez nekünk dupla felelősség, de főapát úr mint környezet szakos tanár és én is fontosnak tartom, hogy csak vendégek vagyunk ebben a teremtett világban és vigyáznunk kell rá!

 

Kormos Gyula 1986-tól volt a bencés gimnázium diákja, úgy emlékszik, akkor még minden télen tudtak hócsatákat vívni. Fontosnak tartja, hogy minél fiatalabb korban kezdjünk el szemléletet formálni. – Az arborétumban a kedvenc fáim a millenniumi fenyők voltak. Öt volt belőlük, ebből négy már elpusztult az egyenlőtlen csapadékeloszlás miatt, és mert a klímaváltozással olyan szúfajták és gomba támadta meg, ami ezen az éghajlaton eddig nem fordult elő. De elég megnézni a Cuha patak vízhozamának változását! Én a saját szememmel látom a klímaváltozást, és mindenki számára látható, ha picit is nyitott szemmel jár a világban.

 

Az emberek komfortzónája azt diktálná, hogy ne válogasson, ne tapossa laposra, hanem dobja ki a szemetet a legközelebbi lehetőségnél, de az ilyen hulladék sok költséggel jár: tárolni kell, szállítani, a területet később rekultiválni, és ez drága. A cél, hogy ebből minél kevesebb legyen. Napi 10–12 perc extra figyelmet igényel a szelektálás, de amit így gyűjtünk, az érték, mert abból hasznos nyersanyagokat lehet kinyerni, vagy energiát előállítani, újra lehet hasznosítani.

 

Megkérdeztük a diákokat: Hogyan segítik az új gyűjtők a környezetvédelmet?

 

Szabó Ágoston, a diákönkormányzat zöldbizottságának vezetője – A szerelmem ez a hely, ez az otthonunk, fontos, hogy úgy is bánjunk vele! A folyosókon palackpréseket szeretnénk elhe­lyezni a jövőben.

 

Szerencsés Ádám, 9. osztály – Mindenki elhelyezi a hálójában a kukákat, visznek egy műanyagos, egy papíros és egy vegyes kukát. Az ebédlőben gyűjtjük a fémet és az üveget, mert abból kevesebb hulladék keletkezik.

 

Kovács Koppány, 12. osztály – 2016-ban jöttem az iskolába, azóta sokat fejlődött a szelektív gyűjtés, és nagy lépés, hogy most teljessé vált. A legtöbben a diákok, úgy látom, így gyűjtik a szemetet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!