Augusztus 10-én Nagyvelegen, szeptember 7-én Berlinben fognak fellépni. Terveik között szerepel finnországi és kaliforniai szereplés is. A részletes programismertető megtekinthető az együttes honlapján:
http://myspace.com/niksonrocks Már rögzítették első kislemezüketA négytagú – Nagy Szokolyai Márton (gitár-ének); Kiss Dániel (dob); Ormosi Olivér (gitár-ének); Vértesi Bálint (basszus gitár) – győri zenekar 2005-ben alakult és már 2006 végén rögzítették első kislemezüket, melyen öt szám hallható. A „Somewhere between here and there" című albumuk az együttes honlapjáról e-mailben megrendelhető.
A világhálón keresztül megkereste őket egy német menedzser, aki segített abban, hogy idén késő ősszel Svédországban felvételre kerüljön nagylemezük. Dalaikat angolul énekelik, bár már gondolkodtak azon, hogy magyar szám is felkerül az első albumukra. „Külföld felé csak angolul lehet nyitni" – tette hozzá Vértesi Bálint, a zenekar basszusgitárosa.
Kertics Dia