Bőven határérték alatt
Lautner Péter elmondta: a szokásosnál hűvösebb, esősebb nyár eleji időjárásból következően tisztább a levegő megyénkben. Most kevésbé jellemző a nitrogén-dioxid jelenléte, azonban a mért ózont jelző értékek, főleg Sopronban és környékén megnövekedtek. Az adatok elemzése alapján valószínűsíthető, hogy azt a szomszédos országok közlekedésének és főként ipari tevékenységének hozzánk áthúzódó hatása eredményezi. Lautner Péter szerint a hatás hosszabb távon határérték-túllépésekhez vezethet, ezért a megelőzéssel foglalkozni kell. A légszennyezettség mértéke megyénkben egyik légszennyező anyag esetében sem érte el a tájékoztatási határértéket, meg se közelítette a riasztási határértéket, ami szmogriadóra adhatna okot.
Sok eső, több virágpor
Egyelőre a pollenhelyzet se vészes, pedig a sok eső kedvezett a növények növekedésének, több virágpor került a levegőbe, mint a tavalyi szárazságkor. Wimmer Józsefné, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) megyei intézetének biológusa a tájékoztatást azzal kezdte, hogy május-június a fűfélék, a nyári gyomok szezonja, a legtöbb ember ezekre allergiás. Hozzátette: ugyan a pollenkoncentráció magasabb volt az idei nyár elején, mint az elmúlt évben, de nem jelentősen és megyénkben jobb a helyzet, mint az ország más részeiben. Szerinte a megművelt, gondozott területek aránya itt még mindig magasabb, mint máshol. Így mostanáig 10 alatt maradt a pollen köbméterenkénti értéke, ez pedig alacsonynak számít. Csak két kisebb csúcs volt: rövidebb ideig megközelítette a 100-at a pollenérték. Aki azonban allergiás a fűfélékre, az nem csak ezeken a napokon érezhette magát kellemetlenül.
Most még érdemes irtani
Hamarosan virágzik a parlagfű is, elkezdődik az allergiások legrettegettebb időszaka. Az esőzés miatt ebből a gyomból is több teremhet, de még nem késő irtani, lekaszálni. A gondos gazdák ezzel sokat segíthetnek a légúti tünetektől szenvedőknek. Az allergiásoknak azt is érdemes tudniuk a biológus szerint, hogy a mostani időjárás, a meleg időszakok és az esőzések gyakori váltakozása elősegíti a gombaspórák levegőbe kerülését. Bár kiugró értékeket e téren se tapasztalt az intézet, akik a spórákra érzékenyek, kellemetlenségekre számíthatnak.
Bővülő mérőhálózat
Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség folyamatosan adatokat biztosító légszennyezésmérő konténereket üzemeltet. Sarródon a nemzeti parkban, lakott területektől távol van az úgynevezett háttér-szennyezésmérő műszercsoport. A Sopronban január óta működő a meteorológiai adatokon kívül a szén-monoxid, a nitrogén-oxidok, a kén-dioxid, az ózon, a napsugárzás (UV A, UV B) értékeit méri. A szerves anyagok (benzol, toluol) jelenlétét is figyeli, akárcsak a Győrött a Szigethy Attila úton elhelyezett műszer. A megyeszékhelyen még a Szent István úton van ilyen konténer, ami idén már a porkoncentráció finomabb frakcióit is méri, kimutatja a közlekedésből származó kormot. Emellett a megyében 7 helyen mér a felügyelőség főként a közlekedésből származó nitrogén-oxidokat szakaszosan.
Közönségtájékoztatás a kijelzőkön
A megyei jogú városokban a lakosok nyilvános kijelzőkön figyelhetik az óránként frissített légszennyezettségi adatokat.
Győrött a vízügyi székház földszintjén, az Árpád út 28–32. szám alatt a kirakatban elhelyezett monitoron. Sopronban az önkormányzat szerzett be és üzemeltet három olyan érzékelőt, amely azonnal kijelzi a levegőminőségi tájékoztató adatokat.
hirdetés
