Kisalföld logö

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 21°C | 31°C Még több cikk.

Választások 2010 - Indulnak a győri szocdemek

"A történelmi szociáldemokrata párt győri városi szervezete bejelenti, hogy több évtized után részt vesz a soronkövetkező parlamenti választási küzdelemben."

"Azért döntöttünk igy, mert a pártunk 20 évvel ezelőtt megfogalmazott figyelmeztetéseit a politikum nem vette komolyan, ezért mára Magyarország és polgárainak döntő többsége végletesen eladósodott, az emberélet és munkával megszerezhető jövedelem elértéktelendett.

Ennek következtében tragikus helyzetbe került az egészségügy, a nyugdijkassza, az oktatási rendszer, de a közszféra minden területe, amelyeket a 20 éve regnáló elit az állampolgáraink normális élethez való jogának erkölcstelen feladása mellett napról-napra mélyebb válságba taszit.
A bajok orvoslására az elit, a választási kampánnyal megfogalmazott üzenetiben és programjaiban, csak felszínes, és perspektivával nem rendelkező utalásokat tett, aminek egyenes követkeménye lehet az ország, és minden honfitársunk sorsának drasztikus rosszabbodása!

A 120 éves, a nemzetnek, hazának a kisembereknek elkötelezett szociáldemokrácia ezt nem türheti tétlenül, ezért az Európai Unióval viszonyaival kompatibilis megoldást, az ország és minden lakójának anyagi és társadalmi felemelkedést kínáló programot tár a tisztelt választók elé.
Kiemelten fontosnak tartjuk megemliteni, az államilag szabályozott piac, a munkabérek és bérjövedelmek haladéktalan növelésére, és az érdekképviseleti szervezetek megerősitésére vonatkozó igényünket, és igérvényünket, illetve a választás győztesével szembeni leghatározottabb követelésünket, amit a parlamentbe jutott képviselőink minden lehetséges eszközzel képviselni fognak.

Felszólitunk minden szociáldemokrata érzeletű polgárt és minden, a kisemberek, a bérből és fizetésből élők, valamint a kisvállalkozók, kistermelők védelme iránt elkötelezettséget érző szervezetet, hogy támogassa törekvéseinket, programunkat és képviselőjelöltjeinket. A gazdasági és társadalmi viszonyok normalizálása vonatkozásában mi elszántak vagyunk!" - olvasható az SZDP Győri Városi Szervezetének közleményében.



Olvasóink írták

  • 4. t-a-ibi 2010. február 06. 11:34
    „Történelmi szocdem párt---vicces egyének gyülekezete.”
  • 3. Eva- 2010. február 01. 13:04
    „Ez a párt nem tudja azt, hogy amit akar azt már ma nem lehet akarni.

    "Kiemelten fontosnak tartjuk
    az államilag szabályozott piac,
    a munkabérek és bérjövedelmek haladéktalan növelését"

    Kivel szemben?”
  • 2. magzol 2010. február 01. 12:19
    „:D VICCEK :D”
  • 1. akinemfél 2010. február 01. 11:57
    „Es a honalpjukon úgy néz ki a programjuk mint egy hosszú gyászjelentés : nagy,sotét,fekete alapon apro fehér betuk. Ha elolvasod már a színektol depresszioba esel... Ez a párt NEM AKAR eredményt elérni a választásokon ! Miért ?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MSZP: Visszaléptetik Hagyó Miklóst

Visszalépésre kérte fel az egyéni képviselő-jelöltségtől Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettest… Tovább olvasom