Kisalföld logö

2017. 06. 22. csütörtök - Paulina 19°C | 32°C Még több cikk.

Választás 2010 - Rövidebb kampány, kevesebb képviselő

Minden korábbinál rövidebb volt a kampány az októberi önkormányzati választás előtt, harmadával kevesebb, mintegy 17 ezer önkormányzati képviselő választható meg, továbbá a kampánycsend is egy nappal rövidebb.
Ezek a választás lebonyolításának legfontosabb újdonságai. Az Országgyűlés a nyáron módosította a választási eljárásról szóló törvényt, és új törvényt alkotott a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról; a megváltozott jogszabályokat már a mostani önkormányzati választáson alkalmazni kell.

A módosítások közé tartozik, hogy a választást legkésőbb 60 nappal a szavazás napja előtt kell kitűzni, így 12 nappal lerövidült a kampányidő a korábbi 72 napról. Kampánytevékenységet folytatni a választás kitűzésétől a szavazás napjának kezdetéig lehet. Kevesebb idő állt rendelkezésre az ajánlószelvények gyűjtésére is: a jelölteknek a korábbi mintegy öt helyett már csak bő két hetük volt arra, hogy begyűjtsék a szükséges számú érvényes cédulát. Eközben egyes választástípusok esetében nőtt a jelöltté váláshoz szükséges ajánlások száma is: az lehetett főpolgármester-jelölt, akit a fővárosi választók két százaléka (több mint 27 ezer választó) ajánlott. A megyékben az a jelölőszervezet állíthatott listát, amelyik a választókerületi választópolgárok egy százalékának az ajánlását összegyűjtötte.

Előbbi esetben a jogalkotó a négyszeresére, míg utóbbinál több mint a háromszorosára emelte az induláshoz szükséges ajánlások számát (0,5, illetve 0,3 százalék volt korábban). Az Országgyűlés a nyári törvényhozási ülésszakon megváltoztatta az önkormányzati testületek nagyságát is. Az új jogszabály szerint a települési önkormányzat képviselő-testületének, a fővárosi és a megyei közgyűlés tagjainak számát annak alapján kell meghatározni, hogy az egyes településeken a választás évében, január elsején hányan laknak. Módosult a képviselők számára vonatkozó szabály is, így a jegyzőknek július 16-ig kellett újra megállapítaniuk a képviselő-testületek, közgyűlések létszámát. A tízezernél kevesebb lélekszámú településeken az egyéni listás képviselők száma 14.614 lesz, a tízezernél nagyobb településeken (ahol egyéni választókerületben és kompenzációs listán szerezhetnek mandátumot a jelöltek) az egyéni választókerületi képviselők száma 1.657, a kompenzációs listás képviselők száma pedig 641 lesz.

Mindez azt jelenti, hogy amíg 2006-ban összesen 25.063 képviselőt választottunk a települési képviselő-testületekbe, addig 2010-ben már csak 16.912-t, vagyis 33 százalékkal kevesebbet. A 19 megyei közgyűlés létszáma a négy évvel ezelőtti 835-től 391-re csökkent, vagyis kevesebb mint felére. Felére csökkent a Fővárosi Közgyűlés tagjainak a száma is, 66-ról 33-ra (illetve a főpolgármesterrel együtt 34-re). A képviselők számának csökkenése miatt azokon a településeken, ahol tízezernél többen élnek, "újra kellett rajzolni" az egyéni választókerületek határait. Emiatt körülbelül - országos szinten - kétszázzal kevesebb szavazókörben lehet voksolni vasárnap.

Csökkent a választási bizottságok eljárásainak határideje is: míg korábban három napjuk volt az eljárásra, addig a mostani választáson már csak kettő. Vagyis két nap alatt kellett ellenőrizni a jelöltek által leadott ajánlószelvényeket, és szintén két napon belül kell dönteni a jogorvoslatokról is. Módosult a passzív választójog - azaz a választhatóság jogának - szabályozása is: nem indulhat képviselőként az, aki a rendőrségtől, honvédségtől, nemzetbiztonsági szolgálatoktól a választást megelőző három évben szerelt le. Változott a kampánycsend időtartama is: csak a szavazás napján 0 órától 19 óráig lesz tilos választási kampányt folytatni. Az eddigi választásokon a voksolás napját megelőző napon is tiltott volt a korteskedés.

Olvasóink írták

  • 1. háté 2010. október 02. 09:13
    „Rövidebb kampány, kevesebb képviselő----több tanácsadó fityesz banda!
    Igy kerül többe az önkormányzati munka, amit eddig a képviselő elvégzett, azt külsősök /no kik?/ csinálják jó-pénzért, így fog többe kerülni, amiről a fityesz azt hirdeti kevesebb lesz!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kampánycsend hossza nem változtat az eredményen

Az MTI által megkérdezett politológusok egyetértettek abban, hogy mára elavult a kampánycsend… Tovább olvasom