Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Választás 2010 - A civilek mindenütt

A több mint 600 ezer aláírást összegyűjtő Seres Mária köré szerveződött Civil Mozgalom 9 megyében tudott listát állítani, többek között megyénkben is.

Ezzel országos listát is állíthattak. Megyénk két képviselőjelöltje, Véber József Csornán (5. sz. választókerület), a fertőszéplaki polgármester, Bozsvári István Kapuváron (6. sz. vk.) indul. Ők tartottak tájékoztatót terveikről.

– A megye többi kerületében ugyan nem lesz egyéni jelöltünk, de lehetőség lesz megyénk minden szavazókörében listán a Civil Mozgalomra (Civilek, CM) szavazni, hogy bejuthassunk a parlamentbe.

Hisszük, hogy nem a pártnak kell meghatározni a választópolgárok részére programot, hanem a választópolgárok elképzeléseinek feltérképezésével kell egy reális ütemterv alapján megvalósítani azokat egy mobil program keretében. Mozgalmunk is e filozófia alapján jött létre – mondták.

Nekünk fontos az ön véleménye! – e mottó jegyében várják a polgárokat rendezvényeikre (mindenütt 17.30 órára): március 29-én Kóny, faluház; 30-án Bősárkány, művelődési ház; 31-én Lébény, művelődési klub; április 1-jén Szany, házasságkötő terem; 2-án Szil, Életmód Klub; 6-án Jánossomorja, művelődési ház; 7-én Farád, kultúrház, melyeken a képviselők személyesen bemutatkoznak, s a Civil Mozgalom programját megismerhetik a választópolgárok.

Olvasóink írták

  • 19. ssmd 2010. április 01. 22:23
    „Bokros Lajos a köztévében ismertette az MDF programját:

    http://videotar.mtv.hu/Videok/2010/04/01/21/Magyarorszag_valaszt_2010_aprilis_1__MDF.aspx”
  • 18. laposibenö 2010. április 01. 19:42
    „Mer a gyáva vezér már az embereit is dugdossa nehogy kiderüljön hogy se adocsökkentés se tehercsökkentés!”
  • 17. Jerry 2010. március 31. 08:46
    „Csornán a választó körzetbe induló képviselő jelölteket össze akarták hívni egy közös vitára, hogy a választóknak személyesen bemutatkozhassanak,programjukat,terveiket ismertessék és a jelen lévő választók kérdéseire válaszoljanak.Mindegyik jelölt vállalta vitát, csak Gyopáros Alpár a fidesz képviselő jelöltje jelezte, hogy nem vállalja. Vajon miért?Közpénzen magyarázkodó levelet tud küldeni a választóknak,de személyesen nem mer kiállni eléjük? Milyen programja van, ha nem mer vitába szállni a többi jelölttel? Várjuk a választ!”
  • 16. CsabaKiraly 2010. március 31. 05:32
    „igende :-)”
  • 15. FREDDY/S 2010. március 31. 05:07
    „Van ahol csak a szellemek maradtak a jelöltek helyett, nemde...”
  • 14. FREDDY/S 2010. március 30. 13:43
    „176 egyéni jelöltre lett volna szükség, hogy a választók valóban kinyilváníthatnának akaratukat a választáskor, nemde...”
  • 13. FREDDY/S 2010. március 30. 08:53
    „12. hozzászólás Jerry 2010.03.30. 08:47
    "Ezt igazolja 600.000 aláírás az elszámoltatásukról,amit lesöpörtek az asztalról."
    Ezt nem igazolja a kopogtató cédulák száma, mert bizonyára nem az aláíróktól kérték azt, nemde...”
  • 12. Jerry 2010. március 30. 08:47
    „töprengtörp,rosszul tudod.Az önkéntes rendőrnek nem kellett párttagnak lenni, a munkásőrnek igen. Egyébként, ha körül nézel a többi pártnál, érdekes dolgokat találsz majd, pl orbán kiszes múltját,Morvai néni mszp-s , kövér mszmp-s kötödését, stb stb. Azt gondolod, hogy azok alapítanak új pártot, akik az eddigi nagy pártokban nem kapnak megfelelő pozíciót? Ezért lett a volt fideszes vona gábor jobbikos, mert orbán nem adta át neki a helyét,csak egy karikát kapott a polgári körökben? Igen,vannak emberek,akiknek nem elég a szájtépés, az hogy 4 évente egy x-el járuljanak hozzá az ország sorsához, ennél többet is karnak tenni.Vannak akik még ezt ax-et sem akarják megtenni, de szájtépéssel kritizálni hajlandók.Na és persze vannak olyanok, akik szájtépéssel,felelőtlen ígéretekkel félrevezetik az országot, hogy nevük mellé tegyék az x-et,amivel mintegy jogot éreznek arra, hogy elherdálják az adófizetők pénzét újra meg újra.Ezek félnek a legjobban attól,hogy az adófizető civil lakosság is helyet kapjon a parlamentben.Ettől fél az egyenruhás jobbik, az egy párti uralomra törő fidesz, a hatalmát féltő mszp, kieső, büntető eljárás elől menekülő mdf,az szdsz-fidesz mellékpárt az lmp is.Nem szeretnék,ha a civilek is szót kapnának ,beleszólnának a törvényekbe,amit a fejük felett hoznak.Ők tudják, hogy a civilek sokan vannak, többen mint a pártkatonák,ezért nem is kérdezik meg őket, mert az igazság,igazságosság nem érdekük.Ezt igazolja 600.000 aláírás az elszámoltatásukról,amit lesöpörtek az asztalról.”
  • 11. töprengtörp 2010. március 30. 00:34
    „Bozsvári mikor idekerült a környékre, önkéntesrendőrködött. Sztem az erősen pártközeli tevékenység volt, feltételezem, hogy párttagsággal lehetett csak. Aztán évekkel később már az SZDSZ tagja volt. Most egy szervezethez csatlakozott, amit úgy hirdet a Marcsi, hogy alulról szerveződő mozgalom. Már bocsánat, de az nem szerveződés, ahol úgy lehet vki jelölt, hogy jelentkezik, hogy ő bizony indulna.
    Seres Mária 2004-ben az EU választásokkor egy másik párt listáján szerepelt. Akkor hogyan mondhatja, hogy soha nem politizált?
    Azt gondolom, hogy azok alapítanak új pártot, akik az eddigi nagy pártokban nem kapnak megfelelő pozíciót:S”
  • 10. akinemfél 2010. március 29. 22:30
    „8. adalfold
    A JOBBIKRÓL...
    ALTALANOSAN ISMERT INFORMÁCIÓ, HOGY LEGTÖBBJÜK JELÖLTJEIKNEK EGYKORI MIEPES,MDF-ES,KISGAZDA ES MSZP TAGOK VAGY AKTIVISTÁK. IGY-UGY MEGBUKTAK,MOST ITT VANNAK. AZ OSZI SIKER IDEVONZOTTA OKET.
    INNENTŐL KEZDVE PUFF.

    A FIDESZRŐL:
    www.fidesz.hu

    A JOBBIKRÓL:
    www.jobbik.hu - a Gigantikus Magyar Hadseregrol szolo rész a 70-72.oldalon van a Radikális változásban.

    a programja messze értékesebb a fideszénél,Vona Gábor miniszterelnokjelolt szerényen így ír rola a 7.oldalon : "A Jobbik programja minden értelmes, tisztességes és igazságszerető
    magyar ember programja." ...”
  • 9. Jerry 2010. március 29. 22:05
    „adalfold rosszak a belső információid,és ha minden cikkhez bemásolod,még nem lesznek igaz, csak igazolja, hogy menyire félre vagy tájékoztatva.a bemásolt videóval kapcsolatban nem, ártana az egészet megnézni,én láttam az egész műsort.Üdvözöllek a Gigantikus Magyar Hadseregben.Kell oda is közkatona, jó program két évre.”
  • 8. adalfold 2010. március 29. 19:28
    „A CIVIL MOZGALOMRÓL...
    BELSŐ INFORMÁCIÓM, HOGY LEGTÖBBJÜK JELÖLTJEIKNEK EGYKORI MSZP KISTAGOK VAGY AKTIVISTÁK.
    INNENTŐL KEZDVE PUFF.

    A FIDESZRŐL:
    http://www.indavideo.hu/video/Dobranszky_Sandor_Hajdusamsoni_Fideszes_politikus/

    A JOBBIKRÓL:
    http://www.youtube.com/watch?v=fGWNB8TpaHk&feature=player_embedded#
    www.mitigernek.hu

    a programja messze értékesebb a fideszénél...”
  • 7. FREDDY/S 2010. március 29. 19:19
    „Ha a 600.000 aláíróból minden negyedik a kopogtatót is továbbította volna, akkor a 186 egyéni jelölt bőven biztosítva lenne a 24 helyett, mivel így 162 helyen azért hiányzik a egyéni jelölt most, nemde...”
  • 6. FREDDY/S 2010. március 29. 19:08
    „A szavazás kiértékelésekor nem veszik figyelembe a 600.000 aláírást, nemde...”
  • 5. háté 2010. március 29. 19:00
    „Ez a némber, engem is átb.szot.

    Hogyan gyűjtette az aláírásokat ez a kígyó?--- én csak családanya vagyok és nem politizálók!
    Sok aláírást gyűjtöttem neki, mire kiderült, hogy őt és bandáját csalásért kizárták az indulásból!
    Egy szélhámos, komoly bűnözői segítséggel.”
  • 4. FREDDY/S 2010. március 29. 09:19
    „... Jerry 2010.03.29. 08:12
    Az igazi demokrácia az alapvető emberi jogok betartásával kezdődik.
    A "képviselő jelöltek" állítása lehetséges, "képviselő" csak a választói akarat meg a média segítségével lehetséges, nemde...”
  • 3. Jerry 2010. március 29. 08:12
    „Valóban nem lehet 600.000 aláírással kopogtató cédulát gyűjteni, de le figyelmen lehet hagyni ennyi ember akaratát a pártoknak.100.000 emberel össze lehet gyűjtetni 2 millió cédulát közpénzen,az teljesítmény/?/Az lmp,szdsz,mdf stb sem tudott mindenhol képviselőket állítani, ez persze nem baj,pedig nekik milliók álltak rendelkezésükre az államkasszából.A CM állami pénzek nélkül,saját erőből kampányolt,és lám igy is lehet képviselőket kiállítani.Kérdem én, mi lett volna fidesz kampányával, ha saját zsebükből kellett volna megoldania képviselőknek?Hány plakáton szerepelne csak a fidesz, ha a képviselőnek zsebből kellett volna azt kifizetni? Hány mszp-s plakátot láthatnánk az oszlopokon?Tessék már elgondolni azt, hogy eddig több mint 1 milliárdot költöttek el a pártok az adófizetők pénzéből csak a kampányra az adófizetők pénzéből,és közben spórolást,adócsökkentést, a pazarlók,korruptak felelősségre vonását ígérték.A CM nem az adófizetők pénzéből kampányol, nincsenek nagy színes plakátok, hangzatos üres ígéretek, titkolt pártprogramok.A CM eszköze a nyilvánosság, a teljesítmény,a realitás, a választók igényeinek felmérése.A választó körzet képviselője a választó körzet lakóit képviselje, és neki tartozzon elszámolással is.Mert ez az igazi demokrácia.”
  • 2. FREDDY/S 2010. március 29. 03:25
    „A megye többi öt kerületében ugyan nem lesz egyéni jelöltjük, mert a 600 ezer aláírással nem lehetett kopogtatócédulát gyűjteni, nemde...”
  • 1. háté 2010. március 28. 21:08
    „Szélhámos mária-bandája.

    Remélem örökre eltűnik, a csaló "nempolitizáló" némber!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Fidesz-KDNP számít a fiatal szavazókra

– A szocialisták kormányai elvették a fiatalok jövőjét, mára minden negyedik pályakezdő… Tovább olvasom