Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

Tisztújítás a csornai KDNP-ben

Tisztújítás volt a KDNP csornai szervezeténél. A párt helyi elnöke maradt Háncs Károly, titkárrá Varga Józsefet, gazdasági vezetővé Kocsis Róbertet választották.

Rajtuk kívül az elnökségbe még Póczik János és Horváth László került be. A közgyűlésen új tagok, zömében fiatalok is csatlakoztak a csoporthoz. Úgy döntött a tagság, hogy nyitottabbá kell válnia a szervezetnek. A fiatalok megfogalmazták: helyi keresztény kortársaikat szeretnék közelebb vinni a politikához. Ezt szolgálja a csoport honlapjának elkészítése is. A tervek között szerepel még karitatív tevékenység, illetve kulturális programok szervezése.

Az önkormányzati választáson a Fidesszel szövetségben indulnak Csornán is. Közösek képviselőjelöltjeik és Gyopáros Alpár polgármesterjelöltet támogatják.

˝Csorna fejlődése érdekében fontos, hogy kormánypárti városvezetés legyen a következő négy évben. Nem biztos, hogy mindig az a jó, ha a szívükre hallgatnak a választók, most a helyzet olyan, hogy racionális döntést kell hozni˝ – hangoztatta a párt elnöksége közleményében. Felhívják a figyelmet, hogy a visszaélések elkerülése miatt az ajánlószelvényeket csak a megbízólevéllel vagy kitűzővel érkező aktivistáknak adják át.

Olvasóink írták

  • 10. huszárkapitány 2010. augusztus 20. 22:34
    „Elgondolkodtam Hekus.És azt gondoltam hogy nem kell nekünk Gyopáros polgármesternek.Ez lenne a hányadik tisztsége?Igen álljon ki mellettünk a parlamentben,azért választottuk meg .Csak azt csinálja ami a dolga,nem szívességet tesz.Sokat akar a szarka...”
  • 9. hekus 2010. augusztus 20. 16:19
    „Kedves huszárkapitány!

    Szép amit írtál, de gondold meg azt is, hogy az MSZP inkább saját sebekbe osztotta a pénzt mint jó helyre...
    Ezt be is vallották!

    Ha megnézed a Fidesz már most fogja a pénzt, láthatod, hogy csökkentik mint a parlament létszámát mint az önkormányzati képviselőékét.
    Egyébiránt Papp Józsefre visszatérve, ő nem is törődött Csornával fenn, sőt volt olyan h ellene szavazott(lsd. elkerülő)
    Gyopáros viszont már az első képviselői hetében felszólalt ugyancsak ez ügyben..
    Kérdésem, amire nem kell válaszolnod mert érdemileg úgyse tudsz, ki tenne jót városunknak.

    Tehát inkább te gondolkodj el....”
  • 8. huszárkapitány 2010. augusztus 20. 12:10
    „Kedves hekus! Mindezt komolyan írtad.Én "csak" elgondolkodtam az elmúlt éveken.Talán Te volták akkor is aki azért kampányolt hogy ugyan már válasszuk meg a Pap Józsefet mert most az MSZP van hatalmon.Csak és kizárólag ő aki megváltást hoz Csornának.Hát hozott?Gyopi csak szeretné bebiztosítani magát,mi lesz ha már nem lesz képviselő/csökkentik a parlament létszámát/.Nem kell válaszolni csak gondolkodj el.”
  • 7. hekus 2010. augusztus 20. 09:05
    „Kedves Deir...! Talán ezt nem tartod jobboldali összefogásnak? A két egyetlen jobboldali párt ma Magyarországon az a Fidesz és a KDNP.

    Kedves huszár....! Háncs már 20 éve benne van a politikába, és végig kitartott mint KDNP vezető. Ezt gúnyolod ki. Azt h nem csinálta azt mint oly sokan, hogy odaálltak amellé aki épp viszi a staféta botot.
    Azt hangsúlyozza a cikk, hogy a KDNP kiáll a szövetségese, a Fidesz mellett. És nem megy vele szembe, nem idéz ezért konfliktust.
    És véleményem szerint jól gondolja. Mert igazuk van abban, hogy most a Fideszt kell nyomni, csak a Fidesz hozhat Magyarországnak szemmel látható javulást.
    Fidesz kétharmados parlamenti többségnél polgármesterünket hívják Gyopáros Alpárnak!”
  • 6. huszárkapitány 2010. augusztus 19. 17:36
    „"nem biztos hogy az a jó ha a szívünkre hallgatunk".Hát ezt Háncs Károly elnök úrról tényleg,nem is feltételeztem.Különben akár merre fújja a szél "ama zászlót" ő mindig ott áll bátran szív nélkül mellette rendületlenül már több éve.Bár mostanában már tornádó is fellelhető kies hazánkban,ide most az kéne.Jobb lenne a levegő.”
  • 5. Deir_Yassin 2010. augusztus 19. 14:47
    „jobboldali összefogás .... istenem”
  • 4. körkép 2010. augusztus 19. 10:59
    „Hol van itt az újítás?”
  • 3. nyekkmacsek 2010. augusztus 19. 10:45
    „..ki mást is támogatna, mint, havasiGyopárost.......
    ..ez a Póczik az mszmp-s Póczik........
    ..hiába........, nagy lehet a bűnbánat az új vallás felvételével....... :-)))))))))”
  • 2. hajracsorna 2010. augusztus 19. 10:40
    „Azért kedves kukszi, mert furán nézne ki, hogy egy önkormányzati képviselő kapjon egy önkormányzati kitüntetést. Ez olyan szoci-szagú lenne, márpedig itt a kereszténydemokrata erkölcsről beszélünk, nem a komcsiról. :)

    Iskolaigazgatót pedig nem felkérni szoktak, hanem pályáztatni. Ha tehát Háncs tanár úr érez magában erre késztetést, akkor minden bizonnyal meg fogja pályázni az igazgatói széket.

    Jó egészséget és jó munkát a KDNP vezetőségének! Hajrá jobboldali összefogás!”
  • 1. kukszi 2010. augusztus 19. 09:16
    „Nagyon jó vezetést állítottak össze .
    Hancs K. nagyon régóta és jól vezeti a KDNP-ét
    Mindezek ellenére a személyét a vezető titulusok osztásánál nagyon elfelejtik.
    Én még a kitüntetettek között, se iskola igazgató jelöltek között nem láttam. MIÉRT ?????”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem indul Győrben az LMP

A győri szervezet nem tudná zökkenőmentesen végigcsinálni a kampányt. Tovább olvasom