Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Szijjártó Péter: felelnie kell annak, aki közpénzt lopott

Ha a Fidesz kormányra kerül, akkor felelniük kell azoknak, akik közpénzt loptak - mondta a Fidesz elnöki stábjának győri vezetője.

Szijjártó Péter kijelentette: a választások után egyetlen adófizetőktől ellopott forint sem maradhat felderítetlenül sem Budapesten, sem vidéken, függetlenül attól, hogy Nokia-dobozban, adalékanyagban, vagy kommunikációs szerződések formájában lopták el azt.

Az emberek elvárása, hogy mindenki feleljen, aki részt vett közpénzek ellopásában, akár távozik a politikából, akár miniszterelnök volt egy esztendőig, akár főpolgármester volt húsz évig - fogalmazott a politikus. Hangsúlyozta: "az elmúlt esztendőkben a BKV az MSZP-SZDSZ kifizetőhelyként működött, ahonnan talicskaszámra tolták ki a közpénzt politikai utasításra".

A Fidesz politikusa hozzátette: a pénzt különböző halmazállapotban lopták ki a BKV-ból, hol szilárd formában Nokia-dobozban, hol folyékonyan adalékanyag formájában, hol pedig légneművé vált a kommunikációs szerződések aláírása után.

Szijjártó Péter szerint ahogy közeledik a választás, azaz az igazság pillanata, úgy derülnek ki egyre durvább korrupciós ügyek, amelyek megmutatják, hogy a szocialista, szabad demokrata hatalomgyakorlásban a döntések a magánérdekek mentén születtek meg.

Egyre világosabbá válik, hogy a megszorításokkal sújtott családok pénzének egyre gátlástalanabb lenyúlása folyt az elmúlt években - húzta alá azzal, hogy ez "demokráciában nem megy", a Fidesz demokratikus párt, a törvényesség és a rend pártja, ezért ha kormányra kerül, felelniük kell azoknak, akik közpénzt loptak el.

Olvasóink írták

300 hozzászólás
  • 300. vitriol2 2010. március 19. 14:38
    „JA ÉS A "MOSTANI" fidesz -jobbikus() emü???:
    " Republicon egyik kutatása átfogóan és országszerte vizsgálta, elemezte és összesítette, hogyan járja násztáncát a Fidesz és -a fidesz szerinti szocik kreálmánya:- a jobbik:
    A kutatás szerint az önkormányzati voksoláson a Jobbik tízszer annyi mandátumot szerzett szövetségben, mint egyedül, s a szélsőjobboldaliak számára a leggyümölcsözőbbnek a Fidesszel kötött egyezség bizonyult. Összesen 28 olyan politikus nyert mandátumot, aki a Jobbik mellett a nagyobbik ellenzéki párt támogatását is élvezte, miközben a párt jelöltjei önállóan mindössze három képviselői helyet gyűjtöttek.

    Székesfehérváron 15, Egerben 9, Óbudán 3 mandátumot helyet nyert el a Jobbikot is magában foglaló koalíció, így Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője és Demeter Ervin, az Orbán-kormány titokminisztere is a Jobbikkal karöltve jutott az önkormányzatba.

    A Republikon kutatása rámutat, hogy az esetenkénti közös jelöltállítás mellett számos településen a Jobbik feltétel nélkül támogatta az esélyesebb jobboldali jelöltet, szorosnak ígérkező összecsapások esetén pedig politikusainak visszaléptetésével segítette a Fideszt, és cserébe - közgyűlési mandátum híján - külsős bizottsági helyeket kért. Ez történt több budapesti városrészben (így a Belvárosban, Rákosmentén valamint a XVIII. kerületben) és vidéki nagyvárosban.

    Szembetűnő - írja az elemzés -, hogy a Jobbik a tizennyolc megyeszékhely közül kilencben nem vett részt az önkormányzati választáson, és csak Kecskeméten állított önálló polgármester-jelöltet, miközben Győrben, Nyíregyházán és Szegeden bár képviselőjelölteket indított, a polgármesteri székre nem pályázott, s ezzel a fideszes jelölt esélyét növelte.

    Hogy a Fidesz a győzelem érdekében kész kifejezetten szélsőjobboldali politikusokkal is megállapodni, mutatja, hogy Szolnokon a városgazdálkodási bizottságban kapott helyet a Magyar Gárda tatárszentgyörgyi vonulásakor cigánybűnözést emlegető Bíber József Tibor, a Jobbik akkori alelnöke, akinek visszalépése kellett ahhoz, hogy a fideszes polgármesterjelölt, Szalay Ferenc 261 szavazattal legyőzze szocialista riválisát - írja a Republikon Intézet.”
  • 299. vitriol2 2010. március 18. 04:59
    „298. laposibenö 2010.03.17. 22:48 - Csurka és pártja mikor bejutott a parlamentbe már akkor is szinte mindenben támogatta a fideszt”
  • 298. laposibenö 2010. március 17. 22:48
    „Bizony érdekes hogy a zsidozó Csurka most a fő szövetsegese a Fidesznek. És most hirtelen nagy nyilvánoságot kap és még azt sérelmezi hogy alig szerepelhet. Azt hirdeti ő mindenben támogatja a Fideszt hogy kéthermaduk legyen. Érdekes.”
  • 297. Goldmund 2010. március 17. 20:28
    „"Szijjártó Péter: felelnie kell annak, aki közpénzt lopott"

    Egyetértek, Szijjjártónak is felelnie kell! :-))))”
  • 296. vitriol2 2010. március 17. 15:04
    „290. szocdem 2010.03.16. 13:35 -nek.ű
    a tömeg és ...: hát volt egy Torgyán által vezérelt párt valamint egy szintén zsidozo Csurka pártvonulat. Hát mind két foszer "rendezvényein "marhasokan" voltak -esetenként több százezren-. és most , hol is van a fenti két foszer pártképzödménye???”
  • 295. Mankapunka 2010. március 16. 18:11
    „szocdem úr

    Ha,rajtam múlna,új rendszerváltás lenne,és kisöpörve a Parlament és kiadnám Múzeumnak,mert arra szép,és látványosság.Nem a sok mocskot bent ki eregetni.”
  • 294. szocdem 2010. március 16. 14:10
    „Vegyük akkor mi át a hatalamt.
    Találjatok ki hozzá valami jól hangzó ostoba szöveget, rátok is fognak szavazni!!

    És ez lehet hogy így fog menni addig amig nem csordában kóborolnak majd az éhező embeek az országban. (Onnan sokkal nehezebb lesz felállni)”
  • 293. Mankapunka 2010. március 16. 13:53
    „szocdem úr

    Ezt hozza a két nagypárt harca.Meg a koalíciók is. Köszönje nekik,hiogy erősödik a szélsőség.

    Jandex

    Vegyük akkor mi át a hatalamt.”
  • 292. adalfold 2010. március 16. 13:51
    „MELYIK PÁRTOT KUSSOLTATJÁK EL?
    A JOBBIKOT.
    MERT ÁLLÍTÓLAG RASSZISTA, CSAKHOGY
    NEKI VAN A LEGJOBB ETNIKAI PROGRAMJA - SZLOVÁK ÉS ANGOL NAPILAPOK SZERINT IS.
    NEKI VAN EGYEDÜL PROGRAMJA.
    CSAK A JOBBIK SZERVEZŐDÖTT A NÉPBŐL AZ ÚJ, KORMÁNYKÉPES PÁRTOK KÖZÜL.
    JOGSZERŰ, HIBÁTLAN, NEMZETI.
    SZAVAZZ A JOBBIKRA!
    http://www.youtube.com/watch?v=q-82kRES5Bw
    ÉS HOGY MIÉRT KUSSOLTATJÁK EL?
    MERT A MAGYAR EMBEREK ELSŐ, DEMOKRATIKUS ÉS ÉLETKÉPES SZERVEZŐDÉSE, MELY
    VESZÉLYEZTETI A MAFFIASZERŰ HATALMI, IDEGENÉRDEKŰ EGYENSÚLYT.
    HAJRÁ JOBBIK.”
  • 291. adalfold 2010. március 16. 13:51
    „FELELNIE KELL, KIVÉTEL HA FIDESZES.
    ENNYI.
    MAFFIATÖMEG, 2/3-OS DIKTATÚRA
    EZ ORBÁN SZERINT "TÖBB MINT A FORRADALOM (1848-49-ES)"

    HAZUG, KORRUPT DISZNÓK.

    FÉL MÉDIA FELVÁSÁROLVA, NEMZETI VAGYONKIÁRUSÍTÁS TÁMOGATVA.
    EZ A NAGY NÉPI FIDESZ.”
  • 290. szocdem 2010. március 16. 13:35
    „"Szomorú dolog ez."

    hát könny nem marad szárazon az biztos. De valhogy nekem most nem jön sírás a szememre:)))))

    Akkora bukta a Jobbik erődemonstrációja, hogy az AUrórát és a Patyomkint is visszafordították a Névára - nem fogja támogatni a nyálasgárdát a parlament elfoglalásában!:))”
  • 289. lótusz 2010. március 16. 10:53
    „hogy az akinemfélt milyen jól fizethetik a hazugságokért. a jobbikon 50000 ember volt. és nem tud hazudni mert ott voltam. tengernyi ember se végét se széltét nem lehetett látni a tömegnek. hiába felül a gálya még de alul a víznek árja a nép az úr. és a szebb jövőt köszöntésbe beleremegett budapest az örömtől, mszp meg az elszámoltatás félelmétől.hiába vannak a fórumon fizetett firkászok de az igazság a jobbiknál van. jobbik tv.hu”
  • 288. Jandex 2010. március 16. 10:33
    „"Szijjártó Péter: felelnie kell annak, aki közpénzt lopott."
    Helyes,nagyon helyes,de akkor ki fogja irányítani az országot?!:)))) Külföldi vállalkozók,vagy ki?!”
  • 287. Jerry 2010. március 16. 06:15
    „Szijjártó Péter: felelnie kell annak, aki közpénzt lopott.Péter ezt tudja, és már fogalmazza a válaszokat ügyvédei segítségével.Ezért is indul a pártlistán, hogy biztosan bejusson parlamentbe,és megvédje a mentelmi jog.Egyéniben nagy bukásra számított volna."A választások után egyetlen adófizetőktől ellopott forint sem maradhat felderítetlenül sem Budapesten, sem vidéken, függetlenül attól, hogy Nokia-dobozban, adalékanyagban, vagy kommunikációs szerződések formájában lopták el azt." Reméljük a Győrben lenyúlt közpénzek sem maradnak felderítetlenek,és Péter is tud majd felelni arra a neki feltett kérdésre,mely így hangzik:Vádlott,megértette az ítéletet?”
  • 286. GYMS 2010. március 16. 00:35
    „282. 284.

    Zsidózzatok csak, ha nektek úgy jobb...”
  • 285. akinemfél 2010. március 15. 23:36
    „Nagyon kellemetlen,hogy ilyen kevesen voltak a Jobbik megemlékezésén. Osszel még megvolt az ero,de mára már megszállták a máshonnan kibukott vagy eltessékelt megélhetési politikusok. Szomorú.
    Tényleg nagyon szomorú.
    Országos lista lesz,de ero már nincs a pártban.
    Szomorú dolog ez.”
  • 284. Phobos 2010. március 15. 23:18
    „re 279

    látom te azt szeretnéd....”
  • 283. hellboy780917 2010. március 15. 21:44
    „nah, pont a homlokkirály mondja ezt... röhög a vakbelem bakker... :D:D:D”
  • 282. kolombela 2010. március 15. 21:16
    „279. GYMS 2010.03.15. 20:10
    Szerintem is gyomorforgató, mert az esély meg van rá. Karácsony előtti időszakban másról sem szólt a sajtó, mint a zsidókról, hogy szegények milyen üldözésnek vannak kitéve. Szóval ez a gyomorforgató.”
  • 281. sivatag66 2010. március 15. 20:59
    „moderálva”
300 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mesterházy: csak az MSZP tud megálljt parancsolni

A Magyar Szocialista Párt (MSZP) az egyetlen olyan párt Magyarországon, amely megálljt tud… Tovább olvasom