Kisalföld logö

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -9°C | 1°C Még több cikk.

Pénteken értékel évet Orbán Viktor

A Fidesz elnöke tavaly december 14-e óta nem szólalt fel nyilvánosan belpolitikai témában Magyarországon - csak sportkérdésekben.

Politikai nagyinterjút pedig ugyancsak december közepén adott utoljára - egy finn lapnak. Az Országgyűlésben két éve nem szólalt fel a pártelnök.
Orbán Viktor tavaly ősszel több interjút is adott hazai televízióknak, de a Fidesz országos választmányának december 14-i ülése óta nem mondott nyilvános beszédet belpolitikai témában Magyarországon.

Azóta a médiaszerepléseit jellemzően a saját honlapján, a Facebook nevű közösségi portálon, valamint a bulvársajtóban bonyolítja. Saját honlapján, az orbanviktor.hu-n tette közzé újévi köszöntőjét, a Facebookon pedig januárban indította el rajongói oldalát a pártelnök, amelyhez azóta több ezren csatlakoztak. Ezen az oldalon várja például a javaslatokat a pénteki országértékelő beszédéhez is.

Politikai témájú lapinterjúja legutoljára tavaly december 18-án jelent meg egy finn hetilapban; ennek szövegét az ellenzéki párt honlapja január 11-én közölte magyar fordításban.

A három legutóbbi, nagy sajtóérdeklődést kiváltó magyarországi rendezvény, amelyen részt vett, szintén tavaly decemberben volt: a költségvetést bíráló 29 közgazdásszal való konzultáció, a Húsz év Temesvár igézetében című konferencia, valamint a már említett választmányi ülés, ahol véglegesítették a Fidesz-KDNP egyéni képviselőjelöltjeinek névsorát.

Ezek mellett két jelentős külföldi beszéde volt, ezek is decemberben: az egyik egy temesvári nemzetközi konferencián, a másik pedig a vajdasági Zenta főterén.

Az Országgyűlésben Orbán Viktor az elmúlt négy év alatt összesen csupán hat ügyben kért szót, ez tizenkét felszólalást fed le a kétperces hozzászólások miatt.

A Fidesz-elnök közel két éve nem beszélt a Házban: utoljára 2008. március 10-én kért szót, a vizitdíj eltörlését szorgalmazó sikeres népszavazás után. Akkor azt mondta, "a választók döntöttek: új irányt, más irányt akarnak Magyarország számára".

Ezt megelőzően 2007 októberében, a Mol ellenséges kivásárlását megakadályozni hivatott, a közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő törvénymódosítás - amelyet a Fidesz is támogatott - záróvitájában beszélt. Akkor leszögezte: "az ország közellátásának biztonságát meghatározó társaságoknak - a Fidesz felfogása szerint - állami és önkormányzati, vagyis köztulajdonban kellene lenniük".

Orbán Viktor 2007 szeptemberében Sólyom László államfő parlamenti beszédére reagálva kijelentette: "biztosítani szeretném a köztársasági elnök urat, hogy a demokráciáért és az emberi méltóságért folytatott küzdelmében a mi frakciószövetségünkre és annak minden tagjára mindig számíthat".

2006-ban háromszor kért szót: az elvesztett választás után a Gyurcsány-kormány programjáról, valamint a 2005-ös zárszámadás és a 2007-es költségvetésről szóló vitákban fejtette ki véleményét. Utóbbi kapcsán egyebek közt úgy fogalmazott: "amire most a kormányzó pártok készülnek, arra az elmúlt tizenhat évben a tizenöt költségvetési vita során még nem volt példa; arra, hogy egy kormány egy olyan költségvetést próbáljon elfogadtatni, amely éppen az ellenkezőjét tartalmazza annak, mint amire felhatalmazást kapott a választóktól".

Bár belpolitikai ügyekben tavaly december óta nem szólalt meg nyilvánosan Orbán Viktor, sportkérdésekben több nyilatkozatot is tett idén januárban. Január 5-én a Magyar Olimpiai Bizottsággal egyeztetett, a minap Alcsútdobozon kijelentette, hogy a profi labdarúgásra nem szabad költségvetési pénzt költeni, majd nyilatkozott Dzsudzsák Balázs válogatott labdarúgónak a Fidesz kampányában való szerepeltetéséről megjelent hírekkel kapcsolatban is.

Olvasóink írták

98 hozzászólás
  • 98. gjozsi88 2010. február 08. 13:32
    „tóti!
    Azt illik tudni, hogy gazdasági büncselekmények 5 év alatt elévülnek!
    Ugyanis csak addig vagy köteles megörizni a számlákat, hivatalos iratokat!
    Poolt Péter pont addig volt hatalmon, amig ez a 5 év le nem telt!!!
    Ebben az 5 évben minden feljelentést elutasított és soha nem emelt vádat!!”
  • 97. Tóti 2010. február 07. 15:41
    „De azóta hol van Polt Péter? De a sas szemű, és üvegfejű azóta sem talált semmit!
    Kaya Ibrahimmal, 4 hektáros szőlővel előhozakodni pedig megintcsak öngól. Ha a 8 éve rövidpórázon tartott rendőrség (lásd 2006) nem talált semmit, akkor csak lózungoknak jó az esetekre történő hivatkozás.
    De Zusclhag, Hagyó, (és még sok-sok név, és még mennyi lesz) csuklóján lévő láncok nem virtuálisak...!”
  • 96. gjozsi88 2010. február 07. 15:30
    „tóti!
    Nem talált, mert a Poolt Péter nevü föügyész, akit az ügyek elévüléséig beejtöernyözött, megakadályozott!!!
    A Kaya Ibrahim ügy sajátossága, hogy fideszes cégek felhalmozott köztartozásokkal együtt, egy fiktiv személynek eladtak, igy behajthatatlanná váltak a köztartozások!
    Ez tény, hogy nem lettek befizetve!
    Az is tény, hogy emiatt nem ül senki!!!”
  • 95. Tóti 2010. február 07. 15:21
    „Pontosan melyikekre gondol? Amiket Keller(üvegzseb) szeretett volna kivizsgálni, s végül semmit sem talált? Pedig hogy kutatott!”
  • 94. gjozsi88 2010. február 07. 14:03
    „Arra a kérdésre, hogy a Fidesz kormány alatt eltünt közpénzek miatt miért nem ül senki, nincs válasz!
    Az elég nyakatekert magyarázat, persze nektek ez is jó, hogy kinjukba jelentik fel egymást!
    Tudod mi a szomorú, hogy ebből csak erre a következtetésre tudtok jutni!!
    Abszolut életszerű!”
  • 93. Tóti 2010. február 07. 13:46
    „gjozsinak:
    Érdemes elolvasi a gondola honlapján az immár harmadik résznél tartó maszopos rácsosk tröténeteit. És még csak a K betűsöknél tartanak.
    Miről beszél akkor gjozsi? Ezek a szerencsétlenek már egymást dobják fel, mondván: ha én ülök, akkor ő miért nem?

    De ez nem érdekli gjozsit.”
  • 92. meir 2010. február 07. 05:17
    „O.V. "vezenylotabornok,foherceg,viktorvitez,stb-stb!!)meg meg sem valasztodott,es maris behuzott benneteket a cso(d)be!!!!
    tudom-tudom!!hu es hu meg ilyet mondani is!!
    -aztan ha megis igy lesz,tessek szegyenlosen nhallgatni nagyokat,es csak labujjhegyen es szajkosarral pityeregni!!!!”
  • 91. gjozsi88 2010. február 05. 17:34
    „87-re!
    A korrupció elleni küzdelem a törvényalkotással kezdődik, a legvégső fázisa a korrupció üldözése!!
    A szocik a BKV ügy kapcsán , átláthatósági törvényt akartak, ami bezárna kiskapukat a korrupció elött,azaz megakadályozná, de a fidesz és az SZDSZ leszavazta, inkább az események után menne, vizsgálódna!
    Események után menni a politikának nem érdemes, az a rendőrség dolga, mint látjuk a szocik hagyják dolgozni a nyomozást!!
    Miben érdekelt az, aki nem akarja hagyni bezárni a kiskapukat???
    Hát a korrupcióban!!
    Erre készül a Fidesz??
    Mint a kormányzása alatt láthattuk, hogy a Poolt Péter, Simicska mindent megoldott, egyszerüen nem üldözték a korrupciót!!
    Ez lesz a más világ?”
  • 90. meir 2010. február 05. 17:32
    „40-es!!
    1-es ulj le fiam!!majd kinovod!!!
    O.V. azert beszelt Avigdor Liberman-nal -(aki nem likud tag,hanem az Izraeli Ultra jobb vezere!!)-mert penzt remelt!!!
    csakhogy azt a Knesset NEM szavazta nmeg!!!!!!”
  • 89. miro132 2010. február 05. 13:04
    „Kedves Pokorni úr pár éve zokogva lemondott a politikusi pályáról mikor kiderült hogy az édesapja az ÁVH nak dolgozott az ötvenes években majd besúgó volt egészen haláláig. El is tünt Pokorni úr pár évre de mint egy főnixmadár újjá született és ossza az észt mindenkinek. Ilyenkor eszembe jut hogy a kedves papa meg forog a sirjában amikor a fia megjelenik fideszes szinekben ...”
  • 88. Eva- 2010. február 05. 08:10
    „www.stop.hu/blog/entries.php?id=1211

    www.stop.hu/blog/entries.php?id=1346

    www.stop.hu/blog/entries.php?id=1437

    remélem cáfolja őket!”
  • 87. Phobos 2010. február 04. 19:45
    „"Nem azzal fogom tölteni az időmet, hogy keressek valamit Demszky ellen, álmatlan éjszakákat okozva neki"

    A Fidesz fővárosi frakcióvezetője az MTI-nek adott interjújában az újabban a pártja által is sokat emlegetett elszámoltatásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott: "nincs benne vad vágy" az iránt, hogy például Demszky Gábor főpolgármesterről "előásson valamit", ha felhatalmazást kap Budapest vezetésére. Na kb. ennyire gondolják komolyan a Jobbiktól ellopott jelszavak gyakorlatba ültetését.
    A sokat emlegetett, Fidesz-győzelem utáni elszámoltatással kapcsolatban Tarlós előrebocsátotta ha főpolgármester lesz, nem azzal fogja tölteni az idejét, hogy keressen valamit Demszky Gábor ellen; "bennem nincs olyan vad vágy, hogy minden áron előássak itt valamit, és valakiknek álmatlan éjszakákat okozzak. (...) Ezt nem tervezem, erre nem vagyok alkalmas". Ugyanakkor leszögezte: megválasztása esetén egy nem túl nagy, de szakmailag nagyon erős jogászcsapatot állít fel, hiszen "ha valami a munka során a fejemre esik, nem akarom, nem is tudom elfordítani a fejem".”
  • 86. gjozsi88 2010. február 04. 19:32
    „Phobos!
    Heteken keresztül magyarázzuk és cáfoljuk, hogy az ország nincs tönkretéve és a nehézségekért nem csak a vezetői a felelősek!!!
    Az adatainkat cáfolni nem tudjátok, de makacsul ragaszkodtok egy rögeszméhez!!
    No comment!!!
    Arról nem beszélve, hogy egy ellenédekelttől, mint az Orbán kissé komikus és kevésbé hiteles állitások, ráadásul soha egy adattal nem cáfolja!!”
  • 85. Phobos 2010. február 04. 19:21
    „http://www.youtube.com/watch?v=6xm_YbmU3PA&feature=player_embedded

    ez a lényeg”
  • 84. Eva- 2010. február 04. 09:48
    „forrás :aréna c.műsor

    "A Fidesz a felkészülés finisében van - mondta az InfoRádióAréna című műsorában párt frakcióvezetője, aki hangsúlyozta: nemcsak programszerű felkészülést jelent ez, hanem diagnóziskészítést is.

    Navracsics Tibor hozzátette: nyolc éve volt utoljára kormányon a Fidesz, ezért fontos, hogy pontos helyzetképet állítsanak fel az ország állapotáról. Elmondta: elsősorban gazdasági területen készülnek a jövőre vonatkozó fejlesztési tervek, amelyeket később cselekvési tervvé alakítanak.

    Vannak területek, ahol politikai viták folynak, és vannak, ahol már viszonylagos konszenzus alakult ki - fűzte hozzá a politikus, aki szerint a 2006-os választás utáni időszak egyik legnagyobb károkozása az volt, hogy a párt- és kormányprogramok elveszítették hitelességüket. Egy olyan kormányprogramot kell megalkotni, amely a hitelesség megteremtésének az eszköze lehet - hangsúlyozta Navracsics Tibor, hozzátéve: a Fidesznek nincs alternatív kormányprogramja, csak a készülő Kormányzás 2010.

    Kiemelte: a személyi kérdések eldöntése Orbán Viktor kompetenciájába tartozik, ezért ő személy szerint nem tudja, hogy a pártelnök kikben gondolkodik, ha a Fidesz kormányt alakíthat, de "a párton belül vannak pletykák". A kormányzati politikának nem szabad szétesnie - emelte ki a frakcióvezető, aki úgy véli: 2006 óta a miniszterelnöknek és a kormánynak nincs energiája egyben tartani a kormányzati politika egységét, ezért szétzilálódnak a viszonyok, a politikai célkitűzések elérhetetlenné válnak, mindez pedig "szétveri az ország működését"."”
  • 83. gjozsi88 2010. február 03. 19:04
    „a szolgáltatás is az!!
    Ugyanis a javitásnak is van értéke!!!”
  • 82. gjozsi88 2010. február 03. 18:49
    „Versenyszféra az aki a nemzeti összterméket elöállitja, azaz nem közszolgáltatásban, költségvetésből van fizetve!
    Azaz, az általa elöállitott és piacon értékesített termékből kapja a fizetését!!
    A bruttó árnak egy része az elöállitási költség és ennek a része a fizetése! Minél nagyobb ez a tartalom, annál drágább a termék is! Egy idő után eladhatatlan!!!
    Az ön munkabérének korrekciója a munkáltatója kompetenciája!”
  • 81. .Atis 2010. február 03. 18:31
    „Nem vagyok szalag munkás, nem is vágyom rá.Gépszerelő a szakmám és abban is dolgozom ismétlem nem szalag mellett...
    Ha már itt vagyok had kérdezzek rá mit kell érteni az alatt hogy a versenyszférában? Ez milyen szakmát/végzettséget jelent?
    Amugy havi 140-170 óra munkával keresek havonta 140-150 bruttót, amiből a levonások után ha 90et megkapok az már nem is olyan rossz!?”
  • 80. gjozsi88 2010. február 03. 18:10
    „még annyit!
    Versenyszférában, havi 250-270 óra könnyű fizikai munkával keresek havonta bruttó 190-195 000 körül!!”
  • 79. gjozsi88 2010. február 03. 18:07
    „Atis!
    Igen!
    Ugyanis a munkaerő piac a szocializmus lezárásával a piac gazdaság része lett!!
    Az elvégzett munka értékét árazza be a piac!
    Neki az Ön által elvégzett munka "csak" annyit ér, amennyit fizet érte!
    Önnek van lehetősége eldönteni, hogy ezért megcsinálja, vagy a lehetőséget átengedi más magyarnak!
    Ha magyar ezt nem akarja ennyiért csinálni, a munkaadó meggondolja, hogy nem éri e meg neki ,mondjuk romániába elvégeztetni ezt a munkát! Akkor ennyi sem lesz!
    Egyébként hadd jegyezzem meg, hogy ezen a munkaerö piacon, igenis jól fizető állások vannak a versenyszférában!
    A jó kivitelező szakmunkás, különböző menedzserek, mind megérik a pénzüket!
    Olyan szakmát választani, hogy jó legyen, mindenki saját döntése!
    Alacsony értékű szalagmunkáért sehol sem fognak top béreket fizetni!!”
98 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Választás 2010 - Nyolcmillióan szavazhatnak áprilisban

Körülbelül nyolcmillióan szavazhatnak az áprilisi országgyűlési választáson, a választójog minden… Tovább olvasom