Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Nem választott alpolgármestert Esztergom önkormányzata

Nem választott alpolgármestert csütörtöki rendkívüli ülésén Esztergom képviselő-testülete, miután a kérdést nem engedte napirendre venni a helyi Fidesz-KDNP-frakció.
Az ellentétek miatt a bizottságokat sem sikerült megalakítani. A városháza előtt mintegy hatszázan követték kivetítőn az ülésen történteket.

Tétényi Éva (független) polgármester kijelentette: "Esztergom új önkormányzatának első döntése mulasztásos törvénysértés".
A második napirendi pont tárgyalásakor a polgármester közölte, hogy a város 60 napon túli lejárt adóssága meghaladja az 1,4 milliárd forintot. Az erről szóló kimutatást kiosztotta a képviselőknek és közölte: vagy takarékossági intézkedéseket hoznak, vagy kötelessége csődbiztost kirendeltetni.

Az ülésen a fideszes képviselők egy még nem létező bizottságot akartak a polgármester mellé rendelni az adósságrendezés koordinálására.
Tétényi Éva úgy fogalmazott: "lehet engem látványpolitizálással vádolni, de ennek itt és most vége. Nem fogom a nyakamba venni az elmúlt városvezetés hibáit. A városnak 20 milliárd forintos az adóssága, a 60 napon túli tartozások között 2009-es kifizetetlen számlák is vannak, januárra mínusz 300 millió forint az előrejelzés. Ha nem képesek együttműködni, mondjanak le. A szembesítés azért ilyen brutális, mert baj van!"

A testület végül egyhangú döntéssel felhatalmazta a polgármestert, hogy kezdjen tárgyalásokat a hitelezőkkel a követelések átütemezéséről.
Ezt követően a helyi Fidesz-frakció előterjesztette az új szervezeti és működési szabályzatot, amelyről a jegyző azt mondta, hogy az tárgyalásra alkalmatlan, jogszabályellenes megoldásai miatt. Tétényi Éva polgármester javaslatot tett a régi szabályzat szerinti bizottságok megalakítására, ezt a Fidesz-frakció leszavazta és a saját változatát fogadta el.

Tétényi Éva közölte, hogy ő nem írja alá az új szabályzatot, hanem törvényességi vizsgálatra elküldi a közigazgatási hivatalhoz. A polgármester szerint az önkormányzat így nem tudja elkezdeni munkáját.
Meggyes Tamás (Fidesz-KDNP) volt polgármester az ülés alatt egyszer szólalt meg, akkor együttműködéséről biztosította az új polgármestert, közben a papírjaira feljegyezte: "a néppel fenyegetett". Meggyes a Fidesz-frakció nagy részével szemben ült, szemmel és apró fejmozdulatokkal kommunikált a tőle távolabb ülőkkel, a közelében lévőknek pedig a fülébe suttogott.

A helyi Fidesz-frakció korábban levélben közölte a polgármesterrel, hogy fél évig egyikük sem hajlandó alpolgármesteri tisztséget ellátni. A képviselő-testület múlt vasárnapi alakuló ülésén azonban Tétényi Éva jelezte, hogy továbbra is a legnagyobb frakcióból szeretne munkatársat maga mellé, ezért újabb egyeztetéseket kezdeményez. A fideszes képviselők ezt követően elhagyták az ülés helyszínét, a polgármester pedig közmeghallgatást tartott az aulában.

Esztergomban október 3-án a tíz egyéni választókörzet közül kilencben a Fidesz-KDNP jelöltjei nyertek - egyikük Meggyes Tamás volt polgármester -, a tizedikben független jelölt győzött, akit a Fidesz-KDNP támogatott. A testületben az LMP, a Vállalkozók Pártja, az MSZP és a Jobbik Magyarországért mozgalom egy-egy helyet kapott.

A polgármesterjelöltek közül Tétényi Éva (független) a szavazatok 64,36 százalékát, Meggyes Tamás (Fidesz-KDNP) pedig a 35,64 százalékát kapta.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ellenzék nélkül a kónyi polgármester

Aller Imre kónyi polgármester gyakorlatilag ellenzék nélkül dolgozhat a következő négy évben. Tovább olvasom