Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 23°C Még több cikk.

Nem nyomoznak Szijjártó-ügyben

Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a Székesfehérvári Nyomozó Ügyészség abban az ügyben, amelyben egy győri önkormányzati támogatásról szóló döntés körülményeit vizsgálták.

Írta mindezt a Népszabadság csütörtöki száma, Várhomokiné dr. Rabi Noémire, a Fejér Megyei Főügyészség szóvivőjére hivatkozva.

Neupor Zsolt, az MSZP győri elnöke 2007 őszén sajtótájékoztatón kifogásolta, hogy a városi önkormányzat gazdasági bizottsága – amelyet akkor Szijjártó Péter győri fideszes országgyűlési képviselő vezetett – helyi fideszes politikusok és családtagjaik tulajdonában lévő cégeknek több millió forintos támogatást szavazott meg. A politikus ezt ˝klasszikus mutyizásnak˝ minősítette. Szijjártó emiatt beperelte Neuport, akit első fokon elmarasztalt a megyei bíróság, ám a Győri Ítélőtábla tavaly ősszel a javára döntött.

A szocialisták szerint Szijjártó akkori ténykedése felvetette a bűncselekmény gyanúját. A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség tavaly októberben hivatalból megindította a nyomozást, amit – elfogultság miatt – Fejér megyébe helyeztek át. A vizsgálatot a napokban amiatt zárták le, mert a szóban forgó pályázatok elbírálásával kapcsolatban nem merült fel olyan adat, ami hivatali bűncselekmény elkövetésére utalt volna.

Olvasóink írták

109 hozzászólás
  • 109. háté 2010. április 20. 21:39
    „107. hozzászólás targis 2010.04.20. 11:17

    Ez jó. Hagyományőrzők emilben versengenek, ki a nagyobb-, jobb-, mi is?

    Látod te még azt sem tudsz, írni-esetleg olvasni, vagy cáfolni.-----netán te is ünnepelted április 4-ét?”
  • 108. kolombela 2010. április 20. 12:19
    „105. hozzászólás Jerry 2010.04.19. 07:31
    A pornózás mióta ütközik törvénybe? Kivéve, ha kiskorú az illető. Az önbíráskodó, adócsaló jobbikosok pedig igenis kapják meg a büntetésüket, ahogy az összes többi párt ilyen és ehhez hasonló tagjai. Csak az a félő, hogy akkor ki marad a parlamentben?”
  • 107. targis 2010. április 20. 11:17
    „Ez jó. Hagyományőrzők emilben versengenek, ki a nagyobb-, jobb-, mi is?”
  • 106. Eva- 2010. április 19. 09:08
    „100-hoz

    Válaszod sokat mond!”
  • 105. Jerry 2010. április 19. 07:31
    „a városi önkormányzat gazdasági bizottsága - amelyet akkor Szijjártó Péter győri fideszes országgyűlési képviselő vezetett - helyi fideszes politikusok és családtagjaik tulajdonában lévő cégeknek több millió forintos támogatást szavazott meg. Ez nem bűn Magyarországon. A politikus ezt ˝klasszikus mutyizásnak˝ minősítette.Börtönbüntetésre - egy év nyolc hónap szabadságvesztésre - ítélte első fokon a kaposvári bíróság szerdán azt a kaposvári férfit, aki egy szórólapot osztó fideszes pártaktivistára, egy helyi önkormányzati képviselőre támadt.Ez viszont igen.Tehát csalni,lopni szabad a fidesz politikusainak, de fidesz szimpatizánst megverni nem. Na hogy is van ez fordítva? A bkv vezetőit elítélteti a fidesz, de gárda önbíráskodó, pornózó, adócsaló tagjait nem ? Milyen i/gazságszolgáltatás lesz ez? Hát itt az idő, kinek lesz itt majd csak igaza?Csak a fidesz , szebb jövőt”
  • 104. Jerry 2010. április 19. 05:52
    „pancser,nem akarom elvenni a kedves, de az a kis szikla 1300 méter magas,amivel rendesen ráver 300 m-t a Kékes-re.Aztán az ott élők szépen megélnek hagyományőrzésből, mivel a falu a világörökség része,és az ebből származó turista forgalomból.Nekem elhiheted, minden évben ott töltök pár napot,mivel rokonok laknak Torockón.Aztán Kolozsvár sincs onnan túl messze,meg a Tordai hasadék sem,mai ugye páratlan szépségű.sokan csinálják, hogy Torockón megszállnak,és onnan indulnak körútra. Jó úti cél a torockószentgyörgyi vár is, vagy éppen a Székelykő megmászása.Igenis meg lehet élni a hagyományőrzésből, ha azt jól összekötik az idegenforgalommal, turizmussal és a befolyt pénz szépen vissza forgatják a fejlesztésbe.Persze ezek kis hazánkban idegen dolgok,ezt még tanulni kell.Na és persze azt is, ha valaki, zsidó, örmény, szász, román az még azt jelenti hogy ellensége a magyarnak.Legfeljebb azt, hogy van miről értelmesen elbeszélgetni néhány Ursu sör mellett.Ugyanis a magyarok itthon már nem ülnek le egymással sörözni,mert sör drága,a magyar meg vagy fideszes, mszp-és,jobbikos,szdsz-es, mdf-es,lmp-s,és nem állnak szóba egymással, főleg nem a CM-esekkel. Civilek pedig mindenütt vannak,legtöbben talán éppen a Székelykő tövében, Kolozsváron a Szamos partján, Nagyvárad főterén, vagy LA ban,Moszkvában a Vörös téren stb stb”
  • 103. háté 2010. április 18. 22:29
    „Látod pancser ezért, nem mehettek a Székelykőhöz!-- a végét olvasd lassan, ----------akasztófára valók!

    Már Európában is vadásznak a zsidó bankáróriásra
    Sűrűsödnek a felhők a zsidó kezekben lévő Goldman Sachs befektetési bank körül: azt követően, hogy az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) pénteken hatalmas piaci földindulást keltve csalás gyanújával eljárást indított a Goldman Sachs ellen, vasárnap a brit pénzügyi felügyelet (FSA), majd a német pénzügyi felügyelet (Bafin) is bejelentette, hogy vizsgálatot indít ellene.
    A Goldman Sachs 2007-ben - még a globális hitelválság eszkalálódása előtt - olyan származékos befektetési eszközt értékpapírosított és forgalmazott (Collateralized Debt Obligation, CDO), amelynek fedezetéül kétséges hitelképességű, azaz szalonképes kifejezéssel élve "nem elsőrendű" (subprime) adósok által felvett jelzálogkölcsönök banki jelzáloglevelei szolgáltak.
    A SEC vádja szerint a Goldman Sachs az egyébként teljes mértékben legális származékos befektetési eszközöket csalárd módon forgalmazta, információkat hallgatott el ügyfelei elől és félrevezető tájékoztatást adott azok kilátásait illetően.
    A SEC szerint a Goldman több mint egymilliárd dolláros kárt okozott ezzel ügyfeleinek, miközben magas jutalékot húzott a megbízások után.”
  • 102. pancser 2010. április 18. 21:56
    „Az ősi hülyeség nem halt meg, csak olvasnom kell a dupla napfelkeletét. A Nap fölpillant aztán visszamegy kicsit szundizik. Ezek szerint az idő is visszafelé forog. Forgatná is vissza az időt "háté" egészen azokig a számára szép időkig amikor lehetett bélyeget rakni az emberekre, fegyverrel a kézben terelgetni gyenge nőket, várandós asszonyokat, öregeket, gyereket. Ezt akarjátok ezt szeretnétek. Csahogy nem megyen ám, a mai korban, előbb lesztek kiütve mint ahogy gondoljátok. Aki a hazáját, népét szereti az nem aljasul le az eszméitek szintjére, gyászmagyarok!”
  • 101. háté 2010. április 18. 21:27
    „98. hozzászólás pancser

    A Székelykőnél, még a nap is kétszer kel fel!
    Ajánlanám, hogy nézd meg, de nem teszem, mert párnap múlva már azzal jönnétek, a zsidók hordták oda azt a hegyet. A napot meg, tükörből veretitek vissza. A fajtádtól minden kitelik!
    Ahova egyszer beléptek, nektek az már a ti ősi földetek! Pedig híd el, ami a tiétek az egy marokban elfér, csak azt tudnám, hogyan loptatok ennyit össze, mióta az etióp sivatagban kóboroltatok, mint szerencsétlen rabszolgák. Ott mit szívtatok, csődőr tevét feltétek?”
  • 100. háté 2010. április 18. 21:15
    „99. hozzászólás Eva-
    de a napi életviteledbe hogyan illeszted be a hagyományőrzést.
    Erre lennék kíváncsi.

    Olyanokat nem akarok írni, mint te, semmi értelme, konkrétumot?--azt sajnálom, nem!
    De még csak segítséget sem adok hozzá, hogy megtud.”
  • 99. Eva- 2010. április 18. 20:29
    „94-hez!

    nem!elégszem meg!

    Ezekért lelkesedhetsz, ahogy én is meglátogattam már a nevezett helyeket.
    Csodálom a vidéket.
    Olvastam a meséit, mondáit, történelmét is.
    pl. ma egész délután is

    de a napi életviteledbe hogyan illeszted be a hagyományőrzést.
    Erre lennék kíváncsi.”
  • 98. pancser 2010. április 18. 19:56
    „Székelykő, van volt és lesz. Belőle nem lehet megélni, bár egy kis szikla nem ártana rántott hús helyett a jobikosoknak. Mert ugye arrafelé, ahol az a szikla van a föld terméketlen, bányászatból és vashámorokból élt a nép. Az efféle foglalatosság nehezen köthető a kumiszivó nomádokhoz. Az a vidék példa arra, hogy befektetők kellenek, mint egykor a szászok, örmények és uramisten a zsidók!”
  • 97. HR_XAR 2010. április 18. 19:41
    „pancser, szelektív a memória, tudod a cavington segít :) vagy az orosz rulett”
  • 96. háté 2010. április 18. 19:17
    „95. hozzászólás pancser
    Te hazátlan, senki.

    Tanulj már meg olvasni, vagy neked a fejedben csak víz van?
    Baromságokat pofázol te, ---élősködő élőlény! Nekem csodálatosabb a Székelykő, mint az a rozsdásodó vastömeg.
    Mázd meg a tornyodat, te tudatlan,------ a Székelykőnél, még a nap is kétszer kel fel!
    Na erre dobjál szaltót, zsidó!--nem tudtad ugye?
    Igaz egy hazátlannak, mit is magyarázok.”
  • 95. pancser 2010. április 18. 17:24
    „<moderálva> Na kérem, az MSZP gyermeke a Jobbik eddig is tudtuk, de közszemlre tenni az aktust, ez nem semmi. Für Lajos a vén majom mondotta volt: Egy magyar katona többet ér mint tíz amerikai rakétástul. Az Székelykő meg meg Párizs összehasonlítása nagy baromság, azért mégsem lenne mindegy, ha nekünk is lenne egy Párizshoz fogható városunk egy Eiffel toronnyal. Mi azon vagyunk, hogy építsünk valami nagyot és nem azzal dicsekszünk amit a Mindenható alkotott, mert ő másnak is adott és nem szereti, ha alkotásait arra használják, hogy népeket becsméreljenek a segítségével.”
  • 94. háté 2010. április 18. 15:50
    „92. hozzászólás Eva-
    Annyival még tartozol, hogy kiegészíted a felsorolásomat az általad rendszeresen végzett hagyományőrző tevékenységek felsorolásával.

    Igazad van.---Győrben bárhol megtalálsz.
    ---egyezzünk meg abban, komolyan veszem, keresztény Hazám és őseim tiszteletét, a megemlékezést róluk.
    Bizony-bizony, nekem többet jelent a Felvidéki Nádszeg, mint a csillogó villogó Los Angeles, az Erdélyi Torockó a Székelykővel, mint Párizs az Eiffel toronnyal.
    Ugye megelégszel válaszommal.”
  • 93. HR_XAR 2010. április 18. 12:58
    „Persze Eva, látod? Ez a fityesz stratégiája. Aki nem hódol be az ellenség.”
  • 92. Eva- 2010. április 18. 12:21
    „91-hez

    Annyival még tartozol, hogy kiegészíted a felsorolásomat az általad rendszeresen végzett hagyományőrző tevékenységek felsorolásával.

    Az igaz, hogy nem vagyok fideszes, de emiatt automatikusan komcsi is?!
    Akkor minden jobbikos is komcsi ezen a logikán kiindulva?”
  • 91. háté 2010. április 17. 22:02
    „89. hozzászólás Eva
    Javíthatatlan komcsi vagy!---ez kb. egy óvodás szintű válasz, az unokáim komolyabban válaszolnak.
    Hagyjuk, légy olyan amilyennek tetszel magadnak, nincs ilyen gyerekes dolgokhoz kedvem, arra itt vannak gyönyörű unokáim. Imádom őket!”
  • 90. Sampdoria 2010. április 17. 21:10
    „Elég szomorú...
    Normális társadalomban 8 évig társalogna egy cellában Zuschslaggal ez a savószemű.”
109 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Igazolással szavazók - rendeletmódosítást kér az OVI

A rendeletmódosítás célja, hogy az igazolással szavazóknak ne kelljen órákig sorban állniuk a szavazókörök előtt. Tovább olvasom