Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

MSZP: a Fidesz átverte a választókat

˝A kampány utolsó szakaszában a Fidesz–KDNP szép csendben kivonul az összes eddigi ígérete mögül. Kormányzási vágyaival arányosan növekszik hallgatása is˝ – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Beke Károly, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) képviselőjelöltje.

Beke Károly elmondta: nem látják a Fidesz–KDNP programjában, hogy azonnal visszaállítanák a tizenharmadik havi nyugdíjat, a beígért 1 millió munkahelyet pedig már évtizedes távlatba helyezték. Az azonnali adócsökkentés igényét háromévnyi távlatra váltották, az áfacsökkentés pedig fel sem merül.

A képviselőjelölt hangsúlyozta: mára eltűnt a Fidesz–KDNP programjából az elmúlt hónapokban annyit hangoztatott ígéretük a családi pótlékról, a gyesről, a családok védelméről, semmibe veszik az iskolafejlesztést.

Csak a nyugdíjak reálértékének megőrzését tervezik, ami a nyugdíj-kompenzációs program eltörlését jelenti. Ezen túl rendkívüli költségvetési intézkedésekre, azaz megszorításokra készülnek. Az elmúlt napokban bebizonyosodott végre, hogy a Fidesz–KDNP átverte a választókat és az egyetlen felelős vállalás a demokratikus oldal, a baloldal programja – fogalmazott a politikus.

Olvasóink írták

79 hozzászólás
  • 79. suellen 2010. március 30. 19:20
    „M SZ P
    o a a
    c r r
    s h a
    k á z
    o z i
    s i t
    á
    k”
  • 78. laposibenö 2010. március 29. 21:39
    „76 89 őszén? A rohatt állampádt idején? És a demokrácia legföbb letéteményesse a Fidesz mikor alakult?
    Csak nem akoriban amikor Orbán Viktor az állampárt Mezőgazdasági Minisztériumának Vezetőképző Intézetében volt első és majdnem utulso minkaviszonyban?”
  • 77. háté 2010. március 28. 22:19
    „Megfenyegette az iszkázi papot a szocionista zsidó
    Kocsis Tamás, a Veszprém megyei Iszkáz község plébánosa szerint a vasárnapi szentmise után Schwartz Béla, az ajkai választókerület szocialista országgyűlési képviselője - és jelenlegi jelöltje is - "megfenyegette" őt.

    Kocsis Tamás elmondta: a virágvasárnapi misén felolvasta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Körlevelét, s ahhoz a prédikációjában hozzáfűzte, hogy a szocialistáknak csak akkor lenne erkölcsi alapjuk kérni a választók bizalmát, ha bocsánatot kérnek a 2006. október 23-án történtek miatt, és lemond a kormányzatuk. "Akkor ugyanis véresre verték a népet" - vélekedett a plébános, majd elmondta: prédikációjában kitért a körlevél azon mondatára is, mely szerint: ..."azt is meg kell nézni, hogy a szép ígéretek hirdetői mit csináltak eddig".

    A plébános elmondta: szóvá tette a misén, hogy a szocialista kormányzatok tönkretették az egészségügyet, az oktatást, a gazdaságot, lényegében mindent. A plébános felháborítónak tartja, hogy a 85 év feletti idős embereket - akik egy életet ledolgoztak - a szocialisták csak ennyire értékelik; aki ugyanis 85 éves, annak 8500 forintot ad egy általuk létrehozott ajkai alapítvány, aki 86 éves, az 8.600 forintot vehet át és így tovább.

    A misén jelen lévő Béla szocialista képviselő és képviselőjelölt ekkor kíséretével együtt távozott a templomból - mondta a plébános, hangsúlyozva: az utcán azonban megvárta őt és "megfenyegette". Kocsis Tamás szerint azt mondta neki Schwartz Béla, hogy szégyellje magát, s a misén elhangzottaknak még következményei lesznek, ezt jelenti a veszprémi érsek atyának, a katolikus püspöki karnak, "sőt a pápának is".

    Szavazz a Jobbikra, hogy az ilyen gazembereknek, (ecte magyar,-Schwartz ) be legyen fogva a pofájuk.”
  • 76. GYMS 2010. március 28. 22:01
    „73.!
    Hát persze... Én is ismerem azt a listát, amely arról szól, hogy a Fideszből milyen sokan voltak ilyen-olyan kapcsolatban a volt állampárttal. Ha azonban ebből a listából kiveszem azokat, akik NEM FŐÁLLÁSBAN tevékenykedtek az egykori MSZMP-ben/KISZ-ben, akkor ez a lista bizony eléggé kurta marad...
    Nem úgy az MSZ(M)P-sek esetében! Ráadásul az MSZP TELJES MÉRTÉKBEN kontinuus a volt állampárttal! Ezt mindenki tudja, aki már felnőtt (vagy legalábbis középiskolás korú) volt 1989 őszén. Az állampárt utolsó kongresszusán kivitték az "MSZMP"-feliratos kongresszusi szlogent és behozták az "MSZP"-feliratosat...
    Így történt.”
  • 75. load 2010. március 28. 21:02
    „74. hyundai
    Ne siess hyundai!
    Károly nem tévedett, csak rossz igeidőt használt.
    A korábbi ígéreteinek kétharmadából a Fidesz (Orbán) már kihátrált. Olyan ügyesen tette, hogy a többség (köztük te is) ezt észre sem vette.
    A maradék egyharmadból majd a választások megnyerése után menekül ki, nagy népszerűség vesztést szenvedve.
    Félre ne érts! Nem kárhoztatom ezért, csak felhívnám rá a figyelmedet.
    Én egyégként sem kívánnám az igéreteinek maradéktalan megvalósítását, mert az romba döntené a gazdaságot és az országot.
    Azt várom, hogy megcsinálja majd azokat a reformokat, amikbe Gyurcsány belebukott. Anélkül ugyanis a költségvetés mindíg kizsebeli a vállalkozásokat és a mostani döglődés állandósul.
    A baj csupán az, hogy ezt nem mindenki gondolja így.
    Te hogyan gondolod?”
  • 74. hyundai 2010. március 28. 19:27
    „Köszönjük Károly! Ismét sikerült jó nagy butaságot mondanod! Igazából már nem csodálkozom, a központi utasítás mindig csak a Fidesz ellen szólt, neked meg kötelező azt mondanod...

    Az MSZP és a Jobbik egyforma párt, mindkettő a gyűlöletből él és épült fel. Van még jó pár hasonlóság...no de sebaj. Próbálkozni lehet, pocskondiázni is lehet (ehhez a hsz-hez is lesz pár "beszólás", ami majd az beírót fogja minősíteni), de április 11-én meglátjuk, hogy az emberek valójában mit is akarnak!

    Hajrá!”
  • 73. laposibenö 2010. március 28. 18:15
    „72 Az MSZP nagyjábol anyira egykori állampárt mint a Fidesz.”
  • 72. GYMS 2010. március 28. 17:34
    „70.!

    Ha nem akarsz egykori állampártot, akkor NE szavazz az MSZP-re!”
  • 71. jánosi 2010. március 27. 21:44
    „66.
    Tényleg elírtam volna a nicknevet ?
    Ezek szerint itt mindenki te vagy ? komisszar is ? no de ennyi elég a színvonalról ( színvonaladról )
    pedig dönt a nép !Itt olvasáskor, április 11.-én meg ténylegesen. No akkor illegalitásba vonulhatsz ...”
  • 70. laposibenö 2010. március 27. 20:46
    „Ha nem akarsz Orrbáni pártállamot szavazz az MSZPre!”
  • 69. GYMS 2010. március 27. 18:39
    „67. hsz.: "...ha azt akarod,hogy hazád éljen,--szavazz a Jobbikra!"

    Javítva! Ha azt akarod,hogy hazád féljen,--szavazz a Jobbikra!”
  • 68. Reális 2010. március 27. 18:35
    „aha,ne légy türelmetlen!Pár év,és az egyre öregedő mszpé tábor magától is kihal!A fiatalság teljesen elutasítja az mszpét,tehát nincs utánpótlás szavazóból!A sors majd megoldja ezt a kérdést!”
  • 67. háté 2010. március 27. 13:52
    „Szavazz a fityeszre, ha semmi változást nem akarsz.

    Kövér László szerint a költségvetési hiánycél tarthatatlansága miatt ,,lenullázódott" az áprilisi választások után megalakuló új kormány idei mozgástere, így csak 2011-től indulhat el az ország a kilábalás útján.

    De, ha azt akarod,hogy hazád éljen,--szavazz a Jobbikra!”
  • 66. westminster 2010. március 27. 10:42
    „63. hozzászólás jánosi 2010.03.26. 22:08
    Még csodálkoztok, ha a fajtádat birkaként jegyzik? Annyi intelligencia sincs benned, hogy a nicknevet pontosan írd be.
    A te színvonalad még alacsonyabb szinten van, mint akinek ezt írtad, mi több ta-hóó vagy.
    Aztán nyugodtan bégethetsz nekem is a 63-as színvonaladon.”
  • 65. lótusz 2010. március 27. 10:19
    „átverte mindkettő az mszp nyakig, a fidesz derékig van benne a korrupcióban. lásd együtt vannak benn a margit híd felújításakor eltűnt milliók lenyúlásában is.mivel a korrupció 400-500 milliárd ft 1 év alatt miért nem tud róla a közvélemény. sem a fideszes sem az mszp-és sajtó nem tárja fel az igazat hisz mindkettő benne van.ezért nem akar a fidesz elszámoltatást. szebb jövőt!”
  • 64. lacim6 2010. március 27. 09:45
    „58. hozzászólás Primax loptál te is az elvtársaiddal együtt.”
  • 63. jánosi 2010. március 26. 22:08
    „56. komisszar
    Az nem úgy működik, hogy ellopunk mindent, azután meg élhetetlen az ország, megyünk a tótokhoz
    mert még a végén megkérdezik : hol a lé ?
    A birkázás meg illik az színvonaladhoz : birkapásztori stílus, ahol a " birkák " az okosabbak ..........
    Beeeeeeeeeeeeeeee.........”
  • 62. háté 2010. március 26. 21:18
    „Ez a komcsi-ivadék gyerek tud valamit, de félek hogy ha tenni kell valamit, inkább elbőgi magát.

    Pokorni: az elsőnek, aki belenyúl a pénztárba, annak "le fogjuk vágni a kezét"

    Azon múlik a következő kormány sikere, hogy a sajátjait illetően is kemény tud-e lenni - jelentette ki Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke pénteken Ajkán egy lakossági fórumon.
    Egy teljesen új világot kell kezdeni, s az elsőnek, aki belenyúl a pénztárba, annak "le fogjuk vágni a kezét" - fogalmazott a Fidesz politikusa, hangsúlyozva, hogy "ezt kell nagyon világossá tenni".
    Ezért az elszámoltatás a jövőről szól - mondta az ellenzéki politikus, megjegyezve: "a mieink előtt is világosnak kell lenni", hogy ha ők lesznek hatalomban, az nem jelentheti azt: "eddig ők loptak, most meg ti fogtok lopni".

    Aki eddig lopott, parancsra nem tud leszokni róla, kedves fityeszes.

    Ezért elkerülendő a további lopásokat-tolvajlásokat, ---szavazz a Jobbikra!”
  • 61. Eva- 2010. március 26. 20:48
    „60-hoz

    ezután minden szavazófülkében ott lesz a kamera, amely visszaazonosít majd

    egyébként honnan tudod, hogy ki a felesleges az életre?!”
  • 60. AHA 2010. március 26. 20:24
    „Haljon meg az összes szociszavazó!
    :D”
79 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Balogh: megtámadták az MTV függetlenségét

Az MTV kuratóriumának SZDSZ által delegált két tagja támadást intézett a televízió független műsorkészítése ellen. Tovább olvasom