Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

MSZP-kampánynyitó -Mesterházy: Utánam srácok!

Mesterházy Attila leszögezte: itt az idő, hogy végre Orbán Viktor és a Fidesz is csatlakozzon az MSZP-hez a szélsőségek elleni küzdelemben.


Mesterházy: az út, amit ajánlok, a jövőről szól

Készen állok, hogy végigmenjek az úton, megvan bennem ehhez az erő, induljuk együtt, utánam srácok! - mondta Mesterházy Attila az MSZP szombati budapesti kampánynyitóján, ahol bemutatta a párt kormányprogramját; a miniszterelnök-jelölt szerint nemzeti modernizációra van szükség. A szocialista kormányfőjelöltnek, aki a feleségével érkezett a budapesti SYMA-csarnokba, állva tapsoltak a résztvevők, miközben az MSZP új kampánydala szólt. Mesterházy Attila kiemelte: közösen meg lehet valósítani a rendszerváltás álmát. "Új jelölt vagyok, új világképpel". Hozzátette: arra tette fel az életét, hogy beváltsa a rendszerváltás álmát, ettől függ gyermekei sorsa, jövője is, s ennél nem kell nagyobb motiváció.

Megvan bennem az a bátorság, erő, ami ahhoz kell, hogy szakítsak a múlt hibáival - hangsúlyozta. Az ajánlott új irányról azt mondta, hogy az fellendüléshez vezet, visszaállítja a közbizalmat, megszüntetni a félelem légkörét. Mesterházy Attila szerint az út, amit ajánl, a jövőről szól, a jövőbe vezet, a haladást választja a visszafordulás helyett. Ez az út fenntartja a gazdaság növekedését, emeli az életszínvonalat, biztonságot nyújt a nyugdíjasoknak, a rászorulóknak és a munkából élő embereknek egyaránt. Úgy fogalmazott: szembe akar menni azzal a három válsággal, ami most Magyarországon érezhető. A gazdasági világválsággal, a politikai és a demokratikus válsággal.

A világgazdasági válság ledöntött több tabut: a piac mindenhatóságába vetett hitet, a fogyasztás mértéktelen ösztönzését, a profit korlátlan hajhászását - szögezte le azzal, hogy megbukott a neoliberális gazdaságpolitika, ezért jövőben még nagyobb szükség lesz a baloldali eszmékre, értékekre. Szavai szerint az MSZP a világgazdasági válság kapcsán helyes és tisztességes döntést hozott.

Fotó: MTI
Fotó: MTI


A nehéz feladatokat felvállalni igazi "nemzetmentő" feladat volt, hiszen tudták, hogy nagyon sokan a szocialistákat fogják vádolni, mert áldozatvállalásra kényszerítik az országot. A már látható eredményeket megköszönte az embereknek, az MSZP-nek, a szocialista frakciónak és külön kiemelte Bajnai Gordon kormányfőt, akit megtapsoltak a teremben ülők. Véleménye szerint a magyar baloldal feladata a következő 20 évben, hogy bontsa le a belső határokat az emberek között, ahogyan 20 évvel ezelőtt Horn Gyula és Németh Miklós nemzedéke tette ezt vasfüggönnyel. Elismerte: sokat kiábrándultak a baloldalból, de ma Magyarországon egy politikai közösség van, amely valódi politikai otthont adhat azoknak, akiknek fontos a jogállam, a szabadság, a baloldali és liberális érték. Mi vagyunk azok, akik erővel ki fogunk tudni állni ezek mellett az értékek mellett - emelte ki azzal, hogy április 11-én minden magyar embernek döntést kell hoznia, hogy milyen világban szeretne élni: olyanban, ahol félni kell, vagy olyanan, amelyben nyugodtak a hétköznapok.

Mesterházy Attila hangsúlyozta: aki távol marad a választásoktól, az a szélsőjobboldalra szavaz. Elmondta: az MSZP programja konkrét, reális, megvalósítható; nemzeti modernizációra van szükség. A világválság lezárt egy korszakot, a "mérföldkő" után ki kell jelölni Magyarország helyét a válság utáni világban. Ehhez pedig nemzeti modernizációra van szükség, amelynek az élet minden területére ki kell terjednie; céljai több ciklusoson átívelnek - mondta. Hozzáfűzte: a nemzeti modernizáció az egész nemzet közös vállalkozása kell, hogy legyen, ezért közmegegyezésre kell jutni. A kormányfőjelölt bemutatta az MSZP most elkészült 50 oldalas kormányprogramját, amely a foglalkoztatás, az oktatás, a szociális ügyek, az egészségügy, a vidékfejlesztés, a gazdaság és állam szerepe kapcsán tartalmazza a vállalásokat. A program címe: Nemzeti modernizáció, összetartó közösség - Ajánlat a demokratikus oldal programjához.

Mesterházy Attila leszögezte: itt az idő, hogy végre Orbán Viktor és a Fidesz is csatlakozzon az MSZP-hez a szélsőségek elleni küzdelemben. A szocialista miniszterelnök-jelölt a Fidesz kampányszlogenjét használva hozzátette: ebben az ügyben őszinte beszédre, egyenes mondatokra van szükség, és abba kell hagyni a mellébeszélést Kiemelte: az MSZP megvédi demokráciát, a jogállamot, az emberi méltóságot, és kiáll azok mellett, akiket faji, etnikai vagy politikai diszkrimináció ér. Hozzátette: fellépnek minden gyűlöletet terjesztő megnyilvánulás ellen, és megvédik a magánélet szentségét is. "A dübörgő bakancsokkal csak az álmainkat taposhatjuk el" - fogalmazott. Ahhoz, hogy a rendszerváltás álmát be lehessen váltani, olyan politikusokra van szükség, akik a nemzetet akarják szolgálni, nem uralkodni akarnak rajta, és akik fontosabbnak tartják az ország érdekeit, mint a politikai zsákmányszerzést - húzta alá. Mint mondta, a magyar politikai életnek abba kell hagynia azt a hagyományát, hogy miként tudja a másikat "megtizedelni, megalázni, levadászni". Külön szólt a korrupcióról, kiemelve: ez végig kísérte az újkori Magyarország történetét, nem egy, négy, vagy nyolc éve kezdődött; minden kormány érintett, függetlenül attól, hogy helyi, vagy országos szintről van szó. Leszögezte: a korrupcióval le kell számolni. Hangsúlyozta: azokból az esetekből, amelyek az elmúlt 20 évben történtek, minden politikusnak tanulnia kell. "Mi egészen biztosan meg fogjuk tanulni a leckét."

Ezt azzal indokolta, hogy az MSZP-nek nagyon sok kárt okoztak ezek a botrányok, sokan fordultak el tőlük. A kormányfőjelölt úgy fogalmazott: új vezetőkre van szükségünk, akik képesek és akarnak szakítani a múlt kétes hagyományaival, akik ki merik mondani az igazságot, és fel merik vállalni a változás szükségességét.

Kovács: vereségtudattal nem lehet célt elérni

Kovács László szerint vereségtudattal nem lehet célt érni, és az MSZP-nek nem az a célja, hogy a Fidesz győzelmi arányát mérsékelje, hanem az, hogy minél eredményesebben szerepeljen.

A korábbi pártelnök, volt uniós biztos úgy látja, ehhez vissza kell szerezniük a MSZP-tagok bizalmát, és meg kell szerezniük a társadalom minél nagyobb részének a támogatottságát. Hogy mindez sikerüljön, egyértelműen be kell mutatniuk, miben különbözik a szociáldemokrata gondolkodás a többi nézettől, és őszintén vállalni kell a mulasztásokat, a tévedéseket és a hibákat - hangsúlyozta.

Gráf József szerint az MSZP-nek nyernie kell

Gráf József szerint az MSZP-nek nem a reménytelenek bátorságával kell mennie a választásba, hanem nyernie kell. Az agrárminiszter az MSZP szombati kampánynyitó rendezvényén a SYMA-csarnokban azt mondta: nehéz feladat áll az MSZP előtt, de nem szabad, hogy nyolc év kormányzás után csak a rossz ügyek jelenjenek meg a kampányban. Kijelentette: a Magyarország túl van a válság nehezén, a válságkezelő kormány munkájának eredményeként. A miniszter beszéde előtt videoüzenetben tett támogató nyilatkozatot Szepesy György riporter, Bárándy Péter volt miniszter, Huszár Tibor akadémikus és Székhelyi József színész.

Lendvai: a tizedelés nem jött be

Lendvai Ildikó szerint az MSZP-nek fel kell vennie a kesztyűt, és ki kell állnia az ország önbecsüléséért. A szocialista párt elnöke az MSZP szombati budapesti kampánynyitóján a SYMA-csarnokban kiemelte: "elég a nyuszi magatartásból, a szemlesütésből". "Itt az ideje, hogy a szocialisták megszólaljanak, van miről, és van kinek, fel a fejjel magyar baloldal!"

Akik a szocialistákat akarták riogatni, nem ijesztettek el senkit, a tizedelés ötlete nem jött be - mondta Lendvai Ildikó az MSZP budapesti kampánynyitóján szombaton.

Lendvai Ildikó felhívta a figyelmet, hogy mindenki eljött, a párttagok, a parlamenti, kormányzati tisztségviselők. Közülük név szerint kiemelte Katona Bélát, Szili Katalint, Bajnai Gordont, Gyurcsány Ferencet és Kovács Lászlót; a legnagyobb tapsot a rendezvény résztvevőitől Gyurcsány Ferenc kapta. Mint mondta: muszáj erősnek lenni, hogy meg ne kössön a "kötcsei beton", akkor bemerevedik az ország; Orbán Viktor kötcsei beszédében előbújt a lopakodó egypártrendszer.

Olvasóink írták

168 hozzászólás
  • 168. t-a-ibi 2010. február 25. 09:03
    „Rászorultság komcsi-zsidó módra!-- a minden ember egyenlő elv alapján!
    minden ember egyenlő --kivétel a komcsi-zsidó!
    (Az antiszemitizmus nem egyéb, mint valamely zsidó-csoport által, a nem-zsidóban előidézett ellenséges magatartás.)

    Botrány: Méltányosság alapján vizsgálná a rákos betegeket az egészségügyi tárca

    Alkotmánybírósághoz fordul a Magyar Rákliga, ha az egészségügyi tárca nem vonja vissza azt a januári jogszabályt, amely szerint évente - hatóanyagonként és betegségcsoportonként - legfeljebb 50 beteg kaphatja egyedi méltányosság alapján a gyógyszerét - írja a Magyar Nemzet csütörtöki számában.”
  • 167. t-a-ibi 2010. február 23. 19:21
    „Tudod miért?--magyarázd meg az elvtársaknak és a zsidó sorosnak
    ........................
    Holotörvény: ott ujjongtak a zsidóführerek a parlamenti páholyban-- A MAGYARBAN ÉS UTOLJÁRA!

    Sokszor hallottam, halála előtt utolsót rúgta!

    Mennyire igaz ez a büdös-mocskos-komcsikra!
    (Cionista hóhértörvény - Mesterházy módra.
    A parlament utolsó ülésnapján név szerinti szavazással elfogadta a Büntető törvénykönyv azon szocialista módosítását, amely lehetővé teszi a holokauszttagadás büntetését. Az MSZP tájékoztatása szerint az ülésen a meghívásukra részt vett Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke, Zoltai Gusztáv, a szervezet ügyvezető igazgató

    Na ezzel a gyalázattal vége szakad az élőlények uralmának.
    Ezért rendesek voltak ezek a mocskos komcsik, utolsó látogatásra meghívták a Magyar nép vérszívóit!
    Jó utazást kívánok gazemberek!”
  • 166. gjozsi88 2010. február 22. 15:32
    „t-a-ibi!
    "az országok egymással versengve próbálják vonzani és megtartani a külföldi tőkét, miáltal a nemzetközi tőke elnyomja a társadalmi célokat".

    Tudod miért?
    Mert a társadalmi célok fenntartása pénzbe kerül, igy ki van szolgáltatva a tőkének!!!
    Azaz erőfölénybe van a tőke, a pénz tulajdonosa!!”
  • 165. gjozsi88 2010. február 22. 15:28
    „sprite
    146-ra!
    Amiről -visszanézheted -beszélünk az a Fidesz kormány hitelekre osztogatásra épülő gazdaságpolitikájával kezdődő és a Meggyesi kormány 100 napos (fidesz által is támogatott) programjáról, mint rossz döntésekről beszéltünk!
    Arról, hogy ezt próbálta megállitani a Gyurcsány kormány, de nem ébrednek fel az emberek és még mindeig azt hiszik, mert a fidesz populista igéretei ezt tartalmazzák, hogy lehet folytatás, de azt nem tudjuk, ki finanszirozza!
    A Fidesz válságkezelési javaslatai, melyet szerencsére nem követett a Bajnai kormány, az a költségvetési hiány terhére tett fogyasztás ösztönzés görögöknél megbukott, spanyolok, portugálok is rosszabb helyzetbe vannak...!”
  • 164. lacim6 2010. február 22. 14:13
    „Mi van évike csak így feladod:DDDDDDDDD”
  • 163. Eva- 2010. február 22. 10:34
    „a világ évente megtakarít 3000 milliárd dollárt.

    Csak ezt a pénzt lehet kölcsön adni a többi országnak.
    Az USA vesz ebből kölcsön a legtöbbet, kb. felét.
    A többi állam éppen ezért csak a maradékból vehet fel kölcsönt.
    A kölcsönadók pedig biztonságban akarják tudni a pénzüket, ezért megbízható adósokat keresnek, vagy drágán adják a pénzt.

    Ennek következtében aztán az országok mozgástere kicsi hitelügyben.
    Belső forrásaik pedig a saját belső piacuk függvénye.
    Magyarország belső piaca kicsi , sok az export terméke .
    Működne is a dolog, ha lenne a termékeinek fizetőképes piaca.

    Most ez akadozik.
    Ezért bárki alakít iskormányt, a mozgástere kicsilesz.

    Hogy hogyan elégíti ki a híveit---no ez érdekes lesz.
    cirkusszal?
    ha már kenyérrel aligha tudja!/azaz jóléti emelkedést egy csapásra nem tud produkálni/”
  • 162. t-a-ibi 2010. február 21. 22:21
    „159. hozzászólás Eva-
    ugyanis az alábbi állítás hamis, mert nem átírásról van szó, hanem jogvédetlen szellemi termékről.:))

    Véd le, a még meg sem születettet, mert a komcsi-zsidó magáévá teszi!
    ::::::::::::::::
    Ezek a zsidó-rabló- élőlény soros könyvéből valók/honlapról másolom/

    ,,az országok egymással versengve próbálják vonzani és megtartani a külföldi tőkét, miáltal a nemzetközi tőke elnyomja a társadalmi célokat".
    Soros így folytatja: ,,a globális gazdasági fejlődés nem vonta maga után a globális társadalom fejlődését. A külföldi tőke megfosztja a periféria államait az önállóságuktól, és meggátolja őket a demokratikus intézményrendszer kiépítésében". Érdekesen hangzanak ezek az üzenetek egy olyan gazembertől, aki milliárdokat rakott zsebre, országokat fosztott ki, kihasználva a jelenlegi pénzügyi rendszert.”
  • 161. lacim6 2010. február 21. 20:04
    „160. hozzászólás lacim6 INDEX cikk:D”
  • 160. lacim6 2010. február 21. 20:03
    „Nekik bezzeg van

    * Miklósi Gábor

    2010. február 21., vasárnap 11:15

    A szocialisták kampánynyitójára elkészült a párt választási programja is, hiszen valamit mégiscsak illett felmutatni. A válságnak vége, a párt papíron kétezer milliárd forintot költ népboldogításra. Az iromány szép szavai mögül koncepciótlanság, ostobaság és itt-ott némi cinizmus sejlik ki.

    Az áprilisban biztosan bukó szocialisták programjának [1] (pdf) vizsgálatakor nem az az igazán érdekes, hogy mi mindent ígérnek, mert mindazt ellenzékben úgysem lesz módjuk betartani. MIvel az MSZP nem engedheti meg magának, hogy eleve beismerje a vereséget, a színjátékot végig kell csinálniuk, mintha valóban lenne esélyük kormányon maradni.
    Egy komoly dokumentum

    A közvélemény-kutatásokból kirajzolódó zord valósághoz képest látszólag meglehetősen komolyan vett, ötvenoldalas programjuk végén csak a pontokba szedett 74 vállalás több mint négy oldalt tesz ki: ennek politikai haszna nincs, ennyit csak a megszállottak olvasnak végig és jegyeznek meg.
    03
    Fotó: Barakonyi Szabolcs

    Egy ekkora bukta küszöbén sokkal fontosabb, hogy a programban tükröződik-e valamiféle önvizsgálat, van-e nyoma annak, hogy tanultak az elmúlt két ciklus fiaskóiból, vagy folytatódik a habverés, miszerint a ,,hibák" ellenére mindent jól csináltak, és most a vívmányokat és azok hozományait kell megvédeniük. A szocialisták 2010-es választási programjában az előző esetben lennie kéne legalább egy, de inkább két vagy három, a választók nagyobb tömegei számára érthető és megjegyezhető, kiemelt hangsúlyt kapó ígéretnek.

    Olyan ígéretnek, ami a tökéletesen hiteltelenné vált, lejáratódott és korrumpálódott párt elköteleződését mutatja a tisztább közélet, valamint az állam hatékonyabb működése irányában. Olyan ígéretnek, melynek forszírozása ellenzékből is lehetséges, és ami hosszabb távon is a párt meghatározó arculati elemévé válhat.

    Ilyen, hangsúlyos és komolyan vehető elem nincs a Nemzeti modernizáció, összetartó közösség című programban. Van helyette rengeteg olcsóbb és drágább vállalás, az elmúlt évek eredményeinek felsorolása, továbbá irdatlan mennyiségű töltelékszöveg annak elfedésére, hogy mennyi területen nem sikerült valódi előrelépést elérni.
    Virtuális ígéretcunami

    Még a konkrét programígéretek között is rengeteg általánosító ömlengés olvasható: Megvédjük a magyar gazdaság helyreállított stabilitását a világgazdasági válság után. Nem engedünk a nyugdíjkorrekciós programból. Nem engedjük a panelprogram leállítását, megvédjük a távhő alacsony áfáját. Nem engedjük a sorkatonaság visszaállítását, megvédjük a Magyarország iránti nemzetközi bizalmat, megvédjük Magyarországot a szélsőségektől, megvédjük a rendszerváltás demokratikus örökségét, a köztársaság intézményrendszerét!

    Ennél azért persze akadnak konkrétabbak vállalások is, melyek közül több is ismerős a kormány korábban bejelentett programjai, tervei közül. A legfontosabbak közé tartozik, hogy a munkavállalók járulékterhe négy év alatt négy százalékponttal csökkenne, a 15 millió forint feletti keresetek szja-kulcsa 50 százalékra nőne.

    A közösségi közlekedésre fordított összeget a jelenlegi 1,3-ról a GDP egy százalékában maximálnák. Alanyi jogon járna a szélessávú internet, a hiányszakmákban képzett szakmunkástanulók pedig a minimálbérhez igazított ösztöndíjat kapnának. A termőföldvásárlás moratóriumát 2014-ig meghosszabbítanák.

    A 35 év alattiak első lakásánál törölnék az illetékfizetési kötelezettséget a 15 millió forint alatti használt lakások esetén. Az otthon maradó családanyák állami támogatást kapnának, ha kvázi-óvónőként mások gyerekeire is vigyáznak, hogy azok családjaiban mindkét szülő dolgozhasson. Az özvegyen maradók 75 ezer forintos kegyeleti támogatásban részesülnének.

    Öt év alatt az egészségügyi dolgozók jövedelme a nemzetgazdasági átlag másfélszeresére nőne. A 35 év felettiek ingyen tanulhatnának egy idegen nyelvet alapfokon.
    Így modernizálnánk mi

    A bevezető csúnya szavakkal beszél a neoliberális, neokonzervatív gazdaságpolitika káros hatásairól, és valóban, az ígéretekből az állampolgárairól minden eddiginél nagyvonalúbban gondoskodó állam képe rajzolódik ki. Többet hagy a polgárok zsebében, és sokkal többet nyújt, mint korábban. Szerencsére minderre fedezet is van, a válságkezelés miatt szükségessé vált áldozatvállalás közös erőfeszítése eredményeképpen (a gazdaság bővülése miatt) keletkező 2000 milliárd Ft pluszjövedelem.

    Mindezt, és sok egyebet a program nemzeti modernizációnak nevez. Arról egyetlen szó sincs, hogy a hihetetlenül pazarlóan működő nagy elosztórendszerek közgazdászmantrának számító gyökeres átalakításával is vesződnének: azok, okulva az elvetélt egészségügyi reformon, egy ideig most nem részei a szocialisták nemzeti reformelképzeléseinek. A programból kiolvashatóan a nagy bajon, a világválság (és nem az azt megelőző hat év felelőtlen pazarlása) miatt szükségessé vált kiigazításon szerencsére már túl vagyunk, úgyhogy költhetünk megint bátran.

    A programnak vannak furcsa elemei is. Ilyen például, hogy a szocialisták az érettségi feltételévé tennék az életmentési ismeretek elsajátítását, vagy hogy kihasználnák a 2011-es félévi uniós magyar elnökség érdekegyeztetési és kommunikációs lehetőségeit. Feltehetően a BKV-botrányra utal az a kitétel, miszerint megtiltanák az egekbe szökő végkielégítéseket az állami szférában és az állami tulajdonú vállalatoknál.
    A romaügyön is gondolkodtak

    Külön érdemes említeni a programban nagy hangsúlyt kapó romaügyet, nemcsak mint az ország talán legsúlyosabb válságtünetét, hanem mert erről az előszóban Mesterházy Attila olyan szépen beszél. ,,Ne essünk ismét áldozatul annak a végzetes öncsalásnak, ami az együttélés konfliktusait, a beilleszkedés kétoldalú nehézségeit, keserveit nem létezőnek tekinti. A tényleg létező problémák megismerésén, az azokra adott fenntartható válaszokon keresztül vezet az út az együttélési és kulturális konfliktus csillapításáig."
    08

    Az persze a választási programjuktól nem várható el, hogy abban a kollektív öncsalásban és a szélsőjobb emiatt bekövetkező megerősödésében a szocialisták a saját felelősségüket is megemlítsék. Az azonban igen, hogy ha baloldaliságról és társadalmi szolidaritásról papolnak, legalább az ígéretekben ne folytassák az öncsalást, amikor a legkiszolgáltatottabb és -kitaszítottabb népcsoportról beszélnek. Márpedig sajnos épp ezt teszik.

    A romáknak szánt közmunkaprogramot a nyílt munkaerőpiaci elhelyezkedés előszobájának láttatni súlyos ostobaság, ahhoz ugyanis eladható szaktudás kell, amit utcasepréssel nehéz megszerezni. A telepfelszámolási program folytatását ígérni olyan, mintha a legendás magyar gyapottermesztés hagyományait akarnák feléleszteni: igény persze lenne rá, csak épp ami eddig történt, az volt szemfényvesztésnek is kevés.

    Végül azt ígérni, hogy ,,az idősebb roma korosztályok" felzárkóztatása érdekében 2013-ra az alapfokú végzettségű cigányok aránya akkora lesz, mint a nem romáké, ráadásul mindnek lesz szakmája is, már nem öncsalás. Ez színtiszta cinizmus, amit csak egy az előítéletességgel és a cigányság iszonyú helyzetével nyolc kormányon töltött év alatt alig valamit kezdő párt engedhet meg magának.

    Az ellenzékiségre készülő MSZP 2010-es programja sajnos pont olyan, mint amilyen a kormányzása volt. Koncepciótlan, az érthető prioritásokat és világos értékválasztást kerülő, mindenkinek kedvezni próbáló zagyva ötletbörze. Nem kár érte, hogy nem fog megvalósulni.”
  • 159. Eva- 2010. február 21. 18:58
    „igen szomorú lehet az antikomenista honlapra feltevő szerző, hogy műve nem jogvédett--hamisításokat nem szoktak benne részesíteni!Azt büntetni szokták!

    ugyanis az alábbi állítás hamis, mert nem átírásról van szó, hanem jogvédetlen szellemi termékről.:))
    "A jobbik párti a mások által előállított-megtermelt javakat, szellemi terméket képes magáénak beállítani, az ő személyes érdekében átírni.
    Mivel gyenge gondolkodás készségük, lustaságúk, pénzéhségük nem ismer határokat, átírják a mások által nagyon sok szellemi energiával előállított regényeket elbeszéléseket."”
  • 158. t-a-ibi 2010. február 21. 18:49
    „157. hozzászólás Eva-

    Látod arra, hogy egy idézetet valaki meghamisítson: csak egy komcsi képes!

    A komcsi a mások által előállított-megtermelt javakat, szellemi terméket képes magáénak beállítani, az ő személyes érdekében átírni.
    Mivel gyenge gondolkodás készségük, lustaságúk, pénzéhségük nem ismer határokat, átírják a mások által nagyon sok szellemi energiával előállított regényeket elbeszéléseket.”
  • 157. Eva- 2010. február 21. 17:45
    „151-hez

    mivel csak az antikomenista hírportált sértem
    próbáljuk így talán!

    "a jobbik pártinál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem jobbik párti ember számára. A jobbik párti nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A jobbik párti lény eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet jobbik párti! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy jobbik párti szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársainak szermélyes boldogulása így kívánja."
    hogy tetszik?! :))”
  • 156. westminster 2010. február 21. 17:40
    „154. hozzászólás lacim6 2010.02.21. 17:10
    Pillanatnyi jó lét
    amikor hitelre vesznek lakást, kocsit, és nem bírják a futamidő végéig a törlesztést.”
  • 155. t-a-ibi 2010. február 21. 17:18
    „A kommunofasiszta söpredék, csak kárt okoz a magyarságnak 1919-óta folyamatosan! ...

    társadalompolitikát meghatározó volta, már évtizedekkel a rendszerváltás előtt, a sokak által gyűlölt, még többek által irigyelt és megcsodált "magyar modell" egyik legfőbb jellemzője volt. Ez a rendszerváltást máig túlélő modell a kádárizmus időszakában, ortodox kommunisták, reformkommunisták és harmadikutas, népnemzeti populisták kompromisszumaként jött létre. Azon alapult, hogy a magyar kommunisták 1956-ban megtapasztalták, hogy milyen az, ha "megindul a nép", és arra a kádári felismerésre épült, hogy ennek sokkal hatékonyabban lehet "gulyáskommunizmussal", mint tankokkal elejét venni.
    Míg van mit ellopni addig, addig ott kell lenne tűz-közelben. Meg kell győzni az embereket, hogy az ő érdekükben tesszük amit teszünk. Mire rájönnek, hogy ez nem igaz addigra valami mással kell előrukkolni. Olyan helyzetet kell teremteni, hogy minden a mi kezünkbe és a "barátaink" kezébe kerüljön.
    Ígérgetéssel, bárkit a mi oldalunkra tudunk fordítani, csak sokszor kell ismételni, hogy hihető legyen.”
  • 154. lacim6 2010. február 21. 17:10
    „148. hozzászólás westminster Pillanatnyi jó lét:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD Melyik pillanat vol, talán a tavasz 17 pillanata:DDDDDDD”
  • 153. antikomcsi 2010. február 21. 17:09
    „adalfold

    Te ezt mindennap, minden cikkhez bemásolod, aztán elégedetten hátradőlsz, ma is jól lezsidóztam a Fideszt.”
  • 152. adalfold 2010. február 21. 17:07
    „MÉG HAT ÚJABB LOPOTT JOBBIKOS PROGRAMPONT!! HATUNK RÁJUK.
    KIBÚJT A SZÖG A ZSÁKBÓL. ORBÁN 20-30 ÉVRE,A FIDESZ EGYEDURALOMRA, DIKTATÚRÁRA KÉSZÜL. ÉS KÉPES LEHET.
    NE LEGYEN 2/3-UK! ÁTVERÉS ÉS ALKOTMÁNYOS VESZÉLY!!!!!!!!!!!!!!!!
    VÁLASZD A ERKÖLCSILEG HELYTÁLLÓT, SZAKMAILAG FELKÉSZÜLTEBBET, AMI KONTROLLJA JOBBRÓL LIKUDos VIKTORNAK.
    VÁLASZD A JOBBIKOT!!!!!”
  • 151. t-a-ibi 2010. február 21. 16:53
    „Ide kell másolnom megint az író megfogalmazását, mert beindultak a komcsi!
    Ki-ki válassza ki, melyik rész illik rá, többségére mind.

    "A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak szermélyes boldogulása így kívánja."”
  • 150. Eva- 2010. február 21. 15:18
    „42-höz

    "http://www.hirszerzo.hu/cikk.hirszerzo.3991.html"

    Kóka: Magyarország a pannon puma

    2005-09-19 13:10

    "Ha Szlovákia azt mondja, hogy ő a tátrai tigris, akkor Magyarország a pannon puma" - jelentette ki a miniszter a Frankfurter Allgemeine Zeitung hétfői számában megjelent interjúban.”
  • 149. Eva- 2010. február 21. 15:10
    „135-höz

    egyszer már valaki itt leírta:

    az ország adósságállománya nem vethető össze a vitatott milliárdok nagyságrendjével
    Azt is leírták, hogy az adósságállomány emelkedéséhez az önkormányzatok alaposan hozzájárultak, csakúgy ahogy a lakosság maga is.

    A kapitalizmus meg kapitalizmus:
    vannak gazdagok---szegények
    tehetségesek---tehetségtelenek

    kockáztatók és nyertesek
    nem kockáztatók és alapszinten élők.
    Mindenki választhat, de választania magának kell.

    A szociáldemokrata elképzelés törvényekben rögzíti a szolidatitást,
    /ezért siránkozik is sok mindenki, a gazdagabb magasabb adót fizet
    a gazdagabb város szolidaritási adót fizet a szegényebb kisegítésére.Ez persze csak annyi lehet, amennyit befizetnek//

    A jóléti társadalom vizióját sehol sem bírta el a gazdaság, mert az egyenletes jólét alatt sokan egyenletes szegénységet értenek---és nem igen akarják ÚJRA!

    Ezért csak a cirkusz marad---a kenyér nagyobb nem lesz!
    aztán okolhatsz , akit akarsz!
    de ez a 4 év, amely az állami nagy intézményeket magánosította volna---nem történt meg.Így mindenki mindenki számláját egy kicsit fizeti.”
168 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az álfideszesek cédula helyett vitték az értékeket

Álfideszes cédulagyűjtők lakásokba becsöngetve nemcsak az ajánlószelvényt vitték el, de az ott… Tovább olvasom