Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Milyen ígéretei vannak az MSZP-nek?

Az MSZP elsősorban saját, korábbi bázisát szeretné aktivizálni a legfontosabb választási ígéreteivel, amelyek főként a társadalmi igazságosság elvét viszik tovább - tudta meg az MTI szocialista forrásból.

A szocialisták külön adót rónának ki az állami támogatású  bankok vezetőinek prémiumára és a havi másfél millió forint feletti  jövedelmeket 50 százalékos kulccsal adóztatnák.

Az MTI információi szerint a párt országos választási bizottsága januárban már többször tárgyalt az MSZP választási ígéreteiről.

A formálódó csomagban a társadalmi igazságosság és szolidaritás jegyében szerepel egy ötven százalékos szja-kulcs bevezetése a havi másfél millió forint feletti jövedelemmel rendelkezők esetében.
Az MSZP a kampányban a jelenlegi tervek szerint ígéretet tesz arra, hogy ha kormányra kerül, akkor az állami támogatásban részesülő pénzintézetek vezetőinek prémiumára külön adót vet ki.

A Magyar Távirati Iroda úgy tudja, a tervek között több oktatási javaslat is szerepel: a szocialisták ingyenessé tennék - interneten keresztül - a tankönyveket a közoktatás mind a 12 évfolyamán, bevezetnék a nemzeti nyelvtanulási programot, amelynek keretében biztosítanák a 35 év felettieknek egy idegennyelv megtanulását. A közoktatásban az iskolaigazgatók kinevezésénél a tantestületnek, a szülői képviseletnek, középfokon pedig a diákképviseltnek is véleményezési jogot biztosítanának.

A szocialisták választási ígéretei közé tartozna a családi pótlékhoz jutás feltételeinak szigorítása: csak azoknak járna ez a juttatás, akik biztosítják a gyermekek számára a megfelelő higiéniás és egészségügyi körülményeket, illetve teljesítik a tankötelezettséget.

Az MTI információi szerint az MSZP a választási ígéretek megalapozásaként a következő hetekben is folyamatosan kezdeményezéseket tesz a kormány felé, hogy ezek alapján készítsen elő törvényjavaslatokat és hozzon döntéseket, függetlenül attól, hogy a választásokig már alig ülésezik a parlament.

A szocialisták a nyugdíjasokra vonatkozó kezdeményezéseiket már meg is hirdették a nyilvánosság előtt, például azt, hogy folytatódjon és bővüljön ki a nyugdíjkorrekciós program, vezessék be a kegyeleti díjat, duplázzák meg a méltányossági nyugdíjkasszát, kapjanak üdülési csekket a nyugdíjasok és súlyosbító körülményként vegyék figyelembe, ha a kárukra követnek el bűncselekményeket.

Az MSZP várhatóan kezdeményezi, hogy hozzanak létre egy pénzügyi-banki ügyfélvédelmi központot, amely kivizsgálná az egyéni panaszokat és jogorvoslati lehetőséget biztosítana. A tervek között szerepel egy állami tulajdonú, lakossági ügyfelekkel is foglalkozó bank létrehozása.
A szocialisták várhatóan azt is javasolják majd a kormánynak, hogy Magyarország 2011-től újabb hároméves moratóriummal korlátozza a külföldi magán és jogi személyek földhöz jutását, 2011-től bevezetnék a roma foglalkoztatási kvótát a közszolgáltatásokban, a médiában és az államhatalmi szerveknél, valamint szintén akkortól ingyenes étkezést vezetnének be a 8. osztályos rászoruló gyerekeknek is, utána pedig folyamatosan kiterjesztenék ezt a felsőbb osztályokra.

A miniszterelnök az MTI-nek adott év eleji interjújában jelentette be, vizsgálják, hogyan lehetne csökkenti a fogyasztók kiszolgáltatottságát a közüzemi szolgáltatókkal szemben. Várhatóan az erre vonatkozó konkrét javaslat is megszületik a következő hetekben.

Bajnai Gordon az interjúban kiemelte: ha a következő kormány a most megkezdett utat folytatja, akkor a következő négy év alatt összességében nagyjából 2.000 milliárd forint többletjövedelemmel gazdálkodhat. Arról is beszélt, hogy ő annak örülne, ha csak ennyit pénzt ígérnének el a pártok a választási kampányban, de ezt "tételesen" tennék. Vagyis minden párt végre egyszer világosan kiszámolná, mire lehet elég ez a pénz, majd pontosan megmondaná, mire költené.

Lendvai Ildikó pártelnök az MTI-nek korábban azt mondta, minden szocialista vállalásnak lesz fedezete; nem ígérgetős kampányra, hanem felelősségversenyre készülnek. "A szocialisták arra a GDP növekedéséből származó kétezermilliárd forintra terveznek, amelyről a miniszterelnök beszélt a decemberi kongresszuson, a következő négy évben ezt a többletet lehet majd beosztani" - közölte.

Olvasóink írták

73 hozzászólás
  • 73. gjozsi88 2010. január 30. 11:28
    „71-re!
    Ahhoz, hogy megfelelő képed legyen a valós helyzetről nem elég egyoldalról tájékozódni!
    A lehető legtöbb információt begyüjteni, minden szemszögből, és megismerve a működési mechanizmusokat, képes lennél kialakítani a saját álláspontodat és felismernéd a hamisan csilingelő hangokat!!
    Az általános tájékozottság alapkövetelmény!!!
    Ehhez nem elég szócsőnek lenni, mert azt teszed, szórólapot terjesztesz a fórumon!”
  • 72. Eva- 2010. január 30. 09:58
    „az a helyzet, hogy a filozófia nincs megmondva nekem:

    kapitalizmus

    szocializmus?

    vagy mi?”
  • 71. t-a-ibi 2010. január 29. 22:49
    „66. hozzászólás Eva-

    Elárulok neked valamit (nem biztos, hogy megérdemled) soha, egyetlen egyszer nem léptem az index-honlapra!
    De biztos lehetsz felőle, nem is fogok odalépni. A híreik sem érdekelnek, van "száz másik"!

    Ha nem csak felületesen, élből kritizálnál /finoman szólva/, hanem a tartalmukat, mondanivalójukat elolvasnád, megértenéd, fel sem merült volna ez benned.”
  • 70. Eva- 2010. január 29. 19:37
    „A szaklapok csak kiegészítik, ha már végképp megkevertek :))
    sokszor fordítva :))

    csak szomúráság, hogy a népszabadság maradt a legmegbízhatóbb hírközló

    a Magyar Nemzet Magyar Hírlap az index kiment alólam ebben a sorrendben

    most inkább célirányos keresés”
  • 69. load 2010. január 29. 16:22
    „68. Eva
    Ne azt nézd, hogy mitől és kitől vagy jobbra, balra, elöbbre, vagy hátra!
    Az igazodás kényszere megalkuvást szül.
    Tarts a saját elveidhez, hogy jogod legyen másokat is kritizálni.
    Az Index is csak bulvár. Nem ócska .l.kk szinvonalú, de mégiscsak bulvár.
    Olvass szaklapokat, azok nem politizálnak!”
  • 68. Eva- 2010. január 29. 12:30
    „67-hez

    lelkes olvasója voltam az indexnek-
    aztán egyszer csak azt láttam/tapasztaltam, hogy kiölte belőlem a cinizmusa azt az egészséges/ "ős" :))/ bizalmat, ami ahhoz kell, hogy életben lehessen maradni ekkora háborús pusztítás közepette.:))

    Kezdtem figyelni a híradásait, és végül a MH-tól jobbra találtam magam.

    Egyébként a rendőrségnek semmi lehetősége nem volt az őrizetre:
    3 év után el kellett engedni a háziőrizetbe
    egy Gyilkossággal gyanúsítottat.ez azelképesztő, nem a rendőri hiba!

    de valóban ez most a demokrácia csődje volt, mert egyik elem a közrend biztosításában szereplő intézmények közös mulasztása /lassúsága révén jött létre ez a kis magyar abszurd.
    az index híradásai MOST MÁR nem pártatlanok!
    túl sokat kárörvend és ezzel nem tükröt tart, hanem gondolkodás és látásmódot alakít--a mindenben negatívot keresőt.

    ezért nem a vezető tájékozódó forrás már számomra.

    egyébként a hírek vannak , meg az ellenkezőjük is---egymás kiegészítésére!”
  • 67. load 2010. január 29. 12:01
    „66. Eva
    Nem az esernyő okozza a zivatart, ezért nem a rossz hír hozóját kell hibáztatni, hanem a magyar törvényhozó és végrehajtó hatalmat.
    A jogerős fogva tartásuk ellenére szabadon grasszáló, házi őrizetből lelépő keresztapák a magyar igazságszolgáltatás, a magyar bíróságok és rendőrség totális csődje.
    A kutyámat nem bíznám rájuk.
    Az Index nem Jobbik-elfogult.”
  • 66. Eva- 2010. január 29. 09:20
    „63-hoz

    kezdetben vala egy friss hangú portál
    aztán lett belőle cinikus
    aztán elkötelezett jobbikos
    ez az index a mai újságírógárdája szerint
    hitelessége már elkötelezettséget jelent

    más lapokkal is megértük már ezt nem ő az újdonság!”
  • 65. akinemfél 2010. január 29. 09:19
    „Kedves t-a-ibi !
    Azt állítod,hogy a Jobbik választási programjában www.jobbik.hu a 70-72.oldalon találhato hihetetlen mértéku felfegyverkezési terv a zsido állam ellen van ?”
  • 64. t-a-ibi 2010. január 28. 21:11
    „17. hozzászólás t-a-ibi 2010.01.28. 21:08

    Friss Hír!

    A politikusok népszerűségi listáját Orbán Viktor vezeti 45 ponttal, a Fidesz elnöke a leginkább megosztó személyiség, ugyanakkor a párt szimpatizánsainak 2 millió 700 ezres táborában rendkívül magas, 80 pontos a népszerűségi indexe. Az összes megkérdezettnél többi kormányfőjelölt hasonló összkép alakult ki, Vona Gábor 30, Bokros Lajos és Mesterházy Attila 28-28 ponton áll.
    A Szonda Ipsos összegzése alapján a négy, illetve nyolc évvel ezelőttihez képest jóval kisebb a választási hajlandóság. Závecz Tibor véleménykutatási igazgató az InfoRádióban hangsúlyozta, hogy ez leginkább az MSZP-t sújtja. Arról is beszélt, hogy egy nagyjából félmilliós tábor még nem döntötte el, hogy a Fideszre vagy a Jobbikra adja a voksát.”
  • 63. t-a-ibi 2010. január 28. 20:20
    „Mai állapotok.
    Vajon kik a felelőssek mindezért? A gazemberek, a hatalmon lévők, és kiszolgálóik.
    Na ennek vége lesz!
    HA EZT AKAROD-SZAVAZ A MASZOPRA ÉS A TÖBBI JELENLEGI PARLAMENTI PÁRTRA!

    Rendőrök, újságírók - Képek a botrányos árverésről

    2010. január 27.
    Szerdára 84 bedőlt lakáshiteles ingatlanjának árverését hirdette meg az Árverező Ház Zrt. A Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ) és az Otthonvédők azonban tiltakoztak a tervezett licit ellen, és a helyszínre csődítették a fél magyar sajtót is. Az eseményen meglepetésre feltűnt Tasnádi Péter ismert vállalkozó is, aki konfliktusba keveredett egy fotóssal, majd tömeges igazoltatással ért véget a tervezett árverés.

    http://galeria.index.hu/gazdasag/2010/01/27/a_gyoz_es_az_arverezo_haz/?current_image_num=3&image_size=m”
  • 62. t-a-ibi 2010. január 28. 20:08
    „60. hozzászólás Eva-

    Az a zárójel a forrást jelöli! (Leleplező, 2000/3. )
    Egyébként miért kérdezed ha tudod? -dicséretet vársz?

    59. hozzászólás Eva

    az mszp igéretei ott vannak a jelenlegi költségvetésben rögzítve!
    ezt csak bővíteni szeretné---a forrás függvényében.
    Költségvetés? -kinek az IMF-nek, a zsidó bankároknak? -hagyjuk már ezt a hülyeséget.

    Igen, így ment tönkre hazánk és így gazdagodtak meg a komcsik és a hozzájuk hű segnyalók.
    Aki mellettük áll, aki védi őket bizony meg is kapja a lóvét érte, nekik ez Kánaán. Bizony kemény lesz az ébredés!
    El lesznek számoltatva azok akik részt vettek hazánk kirablásában, ezt akarják a Magyar emberek.
    Lehet majd frakciózni, ahogy Hofi bemutatta.”
  • 61. AranyKözépút 2010. január 28. 19:38
    „A Jobbik háttérről még:
    http://hetivalasz.hu/itthon/a-jobbik-enjei-26787”
  • 60. Eva- 2010. január 28. 19:30
    „58-hoz
    http://hunhir.hu/?pid=hirek&id=26289

    erre gondoltál?

    vagy erre?

    http://www.rev.hu/89/f?p=107:17:1948476759014603:RESET_PAGINATION:NO:RP,17:P17_PERSON_ID,P16_PERSON_TYPE:13530,3

    vagy erre?

    http://magyarero.hu/index.php?op=full&q=7928

    google kereső rengeteg találatot kiad a Tőke Péter névre!”
  • 59. Eva- 2010. január 28. 19:06
    „56-hoz

    az mszp igéretei ott vannak a jelenlegi költségvetésben rögzítve!
    ezt csak bővíteni szeretné---a forrás függvényében.

    a többi viszont igér!

    //a forrásról nem szólnak//”
  • 58. t-a-ibi 2010. január 28. 19:03
    „Ez is a komcsik ígérete, csak egy bizonyos népcsoportnak.

    1997 májusában a Budapesten székelő, George Soros pénzelte Közép-Európa Egyetemen a Világbank tanácskozást tartott. ,,Az előadók elmondták, hogy elképzelésük szerint Magyarországon csak 8 millió lakosnak kellene élni. Ebből kétmillió ún. narrow minded [szolgalelkű - Szerk.] szakember legyen, a többi 6 milliónak pedig a hátteret kellene biztosítania. Az előadók úgy vélték, azokat a magyarokat, akik egy bizonyos szellemi szint fölé emelkedtek, ösztönözni kellene a kivándorlásra. A világbanki instruktorok üdvözölték ugyan a kormány oktatási és egészségügyi reformját, de hozzátették, véleményük szerint a kórházi ágyak számát tovább kell csökkenteni, a reform utáni állapot felére. Ezt követően egy 30 fős, még zártabb körű tanácskozásra került sor, ahol a jelenlévő pénzügyi és kormányzati emberekkel ismertették azt a forgatókönyvet, amit a továbbiakban követniük kell, s amit 30 évre titkosítottak." (Leleplező, 2000/3. )”
  • 57. akinemfél 2010. január 28. 19:02
    „Kedves szocdem !
    Szerintem sokmindenre megvan a forrás már a program elso mondat végrehajtásával :
    "Megszüntetjük az állam osztogató-fosztogató ,,apáskodó" magatartását, azt kifejezetten képviseleti, és szolgáltató szervezetté alakítjuk."
    Ez szerintem a mai koltségvetés 30 %-a lehet. A demokrácia otlete is meglepo a mai magyar politikai világban,ahol mindenki más meg akarja nyerni a választást,hogy aztán azt csináljon amit akar - de amirol most nem beszél. Remek dolgok vannak a bunozés megoldása korul,a családi potlék ugyében,és a szegénység elleni programban. Valoban baloldali program. Gratulálok ! Bár egy kicsit gyengécske,nincs benne átutoero.
    Ezt úgy értem,hogy jelszo szeru mondatokat alkothatnátok,például : Alakítsuk a kormányzást szolgáltato szervezetté ! A politikus legyen szolga és ne nagyúr ! Járjon busszal és ne luxus-luxus jármuvel ! Le a politikusok szolgálati luxusirodáival ! Le a politikusok szolgálati luxusjármuveivel !
    Szerintem rogton meglenne az 5 %,és az elsore nem rossz. De így még 0,5 %-otok sem lesz.
    Dobbenetes otlet egy választási programot fekete háttérre fehér betukkel írni ! Hihetetlen nagy butaság !
    Olyan mint egy gyászjelentést olvasni. A színeknek hatásuk van az ember pszichologiájára,és a fekete
    elnyeli az energiákat. Probáld meg csak úgy messzirol 5 percig nézni a programotokat. Depresszioba fogsz esni. A tavasz vidám színei kozul válasszatok,fehér alapon.
    Bocsánat a kritikáért !”
  • 56. t-a-ibi 2010. január 28. 18:55
    „Megszívatott a moderátor, törölte a félig kész írásom.

    Milyen ígéretei vannak az MSZP-nek?
    Nagyon jó cím, így ismerik már a bandát. Nem azt kérdezi mi a programja?- az nincs.
    Azt kérdezi mit ígérnek? - hát ígérni a hülye is tud, na ezek ebben nagyok.

    Ezeknek hinni?

    <moderálva>

    Akinemfél megkért szóljak hozzá.
    Bízom benne lesznek olyan Magyar vállalkozók akik megtehetik, hogy a Jobbikot támogatják. Vállalva azt, hogy a megrendelésük egy részét elveszthetik. (működik a komcsi-szadesz-fityesz bürokrácia, a fityesz ezen a téren rosszabb mint a komcsi!)
    A Jobbikosok Keresztény Magyarországért küzdenek, ahol a gyermektől a szülőkön át a nagyszülőkig mindenki jól érezheti magát. Olyan országért ahol nem másodlagos polgárként kell élni a Szülő-hazában.
    Ezért a Jobbikosok feláldozzák szabadidejüket, és lehetőségükhöz mérten kemény munkával megkeresett pénzüket. ( nehéz ezt olyannak elhinni aki nem ilyen beállítottságú, család, haza, munka)
    Egyébként a fidesznél is voltak ilyen emberek, de ők mát nincsenek ott, nem nehéz kitalálni miért.

    Sajnos mindenhol vannak, olyanok akik a saját karrierjüket, pecsenyéjüket sütögetik, ez a Jobbiknál is előfordulhat, ezen gazemberek kiszűrése nagyon nehéz.”
  • 55. Eva- 2010. január 28. 17:58
    „54-hez

    hol van ebben bármi forrásmegjelőlés?!
    építkezés?
    költségvetési pénz ezerszeres elköltése viszont van, de annak megteremtése még érintve sincs!

    "GAZDASÁG

    A hazai munkaerő mobilizálása, valamint a kényszerhitlesek védelmére, és a jövőbeli megjelenésük elkerülésére létrehozzuk a munkáslakás építő programot. Ennek keretében regionálisan munkahelyek ezrei keletkeznek, a megtermelt érték az állam tulajdonában marad, és nem külföldre származik.

    Ösztönözzük, szükség esetén költségvetési pénzzel is támogatjuk a vállalkozások munkahelyteremtő beruházásait, azonban többé nem építünk a multiknak ajándékba gyárakat, üzemeket.

    Ösztönözzük a helyi önkormányzatok által alapított vállalkozásokat, - elsődlegesen az építőipar és a környezetvédelem területén.

    A magyar mezőgazdasági termékek piaca az ipari, szolgáltatóipari munkahelyek bővülésével párhuzamosan növekedni fog, azonban nem mondunk le a szükséges, állami céltámogatások megadásáról a szektor fejlesztése érdekében.

    Bevezetjük a magáncsőd jogi intézményét, amivel párhuzamosan eltöröljük a bankok személyi nyilvántartási jogosultságát. A hitelezési tevékenységet normális helyére, az üzleti, és vállalkozási tevékenységek közé soroljuk, a bankok egyoldalú szerződésmódosítási jogát törvénnyel megszüntetjük.

    Az ipari termelés és szolgáltatás minden területén bevezetjük a kötelező REOD rendszert, ami a piacot és az adózást átláthatóvá teszi, a fogyasztót az ár-érték arány viszonylatából megvédi.

    A Munkáskamara által reális lapokon megállapított bérek színvonala lehetővé teszi majd mind az adócsökkentést, mind a közszférában dolgozó honfitársaink béremelését is.

    A Szociáldemokrata Párt nem harcol a szegények ellen, viszont minden erejével küzd a szegénység, és a további állami és személyi elszegényedés ellen!

    Akceptáljuk az európai érdekképviseletek azon igényét, hogy a hazánkból kivonuló multik a kapott adókedvezményeiket térítsék meg.
    A valódi gazdasági felemelkedés érdekében mindent megteszünk azért a jog és a diplomácia eszközével, hogy a hazánkból az évi több száz milliárd euróra tehető profit adózatlan ,,kiszivattyúzását" megakadályozzuk.

    Minden lehetséges eszköz igénybevételével elérjük, hogy a mamut cégek részt vegyenek az ország közteherviselésében, a tulajdonosi körük nemzeti identitásától függetlenül."”
  • 54. szocdem 2010. január 28. 16:46
    „47. akinemfél!

    Ha kiváncsi vagy olvashatod győrieket:

    http://szdpgyor.blogspot.com/

    Vagy az országos sajtót:

    http://www.egy-ketto.hu/wordpress/

    Érdemes, és tanuságos! A győriek véleményéről is sokat megtudhatsz ezen a lapon ha érdekel.

    Egyébként az SZDP egyfajta emigrációban van már majd 20 éve. A NOL-ban Petrasovics Anna kifejtette, hogy az MSZP mindent megtett az elmúlt években ez ellen a párt ellen, úgymond " ki akart minket írtani" (volt történelmi tapasztalat hozzá, de már nem menők a szovjet tankok).
    A szociáldemokrácia egyébként ott a legerősebb, ahol értelemes, félelmet nem ismerő, absolute demokrata beállitottságú emberek vannak. Ezért egyre többen vagyunk !!:))”
73 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megyei MDF SZDSZ nélkül: csak saját embereket indítanak

Csak saját embereket indít az országgyűlési választásokon megyénkben az MDF. Tovább olvasom