Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 22°C Még több cikk.

Mesterházy: tíz nap, egymillió találkozás

"Tíz nap, egymillió találkozás" elnevezéssel indítja utolsó kampányszakaszát az MSZP; Mesterházy Attila kedden azt kérte a megyei elnököktől és a képviselőjelöltektől, hogy a választásig hátra lévő időben jussanak el minél több szavazóhoz, és buzdítsák őket a szocialisták támogatására.

"Mozgósítani, mozgósítani, mozgósítani" - közölte az MSZP miniszterelnök-jelöltje Budapesten, összefoglalva a párt országos választási bizottságának és elnökségének együttes ülésén elhangzottakat.
Mesterházy Attila hangsúlyozta: az MSZP programja egyértelmű és ismert, országosan és helyi szinten is. Azt kérte a jelöltektől, hogy legyenek büszkék a válságkezelésre és az eredményekre, hiába akarják azokat elvitatatni.

A szocialista politikus kiemelte: az MSZP a dolgozók, illetve a bérből is fizetésből élők oldalán áll, amit bizonyít az is, hogy támogatják a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) által képviselt munkavállalók törekvéseit, ennek kifejezésére nyilatkozatot is aláírtak.

Véleménye szerint új politikai kultúrára van szükség az országban, amelynek része, hogy a politika távol tartja magát a populizmustól. Álláspontja szerint a társadalom az elmúlt években csak az MSZP-től kapott őszinte és egyenes mondatokat.

Kijelentette, a szocialisták felelős, vállalható programot fogalmaztak meg, amelyben csak olyan ígéret van, ami megvalósítható.

Mesterházy Attila hangsúlyozta: a választásnak nagy a tétje, mert megjelent a félelem légköre az országban. Úgy fogalmazott: sokakat megrémít az a felforgatás, amit a Jobbik, és az a populizmus, amit a Fidesz képvisel.

Úgy látja, megosztott a társadalom, de a csendes többség nyugalmat és békét akar.

Ismét azt kérte a demokratáktól, hogy akiknek fontos a biztonság, a nyugalom, a magánélet szentsége, a véleménynyilvánítás szabadsága, a tolerancia, azok voksoljanak az MSZP-re, mert a szocialisták egészen biztosan ott lesznek a parlamentben, hogy megvédjék ezeket az értékeket.

Olvasóink írták

59 hozzászólás
  • 59. háté 2010. április 03. 21:40
    „jörg!
    hogy is van ez?
    A Fidesz programja nem foglalkozik a következő fontos témákkal:
    - az államadóssággal,
    - a termőföld magyar kézben tartásával,(külföldiek kezébe nem kerülhet,--hülyének nézi az embereket)
    - a családi adózással,
    - a családtámogatással,
    - a fiatalok elvándorlásával,
    - a lakáshoz jutás támogatásával,
    - a privatizációs visszaélések feltárásával,
    - a nyugdíjrendszer átalakításával,
    - a multinacionális vállalatokkal,
    - a környezetvédelemmel,
    - a határon túli magyarokkal és a kettős állampolgársággal,
    - a nemzetpolitikával,
    - a kultúrával,
    - a monetáris politikával,
    - a bankrendszerrel.
    Az is sokatmondó, hogy a Fidesz programjában nem fordulnak elő a következő szavak:
    - magyarság,
    - politikusbűnözés,
    - cigánybűnözés,
    - lisszaboni szerződés.

    -------------de megszavazták a szájzárt, a likud-testvér kedvéért!--(ne jöjjön senki, hogy tartózkodtak)
    --------------de megszavazták a titkosítási törvényt, a bűnözések,-a rablások leplezésére
    ----------és ezt mind a maszop-al, a nép a magyarság ellen!

    Ezt akarja kedves szavazó?---szavazzon rájuk.

    De, ha szabadon Magyar hazában, a gazemberektől megtisztítva szeretne biztos jövőt magának és utódainak, akkor---szavazzon a Jobbikra!”
  • 58. laposibenö 2010. április 03. 14:54
    „57 Kissebbségbe voltál. Kissebbségbe vagy. Kissebbségbe leszel. Képtelenek vagytok beérni! Azér nem veszed észre mert elvakult töppedék vagy. Nézd meg még párszor afilmet hátha leesik mi a magyar narancs!”
  • 57. lacim6 2010. április 03. 11:09
    „laposibenö Az én nevembe ne beszélj, még azt sem tudod hogy a benő az hosszú Ő Az 50es években az ilyenekből csináltak miniszter pelikán elvtárs.”
  • 56. laposibenö 2010. április 02. 22:58
    „55 A választók szerint nem eleget. Enyi!”
  • 55. jörg 2010. április 02. 08:16
    „háté

    1. óra:

    Mit tett az Orbán-kormány 1998-2002 között?

    1.Alanyi jogon járóvá lették a gyest
    2/ Alanyi jogon jár a családi pótlék.
    3/ Bevezették a gyedet.
    4/ Emelték a nyugdíjakat
    5/ Bevezették a gyermekek után járó adókedvezményt
    6/ Hat százalék alá szorították az inflációt.
    7/ Konvertibilissé tették a forintot.
    8/ Megszüntették a forint csúszó leértékelését
    9/ Beindították a Széchenyi Tervet
    10/ Kidolgozták a Széchenyi Plusz gazdaságélénkítési tervet
    11/ A pénznyelő Postabank élére új igazgatóság került
    12/ Felszámolták a tb-önkormányzatokat.
    13/ Először 40 ezer forintra emelték a minimálbért,
    14/ Ezt követően 50 ezer forintra
    15/ Lényegesen csökkentették a munkanélküliséget
    16/ Eltörölték a tandíjat,
    17/ Bevezették a diákhitelt
    18/ Ingyenessé tették a fogmegtartó kezeléseket, bevezették a rendszeres mellrák szűrést
    19/ Lakásépítési és vásárlási hitelt biztosítottak,
    20/ A hitelkamatot négy százalék alá csökkentették
    21/ Az autópálya-építést magyar fő- és alvállalkozóknak juttatták
    22/ A méregdrága M 1 -est matricássá tették,
    23/ Kedvezménytörvényt hoztak a határon túliaknak
    24/ Újjáépítették a Mária Valéria-hidat
    25/ Másfél évig ünnepeltük hazánk 1100 éves fennállását,
    Millenniumi zászlóátadási ünnepély volt több mint 3000 községben, sok száz műemléki felújítás történt.
    26/ A Szentkorona átkerült a Parlamentbe,
    27/ Tisza-gátakat építettek és újítottak fel.
    28/ Az árvízben elpusztult házakat újjáépítették, a károsultak segélyt kaptak
    29/ Felépítették a Nemzeti Színházat
    30/ A leégett Sportcsarnokot felépítették.
    31/ A nyugdíjakat adómentessé tették.
    32/ Az adóalapból a rászorult szülőknek is felajánlható 1 százalék
    33/ Emelték a pedagógusok, felsőoktatási dolgozók, egészségügyiek illetményét.
    34/ Gyógyszerár-stopot vezettek be
    35/ Hatósági beavatkozást tettek lehetővé az energiaár emelésben.
    36/ Az EU-csatlakozás előkészítése által egyre jobb lett az
    ország-jelentésünk
    37/ Megszüntették a diszkriminációt az egyházi iskolákkal szemben,
    38/ A műemlékvédelmet kiterjesztették egyházi objektumokra is
    39/ A mezőgazdaságban: külső üzletrészeket kifizették több százezer
    embernek, gépbeszerző hiteleket nyújtottak,
    exporttámogatás, búza, kukorica felvásárlás, bortámogatás történt
    40/ Állami közmutartozások kifizetése az önkormányzatoknak.
    41/ Erdélyi egyetem létrehozása.
    42/ Létrejött a Terror Háza Múzeum,
    43/ Mozgósítottak az olimpia megpályázására.
    44/ A bunözések számának jelentős csökkentése.
    45/ Létrehozták a Nemzeti Földalapot
    46/ Támogatták a családi gazdaságokat
    47/ Földvásárlási hiteleket nyújtottak a mezőgazdaságban
    48/ Megmentették a Danont, a Mizót, megszüntették a garéi
    hulladéklerakót
    49/ Kiépítették a PHARE-pénzek felvételéhez szükséges
    intézményrendszert
    50/ "Bursa Hungarica" ösztöndíj-támogatásban részesítettek 12 ezer haIlgatót.
    51/ Ösztöndíj támogatást kapott 13 ezer cigány tanuló
    52/ Ingyenes internet-használatot biztosítottak iskolákban,
    kollégiumokban.
    53/Iskolák, pedagógusok kedvezményes számítógéprendszerhez jutottak.
    54/ Beindult az Arany János tehetség gondozási program.
    55/ Határon túli magyar szervezetek, iskolák támogatáshoz jutottak, könyvellátás.
    56/ A felsőoktatás fejlesztése, hallgatói létszám majdnem kétszeresére növelése
    57/ Új felsőoktatási intézmények létesítése, pl.: Szent István
    Egyetem, Miskolci Bölcsész Egyetem
    58/ Iskolaépítés Erdélyben; templom-újjáépítés a Drávaszögben, hídépítések Boszniában.
    59/ Vidékfejlesztési, felzárkóztatási programok
    60/ A Millenniumi Park létrehozása
    61/ A Sándor-palota újjáépítése.
    62/ A tankönyvek és iskolai étkeztetés áfa-mentessé tétel.
    63/ Jégkármentesítés a mezőgazdaságban...”
  • 54. háté 2010. április 01. 22:56
    „Ez meg nem áprilisi tréfa fityeszesek!---

    Más vagyonát adta el Pintér - sikkasztás gyanúja vetül a Fidesz régi/új belügyminiszterére

    Sikkasztás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség Pintér Sándor volt - és információink szerint leendő - belügyminiszter tevékenysége kapcsán egy kecskeméti bútorgyár felvásárlása miatt ismeretlen tettesek ellen - áll a HVG eheti számában.
    A 2003 óta felszámolás alatt álló Euro Möbel Line Bútorgyártó Kft.-t 80 millió forintért vette meg 2006-ban Pintér vállalkozása, az Immobil 2000 Kft. Az üzemcsarnokban hagyott berendezéseket 360 millió forintra, az ingóságokat - gépeket, elkészült bútorokat és faanyagokat - pedig 100 millióra értékelték. A cég ezeken túladott, igaz, a vételár nem ismert.
    Ezenfelül a 4,6 hektáros területű ingatlanért a HVG tudomása szerint a kiskunfélegyházi Mega-Repower 120 millió forintot fizetett. A feljelentést az Euro Möbel Line volt ügyvezető igazgatója, Borbély József tette, miután szerinte Pintér, illetve az ügyvezető, Ruszó Gyula, valamint a Mega-Repower vezetője, Domokos István olyan dolgokat is értékesített - így a Soltvadkerti Takarékszövetkezet gépeit, az Egererdő Zrt. fűrészáruját és a Borbély tulajdonában lévő gépeket -, amelyek nem tartoztak a felszámolási vagyonba.
    HVG - vg.hu -”
  • 53. ssmd 2010. április 01. 22:21
    „Bokros Lajos a köztévében ismertette az MDF programját:

    http://videotar.mtv.hu/Videok/2010/04/01/21/Magyarorszag_valaszt_2010_aprilis_1__MDF.aspx”
  • 52. laposibenö 2010. április 01. 18:53
    „akadájozzuk meg a Fidesz-Jobbik koalaciót! Nincs lefutva semmi! Húzzunk bele!”
  • 51. jörg 2010. április 01. 11:03
    „Nem áprilisi tréfa, de kacagni szabad.....:
    Szent-Jobbikosok! Balszélső ......!

    Ez nem április 1-i tréfa!!!!
    A SZENT-JOBBIK MÁR MOSZKVÁBAN VAN!

    ITT AZ OROSZ CONNECTION ( a Franch Connection ehhez képest a Hamupipőke....)
    http://hetivalasz.hu/itthon/a-jobbik-moszkvaban-a-titokzatos-kincstarnok-portreja-28277/

    http://hetivalasz.hu/itthon/kilep-a-magyar-gardabol-a-pornos-lany-28309/”
  • 50. háté 2010. március 31. 22:30
    „A 2006. október 23-i FIDESZ nagygyűlés szétveretése után, Orbán hitványul cserbenhagyta választóit, mert elhíresült mondása szerint: "nem voltunk úgy öltözve"!

    Orbán Viktor nem csak az Európai Néppárt alelnöke, de az EU és az USA gazdaságát uraló és irányító Bilderberg Group, a bankárarisztokrácia klikkjének is az egyik felsőbb vezetője (a trilaterális, legnagyobb szárny helyettes vezetője). Számos más taggal is bír ez a pénzügyi csoport. Úgymint Martonyi János, a FIDESZ külügyminiszter jelöltje, vagy Kapolyi László, a "Római Klub" magyarországi elnöke, a Bilderberg energetikai szárnyából, az Antall kormány alatt Magyarország aranykészletét ár alatt értékesítő Surányi, és még számos, az ország kifosztásában résztvevő politikai rabló elit tag, akik mindent elkövettek, hogy az utóbbi 20 év alatt a lehető legrosszabb feltételek szerint eladósítsák, kifosszák és kifosztatták, átjátszották idegen kézre az országot! 2007. márciusában, a Lisszaboni Szerződést Dr. Halász József lefordítatta magyar nyelvre, és megküldte a parlamenti képviselők számára, vagyis nem igaz, hogy nem tudták, mit szavaznak meg a FIDESZ-es képviselők 2009. december 17-én, mert csak a hitelesített fordítás kapták meg késve! Valójában pontosan tudták, hogy mit szavaztak meg! Azt a Lisszaboni Szerződést, amelyik felülírja a Nemzeti Alkotmányokat, és teljesen kiszolgáltatottá teszi a Magyarország lakosságát a tőkeerős nyugat számára! A FIDESZ tudott az Izraeli "menekültügyi egyezményről", amiben 550 ezer "izraeli háborús menekült fogadását" foglalták írásba, mivel az aláírók között szerepeltek!

    "A Bilderberg csoport "legnemesebb" célkitűzései (megvalósulásának záró szakaszában vagyunk): A cél egy olyan "Új Világrend" (New World Order), ahol nincs középosztály" (csak uralkodók és rabszolgák).

    Orbán Viktor beszédeiben gyakran hangzik el ennek az "Új Világrendnek" a megteremtése, általa kitűzött célként!
    A dokumentumok titkosításának szigorításával kapcsolatos kétharmados törvényt 332 igennel fogadták el az MSZP-vel legnagyobb egyetértésben. Ezek szerint akkor sem hozható egy anyag nyilvánosságra, ha később kiderül róla hogy jogtalanul titkosították, pl. bűncselekmények takargatására szolgált, aki pedig felfedi, az börtönbe kerülhet.

    Támogatnak olyan köztörvényes bűnözőt, aki börtönben is ült, és később hűtlen kezelésért és sikkasztásért nem állították bíróság elé, hanem kegyelemben részesült, Az aktáit, pedig 30 évre titkosították! (Lungo Drom elnöke Farkas Flórián)

    Ha ezeket akarod, szavazz rájuk.

    De ha szabad Magyar hazában szeretnél élni, jogaidat szabadon gyakorolni, és nem holmi bűnözői csoportoknak asszisztálni
    ---gyermekednek,-unokádnak normális jövőt biztosítani, őseinktől örökölt szép-Magyar hazánkban, akkor szavazz a Jobbik Magyarországért Mozgalomra és jelöltjeire!”
  • 49. csiga_biga 2010. március 31. 13:34
    „Phobos: önálló gondolatokat légyszíves és ne másold be a koncmester blogról, meg a Lelkiismeret´88 -asok oldaláról a bejegyzéseidet! Kösz.
    háté: majd akkor szavazok a Jobbikra, ha a 15%-os országos támogatottságuk végre megnő, meg olyan szakembereket is tömörítenek a soraik között, akik értenek is hozzá, nem csak beszélnek.
    Egyébként az a véleményem, hogy a jobbikosok 15% mellett ne akarják leosztani a 70%-os Fideszt! Kérlek szépen... Ne akarj meggyőzni arról, hogy a Fidesz rossz, főleg úgy, hogy ma Magyarországon 70% felett van a támogatottságuk...
    Akkor mégsem olyan rossz, nem?”
  • 48. háté 2010. március 31. 11:57
    „EZ A GAZEMBER MORVAI FELVETT A MUNKÁJÁÉRT 1 millió Ft-ot
    biga-biga, hogy is van ez?
    Ámokfutás 1998-2002 Ugyanez várható 2010-től?

    Szinte valamennyiről írtak már az újságok, beszámoltak róluk a rádiók, televíziók, s java részük megjárta a nyomozóhatóságokat. Hiába. Vádemelés nem történt. Sem hűtlen, sem hanyag kezelés gyanújával. Így hát meg kell szoknunk, hogy ma Magyarországon a közpénzeket pazarlóan kezelni, az államnak hátrányos üzleteket kötni - szabad.
    Meg kell tanulnunk hinni Simicska Lajos elhíresült véleményében, amit arra a kérdésre fejtett ki, hogy miért vesz valaki egyetlen napon tucatnál több milliós veszteségű céget: a hülyeség állampolgári jog.
    Az ügyek más csoportjában még csak nyomozás sem indult, meg sem kérdezték, miért költöttek ennyit. Csak az Országimázs Központ vezetője adott választ, mikor arról faggatták, hogy közpénzekből mennyit költött az augusztus 20-ai tűzijátékra: a nagymamát sem kérdezzük, mennyibe került a mák a karácsonyi bejglibe.

    Hát igen. Megálmodták, megették...
    Millenáris

    1. Szabad ma Magyarországon 500 ezer darab karórát venni 70 millió forintért, majd egy vanuatui off-shore céget is közbeiktatva eladni 350 millió forintért.
    2. Szabad ugyanezekre az órákra közbeszerzési pályázatot kiírni, a pályázatra alvállalkozóként Globe Trotters Kft. néven céget alapítani, az órákat pedig 402 millió forintért eladni a Millenáris Kht.-nek. Szabad végül ezeket az órákat ingyen szétosztani.
    3. Szabad az órákra kiírt pályázatból származó pénzt továbbadni más vállalkozásoknak, majd e vállalkozásokat színlelt szerződésekkel fantomizálni.
    4. Szabad a Millenáris Kht. vezetőjeként a két évre szóló 3,4 milliárd forintos költségvetést egy év alatt elkölteni, majd kormánygaranciával 1,5 milliárd forint hitelt felvenni.
    5. Szabad fél év alatt a Millenáris Park őrzés-védelmére egy vidéki rendőrkapitányság éves költségvetésének megfelelő összeget, mintegy 100 millió forintot elkölteni.
    6. Szabad a Millenáris Park medencéiben úszkáló halak etetésével megbízott dolgozónak havonta 120 ezer forintot fizetni.
    7. Szabad a park vendégkönyvét, a Millenniumi Kódexet 7,5 millió forintért őriztetni a Köztársasági Őrezreddel.

    Szavazz a Jobbikra!”
  • 47. Phobos 2010. március 31. 11:54
    „Jörg 5 perc alatt ezeket találtam neked.

    Orbán Viktor-KISZ titkár

    Stumpf István - MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök
    Járai Zsigmond - MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttm?köd?
    Matolcsy György - MSZMP tag, III/2 együttm?köd?
    Martonyi János - MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttm?köd?
    Chikán Attila - MSZMP tag
    Boros Imre - MSZMP titkár, III/2 együttm?köd?, D-8-as
    Mikola István - Hazafias Népfront
    Fónagy János - MSZMP tag
    Kövér László - az MSZMP Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa
    Pozsgai Imre - MSZMP KB tag, Hazafias Népfront f?titkár
    Csintalan Sándor - MSZMP tag
    Sz?rös Mátyás - MSZMP KB titkár.
    Mikola István - Hazafias Népfront, elnök
    Fónagy János - MSZMP tag
    Vonza András - MSZMP tag
    Szabadi Béla - MSZMP tag, munkás?r
    Varga Mihály - KISZ titkár
    Deutsch Tamás - KISZ titkár
    Orbán Gy?z? - párttitkár, Orbán anyuka pedagógusi pályát cserélte fel egy pártbizottsági állásért.
    Orbán Viktor - Gimnáziumi, majd egyetemi KISZ titkár
    Kövér László - KISZ titkár, és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és az alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa
    Ligetvári Ferenc - MSZMP tag
    Pintér Sándor - MSZMP titkár, bűnözők haverja, és üzletfele”
  • 46. háté 2010. március 31. 11:54
    „biga-biga Morvai nem lopott, de dajcsotok igen,--5 és fél --milliárdot?

    Megalakulásától liberális--zsidó párt a fityesz!
    Hiába jönnek hangzatos jobboldali--népi jelzők a bandáról, örökké megmarad a globalizált hatalom-zsidók kiszolgálóinak!

    A FIDESZ (Fiatal Demokraták Szövetsége) az állítólagos "rendszerváltozás" után az SZDSZ ifjúsági tagozatából alakult. Orbán Viktor, Soros (Schwartz) György a jelenlegi világgazdasági válságot "élete főművének" tartó, magyar származású amerikai milliárdos támogatásával végezhette el külföldi tanulmányait. Orbán (Orsós) izraelita nagyanyai származásával alkalmas személynek találtatott. A Nemzeti Kerek asztal tárgyalásain 1989-ben néhányadmagával "képviselte" a fiatal demokrata érdekeket, hogy 1989. október 23-án az ország népének megkérdezése nélkül, áldásukat adják, az 1949. évi XX.-as törvényként, szovjet erőszak hatására beiktatott 1936-os, buharini Alkotmány mintájára készült, 1989-ben adaptált, az MSZMP által módosított "ideiglenes" Alkotmányra!
    De a FIDESZ kezdte el a másfélszeres árú autópályák építését (Gyurcsány csak vérszemet kapott)! Ahogy az NA Rt., előző vezetőinek területszerzési feladatok elvégzéséért 1,5 milliárd forintot átutaltak egy ZIB Consulting nevű vállalkozásban, ami nem végzett érdemi munkát.

    Elgondolkozik néha a magyar szavazópolgár, hogy milyen lelkületűek azok a FIDESZ-es agitátorok, akik a köztörvényes bűnelkövetéssel meggyanúsított Deutsch Tamásra kérik el az ajánlószelvényt és szavaztatnak arra a Fidesz-listára, amelyiken az öt és fél milliárd forintot elsikkasztó gazember szerepel?
    Szavazz a Jobbikra!”
  • 45. Phobos 2010. március 31. 11:53
    „A FIDESZ AKTÁK KICSIT HASONLÍTANAK AZ AMERIKAI SOROZATBÓL ISMERT X AKTÁKHOZ. ANNYIBAN LEGALÁBBIS BIZTOS, HOGY EZEK AZ ÜGYEK UGYANÚGY "FEKTETVE" VANNAK, S AKI MEGBOLYGATJA ŐKET, TÚL KÍVÁNCSINAK BIZONYUL... AZT ESETLEG ELVISZIK! NO, NEM A KIS SZÜRKÉK, HANEM MONDJUK DROID-KÉKEK, VAGYIS AZ ÁVH VALAMI MONDVACSINÁLT ÜRÜGGYEL. S EZ TALÁN MÉG A JOBBIK ESET. ROSSZABB ESETBEN ELŐFORDULHAT, HOGY AZ ILLETŐT TRAGIKUS BALESET ÉRI, VAGY ESETLEG MÉLYDEPRESSZIÓS ROHAM TÖR RÁ ÉS E ZAVART, SZUICID TUDATÁLLAPOTÁBAN PL. LEVÁGJA A SAJÁT FEJÉT. VAGY VALAMI HASONLÓ. MI MOST MÉGIS BELEKUKKANTUNK EZEKBE, A MÁR 20 ÉVE EGYRE CSAK GYŰLŐ, TORNYOSULÓ AKTÁKBA, MELY A FIDESZ-NEK NEVEZET CIONISTA FORMÁCIÓ MOCSKOS ÜGYEIT REJTI.

    HÁT, VÁGJUNK BELE!

    A FIDESZ (FIATAL DEMOKRATÁK SZÖVETSÉGE) AZ ÁLLÍTÓLAGOS ,,RENDSZERVÁLTOZÁS" UTÁN AZ SZDSZ IFJÚSÁGI TAGOZATÁBÓL ALAKULT. ORBÁN VIKTOR, SOROS (SCHWARTZ) GYÖRGY A JELENLEGI VILÁGGAZDASÁGI VÁLSÁGOT ,,ÉLETE FŐMŰVÉNEK" TARTÓ, MAGYAR SZÁRMAZÁSÚ AMERIKAI MILLIÁRDOS TÁMOGATÁSÁVAL VÉGEZHETTE EL KÜLFÖLDI TANULMÁNYAIT. ORBÁN (ORSÓS) IZRAELITA NAGYANYAI SZÁRMAZÁSÁVAL ALKALMAS SZEMÉLYNEK TALÁLTATOTT. A NEMZETI KEREK ASZTAL TÁRGYALÁSAIN 1989-BEN NÉHÁNYADMAGÁVAL ,,KÉPVISELTE" A FIATAL DEMOKRATA ÉRDEKEKET, HOGY 1989. OKTÓBER 23-ÁN AZ ORSZÁG NÉPÉNEK MEGKÉRDEZÉSE NÉLKÜL, ÁLDÁSUKAT ADJÁK, AZ 1949. ÉVI XX.-AS TÖRVÉNYKÉNT, SZOVJET ERŐSZAK HATÁSÁRA BEIKTATOTT 1936-OS, BUHARINI ALKOTMÁNY MINTÁJÁRA KÉSZÜLT, 1989-BEN ADAPTÁLT, AZ MSZMP ÁLTAL MÓDOSÍTOTT ,,IDEIGLENES" ALKOTMÁNYRA!

    A FIDESZ ANYAGI FORRÁSAINAK BIZTOSÍTÁSÁT PINTÉR SÁNDOR, AKKORI ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY LÁTTA EL. MIVEL AZ ANTALL KORMÁNY EZ IDŐTÁJBAN, A KISKUNHALASI FŐGYŰJTŐ KM1-ES TANKÁLLOMÁS GAZOLIN KÉSZLETÉNEK FOSZTOGATÁSÁVAL, ÉS A RABLÓPRIVATIZÁCIÓVAL VOLT ELFOGLALVA, GERGÉNYI PÉTER, BÁCS-KISKUN MEGYEI RENDŐRFŐKAPITÁNY ÓVÓ SZÁRNYAI ALATT, AZ OLAJ -ÉS SZESZ MAFFIÁN KÍVÜL, PINTÉR SÁNDOR IRÁNYÍTÁSA ALATT A NEMZETKÖZI KÁBÍTÓSZER, FEGYVER -ÉS SZERVKERESKEDELEM BEVÉTELEIBŐL IS RÉSZESÜLT. ORBÁN ELSŐSORBAN A BÁCS-KISKUN MEGYEI VÁLLALKOZÓKAT LÁTOGATTA RENDSZERESEN TÁMOGATÁS BEGYŰJTÉSE VÉGETT. ÍGY TETT SZERT 400 MILLIÓRA SEPSI LÁSZLÓTÓL, A HATÁROKON ELKOBZOTT ZÁRJEGYNÉLKÜLI CIGARETTÁK ÁTJÁTSZÁSÁBÓL, MELYBŐL SEPSI MILLIÁRDOKAT FORGALMAZOTT, DE ORBÁN NEM VETETTE MEG, A SZESZHAMISÍTÁSBÓL SZÁRMAZÓ KENŐPÉNZEK ,,JUTALÉKÁT", ÉS AZ OLAJSZŐKÍTÉS VÉDELMET ÉLVEZŐ ORGAZDÁINAK JUTTATÁSAIT SEM!

    FLAISZ FERENC, A ,,KAKAS", CSAK BEVALLÁSA SZERINT 1 MILLIÁRDOT ADOTT ÁT PINTÉRNEK, AKI A KÉSŐBBI BELÜGYMINISZTERI SZÉK REMÉNYÉBEN HŰEN SZOLGÁLTA MAGYARORSZÁGI ÉS AMERIKAI GAZDÁJÁT. TEVÉKENYSÉGÜKNEK KÖSZÖNHETŐ A KISKUNHALASI KISERDŐBEN LEFEJEZETT HULLÁK, VAGY A SOROZATOS, AZONOS MÓDSZERREL ELKÖVETETT RENDŐR ,,ÖNGYILKOSSÁGOK" IS!

    ORBÁN, SOROS KEGYELTJE, SZÁMÁRA JÓ TANÍTÓRA LELT. A FIDESZ HATALOMRA JUTÁSA ELŐTT ISMERETSÉGET KÖTHETETT, AZ ALVILÁG ÖSSZES SZEREPLŐJÉVEL, AKIK ÖSSZEHANGOLT TEVÉKENYSÉGÉT PINTÉR MESTERIEN IRÁNYÍTOTTA. PINTÉR UGYAN 1996-BAN LEMONDÁSRA KÉNYSZERÜLT, AMI OLCSÓ ÁR VOLT AHHOZ KÉPEST, HOGY OLASZORSZÁGBAN, A NEMZETKÖZI MAFFIABŰNTÁRSAI 20 ÉV BÖRTÖNBÜNTETÉSEKET KAPTAK, DE BELETENYERELT AZ AKKOR ÉPPEN HATALOMBAN SOROS HORN-KUNCZE DUÓ OLAJÜGYLETEIBE IS. KUNCZE FÉLREÁLLÍTOTTA UGYAN, DE A TRANZIT MAFFIAKERESKEDELMET TOVÁBBRA IS FELÜGYELTE, SZEMJON MOGILJEVICS-EL, A MAGYARORSZÁGI OROSZ MAFFIA FEJÉVEL, AKI JELENLEG PUTYIN ÚR JÓVOLTÁBÓL NYUGAT-SZIBÉRIÁBAN ,,VENDÉGESKEDIK". ORBÁN ÉS ,,CSAPATA" SZORGALMASAN GYŰJTÖTTE BE A BŰNÖZŐI KÖRÖK MEGVESZTEGETÉSI PÉNZEIT, MIKÖZBEN KEGYEKET GYAKOROLT! SOHA ANNYI BENZINKÚT NEM NYÍLT BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN, MINT AZ 1991-1995-ÖS ÉVEKBEN!

    1998-BAN A FIDESZ, A MEGEGYEZÉS SZERINT, AMIT EGYESEK ,,RÓZSADOMBI PAKTUM" NÉVEN EMLEGETNEK, ELÉRKEZETTNEK LÁTTA AZ IDŐT, HOGY NAGYOBB ARÁNYBAN RÉSZT VEHESSEN AZ ORSZÁG KIFOSZTÁSÁBAN! CSAK A FIDESZ IRÁNTI SZAVAZÓKEDVET KELLETT EGY ,,KICSIT" ERŐSÍTENI, AMIT PINTÉR DIETMAR CLODÓ ,,SÉRÜLÉST NEM OKOZÓ" ROBBANTÁSAIVAL BIZTOSÍTOTT! BÁR ABBAN AZ IDŐBEN AZ EGÉSZ ORSZÁG TISZTÁBAN VOLT, HOGY PINTÉR ALIBIJÉT HAMIS TANÚZÁSSAL TÁMASZTOTTÁK ALÁ, A KÖZHANGULAT NÉMIKÉPP A FIDESZ-NEK KEDVEZETT! TULAJDONKÉPPEN NEM AKARTA ELHINNI A JÓHISZEMŰ LAKOSSÁG, HOGY ILYEN ALJASSÁGRA IS KÉPESEK MAGYARNAK HAZUDOTT EMBEREK!

    A FIDESZ MÉG ÍGY SEM BIZONYULT ELÉG ERŐSNEK, ÍGY SZÖVETSÉGRE LÉPETT A JÁNOSHALMI ZUGÜGYVÉDDEL, TORGYÁN JÓZSEFFEL, AKI NEM CSAK A KÉSŐBBI MEZŐGAZDASÁGNAK SZÁNT, TÖBB, MINT 1000 MILLIÁRD ELSÍBOLÁSÁBAN, DE A PARLAMENTBEN ,,NYŰGKÉNT" SZEREPELŐ KISGAZDAPÁRT TÖNKRETÉTELÉBEN IS SEGÉDKEZETT! KÖZÖS, ÁLDATLAN MUNKÁJUK EREDMÉNYEKÉNT, A MAGYAR MEZŐGAZDASÁGGAL EGYÜTT, AZ FKGP-T IS TELJESEN LEZÜLLESZTETTÉK, MIKÖZBEN AZ ANTALLI-ÚTON HALADVA TOVÁBB FOLYTATTÁK A RABLÓPRIVATIZÁCIÓT! PINTÉR A VÁLASZTÁSOK IDEJÉN MÁR BÍRÓSÁGI ELJÁRÁS ALATT ÁLLT, AMI NEM AKADÁLYOZTA MEG ORBÁNT, HOGY HŰSÉGES PÉNZBEGYŰJTŐJÉT A BELÜGYMINISZTERI SZÉKBE ÜLTESSE! ABBAN AZ IDŐBEN MÉG ILYEN HANGOKAT IS LEHETETT HALLANI A ,,NÉP EGYSZERŰ FIAITÓL"(?), HOGY: ,,RABLÓBÓL LESZ A LEGJOBB PANDÚR!", DE EZ CSAK A MESÉBEN SZOKOTT ÍGY LENNI! AKKOR SEM ÍGY TÖRTÉNT! AZ OLAJÜGYEKET, MINT AHOGY MAGYARORSZÁGON SZOKÁS AZ ÁLLAMI KÖZALKALMAZOTTAK ÉRDEKELTSÉGE ÉS ÉRINTETTSÉGE ESETÉN, TITKOSÍTOTTÁK, HISZ NEM CSAK ORBÁN ÉS PINTÉR VOLT ,,ÉRINTETT", HANEM AZ ANTALL DINASZTIA, HORN GYULA, KUNCZE GÁBOR, PETŐ IVÁN (,,TERCSI, FERCSI, KATA, KLÁRA, ÉS VALAHÁNY NÉV MÉG A NAPTÁRBAN") STB.! A KORÁBBI KORMÁNYOK BANKKONSZOLIDÁCIÓS FOSZTOGATÁSI GYAKORLATÁT IS FOLYTATTÁK!

    HA VALAKI SZÁMÁRA NEM LENNE VILÁGOSAN ÉRTHETŐ, MIT JELENT A BANKKONSZOLIDÁCIÓS FOSZTOGATÁS, A KÖVETKEZŐ A ,,TECHNOLÓGIÁJA": A PRIVATIZÁCIÓRA KIJELÖLT NEM 1.-FT-OS CÉGEKET AZ AKTUÁLISAN FELELŐS PRIVATIZÁLÓ, AKKOR MÉG ÁLLAMI CÉG, FELÉRTÉKELI, ÁLTALÁBAN A TÉNYLEGES ÉRTÉK 10-20%-ÁRA, MAJD MEGHIRDETIK AZ ELADÁSÁT. A KIVÁLASZTOTTAK JELENTKEZNEK, MAJD A BANKKONSZOLIDÁCIÓRA (BEHAJTHATATLAN TARTOZÁSOK ÁLTAL OKOZOTT BANKVESZTESÉG ÁLLAMI PÉNZBŐL TÖRTÉNŐ KIFIZETÉSE, A BANKCSŐD ELKERÜLÉSE ÉRDEKÉBEN) KIJELÖLT BANKTÓL FELVESZIK A MEGFELELŐ ÖSSZEGŰ HITELT, AMIRE FEDEZETKÉNT VAGY A MEGVÁSÁROLT CÉG, VAGY A KORÁBBAN ILYEN ÚTON MEGVÁSÁROLT CÉGEK, VAGY EGY ,,FELSŐBB UTASÍTÁS" SZOLGÁL FEDEZETÜL! A FELVETT HITEL AZONNAL ÁTKERÜL A KONSZOLIDÁCIÓS HIÁNYKASSZÁBA, AMI 100-250 MILLIÁRD FORINT KÖRÜL ,,KIEGYENLÍTÉSRE" SZORUL, AMIT A BANKCSŐD ELKERÜLÉSÉRE HIVATKOZVA, AZ ADÓFIZETŐK PÉNZÉBŐL ,,NAGYLELKŰEN" VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ MÓDON AD AZ ÁLLAM!

    A PRINCZ ÜGY POSTABANKOS ÜGYLETE IS ÍGY LETT KIVITELEZVE, DE AZ ORBÁN KORMÁNY JOGILAG IS BIZTOSÍTOTTA MEDGYESSY SZÁMÁRA, A TOVÁBBI ORSZÁG-ROMBOLÁSI FELTÉTELEKET!
    AZ ALKOTMÁNYBA BEBETONOZOTT "KOLLEKTÍV BIZALMATLANSÁG INTÉZMÉNYE" A NÉGYÉVENKÉNTI RABLÓBANDAVÁLTÁST JELENTI, AMIT KÖVETKEZETESEN BETARTOTTAK 2004-IG, AMIKOR IS GYURCSÁNY PUCCSOT HAJTOTT VÉGRE. ORBÁNÉK IS KÉT KÉZZEL SZÓRTÁK A PÉNZT! NEM SZÁMÍTOTT, HOGY 10 MILLIÁRDOS ADÓ ÉS JÁRULÉKFIZETÉSI TARTOZÁST KELL ELENGEDNI AZ MTV-NEK, VAGY ORBÁN VIKTORHOZ KÖZEL ÁLLÓ - VITÉZY LÁSZLÓ CÉGE ÁLTAL KÉSZÍTETT MŰSOROK MINDEN PERCÉÉRT 76-220 EZER FORINTOT FIZETNI, MIKÖZBEN AZ MTV BELSŐ GYÁRTÁSÁBAN KÉSZÜLŐ ANYAG EGYETLEN PERCE 7-20 EZER FORINTBA KERÜLT. PERSZE SZABAD VOLT AZ MFB-NEK FEDEZET NÉLKÜL 428 MILLIÓ FORINTOS HITELT ADNI AZ ALCSÚTDOBOZI SZÉKHELYŰ SZEKÉR CSÁRDA-FOGADÓ KFT.-NEK, VAGY AZ OK-NAK 2001-BEN 4,625 MILLIÁRD FORINTOS ÖSSZKÖLTSÉGVETÉS ADNI. MAGYARORSZÁGON 12 ÁLLAMI GAZDASÁG 12 MILLIÁRD 690 MILLIÓ FORINT ÉRTÉKŰ RÉSZVÉNYEIT AZ ORBÁN-KORMÁNY "FELKÉRÉSÉRE" AZ ÁLLAMI PRIVATIZÁCIÓS ÉS VAGYONKEZELŐ RT. (ÁPV RT.) ÁLTAL A SZINTÉN 100 SZÁZALÉKOS ÁLLAMI TULAJDONBAN LÉVŐ MAGYAR FEJLESZTÉSI BANKNAK (MFB) TÉRÍTÉSMENTESEN ÁTADNI, ÉS MINDEBBŐL EGY-EGY 10 EZER FORINTOS NÉVÉRTÉKŰ TÖRZSRÉSZVÉNYT MEGTARTANI, ÉS A FIDESZ-HEZ KÖZELINEK MONDOTT ÉRDEKCSOPORTOKAT TÖBBSÉGI TULAJDONHOZ JUTTATNI.

    ORBÁNÉK MEGENGEDHETTÉK MAGUKNAK, HOGY A 12 ÁLLAMI GAZDASÁG KIVÁSÁRLÁSÁRA AZ ÁLLAMI TULAJDONÚ MFB-TŐL RENDKÍVÜL KEDVEZŐ, A CSALÁDI GAZDASÁGOK SZÁMÁRA KIALAKÍTOTT KAMATOKKAL, 20 ÉVES FUTAMIDEJŰ HITELEKET FÖLVENNI, ÉS A MA MAGYARORSZÁGON A HATÁLYOS TÖRVÉNYEKET KIJÁTSZVA, A 12 EGYKORI ÁLLAMI GAZDASÁGGAL A JOGSZABÁLYBAN SZEREPLŐ 10 ÉV HELYETT 50 ÉVES FÖLDHASZONBÉRLETI, GYAKORLATILAG ÖRÖKBÉRLETI SZERZŐDÉST KÖTNI.

    DE A FIDESZ KEZDTE EL A MÁSFÉLSZERES ÁRÚ AUTÓPÁLYÁK ÉPÍTÉSÉT (GYURCSÁNY CSAK VÉRSZEMET KAPOTT)! AHOGY AZ NA RT., ELŐZŐ VEZETŐINEK TERÜLETSZERZÉSI FELADATOK ELVÉGZÉSÉÉRT 1,5 MILLIÁRD FORINTOT ÁTUTALTAK EGY ZIB CONSULTING NEVŰ VÁLLALKOZÁSBAN, AMI NEM VÉGZETT ÉRDEMI MUNKÁT. ELGONDOLKOZIK NÉHA A MAGYAR SZAVAZÓPOLGÁR, HOGY MILYEN LELKÜLETŰEK AZOK A FIDESZ-ES AGITÁTOROK, AKIK A KÖZTÖRVÉNYES BŰNELKÖVETÉSSEL MEGGYANÚSÍTOTT DEUTSCH TAMÁSRA KÉRIK EL AZ AJÁNLÓSZELVÉNYT ÉS SZAVAZTATNAK ARRA A FIDESZ-LISTÁRA, AMELYIKEN AZ ÖT ÉS FÉL MILLIÁRD FORINTOT ELSIKKASZTÓ FIDESZES DÍSZ-ZSIDÓ GAZEMBER SZEREPEL?

    A SOR HOSSZÚ! SZÁZMILLIÓK ÉS MILLIÁRDOK REPKEDTEK, DE A FIDESZ, A 2002-ES ELCSALT VÁLASZTÁSOK MIATT SEM EMELTE FEL A HANGJÁT. AZ ÚJRAELLENŐRZÉS ELŐTT MEGSEMMISÍTETT SZAVAZÓÍVEK EGYÉRTELMŰSÍTETTÉK A CSALÁST, BUDAHÁZY BŰNEKÉNT FELRÓVA, HOGY SZÓVÁ MERTE TENNI, DE AZ MSZP-BEN MÁR AZ APRÓ (KLEIN) KLÁN ÁLTAL FUTTATOTT GYURCSÁNY KÖVETELTE A TRÓNT! MEDGYESSY, MINT PÉNZÜGYI SZAKEMBER, CSAK ELŐKÉSZÍTETTE GYURCSÁNY SZÁMÁRA AZ ORSZÁG TELJES KIFOSZTÁSÁT! MINDEZ A FIDESZ JÓVÁHAGYÁSÁVAL, ÉS BELEEGYEZÉSÉVEL, MERT A SIOTOURT SEM AZ ELLENZÉKI SZEREPÜKÉRT KAPTÁK! A FIDESZ UGYANÚGY KISÖPÖRTE AZ ÁLLAMKASSZÁT - CSAK A ROBBANTÁS HELYETT A TREZORRA NEMZETI SZÍNŰ PÁNTLIKÁT KÖTÖTT, MIELŐTT KIRÁMOLTA AZT -, UGYANOLYAN TOLVAJPÁRT, MINT A MSZP.
    PL.: A SIOTOUR 2003. JÚNIUS 25-IG RÉSZVÉNYKIBOCSÁTÁS FOLYTÁN 70 MILLIÁRD 868 MILLIÓ 750.000.-FT NÉVÉRTÉKŰ RÉSZVÉNYEI ÉRTÉKÉT A FIDESZ-MPP 500 MILLIÓ FORINTBAN HATÁROZTA MEG.
    AZ ÖNKORMÁNYZATOK TULAJDONÁT, AZ 1/1-ES TULAJDONI HÁNYADRÓL, 2003. ÉV VÉGÉRE 100075/7086875-ED - KEREKÍTVE 1/70-ED - TULAJDONI HÁNYADRA CSÖKKENTTETTÉK AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL. 2004. JÚNIUS 2-ÁN DÉLELŐTT 11 ÓRAKOR SIÓFOKON, A SZENT LÁSZLÓ U. 183-185. SZÁM ALATTI ALISCA ÉTTEREMBEN AZ ÁPV RT. IGAZGATÓSÁGÁNAK ELNÖKE - MÉSZÁROS TAMÁS - MINT ELADÓ, VALAMINT A TÖRVÉNY SZERINTI MINIMÁLIS JEGYZETT TŐKÉVEL RENDELKEZŐ SCD BALATON HOLDING RT. VEZÉRIGAZGATÓJA - JÁSZAI GELLÉRT - MINT VEVŐ ALÁÍRTA AZT A SZERZŐDÉST, MELY SZERINT 3,1 MILLIÁRD FORINT VÉTELÁRÉRT MEGVÁSÁROLTA VEVŐ A SIOTOUR VALAMENNYI RÉSZVÉNYÉT ÚGY, HOGY VEVŐ A VÉTELÁR MEGFIZETÉSÉRE ,,HALASZTÁST" KAPOTT.

    KÉT HÉTTEL A RÉSZVÉNYVÁSÁRLÁS ELŐTT A VEVŐT MÉG SCD HOLDING RT-NEK HÍVTÁK, VALAMINT UGYANCSAK EBBEN A KÉT HÉTBEN VÁSÁROLTA FEL A VEVŐI CÉG VALAMENNYI RÉSZVÉNYÉT AZ A SCD GROUP MANEGEMENT KFT, MELYNEK 100 %-BAN TULAJDONOSA VOLT A 2 LANSDOWNE ROW, SUITE 242. BERKELEY SQURE LONDON WIJ6HL, NAGY BRITANNIA CÍMEN NYILVÁNTARTOTT SZÉKHELLYEL RENDELKEZŐ SCD (UK) LIMITED POSTAFIÓK CÉG. A VÉTELÁR MEGFIZETÉSÉRE ADOTT HALADÉK LEJÁRTÁNAK NAPJÁN - 2004. JÚNIUS 16-ÁN - KÖLCSÖN BIZTOSÍTÁSÁRA 2 MILLIÁRD 496 MILLIÓ FORINT ÖSSZEGBEN KERETBIZTOSÍTÉKI JELZÁLOGJOG, VALAMINT VÉTELI JOG KERÜLT INGATLAN-NYILVÁNTARTÁSI BEJEGYZÉSRE A SIOTOUR VALAMENNYI INGATLANÁNAK TULAJDONI LAPJÁRA AZ OTP JAVÁRA. AZ AKKOR HATÁLYOS TÖRVÉNYEK SZERINT (1997. ÉVI CXLIV. 226/H§ 1-2-ES BEKEZDÉSE SZERINT) A SZERZŐDÉS SEMMIS VOLT. A LONDONI FANTOMCÉG MÖGÖTT ÁLLÓ SZEMÉLYEK 600 MILLIÓ FORINTNAK, VALAMINT A TÖRVÉNYBE ÜTKÖZŐ SEMMIS KÖLCSÖNSZERZŐDÉSSEL FOLYÓSÍTOTT KETTŐ ÉS FÉL MILLIÁRD FORINTNAK - ÖSSZESEN 3,1 MILLIÁRD FORINTNAK - KIFIZETÉSE ESETÉN A RÉSZVÉNYVÁSÁRLÁSI MANŐVERREL MINDENKÉPPEN HOZZÁJUSSANAK, 70 MILLIÁRD FORINT ÉRTÉKŰ ÁLLAMI TULAJDONÚ NEMZETI VAGYONHOZ. TULAJDONOSKÉNT 14 LUXEMBURGI BEJEGYZÉSŰ OFFSHORE CÉG SZEREPELT. TERMÉSZETESEN MÁSOK IS KIVETTÉK EZ IDŐSZAKBAN A RÉSZÜKET FOSZTOGATÁSBÓL.

    ÍGY PÉLDÁUL A CÉGNYILVÁNTARTÁSA SZERINTI 7/70. SORSZÁM ALATTI ,,8621 ZAMÁRDI KILÁTÓ UTCA 3509, 3512. HRSZ. ÉP." JELÖLÉSŰ INGATLANBÓL A SIÓFOKI FÖLDHIVATAL BEJEGYZÉSE SZERINT A ZAMÁRDI 3509. HRSZ. ALATTI INGATLANBÓL ELŐBB 42.533/2005. 08. 01. SZÁMÚ FÖLDHIVATALI HATÁROZATTAL MEGOSZTÁSSAL ÖT INGATLANT HOZTAK LÉTRE, MAJD AZ ÍGY LÉTREJÖTT ZAMÁRDI 3509/4. HRSZ. ALATTI 1550 M2 TERÜLETŰ INGATLANNÁL 18 NAPPAL KÉSŐBB - 2005. 08. 19-ÉN - UGYANAZON A NAPON HÁROMSZOR IS TULAJDONOSVÁLTOZÁS TÖRTÉNT A FÖLDHIVATALI BEJEGYZÉSEK SZERINT. AZ SCD GROUP MANAGEMENT KFT TULAJDONJOGÁT TÖRÖLTÉK ÉS A TOMCSÁNYI TAMÁS ÜGYVÉDI IRODA TULAJDONJOG ÁTADÁS VÉTELI JOGCÍMÉN BEJEGYEZTÉK ÉS VÉGÜL TOMCSÁNYI TAMÁSÜGYVÉDI IRODA TULAJDONJOGÁT TÖRÖLTÉK ÉS ADÁSVÉTEL JOGCÍMÉN DR. MEDGYESSY PÉTER ÉS DR. MEDGYESSYNÉ CSAPLÁR KATALIN TULAJDONJOGÁT JEGYEZTÉK BE.

    A 2002 UTÁNI FIDESZ KÖZVAGYON ELTULAJDONÍTÁSI ESEMÉNYEK RÉSZLETES LEÍRÁSÁT MELLŐZÖM, MIVEL EGYRÉSZT MEGTALÁLHATÓK AZ EZEKBŐL AZ OKOKBÓL BENYÚJTOTT FELJELENTÉSEKBEN, FÖLDHIVATALI OKIRATOKBAN, MÁSRÉSZT SZOBÁNYI IRATHALMAZT JELENT.

    ORBÁN, ÉS FIDESZ NEMZETÁRULÁSA EZEKKEL MÉG NEM MERÜLT KI, HISZ MEG KELL EMLÍTENI A TEL-AVIV-I PAKTUMOT!

    A MAGYAR NEMZETBIZTONSÁG MEGELÉGELTE, HOGY TIZENÖT ÉVE NEM DOLGOZHAT A HAZAI ÉRDEKEKET SÉRTŐ IZRAELI BEHATOLÁSOK ELLEN. AZ INFORMÁTOR TELJES TÉNYÁLLÁST ADOTT ÁT ORBÁN VIKTOR IZRAELI ÚTJÁVAL KAPCSOLATOS HÁTTÉRANYAGRÓL. MIUTÁN A HÁTTÉRANYAG OLYAN ADATOKAT IS TARTALMAZOTT, AMELYNEK ELLENŐRZÉSÉRE SZÜKSÉG VOLT, EZÉRT A MOSZADBA BEÉPÍTETT MAGYAR ÉRDEKEKET VÉDŐ BARÁTAINK SEGÍTETTEK. VALAMENNYI, MOST RÖVIDEN FELSOROLT ADATOT ELLENŐRIZTÉK, TEHÁT MEGERŐSÍTETT INFORMÁCIÓKAT KÖZLÜNK.

    1. ORBÁN VIKTOR IZRAELI ENGEDÉLYT KAPOTT, HOGY A VÁLASZTÁSOK UTÁN MINISZTERELNÖK LEHESSEN.

    2. MINDEN KÖZSZEREPLÉSÉNEK AZ IZRAELI ÉS A ZSIDÓ ÉRDEK MEGJELENÍTÉSÉT IS TARTALMAZNIA KELL.

    3. AZ IZRAELI BERUHÁZÓK (BEHATOLÓK) VALAMENNYI BEFEKTETÉSE A JÖVŐBEN KIKERÜL A MAGYAR HATÓSÁG ENGEDÉLYEZÉSI KÖRÉBŐL. KÜLÖN KIEMELTÉK, HOGY ILYEN ,,GRESPIK LÁSZLÓ-FÉLE" ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁS AZ ÚJ CIKLUS ALATT NEM MEGENGEDETT. (GRESPIK LÁSZLÓ, MINT A BUDAPESTI- ÉS A PEST MEGYEI KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL ORBÁN- KORMÁNY ALATTI ELNÖKE CSUPÁN GYAKOROLTA HATÓSÁGI JOGKÖRÉT, AMIKOR KORLÁTOZTA, A VISZONOSSÁGI ELVRE ÉPÍTETTE A KÜLFÖLDIEK, EZEN BELÜL AZ IZRELIEK ÉS A KÍNAIAK LAKÁSVÁSÁRLÁSÁT, TULAJDONHOZ JUTÁSÁT, EZZEL EGYÜTT HAZÁNKBAN TÖRTÉNŐ LETELEPEDÉSÉT.)

    4. VALAMENNYI EGYÉB ELJÁRÁSBAN AZ EURÓPAI UNIÓS ORSZÁGOK POLGÁRAINAK ELŐNYEIT ÉLVEZNIE KELL AZ IZRAELI ÁLLAMPOLGÁRNAK.

    5. HATÓSÁGI ELJÁRÁST BÁRMELY IZRAELI ÁLLAMPOLGÁR ELLEN MAGYARORSZÁGON CSAK ÉS KIZÁRÓLAG A MOSZAD, TEHÁT AZ IZRAELI KÖVETSÉG ENGEDÉLYÉVEL FOLYTATHATNAK A MAGYAR HATÓSÁGOK
    EZ MÁR NEM A RÓZSADOMBI PAKTUM, HANEM ANNÁL SOKKAL SÚLYOSABB, EZ MÁR HAZAÁRULÁS. A FIDESZ LEGBELSŐBB VEZÉRKARÁBAN KOMOLY ELLENÉRZÉST VÁLTOTT KI AZ EGYOLDALÚAN MEGKÖTÖTT PAKTUM. EZ AZ ELLENTÉT MÁR ÉRZŐDÖTT A TUSNÁDFÜRDŐI BESZÉD VÁRATLAN FORDULATAIBAN.

    2005-BEN GYURCSÁNY, VERES ÉS KÓKA JÁNOS (1380 MILLIÁRD, A 2005-ÖS KÖLTSÉGVETÉSI ELSZÁMOLÁSBA 1400 MILLIÁRD HIÁNY) OKOZOTT (LOPÁS), AMI MIATT A 2006-OS VÁLASZTÁSOKNÁL SEM GYURCSÁNY, SEM VERES JÁNOS NEM VOLT HAJLANDÓ TÁJÉKOZTATNI A VÁLASZTÓKAT.

    A BTK 211. SZAKASZÁNAK E) PONTJA BŰNCSELEKMÉNYKÉNT HATÁROZZA MEG A VÁLASZTÁS SORÁN MEGTÉVESZTÉSSEL TÖRTÉNŐ BEFOLYÁSOLÁST! GYURCSÁNY FERENC MINISZTERELNÖK, ÉS VERES JÁNOS PÉNZÜGYMINISZTER, A VÁLASZTÁSOK ELŐTT TÖBB MÉDIÁBAN IS KIJELENTETTÉK, HOGY NEM HOZZÁK NYILVÁNOSSÁGRA A KÖLTSÉGVETÉS ÁLLAPOTÁT ÉS A MUNKANÉLKÜLI HELYZET ALAKULÁSÁT (AMIRE A KSH RENDELKEZÉSEI IS KÖTELEZIK), EZZEL A VÁLASZTÁSI CSALÁS ÉS A VÁLASZTÁS MEGTÉVESZTÉSSEL TÖRTÉNŐ BEFOLYÁSOLÁSÁNAK BŰNTETTÉT KÖVETTÉK EL, AMIRŐL ORBÁN VIKTORNAK, MINT JOGÁSZNAK TERMÉSZETESEN TUDOMÁSA VOLT. GYURCSÁNY FERENC, SZÍNÉSZI VÉNÁJÁT FITOGTATVA, ÉS A KÖLTSÉGVETÉSI LOPÁS, VALAMINT A VÁLASZTÁSI CSALÁS MIATTI ELŐRELÁTÁSÁBAN, KISZIVÁROGTATTA AZ ELHÍRESÜLT ,,ÖSZÖDI BESZÉDET", AMELYET ORBÁN, A ,,ROSSZ NYELVEK" SZERINT, ZSAROLÁSRA KÍVÁNT FELHASZNÁLNI. A 2006. OKTÓBER 23-I FIDESZ NAGYGYŰLÉS SZÉTVERETÉSE MÁR ENNEK JEGYÉBEN SZÜLETETT! ORBÁN HITVÁNYUL CSERBENHAGYTA VÁLASZTÓIT, MERT ELHÍRESÜLT MONDÁSA SZERINT: ,,NEM VOLTUNK ÚGY ÖLTÖZVE"!

    ORBÁN VIKTOR NEM CSAK AZ EURÓPAI NÉPPÁRT ALELNÖKE, DE AZ EU ÉS AZ USA GAZDASÁGÁT URALÓ ÉS IRÁNYÍTÓ BILDERBERG GROUP, A BANKÁRARISZTOKRÁCIA KLIKKJÉNEK IS AZ EGYIK FELSŐBB VEZETŐJE (A TRILATERÁLIS, LEGNAGYOBB SZÁRNY HELYETTES VEZETŐJE). SZÁMOS MÁS TAGGAL IS BÍR EZ A PÉNZÜGYI CSOPORT. ÚGYMINT MARTONYI JÁNOS, A FIDESZ KÜLÜGYMINISZTER JELÖLTJE, VAGY KAPOLYI LÁSZLÓ, A ,,RÓMAI KLUB" MAGYARORSZÁGI ELNÖKE, A BILDERBERG ENERGETIKAI SZÁRNYÁBÓL, AZ ANTALL KORMÁNY ALATT MAGYARORSZÁG ARANYKÉSZLETÉT ÁR ALATT ÉRTÉKESÍTŐ SURÁNYI, ÉS MÉG SZÁMOS, AZ ORSZÁG KIFOSZTÁSÁBAN RÉSZTVEVŐ POLITIKAI RABLÓ ELIT TAG, AKIK MINDENT ELKÖVETTEK, HOGY AZ UTÓBBI 20 ÉV ALATT A LEHETŐ LEGROSSZABB FELTÉTELEK SZERINT ELADÓSÍTSÁK, KIFOSSZÁK ÉS KIFOSZTATTÁK, ÁTJÁTSZOTTÁK IDEGEN KÉZRE AZ ORSZÁGOT!

    2007. MÁRCIUSÁBAN, A LISSZABONI SZERZŐDÉST DR. HALÁSZ JÓZSEF LEFORDÍTATTA MAGYAR NYELVRE, ÉS MEGKÜLDTE A PARLAMENTI KÉPVISELŐK SZÁMÁRA, VAGYIS NEM IGAZ, HOGY NEM TUDTÁK, MIT SZAVAZNAK MEG A FIDESZ-ES KÉPVISELŐK 2009. DECEMBER 17-ÉN, MERT CSAK A HITELESÍTETT FORDÍTÁS KAPTÁK MEG KÉSVE! VALÓJÁBAN PONTOSAN TUDTÁK, HOGY MIT SZAVAZTAK MEG! AZT A LISSZABONI SZERZŐDÉST, AMELYIK FELÜLÍRJA A NEMZETI ALKOTMÁNYOKAT, ÉS TELJESEN KISZOLGÁLTATOTTÁ TESZI A MAGYARORSZÁG LAKOSSÁGÁT A TŐKEERŐS NYUGAT SZÁMÁRA! A FIDESZ TUDOTT AZ IZRAELI ,,MENEKÜLTÜGYI EGYEZMÉNYRŐL", AMIBEN 550 EZER ,,IZRAELI HÁBORÚS MENEKÜLT FOGADÁSÁT" FOGLALTÁK ÍRÁSBA, MIVEL AZ ALÁÍRÓK KÖZÖTT SZEREPELTEK!

    ,,A BILDERBERG CSOPORT ,,LEGNEMESEBB" CÉLKITŰZÉSEI (MEGVALÓSULÁSÁNAK ZÁRÓ SZAKASZÁBAN VAGYUNK): A CÉL EGY OLYAN ,,ÚJ VILÁGREND" (NEW WORLD ORDER), AHOL NINCS KÖZÉPOSZTÁLY" (CSAK URALKODÓK ÉS RABSZOLGÁK).

    ORBÁN VIKTOR BESZÉDEIBEN GYAKRAN HANGZIK EL ENNEK AZ ,,ÚJ VILÁGRENDNEK" A MEGTEREMTÉSE, ÁLTALA KITŰZÖTT CÉLKÉNT!

    A DOKUMENTUMOK TITKOSÍTÁSÁNAK SZIGORÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS KÉTHARMADOS TÖRVÉNYT 332 IGENNEL FOGADTÁK EL AZ MSZP-VEL LEGNAGYOBB EGYETÉRTÉSBEN. EZEK SZERINT AKKOR SEM HOZHATÓ EGY ANYAG NYILVÁNOSSÁGRA, HA KÉSŐBB KIDERÜL RÓLA HOGY JOGTALANUL TITKOSÍTOTTÁK, PL. BŰNCSELEKMÉNYEK TAKARGATÁSÁRA SZOLGÁLT, AKI PEDIG FELFEDI, AZ BÖRTÖNBE KERÜLHET.

    TÁMOGATNAK OLYAN KÖZTÖRVÉNYES BŰNÖZŐT, AKI BÖRTÖNBEN IS ÜLT, ÉS KÉSŐBB HŰTLEN KEZELÉSÉRT ÉS SIKKASZTÁSÉRT NEM ÁLLÍTOTTÁK BÍRÓSÁG ELÉ, HANEM KEGYELEMBEN RÉSZESÜLT, AZ AKTÁIT, PEDIG 30 ÉVRE TITKOSÍTOTTÁK! (LUNGO DROM ELNÖKE FARKAS FLÓRIÁN)

    ORBÁN VIKTOR NEM KÉRTE KI MAGÁNAK, AMIKOR AZ MSZP MEGEMLÍTETTE, HOGY SZÜKSÉG ESETÉN VISSZALÉPTETI A JELÖLTJEIT - EGYFAJTA ÖSSZEBORULÁSKÉNT - A FIDESZ JAVÁRA, DE KÖVÉR LÁSZLÓ MÁR NYÍLTAN ÉS NYILVÁNOSAN KIJELENTETTE A FIDESZ-MSZP KOALÍCIÓ LEHETŐSÉGÉT. MI EZ, HA NEM ÁRULÁS? ELÁRULÁSA A FIDESZ SZAVAZÓTÁBORÁNAK!

    GAZDASÁGI ÉRDEKBŐL (HÁROM HÉT ALATT) AZ MSZP-VEL EGYETÉRTÉSBEN MEGSZAVAZTÁK A KÖTELEZŐ ÁRAMÁTVÉTELI RENDSZER MEGHOSSZABBÍTÁSÁT, ÉVI KB. 150 MILLIÁRD FORINTOT JUTTATVA EZZEL A FIDESZ-ES ÉS MSZP-S ÉRINTETT ERŐMŰ TULAJDONOSAKNAK, MINDEN MAGYAR CSALÁDOT KWH-KÉNT PLUSZ 3,73 FT-TAL TERHELVE MEG EZZEL, AZ AMÚGY IS BORSOS VILLANYSZÁMLÁKBAN.

    SOROLHATNÁNK MÉG A LISTÁT AZ ÁLLÁSHALMOZÓ FIDESZ-ES POLITIKUSOK ÖNKORMÁNYZATOKBAN ELKÖVETETT VISSZAÉLÉSEIVEL, AZ EZÜSTHAJÓ KFT, JOSZIP TOT, KAYA IBRAHIM, TOMPIKA BELÉPTETŐ RENDSZERE, ORSZÁGIMÁZS KÖZPONT, STB., DE MÁR EZ IS ELÉG!

    ÉS MÉG EGY FONTOS KÖZLENDŐ! MARTONYI JÁNOS, A FIDESZ KÜLÜGYMINISZTER JELÖLTJE, TÖBBSÉGI TULAJDONOSA A TESCO ÜZLETLÁNCNAK (NEM A FIZETÉSÉBŐL SPÓROLTA ÖSSZE), ÉS A JELENLEGI AMÚGY IS ÖNKÖLTSÉGI ÁR ALATTI FELVÁSÁRLÁST IS TOVÁBB KÍVÁNJA CSÖKKENTENI SZLOVÁK ÁRUK BEHOZATALÁVAL, KIZÁRVA A MAGYAR TERMÉKEKET! MINDEZT, AZ ALACSONYABB ADÓKULCS MIATT! AZ ALACSONYABB ADÓKULCSÚ SZLOVÁK TERMÉKEK TELJESEN ELLEHETETLENÍTIK A HAZA TERMELŐKET, ÉS FESZÜLTSÉGET, ELLENSÉGESKEDÉST SZÍTANAK A SZLOVÁKOKKAL SZEMBEN!

    AZ ELMÚLT IDŐSZAK FELELŐSSÉGRE VONÁSAI AZ EU NEM A FIDESZ ÉRDEME, HANEM BRÜSSZEL ADÓBEHAJTÓ POLITIKÁJÁNAK EREDMÉNYE! AZ EU HADERŐ FELÁLLÍTÁSÁHOZ PÉNZ KELL, DE AZ EU TAGÁLLAMOK KORRUPT KORMÁNYAI AZ EU ÁLTAL LEGÁLISAN, ÉS ILLEGÁLISAN ELVONHATÓ ADÓBEVÉTELEKET IS ELLOPJÁK, ELLENZÉKEIKKEL KARÖLTVE!

    AZ ELMÚLT NYOLC ÉV ALATT TÖBB ALKALOMMAL IS VÁLTHATOTT VOLNA KORMÁNYT A FIDESZ, MIVEL EHHEZ NEM CSAK TÁRSADALMI TÁMOGATOTTSÁGA, DE JOGI ALAP IS RENDELKEZÉSÉRE ÁLLT. NEM TETTE, ANNAK ELLENÉRE, HOGY AZ EU IS KÉNYTELEN LETT VOLNA TÁMOGATNI, A NEMZETKÖZI JOG SZERINT, MERT A KORRUPCIÓS ÖSSZEFONÓDÁSOK ÉS AZ IDEGEN ÉRDEKEK MÁST KÍVÁNTAK!

    AZ ÖSSZEGZÉS A TELJESSÉG IGÉNYE NÉLKÜL KÉSZÜLT, MIVEL 20 ÉV FIDESZ-ES BŰNCSELEKMÉNYEIT 100-SZOR EKKORA TERJEDELEMBEN SEM LEHETNE FELSOROLNI, NEM BESZÉLVE A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ IRATOK, DOKUMENTUMOK HATALMAS TERJEDELMÉRŐL!”
  • 44. Phobos 2010. március 31. 11:51
    „Jörg sok ilyen lista van:

    AZ ELMÚLT PÁR ÉV FIDESZBÜNÖZŐI, IME A LISTA:

    Malinák Árpád Fidesz, Kunszentmiklós - rágalmazás, sajtórendészeti vétség, vesztegetés, csalás, magán- és közokirat-hamisítás, KISKORÚAK MEGRONTÁSA; 4 év 2 hónap.

    Vida Károly Fidesz, Baktalórántháza - hűtlen kezelés, csalás, okirat hamisítás, sikkasztás; 6 év.

    Nagy Lajos Fidesz, Baktalórántháza - hűtlen kezelés, csalás, okirat hamisítás, sikkasztás; 5 év.

    Várhegyi Attila Fidesz, Szolnok - folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés; CSAK 388 MILLIÓ: egy év felfüggesztve.

    Gergely Zsolt Fidesz, BAZ megye - a hivatali vesztegetés; vádemelés.

    Bereznai Csaba Fidesz, Tatabánya - sikkasztás; vádemelés.

    Fenyves Péter Fidesz, Mór - nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés; vádemelés.

    Szent-Iványi Géza Fidesz, Fót - 72 rendbeli törvénysértés, csalás; polgármesteri tisztség megszüntetése, 400 napi elzárásnak megfelelő pénzbüntetés.

    Sásdi András Fidesz, Debrecen - jelentős kárt okozó csalás; 144 ezer forint pénzbüntetés.

    Virág László Fidesz, Debrecen - különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás; 1 év 6 hónap felfüggesztve.

    Sümeghy Csaba Fidesz, országgyűlési képviselő - csődbűntett, közokirat-hamisítás; bíróság előtt.

    Czaun János Fidesz, Veszprém - hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás; vádemelés.

    Varga Tamás, Fidesz - orgazdaság két és fél év; csempészés két és fél év.

    Schneider Mihály Fidesz, Budapest V. kerület - súlyos testi sértés, négy hónap felfüggesztve”
  • 43. Phobos 2010. március 31. 11:49
    „Információnk szerint a Fidesz elképesztő rágalomhadjárata és médiamanipulációja ellenkező hatást váltott ki és a kiábrándult párttagok most tömegesen lépnek ki a Fideszből. Íme egy csalódott kilépő levele a sok közül:
    Fidesz Magyar Polgári Párt
    Dr. Láng Zsolt elnök
    II. kerületi csoport
    1024 Budapest, Keleti Károly u. 13/B.
    Kedves Zsolt!
    Ezennel bejelentem a pártból való kilépésemet.
    Bár döntésem előzményei messzire nyúlnak, az utóbbi két-három hónap történései adták meg hozzá a végleges lökést
    A párbeszéd és az eltérő vélemények ütköztetése helyett azonban olyan típusú lej.áratókampányokat indítottatok, melyek még az alulmúlhatatlannak tűnő 2002-es balliberális ámo.kfutáson is túltett. S mindezt a nemzeti táboron belül! A hamis magánéleti levelek nyilvánosságra hozásától a suttogó propagandán keresztül a legelképesztőbb rá.galmak terjesztéséig. A megtá.madott személyeknek azonban a sajtótokban (törvény is szegve!) nem adtatok lehetőséget megszólalásra. A médiátokon kívül a politikusok is bőven kiveszik a részüket a ,,munkából". Például Kubatov Gábor pártigazgató rendszeresen váj.kál családok magánéleti viszonyaiban, de említhetném a Titeket korábban minden szinten gya.lázó Csurka Istvánt is, aki megbízásotokra ocs.mány módon zsi.dózza a nektek nem tetszőket, miközben álszent módon mást sem hallok Tőletek, hogy ez mennyire elítélendő. Az egyik Fidesz alapító újságíró a lakossági fórumokon meg egyenesen pat.kánynak nevezi a nem Fideszre szavazó nemzeti érzelműeket.
    Itt valami alapvető félreértés van. Többségünk nem egy párt, hanem a nemzet felemelésére esküdött fel. A párt sikere eszköz, s nem cél. Bár a ,,hiszünk a szeretet és az összefogás erejében" szlogent mindig is blődlinek tartottam, azt viszont álmomban sem gondoltam, hogy egyszer bol.sevik módszerekkel fogtok polgárháborús helyzetet teremteni a korábban egységes nemzeti táboron belül. Kinek jó ez? Kinek az érdeke? Kedves Zsolt, ez számomra vállalhatatlan...
    Budapest, 2010. március 29.
    Üdvözlettel:
    Dr. Gruiz Márton”
  • 42. csiga_biga 2010. március 31. 11:30
    „38. háté: a Jobbik tagok/vezetők elmúlt 8 évét nem akarjuk feszegetni? Mi van Vona G. és a csepeli cég ügyével? Miért kapott 1 M Ft-ot és miért kapott Morvai K. egy millió forintot "tanácsadás" címén a Medgyessi-kormánytól?
    Nekem ezek a tanácsadói szerződések mindig furcsák... Kicsit olyan érzésem van, mintha mindegyik azért született volna, hogy az államból egy nagyobb összeget kipumpáljon, aztán majd elosztják...
    Szóval valószínű Vona G. sem a szaktudásáért kapta azt a pénzt...”
  • 41. csiga_biga 2010. március 31. 11:27
    „32. akinemfél: teljesen felesleges egy 50-70e fős Honvédséget fenntartani! Elhiszem, hogy tökre szarul hangzik kimondani: Magyarországon a harcoló alakulatok száma 5e fő! Elhiszem, de 50e fős Honvédséget fenntartani pazarlás! Nagyon sokba kerül, arról nem is beszélve, hogy professzionális hadviselésben mindegyiket milliós cuccokkal kellene ellátni, ami 50 fő esetén már több milliárd, mert ugye törés, meghibásodás, szakadás esetén tartalék is kell... Nem beszélve a laktanyák fenntartásáról...
    36. Jörg: ezt az óvodás részt most olvastam először, de "nagyon tetszett", hogy M. V. ennyire együgyű, hogy ilyen ovi az "álma"... Mennyire "vicces" már: reggel beviszed az oviba a gyereked és egy buzi fickó is akkor viszi az örökbefogadott srácot oviba, majd pedig mikor mindketten mentek ki, a füledbe súgja, hogy de megdugna! Ez akkor most szexuális zaklatásnak fog minősülni, vagy tolerálni kell, mert ők ugye mások? Meg fog védeni minket akkor M. K.?
    Szóval M. K. jó lenne, ha nem álmodozna ilyenről, mert még belegondolni is borzasztó!”
  • 40. háté 2010. március 31. 11:14
    „Ahol nem manipulálják a szavazást.
    Ahol nem, manipulálják az eredményt.
    Hamarosan parlamenti választások lesznek. Melyik pártra adja voksát?

    47.01% (3265db) A Jobbikra.
    46.08% (3200db) A Fideszre.
    4.62% (321db) Csak a MIÉP-re szavaznék.
    0.44% (31db) Balos/libsi vagyok, csak idetévedtem.
    0.69% (48db) Még nem tudom.
    1.13% (79db) Nem megyek el szavazni.

    Összesen eddig : 6944 szavazat.”
59 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jogerős az LPM, a Jobbik és a Civil Mozgalom országos listája

A Legfelsőbb Bíróság azért utasította el vizsgálat nélkül a három párt országos listája ellen benyújtott kérelmet, mivel a kérelmezők nem fizették be az illetéket. Tovább olvasom