Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 30°C Még több cikk.

MDF: kilépő tagok, megszűnt szervezetek

Több, korábban jelentős posztot betöltő MDF-tag kilépett, két helyi MDF-szervezet pedig megszűnt a hétvégén Hajdú-Bihar megyében.

Kálmánné Szabó Katalin, az MDF debreceni önkormányzati képviselője közölte, a hat, párttagságát megszüntető debreceni MDF-es között van rajta kívül Bácsi Attiláné, aki 1990 óta volt párt tagja, az MDF pedagóguskollégiumának korábbi országos elnöke, a párt országos etikai bizottságának volt elnöke, egykori debreceni és hajdú-bihari alelnök is.

Kiléptek a tagok a monostorpályi és a sárándi szervezetekből, ezzel a két településen megszűnt az MDF-csoport - fűzte hozzá Kálmánné Szabó Katalin, aki novemberben azért mondott le megyei és városi elnöki posztjáról, mert nem értett egyet Bokros Lajos pártbeli szerepeltetésével.
A kilépők mostani indoklása szerint "az MDF az SZDSZ-el való választási szövetséggel olyan határkövet lépett át, ami számukra elfogadhatatlan". Kálmánné Szabó Katalin úgy fogalmazott: a választási szövetséggel "az MDF vezetése oly mértékben eltávolította a pártot az eredeti értékrendjétől, irányvonalától, amit nem tudunk tovább összeegyeztetni erkölcsi normáinkkal, belső meggyőződésünkkel".

Olvasóink írták

  • 4. load 2010. február 01. 13:52
    „3. Primax
    Erősödik.
    8%-ot mértek náluk. Tíz éve nem volt ilyen.”
  • 3. Primax 2010. január 31. 22:45
    „Megszűnő MDF...”
  • 2. magzol 2010. január 31. 21:51
    „Aki csak most lép ki az messze van a gerincességtől!”
  • 1. akinemfél 2010. január 31. 16:08
    „Azért vannak még itt gerinces politikusok. Kicsit kár hogy ezzel befejezték !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fidesz: Ha az MSZP akarta volna

A Fidesz szerint ha az MSZP akarta volna, nyolcévi kormányzása idején megvédhette volna az időseket. Tovább olvasom