Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

MDF: kilép Szabó Miklós és Németh Sándor

Egyetlen delegáltja sem marad a mosonmagyaróvári testületben az MDF-nek.

Kilép a Magyar Demokrata Fórumból (MDF) Szabó Miklós, Mosonmagyaróvár polgármestere és Németh Sándor önkormányzati képviselő, ennek nyomán egyetlen delegáltja sem marad a helyi testületben az MDF-nek.

A két politikus hétfőn sajtótájékoztatón jelentette be lépését, amelyet mindketten azzal indokoltak: az MDF hátat fordított azoknak az értékeknek, amelyeket vallanak. Jelezték: nem tervezik, hogy más párthoz csatlakoznak.
A Fidesszel és egy civil szervezettel közös listáról korábban a párt négy jelöltje jutott be az önkormányzatba, de ketten már korábban kiléptek az MDF-ből - mondta a polgármester.

Közlésük szerint nem lépnek ki a polgári frakcióból, az MDF-színekben bejutott Szabó Miklós viszont függetlenként folytatja ténykedését a megyei közgyűlésben.

"Ez az első párt az életemben" - mondta az MDF-hez 1988-ban csatlakozó városvezető, aki úgy véli: a 2006-os választások első fordulója után "érezni lehetett, hogy az MDF országos politikája megváltozik". Ez szerinte mára oda vezetett, hogy a politikai erő tevékenysége ma "néhány ember pozíciójának a megőrzéséről és továbbviteléről, nem egy értékrend továbbviteléről szól".
A politikus - aki néhány hónapja mondott le a párt megyei szervezetének elnöki tisztéről - korainak nevezte azt a kérdést, hogy milyen színekben indul az őszi önkormányzati választáson. Azt azonban megemlítette: noha kapott erre felkérést, nem készül országos szintű politizálásra, így nem indul a parlamenti választásokon.

A mosonmagyaróvári MDF-elnökségről nemrégiben lemondott Németh Sándor akkori és mostani lépését is azzal indokolta, hogy kedvezőtlen irányba indult el a párt, ő azért maradt tag, mert várt egy "kedvező fordulatra", de éppen az általa remélttel ellentétes irányú folyamatok indultak be a pártban.

Olvasóink írták

  • 4. civac 2010. február 02. 20:44
    „mti-hírt közöl az a megyei lap, amelyben az a város található, ahol Szabó Miklós képviselő?”
  • 3. Tóti 2010. február 01. 13:36
    „Még valami.
    A városvezető dilemmáját, vívódását értem. Mentségére szolgál, a vezetési munkáját valóban jól végezte - és végzi ma is.
    De - és ezt ős is tudhatná - ha egy-két évvel előbb teszi meg, akkor most emelt fővel állhatna.
    Így csak az marad "Ez az első párt az életemben" ... sokunk számára maradt az első párt...

    A másik ember? Puha drót.”
  • 2. embertelen 2010. február 01. 13:15
    „Jól tették, itt az ideje, hogy az önkormányzatból is kilépjenek.”
  • 1. Tóti 2010. február 01. 13:13
    „Érdekes dolog ez a politika.
    Van aki valóban komolyan veszi, elveket vall, de azért megőrzi saját önállóságát is.
    Van aki az elveit ugyan mindenhol hangoztatja, de azért olyan 90 -120 fokos fordulatok még beleférnek.
    És vannak olyanok is, akik számára az elvek csak egy fölösleges koncot jelentenek.
    De mindhárom csoportban megtalálhatóak azok az emberek, akik számára jó üzlet a politika.

    Nem akarom most erre a két emberre "rávonatkoztatni" (amúgy magyarosan) az előbbi tételeket, de azért elgondolkodtatóak a következők is:

    Az ős MDF-nek volt egy határozott tartása, melyet a valódi LAKITELKIEK képviseltek. Valószínűen ez nem tűnt praktikusnak a megélhetésiek számára, ezért az ősöket - minden szinten, akár itt Mosonmagyaróváron is - kigolyózták maguk közül. Ezt jót tudom, hisz saját bőrömön tapasztaltam lassan 5-6 éve. Akkor még "renegát"-nak, megmosolyogni valónak tartottak azok, akik jóval később érkeztek, s az elveik szilárdsága kb. egy puha rézdróttal ért fel. De sikeresek voltak, hisz akár listán, akár mások vállán keresztül bejutottak a helyi parlamentbe. Nézet? Amit a kalapos hölgy mondott.
    Aztán jöttek a "nagy felismerések": Eus-képviselő, nem megfelelő pozíció, stb.
    És most az "szdsz-es" irányvonal - ami ugyan már régóta megvolt az MDF-ben (hiszen náluk még a Tisztelet Társasága, Schmuck Andor sem verte ki a biztosítékot) - ez lett a "végső lökés".
    Ugyan már.
    Közeleg az új választás. Most már nem érdemes új helyi tisztségeket választani. A hajó már elsüllyedt (az ős MDF-esek, vagyis számunkra számára nagyon szomorú tény ez), hiszen ez már nevében sem lesz MDF.

    Szomorú, tragikomikus helyzet ez. A két legutolsó ember számára is, - de az egész helyi politika számára is.
    És csak a cinikus elme gondolkodik el azon: vajon az ilyen inget-gatyát forgató szellemek mennyi hasznot is húztak le az egészből? S akik mögöttük állnak - a súgók, a szürke eminenciások - most vajon miben hisznek?
    És vajon mit is szűrnek le mindebből a választók?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Választás 2010 - A voksolást meghatározó jogszabályok

Az áprilisi országgyűlési választások lebonyolításának szabályait több törvény és minisztériumi… Tovább olvasom