Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 21°C Még több cikk.

LMP program három pilléren

A fenntartható jövő, a befogadó társadalom és a megújuló demokrácia az a három pillér, amelyre a Lehet Más a Politika (LMP) programja épül.

Rauschenberger Péter, a programírás koordinátora emlékeztetett arra, hogy 2008-as alapító nyilatkozatban rögzítették az értékeket, amelyek mentén politizálnak és emellett létrehoztak egy közpolitikai vázlatot.

Kijelentette, hogy az LMP programja továbbra is ezen a két alapdokumentumon nyugszik. Hozzátette azt is, hogy az LMP egy ökológiai párt, és az ökológiai politizálás több mint puszta környezetvédelem, mert "a politika és a gazdaság humanizálását jelenti".
Úgy fogalmazott, hogy az ökológiai politika szükségszerűen a társadalmi igazságosság és a demokrácia fejlesztésének is a politikája.

Schiffer András, a párt országos listavezetője azt mondta, hogy a magyar demokrácia megújítására teendő javaslataik jó részéhez kétharmados támogatásra lesz szükség.

Ezt két fő pontban, a demokratikus intézményrendszer megújításában, illetve antikorrupciós programjukban foglalta össze.

Az előbbi téma kapcsán példaként említette a "többé-kevésbé ellenőrizetlenül hagyott kormányzati hatalom" parlamenti ellenőrzés alá vonását. Ehhez a parlamenti bizottságok, a parlamenti szervek és biztosok szerepét növelnék.

Emellett javasolni fogják, hogy szállítsák le a parlamenti bejutási küszöböt és az ajánlószelvények helyett egy úgynevezett morális kauciót vezessenek be. Az LMP azt is szeretné, ha limitálnák a különböző közjogi pozíciók, például a polgármesterek vagy a képviselők betölthető hivatali éveinek számát.

Az LMP át szeretné alakítani a párt- és kampányfinanszírozást, és növelné a közjogi intézményrendszer átláthatóságát.

Jávor Benedek budapesti listavezető a fenntarthatóságról azt mondta, hogy környezeti zöld programjuk középpontjában a gazdaság "zöldítése" és a környezeti demokrácia áll, de a hagyományos természetvédő témákban is határozott véleményük van.

Véleményük szerint olyan gazdasági fordulatra van szükség, amely úgy képes munkahelyeket teremteni, elsősorban a halmozottan hátrányos helyzetűek számára, hogy azzal nem teszi tönkre a természeti környezetet.

Kiemelte, hogy energiatakarékossági, energiahatékonysági beruházásokra van szükség, miközben szélesebb körben kell használni a megújuló energiaforrásokat.

Jávor Benedek azt mondta, hogy ugyanilyen fontosnak tartják egy fenntartható mezőgazdasági rendszer létrehozását, a kis- és középgazdálkodók, illetve az ökológiai gazdálkodás támogatásával. Ehhez szerintük szükség van a földtörvény megváltoztatására és a földmoratórium meghosszabbítására.

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. miklos.1 2010. március 30. 20:42
    „ÉRDEKES, HOGY AZ ÖSSZES ZSIDÓ ISMERŐSÖM AZ LMP-RE SZAVAZ. ÉS SEMMI MÁSÉRT, CSAK AZÉRT, MERT SCHIFFER ANDRÁS, ÉS MÉG EGY CSOMÓ TAG ZSIDÓ. EZ ELGONDOLKODTATÓ.”
  • 21. háté 2010. március 26. 16:42
    „Az amcsi zsidó -maffia, létrehozta a szadesz öccsét.

    Lányi András Nem érdemli meg azok szavazatát az LMP, akik a környezetvédelem ügyét hitelesen képviselő embereket szeretnének a Parlamentbe küldeni - nyilatkozta Lányi András. A korábban az LMP-vel szövetségben álló Élőlánc mozgalom vezetője szerint Schifferéknek négy évvel ezelőtt "küldetésük" volt a szervezet tönkre tétele. A tudós elárulta: amerikai diplomáciai körökből nyomást gyakoroltak rá, hogy álljon be az LMP mögé.
    ,,Kötelességem volt megszólalni és figyelmeztetni, hogy ne szavazzon az LMP-re, aki a környezetvédelem ügyét hitelesen képviselő embereket szeretne a parlamentbe küldeni" - nyilatkozta Lányi András író, humánökológus.
    A Védegylet és a választáson ezúttal nem induló Élőlánc alapítója szerint Schiffer András pártját azok hozták létre, akiknek 2006-ban küldetésük volt az Élőlánc elbuktatása. Lányi kíváncsi lenne rá, hogy miként jött össze az LMP kampányához szükséges százmilliós összeg.

    Az elismert gondolkodó elárulta azt is, hogy nem sokkal az LMP megalapítása előtt felkereste őt az Egyesült Államok nagykövetségének két munkatársa, és hosszasan faggatták arról, hogy az Élőlánc miért nem áll be az LMP mögé.”
  • 20. Reális 2010. március 26. 10:19
    „Jól keresztbe tett az lmp az mszpének!hahahaha”
  • 19. Phobos 2010. március 26. 09:53
    „,,Kötelességem volt megszólalni és figyelmeztetni, hogy ne szavazzon az LMP-re, aki a környezetvédelem ügyét hitelesen képviselő embereket szeretne a parlamentbe küldeni" - mondta a lapunknak adott interjúban Lányi András író, humánökológus. A Védegylet és a választáson ezúttal nem induló Élőlánc alapítója szerint Schiffer András pártját azok hozták létre, akiknek 2006-ban küldetésük volt az Élőlánc elbuktatása. Lányi kíváncsi lenne rá, hogy miként jött össze az LMP kampányához szükséges százmilliós összeg. Az elismert gondolkodó elárulta azt is, hogy nem sokkal az LMP megalapítása előtt felkereste őt az Egyesült Államok nagykövetségének két munkatársa, és hosszasan faggatták arról, hogy az Élőlánc miért nem áll be az LMP mögé.”
  • 18. Phobos 2010. március 26. 09:33
    „Választási csalás miatt tetteljelentést tett az orosházi Jobbik. Jámbor Nándor, a nemzeti párt képviselőjelöltje szerint a szocialisták aktivistái tömegesen passzoltak át ajánlószelvényeket a liberális törpepártnak.

    A rendőrség vizsgálja az LMP kopogtatócéduláit Orosházán, ám a választási bizottság nem foglalkozott az üggyel, mivel a Jobbik kifutott a határidőből.

    Az LMP segítségére siettek az MSZP orosházi aktivistái -- állította sajtótájékoztatóján Jámbor Nándor, a Jobbik 6. számú választókerületi országgyűlési képviselőjelöltje.

    A történtekről mobiltelefonos fotót is készítettek a jobbikosok, majd óvást nyújtottak be. A választási bizottság csütörtökön megállapította, a Jobbik kicsúszott az óvási határidőből.

    Az LMP segítségére siettek az MSZP orosházi aktivistái -- állította sajtótájékoztatóján Jámbor Nándor, a Jobbik 6. számú választókerületi országgyűlési képviselőjelöltje.

    A történtekről mobiltelefonos fotót is készítettek a jobbikosok, majd óvást nyújtottak be. A választási bizottság csütörtökön megállapította, a Jobbik kicsúszott az óvási határidőből.
    A cikk a hirdetés után folytatódik

    -- Az LMP ajánlószelvényeinek átvizsgálásánál tömegesen voltak olyanok, melyeken a jelöltre, a jelölő szervezetre vonatkozó részt nem az ajánló állampolgár töltötte ki. A kétkezűség gyanúját a rendőrség vizsgálja -- nyilatkozta Jámbor Nándor. Az LMP közleményt adott ki, melyben visszautasította a vádakat.”
  • 17. Reális 2010. március 25. 19:55
    „Csak nehogy aztán ezek is a buziskodást szorgalmazzák,meg mentegessék a kábítószerfogyasztást!”
  • 16. Phobos 2010. március 25. 16:45
    „Az LMP környezetvédelmi hozzáállása, illetve ennek gyakorlati megvalósítása közötti lényeges különbségről már írtam korábban. Ezúttal a most kiadott programjában szereplő gazdasági hitvallás, illetve a saját zsebüket érintő tények ettől eltérő értékeléséről vetek pár sort képernyőre.

    Az LMP 2009. november 4-i sajtótájékoztatóján Schiffer András még arra emlékeztetett, hogy ,,Az akkori javaslataink között szerepelt továbbá, hogy a közpénzek és uniós források környékéről távolítsák el a tisztázatlan tulajdonosi hátterű, pl. off-shore cégeket."

    Tehát a tisztázatlan tulajdonosi hátterű off-shore cégeknek ne maradjon más szerepe, csak a Lehet Más a Politika nevű párt támogatása.
    ,,az LMP támogatja a bankok, fedezeti alapok, és általában a pénzpiacok szigorúbb szabályozását, a pénzügyi tranzakciók megadóztatását, az európai felügyeletek megerősítését, és az adóparadicsomok elleni fellépést."

    ,,A globális pénzügyi piacok erősebb szabályozása, a fluktuáció csökkentése, az adóparadicsomok bezárása alapvető feltétele kiszolgáltatottságunk csökkentésének, gazdaságpolitikai autonómiánk visszaszerzésének, egy egészségesebb helyi gazdaság felépítésének."
    Az LMP programjából - nem szövegkörnyezetéből - kiragadott két idézet jól jellemzi a párt elvi, a választók számára hirdetett hozzáállása és a gyakorlatban megvalósuló magatartása közti különbséget.
    A Jobbikot folyamatosan azzal vádolják, mi lesz itt, ha megvalósítja a programját. Fel sem merül, hogy nem fogják megvalósítani, az egyébként semmilyen - azzal társított - rémképet (Dunába lövöldözés, más országok megtámadása stb.) nem tartalmazó terveiket.

    A Fideszről és az MSZP-SZDSZ-ről már mindenki tudja, hogy a választási program és a kormányzati gyakorlat köszönőviszonyban sincs egymással.
    A tisztességes LMP már a választást megelőzően nyilvánvalóvá teszi, hogy eszük ágában sincs betartani a programjukat.

    Nem is tehetnék, hiszen az off-shore ellenesség szöges ellentétben áll azzal a ténnyel, hogy a legnagyobb támogatójuk cégének két ,,tulajdonosa" ugyanannál a delaware-i (USA) offshore cégek alapítására szakosodott vállalkozásnál lett bejegyezve (Egy ilyen cég alapítása jelenlegi infó szerint 1500-2000 USD körül van.)

    Természetesen hivatkozhatnak arra, hogy ezt nem tudják, bár nehezen hihető, hogy nem követik figyelemmel a kampányszámlájukhoz írt hozzászólásokat. Ott ugyanis több alkalommal felhívtam rá a figyelmet, a pontos információk közlésével együtt.

    Ezekre egy komolyan vehető hozzászólás érkezett egy szimpatizánstól, aki az Amerikai Ház Kft. környezetrombolását azzal mentegette, hogy a klímavédelemmel szemben álló erdő kiirtása után legalább épül oda valami.

    Tipikus dél-amerikai logika: egye fene, építsünk oda felhőkarcolót, ha már a primitív bennszülöttek felgyújtották a dzsungelt, amiért persze bőségesen megvesztegettük őket.

    Így tovább LMP, gyűjtsd a pénzt az őszi választásokra, de ne a Parlamenten belül!”
  • 15. GYMS 2010. március 25. 15:26
    „Egy hiteles zöld pártra 20 éve várok...most itt van. Már itt volt az ideje!”
  • 14. Phobos 2010. március 25. 14:14
    „Lehet Más Magyarország! címmel mutatta be választási programját az LMP. Hogy ők se mások, az tuti, legalábbis a vezérek neve alapján. Rauschenberger Péter, Schiffer András, és Jávor Benedek beszélt a program részleteiről. A lényeg: a befogadás meg a cigányok. Máris ott tartunk, mint az atomjaira hullott SZDSZ. Nekik is ez volt az alapprogramjuk.”
  • 13. GYMS 2010. március 25. 13:50
    „Jerry (12.)

    1. Elolvastam. Na és? Nehogy már laposibenő VÉLEMÉNYE legyen a mérce, mert lefordulok a székemről! :)
    2. Bűvészkedhetünk itt a szavakkal, de az a szavazat, amelyik kevésnek bizonyul, az bizony elvész...
    3. Ha így van, akkor ez nyilván az eredményeken is tükröződni fog. (Szerintem nem fog.)
    4. Szabadidőmben inkább szépirodalmat olvasok.
    5. A rendszerváltó erő saját magát nyomta le, mert a 2002 óta megtett manővereit (saját magukon kívül) nem sokan bírták követni.
    6. Ha valakit elhalmoznak ajánlószelvényekkel, akkor nem 9 területi listát állít a 20-ból, hanem 20-at. (A "fizetett bérenc" duma pedig sértő azokra az emberekre, akik teljesen ingyen gyűjtöttek a Fidesznek, így édesapámra nézve is. Hajlandó vagy ezt a szöveget névvel, címmel is vállalni? Csak hogy a feljelentés jó helyre érkezzen...)
    7.-8. Akkor olvasgasd... Mindenesetre akiket én ismerek az LMP-ből, azoknak eleddig nem hogy a Fideszhez, de még a politikához sem volt túl sok közük. Ám vannak közöttük olyan írók, publicisták, akik a Fideszről eddig jobbára csak negatívumokat írtak, pl. Kukorelly Endre, Fleck Zoltán, Ungváry Krisztián...szóval tényleg érdekes csemegézni a nevek között. :)
    9-12. A CM-et nem támadja a kutya sem, mert nem ellenfelek. Ez az igazság, ami (tudom) fáj...
    13. Arra van legfeljebb esélye a CM-nek, hogy eléri az 1%-ot, amivel jogosult lesz az állami támogatásra, amit viszont nyilván fel fog majd ajánlani karitatív célokra, hiszen MINDENFAJTA állami támogatást elutasítanak. (Te írtad...)
    14. Mondom: a "fizetett bérencezéssel" mások becsületébe gázolsz! Ne tedd, mert lehet, hogy egyszer még a bíróságon elő kell jönnöd a bizonyítékaiddal (amik nincsenek, mert nem is lehetnek...)
    15. Én (és még sokan mások is) nem a CM-program egy mondatára mondtam IGEN-t, hanem egy szimpatikus kezdeményezésre. NAGY KÜLÖNBSÉG!!!”
  • 12. Jerry 2010. március 25. 13:01
    „11.
    1.olvasd el a 9-es hszt.
    2. szavazat nem vész el, csak kevésnek bizonyulhat
    3.A kis pártok van helyük a parlamentben, de erről majd a választás dönt.Egy tv-s felmérés szerint 65 % akar inkább kis pártokra szavazni
    4.Olvasd el a nagy pártok programját és számolgassál kicsit.Ők irták, nem én találtam ki
    5.A dolog már eldön9tt, a nagy pártok lenyomták a rendszerváltó erőt, eröböl
    6.elhalmozták, elhiheted, és nem kellett hozzá 100.000 fizetett bérenc az összeszedéshez/rabláshoz
    7-8.LMP honlap, alapítók életrajza,érdemes elolvasni,támogatók nevei , munkahelyük -érdekes olvasmány,tanulságos
    9-12 A CM-et sokan támogatják, olyanok akiknek elegük lett a pártok agymosó ígéreteiből, országrabló munkálkodásából.Demokrácia az,ahol mindegyik párt 20 évet kér a hatalomból,elfelejtve, hogy 4 évente egy demokráciában választás, számonkérés van?A CM az átlag embereket képviseli,,az adófizetőket,akikből a nagy pártok élnek,élösködnek.Ezért szerepel programjukban, hogy vonják meg a pártok állami támogatását,az adófizetők ilyen célú elherdálást.A Cm jelöltjei állami pénzek támogatás nélkül,pusztán munkájuk után jutottak el oda,amit a pártok fizetett bérenceikkel, cédulaszedőikkel értek el.Döntsenek a szavazók, hogy az eddigi rabló pártokra szavaznak,vagy egy Új erőre.A CM program egy mondatára 600.000 ember mondott igent,mennyi lesz az egész program mellett?”
  • 11. GYMS 2010. március 25. 11:47
    „10.!

    1. Egyelőre csak te beszélsz tényként hárompárti parlamentről...én megvárnám a választásokat.
    2. Az 5%-ot el nem ért pártok szavazata bizony elvész...szinte minden demokratikus jogállamban létezik bejutási küszöb!
    3. Az, hogy a "kis" pártoknak van-e helyük a parlamentben, azt hadd döntsék már el a választópolgárok! (Privát véleményem szerint az LMP bejut.)
    4. A leendő közterhek mértéke, fajtái, arányossága...stb. sokkal komolyabb dolog annál, hogy azokról jósolgatással "kinyilatkoztassál!
    5. Tájékozatlan vagy! Nem az országos listáját, hanem a fővárosi listáját "meszelték el" az MDF-nek, de jogorvoltati lehetőséggel -természetesen-élhet, úgyhogy még ez a meccs sincs lefutva.
    6. Ha olyannyira óhajtotta volna a CM-et az "istenadta nép", akkor elhalmozták volna ajánlószelvéányekkel őket. Nem így történt.
    7. Az LMP-t a Fidesz hozta létre? Kinyilatkoztatsz megint, pedig ezt bizonyítanod kéne, amit nyilván nem tudsz.
    8. MIT TÁMOGATNAK (sic!) A KÖZVÉLEMÉNYKUTATÓK? (Ennek a mondatodnak se füle se farka... :)
    9. Az LMP (és az MDF) azért szerepel a közvélemény-kutatásokban, mert kimutatható a támogatottsága, a CM-é viszont nem.
    10. A CM-et csak az támogassa, aki el akarja vesztegetni a szavazatát! (Senki ne mondja, hogy nem szóltam... :)
    11. Tegyük fel, hogy csoda történik (nem fog) és bekerül a CM a parlamentbe. A képviselőik szerinted kinek a pénzéből kapnák a fizujukat?
    12. Hsz.-od utolsó mondatai a demagóg szövegelés iskolapéldái.”
  • 10. Jerry 2010. március 25. 09:40
    „Miután három párt lesz a parlamentben a kis pártokra adott szavazat elvész?Ki döntötte már el, hogy csak három párt lesz a parlamentben?Akor nem is kell már szavazni?Ez a fidesz demagógia.A kis pártoknak is helyük van a parlamentben,és inkább mint a nagyoknak, mert ők nem a közpénzeken kampányolnak,hanem saját erőből.Az a párt,amely oly lelkesen szórja most az adófizetők pénzét, hogyan lehet hiteles abban, hogy majd hatalomban spórolni kezd magán?Olyan adókat fog kivetni, hogy csak nyögjük kifizetni,és a fidesz 2/3-al meg is csinálhatja,a jobbik meg bólogat hozzá .Ezért kellenek a kispártok, hogy szót emeljenek,egyfajta kontroll alatt tartsák a nagyokat.Az mdf.et az országos listáról kiejtették,a CM-et elhallgatással akarják eltünteti.Az LMP -t a fidesz közeli szeméylek hozták létre, kispártként a fidesz árnyékpártja, amit a közvéleményt kutatók támogatnak.Ezért lehet az, hogy mindenhol szerepelt a közvélemény kutatásokban,a CM pedig nem. A kis pártokra adott szavazat is érték,nem fog elveszni, főleg ha sok lesz belőle.Ezért kell a CM-et támogatni, hogy olyan erő legyen a parlamentben aki a civil,adófizető lakosságot képviseli azokkal szemben akik az adófizetők pénzéből élnek.A CM ellenzi a pártok állami támogatását, az adófizetők pénzén ne pártoknak fizessük, hanem abból kórházak, utak épüljenek stb.Nem hadsereg kel az országnak,hanem tisztes bér,stabil munkahely. Hajrá CM. Mindenki civil, hát szavazzon magára, és a a jó választásra a Civil Mozgalom jelöltjeire.”
  • 9. laposibenö 2010. március 24. 23:02
    „Miután három párt lesz a parlamentben a kis pártokra adot szavazat elvész. Aki meg akarja akadájozni a Fidesz - Jobbik koalaciót annak az egyetlen alternativa az MSZP!”
  • 8. háté 2010. március 24. 19:47
    „A program a stratégiai irányoknak megfelelően három fő részre tagolódik: a demokrácia megújítására, a befogadó társadalom megvalósítására és a fenntarthatóságra.
    Többek között a tartósan mélyszegénységben élők, és a cigányok felzárkóztatása.
    a szadesz leánypártja!
    Milyen demokrácia megújítása?-- a komcsi-zsidó?
    Milyen befogadó ország?-- minden jött-ment legyen a keresztény magyarok földjén.

    Na ez volt 65 évig elég volt!

    Szabad Magyar hazát!---szavazz a Jobbikra”
  • 7. Geri89 2010. március 24. 17:39
    „Lehet kormányozni 2/3os többség nélkül csak azt kell csinálni amit megigért és így az ellenzéknek kutya kötelessége együtt működni.

    Makacs nem vagyok illetékes, de megpróbálok válaszolni:
    Nem arról van szó hogy az LMP emelné az ÁFA-t aztán minden oké, ez valóban a szegény rétegett súlytaná leginkább, de tájékoztatlak benneteket, az LMP pont a mélyszegénység felszámolásáért küzd, egyedüli párt amely érdemi válaszokat ad a szegénység problémájára.
    Az LMP csökkentené a járulékokat (a vállakozókra eső rész is), a kisadókat összevonná vagy megszüntetné, egyszerűsítené a vállakozók adminisztratív terheit, tehát egyszerűsétené az adórendszert (ez kedvez a magyar és külföldi befektetőknek egyaránt), így átláthatóvá, érthetőbbé vállana az rendszer.
    Az elöbb leírtak szerint csökkentené a munka terheit és a kieső adóbevételeket Zöld Adókkal (szennyező fizet elv alapján) pótolná, és igen ha szükséges akkor pár százalékpontos ÁFA emelést is bevezetne.
    A eredmény egy 0 összegű játék, ahol munkahelyek teremtődnem (+adóbevétel), (program más részei választ adnak hogy a szegények számára hogyan lesz munka!), könnyebb lesz a magyar kisvállalkozókank és az emberek zsebében több pénz marad amit elkölthetnek.

    részletekért olvasd el az LMP programját: http://lehetmas.hu/program
    IGEN, LEHET!
    szavazz az LMP-re :)”
  • 6. poto 2010. március 24. 16:47
    „Phobos

    Tökéletesen egyet értek veled.
    Végre ne higgye már el az összes idióta a parlamentben,hogy csak nekik van igazuk.
    Azért dolgozzanak,hogy az országnak és a benne élő embereknek legyen jobb.
    Fogadják el mások véleményét és ezek alapján hozzanak törvényeket.
    Isten mentsen bárkinek a 2/3-os többségétől.”
  • 5. makacs 2010. március 24. 16:09
    „Aki kétharmadot akar annak gondolom cseppnyi kétsége sincs afelől , hogy mindenben igaza van.

    Apropó az előbbi LMP cikkben bent maradt egy kérdés a fogyasztás adóztatását illetően. Mt mond erre az illetékes? Lécci ne a 220 oldal elolvasását javasolja!”
  • 4. Phobos 2010. március 24. 15:56
    „re 3
    Elárulom neked hogy a kormányzáshoz nem kell 2/3-os többség.
    Különben isten mentsen a fidesz 2/3-ától...”
  • 3. csiga_biga 2010. március 24. 15:45
    „Véleményem szerint most az az időszak jött el, hogy nem szabad megosztani a szavazatokat! Most sokkal nagyobb szükség van a nagy pártok támogatására, mint eddig valaha!
    A Jobbik 15%-al nem fog tudni kormányozni, az MSZP a 20%-ával hangos ellenzék akar lenni (nem értem miért hírdette ezt Gy. F.), az LMP, az MDF helyzete bizonytalan, mint a kutya vacsorája.
    Ebben a helyzetben egy gyenge Fidesz szereplés mozgásképtelenné tenné a parlamentet, amire most a legkevésbé sincs szükség!
    Hajrá Fidesz 2/3-d!”
22 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kovács László a demokrácia védelméről

Kovács László szerint a szocialista párt a parlamentáris demokrácia és a jogállamiság útján tovább… Tovább olvasom