Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Lezárult az MSZP-s belső vizsgálat az adatbázis-videó ügyében

Felemás eredménnyel zárult az a belső vizsgálat, amely a szocialisták adatbázisát leleplezni kívánó videó kapcsán indult - írta hétfői számában a Népszabadság, amelynek információi szerint a belső nyomozás megállapította, hogy mikor és milyen kóddal léptek be a "partizánok", de azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan kik készítették a felvételt.

A napilap emlékeztetett: a Kubatov-ügy után előkerült szocialista videón egy besötétített szobában egy férfi eltorzított hangon arról beszél, hogy az MSZP-nek is van illegális adatbázisa a választókról.

A Népszabadság információi szerint az ügyben indított belső vizsgálat megállapította, hogy a felvételt készítők a VIII. kerületi irodavezető kódjával léptek be április 7-én, hajnalban. A videó egy nappal később jelent meg. A lap szerint az illetőt meghallgatták, és egyelőre nem bizonyított, hogy köze lenne a felvételhez. A belső vizsgálat azt is feltárta, hogy egy "klónozott" gépről léptek be a rendszerbe, vagyis nem a párt számítógépéről.

Olvasóink írták

  • 5. sztiv 2010. május 03. 19:35
    „De miért illegális???
    Egy ürge mutogat egy adatbázist és ennyi.
    Az összes párt vehet adatbázisokat, mert vannak. Veszel telefont, megkérdezik benne lehetsz a a könyvükben. Apróbetűs rész: 3. félnek átadhatják.
    Regelsz vmelyik netes játékon, apróbetűs rész: 3. félnek átadható. Eladják jó pénzért, töredékéért meg vesznek valamit, amit nyereményként kapsz meg.
    Piaca van az adatbázisoknak. Mi is kapunk leveleket, hogy vegyünk, de nem kell.
    Az meg hogy mi van benne: Ők kérdeznek, te meg vagy felelsz, vagy nem. Ha nem, nem vagy jogosult a szolgáltatásukra.”
  • 4. Phobos 2010. május 03. 12:21
    „A fidesz nem vizsgálja a sajátját...”
  • 3. Mankapunka 2010. május 03. 10:53
    „Mekkora most ez a díjmentes utazás a 4éve budapesti lakosoknak,meg aki oda járna tanulni!!!!!

    Így akarnak újra szimpatizánst szerezni,mekkora égő lesz ez az új MSZP.

    Megint a sok birka azt hiszi majd,hogy ingyen lesz a BKV.”
  • 2. Csetneky 2010. május 03. 10:04
    „Jaj, szegény Mszp! :)”
  • 1. akela4 2010. május 03. 08:17
    „Megjelent az Öszödi beszéd folytatása!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szijjártó, Varga és Navracsics posztja már biztos az új kormányban

Varga Mihály a Miniszterelnökséget vezeti majd államtitkárként, Navracsics Tibor pedig a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot irányítja, Szijjártó Péter a miniszterelnök szóvivőjeként dolgozik majd. Tovább olvasom