Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Kövér László: idén nem lesz adócsökkentés

Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke szerint az új kormány ebben az évben nem fogja csökkenteni az adókat és járulékokat.

A vállalkozók e terhei a ciklus végére, a munkavállalóké pedig az azt követő két évben mérséklődhetnek.

"Ebben az esztendőben nem fog menni, ez teljesen nyilvánvaló, de az az eltökélt szándékunk, elképzelésünk, hogy négy esztendő múltán, a ciklus végére a magyar vállalkozók átlagos adóterhelése a közép-európai versenytársak átlagához igazodjon. Hat esztendő alatt pedig a munkavállalók adóterhelését is szeretnénk erre a szintre szorítani" - mondta a politikus kedden egy Komlón tartott lakossági fórum mintegy háromszáz résztvevője előtt.

A választmányi elnök hangsúlyozta: az adócsökkentésre szükség van, mert adó szempontjából ma messze Magyarország a "legterheltebb" ország, a gazdaság fellendítéséhez, munkahelyek teremtéséhez pedig nélkülözhetetlen, hogy a vállalkozók "lélegzetvételhez" jussanak, esélyt kapjanak. A munkahelyekkel kapcsolatban utalt rá: a Fidesz tíz év alatt egymillió új álláshely megteremtését jelölte meg célként. Kövér László ezzel összefüggésben fontosnak nevezte a korrupció visszaszorítását és a bürokrácia egyszerűsítését, leépítését is, melynek következtében a vállalkozói szféra újra növekedési pályára állhat.

A politikus a költségvetés helyzetével kapcsolatban azt mondta: az államháztartási hiány elérte az egész évre tervezett összeg 80 százalékát, s megjósolható, hogy mire a kormányváltás megtörténik, elfogy a mozgástér és a költségvetési tartalék.

"A Népszabadság írta, ahhoz, hogy a tömegközlekedést 2011 végéig fenn tudjuk tartani, a következő kormánynak 400-500 milliárd forint pluszforrást kellene találnia. Ez világossá teszi, hogy a kormányváltást követő fél év arról fog szólni, hogyan tudjuk egyáltalán működőképes állapotban tartani az országot. Legyen fizetésük a pedagógusoknak, kapjanak nyugdíjat a nyugdíjasok, a kórházaink működőképesek legyenek, s megállítsuk a vállalkozók csődbe jutását" - jegyezte meg Kövér László.

Hozzátette: "ha úgy zárjuk le ezt az esztendőt, hogy még mindig minden működik, akkor a legnagyobb nehézségen talán túl vagyunk, s lehet azon gondolkodni, hogy a következő három teljes költségvetési évben a Fidesz gazdaságpolitikáját törvénybe foglalva, megvalósítva hogyan tudjuk az ország szekerét újra fölfele tolni."

Kövér László az országgyűlési választások második fordulójával kapcsolatban azt mondta: annak eredményén a Fidesz kétharmados parlamenti többségének megszerzése, a "felhatalmazás nagysága" múlik. Utalt rá, hogy a Fidesz tervei között szerepel olyan kétharmados jogszabályok módosítása, mint a választójogi, az önkormányzati, a média- az állampolgársági törvény, továbbá a mentelmi jog kérdésének rendezése is.

A választmányi elnök ugyanakkor a kétharmados többség megszerzésénél is fontosabbnak nevezte, hogy pártjának és az új kormánynak milyen támogatottsága lesz az emberek körében a választások után. "Kérdés, milyen széles nemzeti egység tud felsorakozni az országépítő, újjáépítő munka köré, s mennyi ideig tart ki a nehézségek közepette" - mondta Kövér László.

Olvasóink írták

73 hozzászólás
  • 73. szocdem 2010. április 23. 10:45
    „72. load 2010.04.23. 01:44
    A kínaiak igazán nincsenek túl jól eleresztve.
    Az átlagfizetésük még fele sem a miénknek,

    eZT HOGY MESÉLTÉK NEKED? Úgy hogy a dollárhoz viszonyított átváltási értéken számolva fele afizetésük??
    Ez bizony igaz!

    Vagy úgy hogy VÁSÁRLÓÉRTÉKEN fele a fizetésük?? MERT EZ SZEMEN SZEDETT HAZUGSÁG!! Azok közül való, amiket az udvari szakértők találtak ki a nép kussoltatására. A valóságban egy kínai munkásnő (pl. varrónő)annyit kereres, hogy a fizetéséből lakik, és táplálkozik az otthonától távol, fizet a gyerekei eltartásáért, (abból a nevelő papa fél év alatt össze spórol magának pl. egy robogót) és spórol is, hogy valami maradjon a gyerekei jövőjére is... (A példa a magyar sajtóban jelent meg, a tévhiteinkkel kapcsolatban)
    Hogy is van ez nálunk?? Mennyit keresegy magyar varrónő?? Mennyit tud belőlle lakásra, családra fordítani?? És mennyit is takarít meg??

    Megjegyzem: ez a kínai duma addig megy, amíg kína a sorozatos egyoldalú jüan felértékelésekkel el nem éri, vagy meg nem haladja a dollár árfolyamát. Onnan a nyerészkedők (érték nélküli gazdaságban profitban gondolkodó neolibsk) nem lesznek pályában - sőt új (ezúttal valódi) gazdasági válságnak nézünk elébe (csak a mienkhez hasonló buta országok, pl. ámérika, de európa nem)!

    Ez az érték nélküli gazdasági modell hazai tombolása kedves load, amit bele sulykoltak a fejetekbe! azért hiszed azt a sok gazdasági ostobaságot amiket írkálsz, mert azt hazudták neked hogy az a valóság...
    Sajnálom az iylen embereket akik nem veszik a fáradságot hogy gondolkozzanak..”
  • 72. load 2010. április 23. 01:44
    „70. jánosi
    "...a korlátozások nem hoznak növekedést "
    Dehogy nem.
    A kínaiak igazán nincsenek túl jól eleresztve.
    Az átlagfizetésük még fele sem a miénknek, de Kína évente nemzeti jövedelmének több mint 40%-át tudja beruházásra fordítani. Ezzel szinte minden évben kétszámjegyű GDP növekedést produkál.
    Nálunk a beruházási ráta 20 alatt van.
    A GDP növekedésünk meg momentán a nulla alatt.”
  • 71. szocdem 2010. április 22. 15:27
    „69. load 2010.04.22. 15:19

    "Egy olyan nyitott gazdaságban, ahol a megtermelt javak majdnem háromnegyede exportra megy, nem lehet a termelés visszaesését, a munkanélküliség növekedését kizárólag a hazai piac beszűkülésével magyarázni."

    Azt hiszem valami logikai hiba van abban ahogy gondolkozol. Talán nem tudod de tény. a ´80-as években a privatizáció beindításáig, az elvakult valuta hajhászás elharapózásáig ebben az országban majdnem mindenkinek volt munkája, megélhetést biztosító jövedelme.

    A gond akkor kezdődött, amikor a privatizátorok bezárták a bagóért megszerzett teremelő üzemeket, amik belföldre is termeltek, és munkanélkülivé vált a dolgozók jelentős része is. Mivel a gazdaság fogalma a termelés és a kereslet egyensúlyának fogalmát rejti, világos, hogy ez egy gazdaság ellenes, gazdaságleépítő lépés volt az új tulajdonosi köröktől.
    Ennek ellensúlyozására mit is tett az állam? SEMMIT!!! Legfeljebb az új tulajdonosoknak közpénzből visszautalta a termelőegység vételárának többszörösét - munkahely teremtés címen. Az meg megköszönte, és maradt a 2,5 millió munkanélküli, az ország ketté szakadt - gazdag nyugatra és nyomorgó keletre..

    Mit is akarsz végül elmagyarázni?? Hogy az export orientált magyar elit tojik az országra, a nemzetgazdasági érdekekre?? Az igaz. VAgy épp az ellenkezőjét?? Akkor magad is kollaboránsavagy valamelyik tolvajbandának!”
  • 70. jánosi 2010. április 22. 15:26
    „69.
    Ebben egyetértünk ! De abban is kellene, hogy a korlátozások nem hoznak növekedést !”
  • 69. load 2010. április 22. 15:19
    „66. jánosi
    Nem erről volt szó.
    Nem erről beszéltünk.
    Egy olyan nyitott gazdaságban, ahol a megtermelt javak majdnem háromnegyede exportra megy, nem lehet a termelés visszaesését, a munkanélküliség növekedését kizárólag a hazai piac beszűkülésével magyarázni.”
  • 68. szocdem 2010. április 22. 15:06
    „Mindent összevetve:

    A fityesz vagy hazudott, vagy fogalma sem volt hogy miket állít, amikor az adócsökkentést igérte.

    (Átvert vele egy csomó embert, mert a kisember általában azt hitte, hogy csökkenteni fogják az adóját)

    Adócsökkentésből nem lesz még 10 ezer rendőr, de intézményrendszeri stabilizáció sem - hisz épp a pénztelenség, az adóbevétel csekély volta - a bajok eredeti forrása!

    HA Orbá gerinces volna, akkor kiállna és elismerné hogy hazudott vagy tévedett. Persze tudjuk: Ő sosem hazudott, és sosem tévedett. Legfőképp nyílvánosság előtt nem..Ugye??:))))))))”
  • 67. szocdem 2010. április 22. 15:01
    „"Az adórendszerből ki kellene venni a szociális elemeket (kedvezmények, jóváírások), mert ezek adják a kiskaput az adóelkerülésre, és rá kellene bízni azokat a szociálpolitikára."

    Öööööööööö ki volt a za a kretén aki kitalálta hogy a létminimumnál is kevesebb minimálbér után is kelljen adót fizetni? (A jövedelem elvonása attól, akinek csak annyi van hogy életben tudjon maradni, már a "sötét" középkorban is gaztett volt:))))) TAlán nem fejlődtek a magyar adóelvek azóta??)

    Ki volt aki kitalálta a családi adózás nevű baromságot??? És ki is szajkózza mostanában??

    HA mind a két kérdésre válaszolsz akkor rájössz: a fityesz meg a masdzop 20 éve ide oda passzolgatja ugyan azt a labdát!

    De hogy tudd:
    1. az adórendszerben semmi keresnivalója az olyan jövedelmeknek, amelyek csak a létfenntartást biztosítják.
    2. az adórendszerben semmi keresni valója a szociális rendszernek és viszont.
    3. az adórendszerben kizárólag a közösségi célú támogatásokat (adományokat) lehet jóváírni.

    Ami a fenti 3 ismérvnek nem felel meg az nem adórendszer, hanem szabadrablás termő állatokon, akik valah emberek voltak az adókivetők, adótörvényírók, és adószedők szemében..(is)”
  • 66. jánosi 2010. április 22. 14:59
    „64.
    Lehet, hogy nem így értetted : de így van ! A profit a globál tőke révén oda megy ahová a tőkés
    akarja ! Bankok : rossz év volt mert csak az előző évi nyereséget hozták !!!! Van magyar bank ?
    ( egy névlegest kivéve ) Gondolod, hogy az AUDI itt hagyja a hasznát ? Tesco ? stb.”
  • 65. szocdem 2010. április 22. 14:54
    „64. load 2010.04.22. 14:31

    A mondatod ha nem ezt jelenti akkor nem is igaz:))) A magyar termelésben dolgozó emberek által termelt profit 70%-a igen is külföldön landol - adózatlanul! A maradék 30%-a "látható" anank kb 15%-a megy be valahogy - főképp a magyar tulajdonban lévő cégektől - a kormány kasszába (költségvetésbe)

    Aki ezt azzal akarja kompenzálni, hogy elveszi a lakosságtól a jövedelmet, a napi egy tál ételre elegendő szocsegélyt AZ EGY TEHETETLEN BAROM - lásd GYurcsány ,Bajnai, OSzkó, és még nincs vége, mert Orbán ugyan ezt fogja tenni. EZT VÁLLALTA A KÜLFÖLDI UZSORÁSOKNAK MÉG A MEGVÁLASZTÁSA ELŐTT!
    Ez nem azt jelenti hogy helyes (lásd az eurpai országok törvényei és gazdasága) hanem azt hogy ebből a bolsevizmusból nincs kiut a régi elvtársakkal, a régi sztereotíp marhaságokkal amiket a "magyar gazdaság"-ról hangoztattok, mert olyan nincs is. Szal ez a nihil képlete amit csináltok.”
  • 64. load 2010. április 22. 14:31
    „62. szocdem
    "...ez így igaz, a magyar termelés profitja 70%-ban külföldön landol."
    A mondatom nem ezt jelenti, kedves Világbajnok Félremagyarázó!”
  • 63. load 2010. április 22. 14:23
    „59. Dozer
    ,,a "Bajnai programot" változatlan formában, vagy esetlegesen azt kiegészítve netán az állampolgárok számára emészthetőbb köntösben próbálják megvalósítani majd a következő kormány döntésén múlik."
    Kár lenne, ha így történne, mert ha igen, akkor ők is az MSZP útját járnák.
    Gyurcsány hétfőn bejelentett egy reformintézkedést, szerdán módosították (az állampolgárok számára emészthetőbb formára hozták) és pénteken már vissza is vonták, mert rájöttek, hogy így felpuhítva már nem is érdemes végrehajtani, mert eltűnt a hasznossága.
    2/3-al az új kormánynak sokkal keményebbnek és következetesebbnek kell lennie, mert különben folytatódik a tétlen sodródás.
    Ha rosszak az adó jogszabályok, a világ összes adószedője sem tudná megduplázni az adózók számát.
    Az adórendszerből ki kellene venni a szociális elemeket (kedvezmények, jóváírások), mert ezek adják a kiskaput az adóelkerülésre, és rá kellene bízni azokat a szociálpolitikára.
    Akkor tényleg ráférne egy söralátétre az éves adóbevallás, és egyszerűbb lenne az adóellenőrzés is.”
  • 62. szocdem 2010. április 22. 14:17
    „60. load 2010.04.22. 12:15

    "nem igaz egy olyan országra, ahol a nemzeti jövedelem 70%-a a külkereskedelemben (export) realizálódik.
    Ez az ország Magyarország."

    ez így igaz, a magyar termelés profitja 70%-ban külföldön landol. A profitot a lkosság munkaképes lakosságának 40%-a állítja elő, és közben egyetlen centet sem fordított egyetlen hatalom sem a belső piacfejlesztésre (jövedelemelvonások, pénzleértékelések, Bokros csomag, 1,2 millió munkanélküli felbukkanása 18 éve az agráriumban stb.)
    Az a nép, ami az erőforrásait külföldre adja INGYEN- az buta, és szándékosan az anti civilizáció, az anti gazdaság, állati sor felé tart. ez tulképp a Libásbajnai-Gyurcsány program értelma a képzetleneknek és a Fidesznyikeknek. Ne aggódjatok. Orbán Isten már a megválasztása előtt "GARANCIÁKAT ADOTT AZ USA UZSORÁSAINAK és minden megy a régiben.. (az első hazugságokat már be is ismerték, lényeg hogy semmi sem változik, hacsak a rendőrség létszámának növelése miatt bevezetendő ADÓEMELÉS-t nem számítjuk)”
  • 61. miracle. 2010. április 22. 13:06
    „Hazudtunk, hazudtunk, hazudtunk....”
  • 60. load 2010. április 22. 12:15
    „58. jánosi
    Az elméleted nem igaz egy olyan országra, ahol a nemzeti jövedelem 70%-a a külkereskedelemben (export) realizálódik.
    Ez az ország Magyarország.”
  • 59. Dozer 2010. április 22. 12:07
    „Load, sok területen kell reformokat megvalósítani.
    Ez mindenképpen szükségszerű, látja mindenki aki kicsit is foglalkozik napjaink gazdasági életével.
    Remélem ez a politikai élet szereplőinek is egyértelmű.
    Az, hogy a "Bajnai programot" változatlan formában, vagy esetlegesen azt kiegészítve netán az állampolgárok számára emészthetőbb köntösben próbálják megvalósítani majd a következő kormány döntésén múlik. Az esélyt meg kell adni mindenképpen.

    Nekem nem tisztem megmondani, hogy kinek mit kellene tennie. Valószínűleg nem lennék jó politikus. :P
    Fordítva látom a helyzetet, a többletbevételt véleményem szerint úgy lehet elérni, ha az adózók számát növeljük... persze az csak álomkép, hogy az adócsökkentésnek ilyen hatása lenne :)
    Személy szerint jobban hiszek a kényszerítő intézkedések létjogosultságában... fekete jövedelmek visszaszorításában, szociális juttatások feltételekhez kötésében, adócsalások esetében magasabb büntetések kiróvásában. (természetesen politikusokra ezek ugyanúgy érvényesítve)
    Lehet, hogy keménynek hangzik de ha dupla annyi ember fizet adót akkor lehet csökkenteni a mértékét.
    Nah ez volt Dozer az álmodozó... lehet kövezni :D”
  • 58. jánosi 2010. április 22. 11:55
    „49. load
    Az a baj, hogy az nem adócsökkentés volt ! Az pedig, hogy a fogyasztást csökkentés a cél hamis mert
    ezzel a termelés is csökkent, nőtt a munkanélküliség ! Ezzel a képződött jövedelem is csökkent, vele
    tovább csökkent a fogyasztás, és így tovább ........ beindult az összeomlás spirál.
    Beruházni a képződött " többletből " ? mire, ha nincs fogyasztás, kereslet. Ha banki betét többet hoz
    akkor oda teszik a pénzt.”
  • 57. load 2010. április 22. 11:41
    „56. Dozer
    Sok kérdést feltettél, de ezekre nem is érdemes válaszolni, mert most, ebben a helyzetben a visszamutogatásnak már csak a mentegetőzés szempontjából van értelme.
    Az egyetlen és lényeges kérdés - ami a jövőt eldönti - az, hogy a Fidesz négy év ádáz reform ellenessége után tud és akar-e a gazdasági és társadalmi reformok élére állni?
    Az adócsökkentés - gazdasági növekedés - többlet adóbevétel lufi kipukkant.
    Folytatni kell a Bajnai programot.
    De úgy, hogy az a választóknak is tetsszen.
    Mit gondolsz, menni fog?”
  • 56. Dozer 2010. április 22. 11:02
    „Végigolvastam ezt a sok építő jellegű hozzászólást :)
    Ide is igaz amit már leírtam máshol.
    Meg kell mondjam hihetetlen sok okos ember van Magyarországon, mindenki azért drukkol nehogy valami összejöjjön.
    Ismét bebizonyosodott, hogy mi Magyarok mindig valami ellen vagyunk. Az a lényeg lehessen valakit szidni.

    Itt felröppent egy hír miszerint valószínűleg nem lesz adócsökkentés ebben az évben. Erre jönnek az okos hozzászólások, hogy "háhááááá ugyemegmondtam, hazudnakaszemetek! 12 évig hazudtak... stb.."
    Gratulálok a sötét oldalnak. :D

    Személy szerint nem vagyok elkötelezve egyik párt irányában sem.
    Azért feltennék egy pár kérdést.
    Emberek hol éltetek ti az elmúlt 8 évben?
    Hova tűnt az MSZP szavazótábor nagy része?
    Ferikét miért is kellett leváltani(na jó "lemondott")?
    Miért is lett anno lezárva a Kossuth tér?
    Véleményetek szerint az elmúlt két ciklus folyamatos gazdasági növekedést hozott, ami miatt lenne a jelenlegi csapatnak továbbra is létjogosultsága a kormányzásra?
    Ezekre válaszoljon az aki úgy érzi.

    Az én véleményem, hogy szükség van a változásra.
    Hogy a Fidesz a jó megoldás? - fogalmam nincs, ki fog derülni -
    Hogy az MSZP maradása lett volna jó? - biztos vagyok benne, hogy nem -
    A szavazók most a Fideszt választották elsöprő többségben.
    Demokráciában élünk, ezt a helyzetet teremtette a baloldal 8 évnyi impotenciája, ne csodálkozzunk rajta (és ők se) hogy most mennek a levesbe.
    Jah és mielőtt lenarancsoznának a kedves hozzászólók, még egyszer mondom nem vagyok Fideszes...”
  • 55. szocdem 2010. április 22. 10:03
    „54. Phobos 2010.04.22. 09:34

    Tíz év mulva. Elébb a vállakozók adója lesz max 20%, aztán majd valmikor -10 év mulva a munkásoké is.

    Csak hogy:

    A magyar nép annyira buta, hogy nem érti meg: a vállalkozói adócsökkentés nem jelent életszínvonal növekedést! Sőt! (Anno a maszop megemelte az eü dolgozók bérét. A magáncégek meg nem fizették ki a megemelt fizukat!!!! Ez azt jelenti, hogy a vállalkozó (cég) hiába növelheti a profitot a kevesebb adó miatt NEM FOG TÖBBET FIZETNI A TERMELŐ MUNKÁSOKNAK itt, a bolsi világban ez a trendi...)

    Márpedig ha nem lesz vásárlóerő növekedés a belső piacon, akkor nem lesz munkahely és gazdasági élénkülés sem - legfeljebbe a KSH erre fizetett staisztikusai mutatnak majd ki valami butaságot rólla. Aztán a kövi télen nem 136, hanem 436 ember fagy majd meg és még sem lesz jobb élete senkinek.”
  • 54. Phobos 2010. április 22. 09:34
    „Most meg Orbán azt mondja, hogy bízzunk benne, lesz adócsökkentés... :)”
73 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új kampányfilmben buzdít a Fidesz

Az Országház egyik szobájában egy íróasztal és nemzeti színű zászlók előtt állva kéri új… Tovább olvasom