Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Kósa Lajos: a szabadság a törvényesség rendjén van

Az 1848-as magyar forradalmat azok a szabadságért küzdő politikusok vezették győzelemre, akik hitték, hogy a szabadság a törvényesség rendjén keresztül valósul meg - mondta Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, Debrecen polgármestere vasárnap Veszprémben.

A Színházkertben, a Petőfi-szobornál tartott ünnepségen, mintegy félezer veszprémi ünneplő vett részt.

A Fidesz vezető politikusa az 1848. március 15-én és az azt követő napokban történtekre emlékezve hangoztatta: nem azok álltak a forradalom élén, akik a pesti utcákon lázítottak, s "általában és kizárólag az erőszakra biztattak".

A felelős politikusok a törvényhozásban fogadtatták el az áprilisi törvényeket - hangsúlyozta Kósa Lajos, felidézve: a király április 11-én fogadta el az "április törvényeket", s ekkor mondta ki Kossuth Lajos is, hogy "győzött a magyar forradalom".

Olvasóink írták

  • 13. adalfold 2010. március 18. 13:49
    „AMIÉRT AZ EMBEREK NEM SZAVAZNAK A FIDESZRE:

    -1998-ban ígéreteik ellenére sem vizsgálták felül a privatizációt,
    nem tisztították meg a hatalmi elitet a volt MSZMP-s, KISZ-vezető,
    munkásőr, ÁVO-s, ÁVH-s tag, III/III-as elemektől.

    - Soha nem szakmai szempontok alapján választják a vezetőiket, hanem
    még mindig a "kollégiumi mag" uralkodik. Megtűrnek maguk között 2007
    óta olyan embert is, aki az MSZP alelnöke volt (Csintalan Sándor).

    - Orbán Viktor és Szájer József Románia EU-csatlakozása előtt
    kijelentették, hogy pártjuk csak székely autonómia esetén szavazza meg
    Románia belépését, ennek ellenére feltétel nélkül beszavazták az
    EU-ba.

    - 1990. június 4-én Fidesz-frakció testületileg kivonult a teremből
    amikor Szabad György a trianoni béke 70. évfordulójára egyperces néma
    megemlékezést javasolt (Később reklámfogásból többször felvetették az
    emléknap gondolatát, de sosem lett belőle semmi).

    - 2002-ben, módjában állt volna a szavazatok újraszámláltatása, de nem
    tette meg, pedig akkor még a fideszes Pintér Sándor volt a
    belügyminiszter.

    - Azt állítják, hogy nyerhettek volna mind a 2002-es, mind a 2006-os
    választáson, ha nincs megosztva a jobboldal. Ez hazugság! Ha az összes
    MIÉP-es a Fideszre szavazott volna akkor is hiányzott volna még
    112.993, illetve 23.501 darab szavazat.

    - Pokorni Zoltán miniszteri rendelettel nyilvánította iskolai
    emléknappá a holokauszt-emléknapot, de a kommunizmus közel 100 millió
    áldozatáról már nem ők javasolták az évenkénti megemlékezést.

    - Rogán Antal elbontatta az ereklyés ország zászlót jelképező piramist.

    - Orbán Viktor otthagyta 2006. október 23-án a híveit, amikor
    gyurcsányi rendőrség rájuk támadt, és eliszkolt a páncélozott
    autójában, ahelyett hogy az élükre állt volna!

    - Soha, sehol nem tiltakoztak Simon Perez izraeli államfő
    "Magyarországot felvásároljuk" kijelentése miatt.

    - Támogatnak olyan köztörvényes bűnözőt aki börtönben is ült, és
    később hűtlen kezelésért és sikkasztásért nem állították bíróság elé,
    hanem kegyelemben részesült, az aktáit pedig 30 évre titkosították!
    (Lungo Drom elnöke Farkas Flórián)

    - Nem mentek el egyetlen romák által brutálisan meggyilkolt magyar
    ember temetésére sem, viszont a romák temetésére igen, úgy, hogy még
    nem is volt világos, hogy cigány vagy magyar tette-e.

    - Hankiss Ágnes fideszes EP-jelölt szavazatával választották meg az
    SZDSZ-MSZP jelöltjét a Magyar Rádió élére.

    - Olvasatlanul aláírták a Lisszaboni szerződést (325 igen, 2007.
    december 17-én), mindenféle vita és alku nélkül. (A csehek ezzel
    szemben még a Benes dekrétumokat is letolták az EU torkán!).

    - Gazdasági érdekből (három hét alatt) az MSZP-vel egyetértésben
    megszavazták a kötelező áramátvételi rendszer meghosszabbítását, évi
    kb. 150 milliárd forintot juttatva ezzel a fideszes és MSZP-s érintett
    erőműtulajdonosaknak, minden magyar családot KWh-ként plusz 3,73
    Ft-tal terhelve meg ezzel, az amúgy is borsos villanyszámlában.

    - A dokumentumok titkosításának szigorításával kapcsolatos kétharmados
    törvényt 332 igennel fogadták el az MSZP-vel legnagyobb egyetértésben.
    Ezekszerint akkor sem hozható egy anyag nyilvánosságra, ha később
    kiderül róla hogy jogtalanul titkosították, pl. bűncselekmények
    takargatására szolgált, aki pedig felfedi, az börtönbe kerülhet.

    - Orbán félreállította Molnár Oszkárt, mert szót emelt a
    cigánybűnözésről, és helyette egy libanonit indít a választáson.

    - Kiszivárgott hírek szerint azt a Pintér Sándort akarják a
    csúcs-belügyi-nemzetbiztonsági tárca élére, akinek közös cége van az
    MSZP-s, szemkilövető Gergényivel, és a lánya érintett lehet az Eclipse
    ötmilliárdos botrányában.

    - Orbán Viktor nem kérte ki magának, amikor az MSZP megpendítette,
    hogy szükség esetén visszalépteti a jelöltjeit - egyfajta
    összeborulásként - a Fidesz javára.

    - A NEM gomb helyett csak tartózkodtak a szavazáson, miszerint az
    Országgyűlés a holokauszt-tagadás tiltását ebben a formájában, a
    kommunizmus áldozatait kihagyva fogadhassa el.

    - Programjuk közbiztonságról, rendészetről szóló részét az a Lázár
    János, Hódmezővásárhely polgármestere írta, aki haszid zsidókat akart
    betelepíttetni Hódmezővásárhelyre, a gyanús telekügyletek jelenleg a
    bíróság előtt vannak!”
  • 12. laposibenö 2010. március 17. 22:29
    „12 Ha igy megy jövöre azt is megtudhatod hogy Orbán Vikrtor szabadította ki Táncsicsot. Benne lesz a tankönyvekben!”
  • 11. szocdem 2010. március 17. 12:24
    „8. akinemfél 2010.03.16. 18:19

    Bocs, de a mai 20 éves - vagy fitalabb- pártocskák bármelyikének is mi köze van hozzá???? :)))”
  • 10. Jerry 2010. március 17. 08:02
    „Az mdf "rendszerváltó" párt volt, aminek során felrúgta az orosz szerződéseket, emiatt sok gyárt bezártak, lett egy sereg munkanélküli hazánkban.Felvett egy rakás külföldi kölcsönt,amiből többnyire 56-os emlékművek, meg 56-os "hősők" jutalmazása lett, na meg kormányzati luxus kocsik stb.Aztán felemelte a lakáskölcsönöket, az enyémet pl a 3 %-ról 33%-ra.Köszönjük,de elég volt belőlük.Aztán jött az mszp kormány,mert reménykedtünk, hogy hátha jobb lesz,de helyette bokros csomag jött, hogy rendbe tegye amit az mdf elrontott. Kifizettük,kinyögtük,és azt hittük, hogy megint jobb lett.Aztán jött a fidesz és elherdálta, elosztogatta az elvtársai közt,amit a bokros csomagban talált.Megint reménykedtünk, hogy talán a régi jobb lesz, ezért újra mszp lett,de az mszp már nem az az mszp volt, azt hittük,az újabb, jobb is.De nem az volt. A pártok leszerepeltek, egymás közt osztogatják az adófizetők pénzét, a hatalomért mindent elkövetnek.Megélhetési politikusaik csak a saját zsebüket tömik, a lakosság gondjaival nem foglalkoznak.Nem a megoldásokat keresik,hanem a megélhetésüket. Ideje a "politikusok" elszámoltatása, a parlament létszámának csökkentése.Most már azoknak kell bele szólni az ország adófizető polgárainak is beleszólni az adók elköltésébe,akik a pénzt megkeresték.Az igai jó megoldás a Civil Mozgalom,akiknek parlamenti képviselői nem megélhetési politikusok, vállalják vissza hívhatóságot, nem kezdő 20 -30 éves gyerekek, hanem biztos megélhetéssel is rendelkező, az országért tenni akaró személyek.A Mozgalom jelöltjei közül egyre többen állami támogatás nélkül, az adófizetők pénzének kampányra való elszórása nélkül szedi össze a szükséges ajánló szelvényt, hogy indulhasson a választáson. Ezért akarják, hogy a pártok ne kapjanak állami támogatást, éljenek , dolgozzanak a tagdíjakból, mert úgy is lehet, és úgy is kell.Ezt a CM bebizonyította.Alig egy éves fennállása alatt jelen lesz a parlamentben, ha a választók is úgy akarják.Mert nem csak ígéret kell,hanem tettek.A választók nem párttagok,hanem civil emberek,akik élni akarnak,egyre jobban,egy békés, biztonságos országban,ahol nincs megosztottság, igazságtalanság,szükségtelen bürokrácia.Ahol esélyegyenlőség van, szakértői irányítás, nem egymásra mutogatás, mocskolódás, hanem a problémák megbeszélése,megoldása,és a végső cél Magyarország európai szintre való emelése.Mert valahol mindenki civil, nálunk, és külföldön egyaránt.A háborúban mindig a legnagyobb áldozatot a vétlen civil lakosság hozza.A katonáknál van fegyver,a civilek védtelenek.Kis hazánkban meg túl sok már a /párt/katona és ha civilek már nem akarnak áldozatok lenni,a CM jelöltjeire kell szavazniuk.”
  • 9. adalfold 2010. március 16. 22:32
    „MOND AZ NEKED VALAMI ,HOGY NEMZETI JOGVÉDŐ SZOLGÁLAT?
    ÉS AZ ,HOGY 2006.OKTÓBER 23?
    ÉS AZ,HOGY TÖRTÉNETESEN EGY FIDESZ ÜNNEPSÉG ÜNNEPLŐIBE ROHAMOZTAK A RENDŐRBÁK?
    KI VÉDTE MEG A SZÉTVERT FIDESZES ÜNNEPLŐKET JOGILAG?
    A JOBBIK ÉRTELMISÉGI KÖRE.
    KI NEM SZÓLALT FEL A PARLAMENTBEN, NEM HOZOTT LÉTRE VIZSGÁLÓBIZOTTSÁGOT, TŰRTE ,HOGY SAJÁT KÉPVISELŐJÉT IS FÉLVAKRA VERJÉK (RÉVÉSZ URAT) = A FIDESZ.
    ORBÁNÉK, AMIKOR MEGLÁTTÁK A LOVASRENDŐRÖKET ,BECSÜCCSENTEK A PÁNCÉLAUDIBA, ÉS MINTHA MI SEM TÖRTÉN VOLNA ÉLTEK TOVÁBB.
    SEMMIT NEM TETTEK, EGY SZÓNYIT SEM, SEM AZ EZBAN, SEM ITT. ÉS EZÉRT VÁRJÁK EL TŐLED A KÉTHARMADOT.
    PUFF NEKI. FIDESZMORÁL. JÓ KIS JOGÁLLAM. MINDENT A HATALOMÉRT, A KOPOGTATÓCÉDULÁKAT IS..
    EZ MÁR NEM NEMZETI, DE NEM IS POLGÁRI, LEGINKÁBB NEM MAGYARÉRT CSELEKVŐ ERŐ. EZ A FIDESZ MÁR NEM MÁS MINT EGY JÓL SIKERÜLT REKLÁMA TÉVÉBEN. ÜRES, PROGRAM NÉLKÜLI.”
  • 8. akinemfél 2010. március 16. 18:19
    „adalfold !
    Csak azt nem értem mi koze a Jobbiknak március 15-hoz? Elmagyaráznád ? Koszi.”
  • 7. adalfold 2010. március 16. 13:42
    „MELYIK PÁRTOT KUSSOLTATJÁK EL?
    A JOBBIKOT.
    MERT ÁLLÍTÓLAG RASSZISTA, CSAKHOGY
    NEKI VAN A LEGJOBB ETNIKAI PROGRAMJA - SZLOVÁK ÉS ANGOL NAPILAPOK SZERINT IS.
    NEKI VAN EGYEDÜL PROGRAMJA.
    CSAK A JOBBIK SZERVEZŐDÖTT A NÉPBŐL AZ ÚJ, KORMÁNYKÉPES PÁRTOK KÖZÜL.
    JOGSZERŰ, HIBÁTLAN, NEMZETI.
    SZAVAZZ A JOBBIKRA!
    http://www.youtube.com/watch?v=q-82kRES5Bw
    ÉS HOGY MIÉRT KUSSOLTATJÁK EL?
    MERT A MAGYAR EMBEREK ELSŐ, DEMOKRATIKUS ÉS ÉLETKÉPES SZERVEZŐDÉSE, MELY
    VESZÉLYEZTETI A MAFFIASZERŰ HATALMI, IDEGENÉRDEKŰ EGYENSÚLYT.
    HAJRÁ JOBBIK.”
  • 6. GYMS 2010. március 15. 20:16
    „(jav.: olvasd)”
  • 5. GYMS 2010. március 15. 12:34
    „Akkor olvas el-naponta legalább háromszor! :)”
  • 4. Eva- 2010. március 15. 09:16
    „3-hoz

    ettől még a beszéd elhangzott
    a google sok hivatkozást mutat erre”
  • 3. GYMS 2010. március 15. 01:03
    „Eva...nem KELL népszabit olvasni, szerencsére ez már a rendszerváltozás előtt sem volt kötelező! :)”
  • 2. Phobos 2010. március 14. 19:07
    „Hú de illene ide az a huszáros kép, ahol egy szálloda falán pózol.”
  • 1. Eva- 2010. március 14. 18:47
    „http://nol.hu/belfold/kosa_lajos_a_teljes_magyar_sajtot_elkuldte_a_busba
    ezt is mellé kell olvasni!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Választás 2010 - A Fidesz megsemmisíti a le nem adott ajánlószelvényeket

Fidesz a törvényes határidőig megsemmisíti a le nem adott ajánlószelvényeket - közölte Szijjártó… Tovább olvasom