Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Gyopáros nem vitázik a csornai jobbikos jelölttel

Vitára hívta képviselőjelölt-társait Takács Krisztián, az 5-ös számú választókörzet jobbikos jelöltje. Gyopáros Alpár (Fidesz) nem lesz ott.

Egy levélváltás után, Takács Krisztián közleményében az olvasható, hogy a fideszes jelölt megfutamodott, hiszen Gyopáros Álpár kivételével valamennyi jelölt elfogadta a kihívást.

A csornai alpolgármester úgy véli: inkább a választókörzetben élő emberekkel, családokkal való párbeszédre koncentrál és nem kíván részt venni a Jobbik gyűlölködő, hangulatkeltő és személyeskedő kampányában.

A jelöltek levélváltása itt olvasható:

Tisztelt Gyopáros Alpár Úr!

Engedje meg, hogy nyilvános, a választók és a média részvételével zajló vitára hívjam Önt! Ütköztessünk programot programmal, érveket érvekkel, véleményeket véleményekkel! A helyszín és az időpont kiválasztása és egyeztetése kapcsán előzékenységemről biztosítom Önt! Ugyanakkor kérem segítségét abban, hogy amennyiben elfogadja kihívásomat, a helyi médiumok és a sajtó korrekt, kiegyensúlyozott módon tudósítson majd az eseményről. Ezúton tájékoztatom, hogy megkeresésemre eddig az MSZP, MDF, MIÉP és a Civil
Mozgalom jelöltje is elfogadta kihívásomat. A rendezvény lebonyolításában segítségül hívnám Csorna Város Önkormányzatát is. A vita pontos részleteit későbbi egyeztetésünkre bízom.

Várom szíves válaszát:

Takács Krisztián
országgyűlési képviselőjelölt
Győr-Moson-Sopron megye 05. választókörzet
Jobbik Magyarországért Mozgalom

Gyopáros Alpár válasza:

Tisztelt Képviselőjelölt Úr!

A Fidesz Magyar Polgári Szövetség és politikusai a kezdetektől fogva párbeszédet folytatnak a választópolgárokkal. Jómagam is hiszek abban, hogy az embereket meghallgatva, a családokkal beszélgetve kell felkészülnünk a következő országgyűlési ciklusra. Ez a folyamat, tekintve, hogy a választókerülethez 50 település tartozik, a választásokig hátra lévő időben leköti minden energiámat és időmet, tekintve, hogy mind az ötven településre el fogok menni, ahogy az egy képviselőjelölttől el is várható.

Ugyanakkor az a véleményem, hogy Magyarország két legszélsőségesebb politikai pártjának maximum egymással lehet vitázni valója. Az időközi választás kampányában és most is bebizonyosodott, hogy az Ön pártja és a szocialisták is a gyűlölködés és a személyeskedő hangulatkeltés eszközével élnek, én pedig nem kívánok részt venni egy ilyen hangnemű kampányban. Ehelyett továbbra is a választókörzetben élő emberekkel, családokkal való párbeszédre koncentrálok.

Üdvözlettel:

Gyopáros Alpár






Olvasóink írták

249 hozzászólás
  • 249. jörg 2010. április 06. 22:06
    „Kedves jánosi! Kedves Barátaim!

    Már csak négy nap.....

    "Majd csak leszáll e négy nap éjbe már,
    S elálmodozza négy éj az időt;
    És akkor a hold, mint az égre újan
    Felvont ezüst ív, fogja nézni dús
    Menyegzőnk éjjelét."
    William Shakespeare: Szentivánéji álom”
  • 248. jánosi 2010. április 04. 21:57
    „248.
    Hát pedig ő már politikus ! neked mi marad ? félkör rajzolás ...........
    De inkább x -t tegyél oda ahova jónak látod, a többiek véleményét pedig fogadd el !”
  • 247. elsolajos 2010. április 04. 20:45
    „Alpári Gyopár jobb lett volna utcai félkörrajzolónak jelentkezik,nem pedig politikusnak.”
  • 246. Goldman 2010. április 04. 09:27
    „Az a baj benned lótusz és a többi jobbikos, hogy csak az orrotok hegyéig láttok és csak az ellen pártoskodtok akiket a legnagyobb riválisnak tartotok. És ez baj. Vajon miért nem veszitek elő a többi pártot? Talán őket semmire nem méltatjátok? Pedig az esély megvan, hogy éppen egy olyan párt vegye el tőletek a voksokat akire nem is számítotok. Túlságosan elvagytok kötelezve (vagy ha igaz, hogy mindezek mögött csak egy ember áll csak egynek az érdeke még mindíg szítani itt a tüzet a saját önös érdekében).
    Valószínűleg a fociban is csak a saját meccset nézitek, nehogy a többi mérkőzés közvetítésekor kiderüljön milyen gyenge a ti csapatotok. Ébredjetek fel és nézzetek szét a világban és mások véleményét is tessék meghallgatni, mert ez így ngyon egyoldalú. Jézus sem fehér ember volt, bár sokan annak hiszik, mert a kereszten ezt látják.”
  • 245. lótusz 2010. április 03. 19:18
    „aki szelet vet vihart arat. a jobbik már a szelet elvetette és a vihar szele megcsapta a vérnarancsot.”
  • 244. jánosi 2010. április 03. 17:04
    „243.
    Akkor már csak a mama lehet a jobbikos a csapatból ...................”
  • 243. lótusz 2010. április 03. 14:39
    „Nagykoalíció: Hagyó Miklós öccse a Fidelitas vezetője

    Ugyan a szervezet alelnöke nem lett, de az előbbi illusztris névsorban is megemlített fontos tisztségviselő (Az ingatlanpanama-ügyekben azóta szintén terítékre került Terézváros alapszervezetének elnöke) és Fideszes képviselőjelölt volt a Fidelitasban az a Hagyó Tamás, aki a mostanság a sokmilliárdos BKV-korrupciós botrány egyik fő felelősének tartott Hagyó Miklósnak, Demszky Gábor egykori bizalmasának és főpolgármester-helyettesének a testvére. Hagyó Miklós honlapjáról kiderül: "különböző politikai nézeteik ellenére jó testvérek, emiatt nem voltak nézeteltéréseik". Édesapjuk, idősebb Hagyó Miklós egykor kisgazda, ma független városatya Jászberény képviselő-testületében, akit korábban "függetlenként" a Fidesz is támogatott míg a Hagyó-fivérek édesanyja az MDF jászberényi szervezetének az alelnöke volt. A jászberényi képviselőtestület egy neve elhallgatását kérő tagja szerint a Hagyó-család furcsának is nevezhető politikai szerteágazása mögött nem kell ideológiát keresni, kvázi családi nagykoalícióként működik Jászberényben és Budapesten is a família, ami -tette hozzá- szerinte nem szokatlan országszerte. Ugyanilyen kötődések megtalálhatóak Ujhelyi István egykori Fiatal Baloldal-politikus és államtitkár, Mesterházy Attila MSZP-s miniszterelnök-jelölt vagy épp a börtönben ülő Zuschlag János családjában is.”
  • 242. lótusz 2010. április 03. 14:28
    „kihez beszélsz te szerencsétlen. nem gondolod hogy krisztián ráérne hozzád szólni?fáj hogy a jobbiknak több szimpatizánsa van mint nektek. mert közeleg a szebb jövő. inkább gondolkodj hogy a fidesz miért írta alá a lisszaboni szerződést olvasatlanul az mszp-vel együtt, miért szavazta meg a titkosítást, és 2006 ban orbán miért menekült mikor népét verték.”
  • 241. pancser 2010. április 03. 14:23
    „240-hez! Krisztián gondold meg magad, mint fiatal ember kár összepiszkítani magadat a jobbikkal, lépjél le még választások előtt! Áldani fogod a szerncsédet. jegyezd meg jól amit mondtam!”
  • 240. lótusz 2010. április 03. 14:01
    „ti nem zudtok válaszolni a kényes kérdésekre.lisszabon, orbán menekülése 2006-ban, titkosítások korrupciók. nyilván ezért nem vitázik gyopáros sem. mindenki képes vitázni egyedül orbán nem és pártja. félnek hogy ők is belebuknak az igazság kútjába.”
  • 239. nurofen 2010. április 02. 21:43
    „adalfold!
    Mást nem tudsz csak 3-szor elküldeni valami irományt amit úgy szedtél le valahonnan?”
  • 238. hajracsorna 2010. április 02. 20:47
    „moderálva off”
  • 237. adalfold 2010. április 02. 20:18
    „Sikkasztás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség Pintér Sándor volt belügyminiszter tevékenysége kapcsán egy kecskeméti bútorgyár felvásárlása miatt ismeretlen tettesek ellen - tudta meg a HVG. Pintér lesz Orbán egyik minisztere.

    A 2003 óta felszámolás alatt álló Euro Möbel Line Bútorgyártó Kft.-t 80 millió forintért vette meg 2006-ban Pintér vállalkozása, az Immobil 2000 Kft. Az üzemcsarnokban hagyott berendezéseket 360 millió forintra, az ingóságokat - gépeket, elkészült bútorokat és faanyagokat - pedig 100 millióra értékelték. A cég ezeken túladott, igaz, a vételár nem ismert. Ezenfelül a 4,6 hektáros területű ingatlanért a HVG tudomása szerint a kiskunfélegyházi Mega-Repower 120 millió forintot fizetett.
    A feljelentést az Euro Möbel Line volt ügyvezető igazgatója, Borbély József tette, miután szerinte Pintér, illetve az ügyvezető, Ruszó Gyula, valamint a Mega-Repower vezetője, Domokos István olyan dolgokat is értékesített - így a Soltvadkerti Takarékszövetkezet gépeit, az Egererdő Zrt. fűrészáruját és a Borbély tulajdonában lévő gépeket -, amelyek nem tartoztak a felszámolási vagyonba. Az elfogultság miatt eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szakértői véleményekre vár. Pintér eközben a múlt héten megvált a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. részvényeitől, amit ismerői azzal hoznak összefüggésbe, hogy a választások után ismét ő lehet a belügyminiszter.
    (HVG nyomán)”
  • 236. adalfold 2010. április 02. 20:15
    „mit nem nett a fidesz?

    +olvasatlanul szavazott mszps törvényekre és a lisszaboni szerződésre is ( azaz elismerte a magyar föld külfödre történő eladhatóságát, többek közt)
    +ígérete ellenére nem szavazta meg az erdélyi autonómiát románia csatlakozásakor.
    +nem tette lehetővé a mentelmi jog, a népszuverenitás körének tárgyalását, nem tette lehetővé közjogilag ,hogy egykori mszmp-s titkos ügynökök ne vállalhassanak kormányzati pozícióban felelős szerepet
    - mintegy előkészítve a terepet gyurcsányéknak.
    +nem tárgyalta a nyugati demokráciákban megszokott banki adó illetve kormányzati költségvetési büntetőjogi felelősségvállalást.
    -mintegy szabadon hagyva a terepet az eladósodásnak.
    + leépítették a hadsereget, külföldi korrupciós ügyletekbe kerültek (Gripen-báró)
    +deklarálták a bolognai rendszert, ezzel rontották a felsőoktatás színvonalát
    + a széchenyi-tervbe pumpált súlyos, korrupciógyanús milliárdok, falunkénti termálfürdők (melyek ma panganak) helyett lett volna lehetőségük a kis- és középvállalkozások megerősítésére. másként, maffia módszerek nélkül.

    És akkor a hazugságaid:
    4/ Emelték a nyugdíjakat - mint minden kormány eddig.
    8/ Megszüntették a forint csúszó leértékelését - ez a jegybank volt, nem a fidesz. MNB nemegyenlő állam.
    9/ Beindították a Széchenyi Tervet - na jutott is sok milliárd vidéki oligarcháknak.
    16/ Eltörölték a tandíjat, - ami kb 2000 Ft volt addig.
    20/ A hitelkamatot négy százalék alá csökkentették- melyiket babám :D

    23/ Kedvezménytörvényt hoztak a határon-túliaknak: lett is nagy kedvezmény, miért nem akartak akkor még állampolgárságot nekik. MIÉRT NEM?
    24/ Újjáépítették a Mária Valéria-hidat- Más kormány meg 4-5-ször TÖBB HIDAT ÉPÍTETT, AUTÓPÁLYÁRÓL NEM IS BESZÉLVE.
    26/ A Szentkorona átkerült a Parlamentbe,- MIUTÁN MEGSZENTSÉGTELENÍTETTÉKA HAJÓZTATÁSSAL:D
    35/ Hatósági beavatkozást tettek lehetővé az energiaár emelésben. - VAGY MÉGSEM? LÁTJUK AZ EREDMÉNYÉT? LÁTTUK?
    41/ Erdélyi egyetem létrehozása. NA !TESSÉK? AZ ERDÉLYI EGYETEM IDŐSEBB MINT ORBÁN ÚR ÜKAPJA.

    56/ A felsőoktatás fejlesztése, hallgatói létszám majdnem kétszeresére növelése - PONT EZZEL VAN A GOND. MINŐSÉGCSÖKKENTÉS, FELELŐSSÉG NÉLKÜLI TÖMEGKÉPZÉS AZ ÁLLAMKASSZA ÉS EMBERÉLETEK, KARIIEREK RÓVÁSÁRA. EZ NEM MEGOLDÁS.
    59/ Vidékfejlesztési, felzárkóztatási programok - NEM ZÁRKÓZOTT FEL SEMMI???

    SIMICSKA, TOCSIK, PINTÉR, ID. ORBÁN, CSÁNYI, SOROS, BILDERBERG MARTONI JÁNOS? KORRUPCIÓ?
    TÖMEGBELÖVÉS-FIDESZ KÉPVISELŐ MEGVERÉSE, ERRE FIDESZ CSEND.
    FIDESZ-LIKUD-SZÖVETSÉG, MIUTÁN LIKUD MONDÁ:"FELVÁSÁROLJUK MAGYARORSZÁGOT"....????
    ÉS MA?
    SZÉLES MAFFIA, KUBATOVÉK ?
    KILÉPŐ FIDESZ JELÖLTEK A MAFFIAHATALOM ÉS AZ ALJAS VÁDASKODÁSOK MIATT?
    http://www.stop.hu/articles/article.php?id=638296
    ENNYIT. A FIDESZRŐL. NA EZÉRT VAN JOBBIK.
    A FIDESZNEK VÉGE SZÁMOMRA.”
  • 235. adalfold 2010. április 02. 19:47
    „Sikkasztás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség Pintér Sándor volt belügyminiszter tevékenysége kapcsán egy kecskeméti bútorgyár felvásárlása miatt ismeretlen tettesek ellen - tudta meg a HVG. Pintér lesz Orbán egyik minisztere.

    A 2003 óta felszámolás alatt álló Euro Möbel Line Bútorgyártó Kft.-t 80 millió forintért vette meg 2006-ban Pintér vállalkozása, az Immobil 2000 Kft. Az üzemcsarnokban hagyott berendezéseket 360 millió forintra, az ingóságokat - gépeket, elkészült bútorokat és faanyagokat - pedig 100 millióra értékelték. A cég ezeken túladott, igaz, a vételár nem ismert. Ezenfelül a 4,6 hektáros területű ingatlanért a HVG tudomása szerint a kiskunfélegyházi Mega-Repower 120 millió forintot fizetett.
    A feljelentést az Euro Möbel Line volt ügyvezető igazgatója, Borbély József tette, miután szerinte Pintér, illetve az ügyvezető, Ruszó Gyula, valamint a Mega-Repower vezetője, Domokos István olyan dolgokat is értékesített - így a Soltvadkerti Takarékszövetkezet gépeit, az Egererdő Zrt. fűrészáruját és a Borbély tulajdonában lévő gépeket -, amelyek nem tartoztak a felszámolási vagyonba. Az elfogultság miatt eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szakértői véleményekre vár. Pintér eközben a múlt héten megvált a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. részvényeitől, amit ismerői azzal hoznak összefüggésbe, hogy a választások után ismét ő lehet a belügyminiszter.
    (HVG nyomán)”
  • 234. lótusz 2010. április 02. 17:33
    „Sikkasztás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség Pintér Sándor volt belügyminiszter tevékenysége kapcsán egy kecskeméti bútorgyár felvásárlása miatt ismeretlen tettesek ellen - tudta meg a HVG. Pintér lesz Orbán egyik minisztere.

    A 2003 óta felszámolás alatt álló Euro Möbel Line Bútorgyártó Kft.-t 80 millió forintért vette meg 2006-ban Pintér vállalkozása, az Immobil 2000 Kft. Az üzemcsarnokban hagyott berendezéseket 360 millió forintra, az ingóságokat - gépeket, elkészült bútorokat és faanyagokat - pedig 100 millióra értékelték. A cég ezeken túladott, igaz, a vételár nem ismert. Ezenfelül a 4,6 hektáros területű ingatlanért a HVG tudomása szerint a kiskunfélegyházi Mega-Repower 120 millió forintot fizetett.
    A feljelentést az Euro Möbel Line volt ügyvezető igazgatója, Borbély József tette, miután szerinte Pintér, illetve az ügyvezető, Ruszó Gyula, valamint a Mega-Repower vezetője, Domokos István olyan dolgokat is értékesített - így a Soltvadkerti Takarékszövetkezet gépeit, az Egererdő Zrt. fűrészáruját és a Borbély tulajdonában lévő gépeket -, amelyek nem tartoztak a felszámolási vagyonba. Az elfogultság miatt eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szakértői véleményekre vár. Pintér eközben a múlt héten megvált a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. részvényeitől, amit ismerői azzal hoznak összefüggésbe, hogy a választások után ismét ő lehet a belügyminiszter.
    (HVG nyomán)”
  • 233. lótusz 2010. április 02. 17:11
    „A Jobbik megdöbbentőnek és egyben felháborítónak tartja, hogy a közelmúltban Magyarországon ismét (immár dokumentumokkal is bizonyítható módon) választási csalásra irányuló közvetlen előkészületek történtek, ráadásul minderre egy volt belügyi dolgozók által alapított, nemzetbiztonsági felügyelet alatt álló cég környezetében került sor. Az ügyben ezidáig kiszivárgott sajtóinformációk ellenére a szocialista kormányzat mély hallgatásba burkolózott.

    Az Idom 2000 Zrt. immár hosszú ideje végez a magyar állam számára nemzetbiztonsági felügyeletet igénylő szoftverfejlesztői tevékenységet, így egyebek mellett a 2006-os és 2010-es választási rendszer jegyzékkészítő programjainak fejlesztésére is ez a cég kapott állami megbízást. Feltűnő, hogy a céget a döntéshozók mennyire tartósan be akarták betonozni ebben a jól fizető és a választások tisztaságának szempontjából kulcsfontosságúnak mondható feladatkörbe, ugyanis mindennemű kritika nélkül tudomásul vették, hogy a cég zárt forráskódú szoftvert alkalmaz, azaz ha egyszer megbízták a feladat elvégzésével, akkor a későbbiekben a szerzői jogokra való hivatkozással már csak ugyanez a cég, azaz a forráskód tulajdonosa végezheti a szoftverrel kapcsolatos összes feladatot. Érdemes megnéznünk, mit tartalmaz ebben az ügyben a Jobbik programja:

    ,,Az e-közigazgatásban és az e-közszolgáltatásokban meg kell törni a jól ismert monopolhelyzetet. Más - részben európai uniós - országok sikeres gyakorlatának tapasztalatai alapján minél szélesebb körben kell támogatni a nyílt forráskódú szoftverek (OSS) használatát, ami nem csak jelentős költségmegtakarítást tesz lehetővé, hanem megszünteti a monopolhelyzetű szolgáltató zsarolási potenciálját, valamint tág teret enged a magyar informatikai szakemberek, vállalkozások szakmai érvényesülésének."

    A választási rendszer működését biztosító program forráskódjának tulajdonosa, a nemzetbiztonsági felügyelet alatt álló Idom 2000 Zrt. furcsa piaci manőverekbe kezdett: a 2004 február 2-án alapított építőipari céggel, az É.B.SZ.K. Építőipari és Szolgáltató Kft.-vel épített ki szoros üzleti kapcsolatot. A személyi összefüggések nyilvánvalóak: Kovács Zoltán, az Idom 2000 Zrt. volt tulajdonosának veje, Vódli Ferenc volt ekkor az É.B.SZ.K. Építőipari és Szolgáltató Kft. tulajdonosa. Bár a rokoni kapcsolatok a legritkább esetben képesek biztosítani egy építőipari cégnél a több százmillió forint kifizetését megalapozó informatikai szakértelmet, az építőipari cég komoly szoftverfejlesztési munkákra irányuló megbízások egész sorát nyerte el az Idom 2000 Zrt.-től. A birtokunkba került APEH büntető feljelentés tanúbizonysága szerint az É.B.SZ.K. Kft. részére több mint 545 millió forint kifizetésére került sor. Érdekességképpen jegyezzük meg: az APEH kimutatása szerint a vizsgált időszakban 1,228 milliárd Ft-ot vettek fel készpénzben a cég bankszámlájáról.

    Ennél is érdekesebb azonban a két cég között köttetett, szintén a birtokunkba került vállalkozói szerződés szerzői és felhasználási jogokat szabályozó része: a szoftverrendszerek forráskódja, tárgykódja, programjai és annak részletei, moduljai, szoftverdokumentációi az építőipari cég tulajdonába kerültek, míg a megrendelő Idom 2000 Zrt.-t csak a vagyoni jogosultság illeti meg. Az ügyben újabb fordulat állt be, amikor az APEH 2008. július 2-án értesítette az É.B.SZ.K. Kft-t az adóellenőrzés július 8-án történő megkezdéséről. A Cégbírósághoz július 9-én változásbejegyzési kérelem érkezett, mely szerint Bhasil Mohamed, marokkói állampolgár lett a cég (és a szoftverek forráskódjának) új tulajdonosa. A cégbíróság a változást 2008. július 29-én bejegyezte, majd augusztus 21-én közzétette.

    A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Idegenrendészeti Hatósági Osztálya és a Közigazgatási és Elektronikus Szolgáltatások Központi Hivatala Hatósági és Felügyeleti Osztálya az APEH megkeresésére közölte: Bhasil Mohammed sem az idegenrendészeti nyilvántartásban, sem a személyi adat- és lakcímnyilvántartásban nem szerepel. Bhasil Mohammed soha nem járt a schengeni övezetben, így hazánkban sem, ennek ellenére az É.B.SZ.K. Kft. tulajdonosaként jelenleg ő a 2010-es választási rendszer forráskódjának tulajdonosa.

    A Nemzetbiztonsági Hivatal furcsamód nem aggódik azon, hogy a magyar választási rendszer forráskódjának tulajdonosa egy olyan külföldi állampolgár, aki még soha nem járt Magyarországon. Nem tudunk olyan nemzetbiztonsági, vagy a külföldön illetékes Információs Hivatal által elvégzett vizsgálatról sem, amely az új tulajdonos személyének feltérképezésére, nemzetbiztonsági átvilágítására irányult volna. A szocialista kormányzat szintén nyugodt, a pártok részére nyújtott tájékoztatón mosolyogva nyugtatják meg az aggódókat: nincs a választási rendszer körül semmi gond, igaz, a forráskód jelenlegi tulajdonosáról gyakorlatilag semmit nem tudunk, sőt, a birtokába került sok egyéb mellett az okmányirodai rendszerek forráskódja is...

    A választási eredmények manipulációját lehetővé tevő választási csalás kiküszöbölésére a Jobbik számára egyetlen esély kínálkozik: minden egyes szavazókörbe delegálnunk kell egy-egy aktivistát. Ennek megfelelően egy alternatív szavazatösszesítő rendszert állítunk fel és mi magunk is figyelemmel fogjuk kísérni a szavazások hivatalos eredményét, hogy ezáltal is megóvjuk a 2010-es magyarországi választások tisztaságát.

    Volner János
    a Jobbik Rendvédelmi Kabinetjének elnöke”
  • 232. nurofen 2010. április 02. 16:24
    „Jerry!
    Képzeld Gyopáros Úrnak nincs lakása Győrben és sehol máshol sem az országban. Akár hiszed akár nem tényleg albérletben lakik.
    Csak néhány eredmény amit eddig elért alpolgármesterként: Községháza, Idősek otthona és Széchenyi iskola felújítása; játszóterek és sportpályák épültek; belváros felújításának a terve kész; buszvégállomás felújítása; nyáron nyit a termál. Mindenre pályázatot nyert az önkormányzat, amelyekben az alpolgármester úr keményen részt vett és dolgozott. Néhány hónapos képviselőként, pedig már felszólalt az elkerülő út kapcsán, melynek eredménye, hogy megkapták rá az építési engedélyt. A kórházzal kapcsolatban is részt vett több terv kidolgozásán, csak sajnos ezek közül a képviselő testület egyet sem szavazott meg, pedig jók voltak.
    Gyopáros Úr már a gondokra elkezdte keresni a megoldásokat, sajnos az eredmény csak később válik érzékelhetővé.”
  • 231. lótusz 2010. április 02. 15:46
    „a fidesz 1991 nov 5-én kölcönszerződést kötött a magyar hitelbankkal.a parlamentbe egy évvel azelőtt bekerült 1998-ban 100 millió ft-ot vett fel és a pénz eltűnt.soha nem lett visszafizetve ez a kölcsön.a hitelbank szponzorálta a fidesz indulását. fidesz alapítóit soros györgy karolta fel.pénzügyi spekuláns volt.mint köztudott orbán szobatársa simicska lajos ( fidesz kormány alatt apeh elnöke volt) aki a szóban forgó kölcsön kapcsán céghálózatot indított ,a pénzt céges számlákra utalta.a pénz szétosztásához fűződik még szájer józsef,kósa lajos, szadai károly, baráth gergely, még sokan., de a lényeg kövér lászló testvére kövér szilárd által vezetett arzenál kft. a cégek bejegyzési neveit változtatták többször és a haszonból részesültek. nem kell az mszp vel hasonlóságú fidesz. szebb jövőt.”
  • 230. vonLichthofen 2010. április 02. 15:34
    „Hey, Goldman,
    ne aggódj.

    A Jobbik valóban együtt akar élni a történelem során Magyarországra besompolygó népekkel, feltéve persze, ha nem akarjátok az őshonos magyarokat rabszolgává vagy szolganéppé tenni, nem akarjátok betonfallal körülvett ghettokba zárni és nem akarjátok elkülöníteni magatokat puccos enklávékban.

    Ha nem akarjátok elzabrálni a földjeinket, vízeinket és főleg nem akartok a magyaroktól olyannyira idegen - Galicziából hozott - felfogást és kulturát ránkerőltetni.

    Ha nem akarjátok fölcserélni Krisztus Keresztjét a menorával, kivált nem Karácsony táján a Hősök Terén harckocsiknak látszó SUV tetejére erősítve provokativan.

    Hát látod GOLDMAN, ezt szeretné a Jobbik elérni....”
249 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halottak a soproni kopogtatócédulákon

17 szelvényt adtak le olyan nevekkel, amelyen halottak adatai szerepeltek. Tovább olvasom