Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 12°C Még több cikk.

Frankfurter: Magyarország a pártstruktúra átalakulása előtt áll

"Választási kampányálmok – Magyarország a pártstruktúra átalakulása előtt áll" címmel terjedelmes elemzést közölt a magyarországi választásokról pénteken a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

A konzervatív német napilap cikkírója, Reinhard Olt szerint az idén sorra kerülő hét közép-kelet-európai választás közül a magyarországi a szokásosnál is nagyobb figyelmet kelt. A kommunista "népi demokráciából" a demokratikus köztársaságba való átmenet óta két évtized telt el. A látható fellendülés után azonban az ország - különösen az elmúlt 6-7 évben - nem csupán a reformországok között korábban betöltött vezető pozícióját veszítette el. Az elmúlt két költségvetési évben a válság miatt kiéleződő helyzetben az EU, az IMF és a Világbank sokmilliárdos hitelére is rászorult, Magyarország tízmillió polgárának pedig komoly gazdasági és pénzügyi gondokkal kell megküzdenie. Bár Bajnai Gordon szűk egy éve hivatalban lévő kormánya kezelni próbálta a válságot, ez komoly terhet rótt a lakosságra, ami felőrli a nemzet öntudatát és érzékelhetően rányomhatja a bélyegét a küszöbön álló parlamenti választásokra.

A cikkíró szerint ritkán voltak olyan egyértelműek az előrejelzések mint most. A közvélemény-kutatások szerint a lakosság a 2002 óta kormányzó szocialistákat teszi felelőssé az ország nehézségeiért, ezért a Fidesz – szövetségesével, a KDNP-vel együtt – favoritnak számít. Olt ismerteti a legutóbbi felméréseket, majd megjegyezi: nyitott kérdés még, hogy kire adják majd a voksukat a korábbi MSZP-szavazók.

Beszámol az MDF és az SZDSZ választási szövetségéről is, utalva arra, hogy ezzel az első, szabadon választott magyar parlament meghatározó pártjai ismét politikai együttműködést kötöttek.

Orbán Viktor, az 1998-2002-es időszak miniszterelnöke, aki 1989-ben a demokratikus változás előharcosai közé tartozott, a 176 egyéni választókerületben mindegyikében győzelmet akar szerezni pártjának, és céltudatosan törekszik arra, hogy a következő parlamenti periódusban partner nélkül kormányozhasson. A Jobbikkal deklaráltan semmi esetre sem kíván kormányozni, a szocialistákkal való közös kormányzás pedig az elmúlt évek ádáz táborharcai után tulajdonképpen elképzelhetetlen - írja Reinhard Olt.

A Jobbikkal kapcsolatban a cikkíró megállapítja: a 2003-ban alakult nacionalista párt a magyarság idegen hatalmakkal és népellenes erőkkel szembeni védelmezőjének vallja magát. Ez utóbbi alatt kiváltképp a zsidók, a cigányok, a kommunisták és a homoszexuáliisok értendők, azaz mindazok, akiket a Jobbik "nem magyarnak" vagy "magyarellenesnek" tart. A párt rasszista uszítása részben okát, részben kifejeződését jelentik annak a gyűlölet jellemezte légkörnek, amely 2007 óta néhány cigányok elleni - részben halállal végződött - támadáshoz vezetett. A párt külsőségei és az általa irányított félkatonai Magyar Gárda, amelyet betiltottak ugyan, de továbbra is jelen van, a Hitlerrel szövetséges fasiszta nyilaskeresztesekre emlékeztetnek - fogalmaz a szerző, aki szerint a Jobbik nagy támogatottsága a tavalyi európai parlamenti választásokon azt bizonyítja, hogy a párt hasznot húzott a két nagy politikai tömb évek óta tartó árokharcaiból, a számos korrupciós botrányból, valamint a gazdasági válságból.

Orbánnak - mint írja - a közvélemény-kutatók nézete szerint döntenie kell arról, vajon a Fidesz versenybe száll-e a "radikális" szavazókért, vagy átengedi azokat a Jobbiknak. A cikkíró szerint félmillió választásra jogosult személy még nem döntött arról, hogy a Fideszre vagy a Jobbikra adja majd le voksát. Orbán pártjában ezért bizonyos aggodalom érezhető a "rejtőzködő" szocialista szavazók miatt, akik " végső soron rácáfolhatnak a közvélemény-kutató intézetek által jósolt szép eredményekre". A párt vezetői ezért is figyelmeztetnek arra, hogy a szavazás még nem dőlt el - írja Reinhard Olt.

Szerinte ez táplálja még a reményt a szocialisták miniszterelnök-jelöltjében, Mesterházy Attilában, aki azt hiszi, hogy Orbán nem szerzi meg az egyedüli kormányzáshoz szükséges 194 parlamenti mandátumot. Sőt 50 egyéni mandátum megszerzésével számol, és mindezt pártja "az utóbbi időben javult választási esélyeivel" indokolja. A derűlátó szocialisták ebből fakadóan már azt a merész előrejelzést is megengedik, hogy nélkülük a dolgok állása szerint nem lehet kormányozni. A Jobbik megerősödése, valamint az MDF és az SZDSZ talán sikert ígérő közös fellépése miatt a Fidesz végül mégis koalícióra kényszerülhet. Akkor pedig választania kellene a "nemzetközileg elfogadhatatlan" Jobbik, az SZDSZ-szel szövetkezett "még kiszámíthatatlanabb" MDF vagy a "stabil és tárgyalóképes" szocialisták között.

Ezért gondolják vezető szocialisták azt, hogy ésszerű mérlegelés esetén koalíciós partnerként csak az MSZP maradhatna. Amire a Fidesz-funkcionáriusai gúnyosan azt válaszolják: "álmodjatok tovább" - írja végezetül Olt.

Olvasóink írták

61 hozzászólás
  • 61. Goldmund 2010. március 02. 11:29
    „Visszatérve a cikkre:
    Úgy számolom, hogy a Fidesz tarolni fog az egyéni választókerületekben, mondjuk 176 helyből 150-160-at megszerez. A 152 listás helyből kb. 90-et, az országos (kompenzációs) listáról semmit. Tehát durván 250 képviselője lesz.
    Az MSzP 50 egyéni választókerületi győzelme elképzelhetetlen, örülhetnek, ha feleannyi lesz. A listás helyekről jön még mondjuk 30, a kompenzációs listáról 58-ból mondjuk még 30-at. Lesz mondjuk 80 képviselőjük.
    A Jobbiknak lesz mondjuk 22 helye területi listáról, néhány egyéni választókerületi győzelme és a maradék kompenzációs listahelyek. Összesen 50-60 fő.

    A Fidesznek meglesz a kényelmes többsége, de a 2/3-os többség nem valószínű.”
  • 60. Sagittarius 2010. március 01. 11:59
    „"Hogyan nevezik a birkák fürdetésére használt edényt??
    - barikád."

    Talán ez sem véletlen! - mint ahogy tudjuk, a szemitáknál sincsenek véletlenek!”
  • 59. Sagittarius 2010. március 01. 11:55
    „58. adalfold

    1. Ezt ordibálás nélkül is el tudtuk "vona" olvasni!
    2. Nem biztos hogy annak van igaza, aki leghangosabban tud ordítani!
    3. Egy "süketnek" hiába ordítasz úgy sem fogja megérteni!
    4. Azzal, hogy ordítasz, csak az agresszivitásodat fejezed ki!
    5. Ne az ordibáló és gyalázkodó tehetségeteket mutogassátok, hanem tettekkel Magyarkodjatok!
    6. Nem vagytok ti látnokok, hogy előre tudjátok, és már meg is vitassátok, mit fog Viktor prédikálni 15.-én!
    7. Azt csak a nejemnek engedem meg, hogy előre kitalálja a gondolataimat!
    8. Ne csodálkozzatok, ha ezek láttán elpártol mellőletek a jobbérzésű emberek többsége!”
  • 58. adalfold 2010. március 01. 09:22
    „A JOBBIK NEM KÉSZÜL KOALÍCIÓRA A FIDESSZEL. A FIDESZ KÉSZÜL KOALÍCIÓRA AZ MSZPVEL.
    NÉHÁNY MOZZANAT:
    1. MESTERHÁZY ÉS BAJNAI IS KIJELENTI CÉLSZERŰ LENNE EGYÜTTMŰKÖDNIÜK A JOBBIK ELLEN
    2. KÖVÉR LÁSZLÓ ÉS HEGEDŰS ZSUZSA (FIDESZ) IS KIJELENTI A LEGFŐBB ELLENSÉG A JOBBIK, A JOBIKRA SENKI NE SZAVAZZON, AZ MEGBOCSÁJTHATATLAN(BAYER ZSOLTI,FIDESZ PROPAGÁTOR, EX-HORTY FASISZTÁZÓ ,EX-SZDSZES).
    3. MÁRCIUS 15-ÉN VÁRHATÓAN ORBÁN KIJELENTI ,HOGY A FŐ ELLENSÉG A JOBBIK.
    4. AZ ECHO TV ÉS A MAGYAR HÍRLAP DARABONKÉNT RÚGDALJA KI JOBBOLDALI, NEM FIDESZES VAGY ,,ELKÖTELEZETT" ÚJSÁGÍRÓIT, RIPORTEREIT.

    NÉGY TÉNY. HÁRMAT TUDOK IGAZOLNI, 2 IGAZOLT A MÉDIUMOKBÓL, A MÁRCIUS 15-I BESZÉD MEG NAGY VALÓSZÍNŰSÉGGEL EZ LESZ.
    TEHÁT A NAGY IGAZSÁGOSZTÓ FIDESZ A ,,KÖZELLENSÉG" ORSZÁGROMBOLÓ, ,,KIÁRUSÍTÓ" MSZP-T INKÁBB TEKINTI DEMOKRÁCIÁBA VALÓNAK MINT A BŰNTELEN, KONZERVATÍV PROGRAMÚ ,NEMZETI RADIKÁLIS JOBBIKOT, MELY A LEGKÉPZETTEBB JELÖLTGÁRDÁT HOZZA, ÉS AZ ÖSSZES PARLAMENTI PÁRTTAL ELLENTÉTBEN TISZTA, SÁRTALAN.
    MORÁL?”
  • 57. Sagittarius 2010. február 28. 23:01
    „56. kolombela
    Nos igen, valamire mindenki példa! Ahogy én is, úgy Te is! Idővel meg fogjuk látni kinek lett igaza! Jelenleg többet tenni nem tudunk mint hiszünk, vagy nem hiszünk! "Az igazság odaát van!" Csak hát nem szívesen áldoznék fel még 4-8 évet az életemből valakiknek a bizonytalan, gyakorlatban kipróbálatlan elképzelései, nem kevésbé a hatalomravágyása miatt!”
  • 56. kolombela 2010. február 28. 22:26
    „48. Sagittarius 2010.02.28. 16:13
    Tudod, hogy ki fog itt kihátrálni? Az a rengeteg megvezetett fideszre szavazó, aki elhitte, hogy Likud Viktor nemzeti politikát fog folytatni. Egy év nem sok és a fidesz komoly hanyatlásba fog esni, ha nem tartja be azt amit ígért. Ezért van szükség a jobbikra a parlamentben, mert ők lesznek a kontrol és talán ez lesz a fidesz szerencséje is.”
  • 55. kolombela 2010. február 28. 22:18
    „43. Sagittarius 2010.02.27. 21:46
    A jobboldal összefogása orbánista felfogásban azt jelenti, hogy mindenki szavazzon a fideszre, a többi párt meg jobban teszi, ha megszünik és beolvad. a pedig erre nem hajlandó, akkor gondoskodnak szétzilálásáról.
    A jobbik erre nem hajlandó. A sárdobálást pedig a fidesz kezdte. Mára legfőbb ellensége a jobbik, erre legjobb példa pedig te vagy.”
  • 54. kolombela 2010. február 28. 22:18
    „43. Sagittarius 2010.02.27. 21:46
    A jobboldal összefogása orbánista felfogásban azt jelenti, hogy mindenki szavazzon a fideszre, a többi párt meg jobban teszi, ha megszünik és beolvad. a pedig erre nem hajlandó, akkor gondoskodnak szétzilálásáról.
    A jobbik erre nem hajlandó. A sárdobálást pedig a fidesz kezdte. Mára legfőbb ellensége a jobbik, erre legjobb példa pedig te vagy.”
  • 53. Sagittarius 2010. február 28. 18:14
    „"Hogyan nevezik a kisbirka fürdetésére használt edényt??
    - barikád."

    Vicc volt!!!!!!!!!!!!!! - újfent tőlem! - mielőtt még a nagy mennyiségben itt jelenlévő viccértetlen, faszerkezetű, és szögletes egyének letépnék a fejem!!”
  • 52. Sagittarius 2010. február 28. 18:01
    „Igazán nem vagyok egyetlen párt közeli szószólója, és egyetlen párt tagja sem, csak úgy szimplán szoclibgyűlölő radikális jobboldali. Abban viszont biztos vagyok, hogy a Fidesz hivatalosan válaszra nem fogja méltatni az ilyen és ehhez hasonló provokáló közleményeket! Tökéletesen jól teszik, így kell ezekkel bánni! Ahogy mondták, "hazug, csaló emberekkel hüle az aki leáll vitatkozni!" Ti pedig drága Jobbikos véreim csak morgolódjatok a hülyék indítványán, és kenjétek, xarozzátok magatokat, amíg rá nem jöttök, hogy csak saját magatoknak ártatok, és jobb lett volna kussban maradni! Fiatalok, és hirtelenek vagytok, sokat kell még a politikáról tanulnotok!
    49. Phobos
    Észrevehetnéd már, hogy ha a "barikádról" másolod be a cuccot, az ugyan az mint ha a "Népszabadságból" másolnád!”
  • 51. Phobos 2010. február 28. 17:34
    „re 50
    Ha a Fidesz tette volna a dolgát, a Jobbik létre sem jött volna !!”
  • 50. jánosi 2010. február 28. 16:50
    „A jobbik sorsa együtt fut a az mszp sorsával ! Egyedül még nem erős, létrehozója megbukik, bár
    lehetnek nem várt események..........
    Egy jó fidesz kormányzás esetén visszafejlődik, ellenkező esetben övék a jövő ..................”
  • 49. Phobos 2010. február 28. 16:34
    „re 48
    egy hivatalos MSZP nyilatkozatot másoltam be, és a Jobbik válaszát, eddig FIDESZ reakció tényleg nem volt rá.”
  • 48. Sagittarius 2010. február 28. 16:13
    „46. Phobos
    Kezd igazán telelenni a púpom a hozzád hasonló xarkeverőkkel! Csömöröm van tőled, meg a csapatodtól is. Azt hiszem ha így folytatja a Jobbik, ugyan arra a sorsra jut, amire Ibolyka, és a pártja! Egyszerűen kihátrál mögűle a tisztességes érzésű tagság! Most borítékolom!”
  • 47. Sagittarius 2010. február 28. 16:06
    „Jajj édes véreim! Ti még mindig elhiszitek a komcsiknak amit mondanak? Még mindig elhiszitek, hogy bármit is tesznek, vagy mondanak, és azt merő jó szándékból teszik! Annyira naívak vagytok! Ez is csak egy aljas a Jobb oldal összeugrasztására irányuló kisérlet. Ti meg beveszitek, eszitek, forgatjátok, és még jobban felpörgetitek az egész mocskot.
    Erre csak 1 jó technika van, az amit én folytatok! Sehol, semmilyen médiában nem vagyok hajlandó megnézni, meghallgatni egyetlen szoclibmdf körébe tartozó embernek kinéző tárgy mondandóját sem! Úgy sem érdekel mit akar mondani, és úgy is hazudik! Legalább magamat nem húzom fel.”
  • 46. Phobos 2010. február 28. 13:56
    „A Jobbik válasza:

    Gyomorforgató az MSZP arcátlansága. Mesterházy Attila ma kijelentette: azokon a helyeken, ahol a Jobbik esélyes az egyéni győzelemre,jelöltjeik visszalépnek a Fidesz javára, hogy megakadályozzák a Jobbik parlamentbe kerülését. Felháborító a Fidesz cinkos némasága is, Orbán Viktor 2006-ban még három napot adott a szocialistáknak, hogy "eltakarodjanak", ma meg már velük összeborulva akarják kiszorítani a nemzeti erőt az országgyűlésből.

    Bajnai Gordon életében először és utoljára mondott igazat, amikor múlt héten, az országgyűlés utolsó ülésén azt mondta: hasonló a hasonlónak örül...

    Önkéntelenül is eszünkbe jutnak Márai Sándor szavai: A kommunistáktól még nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt!"”
  • 45. Phobos 2010. február 28. 13:54
    „Mesterházy megerősíti: visszalépésekkel segítenék a Fideszt

    Ha a Fidesz bizonyítja, hogy demokratikus párt, akkor az MSZP esetleg visszalép a javára, ha így meg tudja akadályozni a Jobbik győzelmét egy választókerületben - erősítette meg az MSZP kormányfőjelöltje is.
    Korai még spekulálni arról, mit tesznek a szocialisták azokban a választókerületekben, ahol az első forduló után esetleg a harmadik helyre szorul az MSZP-s jelölt és nincs esélye a győzelemre - kerülgette Mesterházy a forró kását, de nem cáfolta a szóvivőjük bejelentését, ami tudjuk, mit jelent a politikában.”
  • 44. Sagittarius 2010. február 27. 21:54
    „41. tornacipő

    Jó, köszi, felírtalak fekete tintával a listámra. A maszopra nyugodtan szavazhatsz, lesztek vagy 5-en, de ha azt szeretnéd hogy valami hasznod is legyen a szavazólapodból, inkább a klozetban használd fel kitöltés után! :-))))”
  • 43. Sagittarius 2010. február 27. 21:46
    „40. Phobos
    "Ha megnéznél pár hozzáoszlásom korábbról, láthatnád hogy mindig a Jobbikot támogattam..."

    Ezt örömmel veszem, sőt kérem hogy továbbra is támogasd a jobb oldalt! Viszont ne hogy azt gondold, hogy azzal támogatod a Jobbikot, ha a Fidesz-t mocskolod reggeltől estig. Ezzel csak kizárólag a ballibeket támogatod senki mást! Látod közted és köztem az a különbség, hogy én összefogásra, és nem széthúzásra buzdítok, és nem teregetem a jobboldal egyetlen részének sem a vélt vagy valós sarát a világ elé. Más szóval "nem xarok oda, ahonnét eszem"! Ajánlom minden magát jobb oldalinak érző megfontolására-e soraimat!”
  • 42. Sagittarius 2010. február 27. 21:18
    „40. Phobos
    Van egy ide vágó mondás:" Minek nekünk ellenség, mikor ilyen barátaink vannak!" Ezt most rád, és a jobboldal viszonyára értem! Remélem megértetted! Sajnos ez van.”
61 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jogállamiságot és kemény elszámoltatást ígér a Jobbik

A jogállamiság útjára való visszatérésre, valamint a szabadságjogok ellen vétő hivatali és rendőri… Tovább olvasom