Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Forsense: Két százalék az MSZP előnye a Jobbik előtt

Csupán két százalékos az előnye az MSZP-nek a Jobbikkal szemben; a Fidesz januárban is őrzi jelentős előnyét a biztosan szavazó pártválasztók körében, míg a kispártok közül egyedül az MDF jutna be a Parlamentbe.

A január 6-15. között, ezer ember megkérdezésével végzett kutatás adatai szerint a Fidesznek a biztos szavazó pártválasztók körében 59 százalékos a támogatottsága, ami valamelyest alacsonyabb a decemberben mértnél, míg az MSZP bázisa januárban is maradt a 17 százalékos szinten - olvasható a Forsense közvélemény-kutatásában, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

A Jobbik a decemberi enyhe visszaesés után ismét erősödött, támogatottsága a biztos részvételt ígérő pártválasztók körében is emelkedett, elérte a 15 százalékot.

Az MDF is javított tavaly decemberi pozícióján, szimpatizánsainak aránya januárban elegendő lenne ahhoz, hogy átlépje a Parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt. A kisebb pártok közül az LMP az egyetlen, amelynek 3 százalékos támogatottságával még esélye lehet arra, hogy képviselőket küldjön az Országgyűlésbe - olvasható a felmérésben.

Mint írták: az összes válaszoló 52 százaléka gondolja úgy, hogy a Jobbik bekerül a Parlamentbe. Ezzel nem sokkal marad el az MSZP mögött (63 százalék), de jelentősen megelőzi az MDF-et, amelyet a válaszolók 20 százaléka vár a Parlamentbe.

A felmérésből kiderül, az LMP előtt álló egyik legnagyobb kihívás az lesz az elkövetkező hónapokban, hogy láthatóvá váljon, mint potenciális parlamenti erő, mert jelenleg a válaszolók mindössze 1 százaléka számít a párt bejutására.

A kutatás alapján a összes választókorú polgár feléről mondható el, hogy biztosra ígéri részvételét a választásokon, és már azt is tudja, hogy melyik pártot támogatja majd szavazatával.

A választás egyik nagy kérdése, hogy az MSZP elbizonytalanodott 2006-os szavazói a választások előtt mikor döntik el, kire szavaznak, és milyen irányban mozognak majd, hiszen jelenleg mindössze egynegyedük mondja azt, hogy ismét a szocialistákra szavazna.

A kutatásból kiderült az is, hogy az MSZP volt szavazóinak legnagyobb csoportja még nem nevezte meg azt a pártot, amelyre szavazni fog. Ennek a 28 százalékos választói csoportnak közel egyharmada még nem látja a megfelelő politikai erőt, amelyre szívesen szavazna, vagy bizonytalan.

Mintegy 15 százalékuk eltitkolja, hogy melyik pártot választaná, míg további 5 százalékuk nem menne el szavazni. A Fidesz támogatójának vallja magát januárban 15 százalékuk, de a Jobbikhoz és az MDF-hez is csatlakoztak közülük 5, illetve 4 százalék - olvasható a Forsense felmérésében.

A Medián szerdán megjelent kutatása szerint alacsony részvételi kedv és javuló gazdasági közhangulat közepette változatlanok az erőviszonyok a pártok és politikusok népszerűségét illetően; ha áprilisig minden így marad, a Fidesz megszerzi a kétharmados többséget az Országgyűlésben.
A január 8-a és 12-e között, 1.200 ember megkérdezésével készült felmérés szerint a biztos szavazók körében a Fidesz nagyjából a voksok kétharmadát tudhatja magáénak, az MSZP szűk egyötödnyi, a Jobbik egytizednyi szavazatra számíthat. A kispártok közül még a legjobban álló MDF sem éri el az 5 százalékos küszöböt, az SZDSZ-szel pedig a Medián pártpreferencia-kutatásainak történetében először ebben a negyedévben fordult elő, hogy támogatottsága még kerekítve sem éri el az 1 százalékot.

Olvasóink írták

99 hozzászólás
  • 99. gjozsi88 2010. január 26. 06:23
    „98!
    Nem elég megnyerni a választásokat!
    A 97-ben felsorolt anomáliákat meg kellene válaszolni, különben vissza fordíthatatlan káosz lesz az országban és éhnyomor!!!”
  • 98. t-a-ibi 2010. január 25. 22:04
    „Jobb- még jobb---a leg JOBBIK M. M.
    Jobb- még jobb-----VONA GÁBOR

    Lehet hurrogni, elvtársak és libsik
    A tények-tények

    A TV2.hu olvasóinak 59%-a szerint Vona Gábor lenne a legalkalmasabb kormányfő

    A TV2.hu szavazást hírdetett. Kérdésük, hogy ki lenne a legalkalmasabb miniszterelnöknek. Nos, a kereskedelmi csatorna honlapjának olvasói szerint Vona Gábor, a Jobbik kormányfő-jelöltje a legalkalmasabb személy hazánk vezetésére. Beszédes, hogy Orbán Viktor mindössze 24%-ot kapott, miközben Vona fölényesen, 59%-kal vezeti a szavazást.”
  • 97. gjozsi88 2010. január 24. 18:07
    „még annyit:

    ""Javasolni fogjuk a szülőtámogatási életjáradék bevezetését, melynek a lényege az, hogy a felnőtt gyermekek személyi jövedelemadójuk egy meghatározott részét közvetlenül a szülők, gondviselők részére utalják."

    Ez is a közös kalapba megy, csak megcimzed a borítékot!
    Befizetünk az államnak 100 ft jövedelem adót, mondjuk 28ft nyugdijjárulékot, az államnak bevétele 128 ft!
    Az idézett javaslat alapján, befizetünk az államnak a 100 ft egy részét, mondjuk 80 at szja -ba, 20 ft-ot szülő támogatási életjáradékra és a 28 ft nyugdijjárulékra!
    Ez is az államnak 128 ft!
    Amit most is elkölt és akkor is elkölt!
    De ha ebből azt a 20 ft-ot kifizeti szülőtámogatási életjáradékra, akkor a most elkölthető 128 ft-ja helyett csak 108 ft-ot tud elkölteni!
    Ezt vagy pótolja valahonnan, azaz adót emel, vagy csökkenteni kell a kiadásait!!!
    Azaz nem jut gyesre, orvosra, utazásra...stb!”
  • 96. gjozsi88 2010. január 24. 17:56
    „95-re!
    Nézzük a jobbik programját nyugdij ügybe:

    "A Jobbik szerint újra kell gondolni a nyugdíjrendszert, különös tekintettel a demográfiai válságra. A jelenleginél igazságosabb rendszer úgy jöhet létre, ha biztosítjuk a demográfiai egyensúlyt, tehát a dolgozók létszáma közelít a nyugdíjasok létszámához."

    Ebből az következik, hogy miután kizavarja a piaccal rendelkező és munkát adó multikat az országból, akik viszik a külföldi piacot is, nem tudjuk, hogyan teremti meg a demográfiai egyensúlyt!
    Többlet munkahely nincs, a most meglévők piac nélkül elvesznek!
    Szeretném remélni, hogy nem a nyugdijasok számát fogja igazítani a megmaradó munkavállalóhoz..!

    "kötelező magánnyugdíj rendszert megszüntetjük, lehetővé téve a szabad nyugdíjpénztár választást. Az indokolatlanul magas, többszázezres nyugdíjakat felülvizsgáljuk, és átcsoportosítjuk a kisnyugdíjak emelésére"

    Ebben egy dolgot látok védhetőnek, hogy a korkedvezményes nyugdijasok magas nyugdijai valóban terhet jelentenek!
    Demokráciában szerzett jogokról beszélünk és visszamenőleges hatállyal nehéz rendezni, hacsak ezeket az embereket nem kívánja éhen halatni! A munkaerő piacra vissza vezetni őket, a piac mostani állandósága miatt, mások elöl vennének el munkát, egy másik réteg megélhetése kerülne veszélybe!!!
    (a fent már említett, könnyen megjósolható multi kikergetésből származó munkahely csökkenésről ne is beszéljek!
    Itt nem szabad összetéveszteni, hogy az alanyi jogon kor szerinti magas nyugdijak alapja a munka során befizetett magasabb hozzájárulás is!
    Ezt milyen jogon adná oda a jobbik a be alig fizetőknek, ezért alacsony nyugdijjuaknak???

    "Javasolni fogjuk a szülőtámogatási életjáradék bevezetését, melynek a lényege az, hogy a felnőtt gyermekek személyi jövedelemadójuk egy meghatározott részét közvetlenül a szülők, gondviselők részére utalják."

    Ezt meg tekintsük úgy, hogy adóemelés???”
  • 95. t-a-ibi 2010. január 24. 17:41
    „NEM CSAK BÍRÁL!

    Jobbikos jelölt: hagyják már békén a nyugdíjasokat! -A MEGOLDÁST IS LEÍRJA, AMI A jOBBIK PROGRAMJÁBAN SZEREPEL!
    Kulcsár GáborKulcsár GáborHaraggal vegyített szánalmat érzek, amint látom a parlamenti pártjaink görcsös, gyomorforgató próbálkozásait a nyugdíjasok manipulálására. Az úgynevezett másik oldal pokolbéli démonná válásának leleplezésére irányuló törekvések már-már a nyolcvanas évek gyenge közepes szintű horrorfilmjeinek a színvonalát idézik.
    Undorító színjáték az egész. A vak is láthatja, hogy a szavazatszerzésen kívül más oka nincs a levitézlett pojácáink látszathadjáratainak.
    Az elmúlt húsz évben hol tartózkodtak nagyszerű politikusaink? Eddig miért nem taposták egymást a nyugdíjasok sorsának jobbra fordításán? Miért csak a választások előtt fontosak az emberek?
    A Jobbik szerint újra kell gondolni a nyugdíjrendszert, különös tekintettel a demográfiai válságra. A jelenleginél igazságosabb rendszer úgy jöhet létre, ha biztosítjuk a demográfiai egyensúlyt, tehát a dolgozók létszáma közelít a nyugdíjasok létszámához.
    A kötelező magánnyugdíj rendszert megszüntetjük, lehetővé téve a szabad nyugdíjpénztár választást. Az indokolatlanul magas, többszázezres nyugdíjakat felülvizsgáljuk, és átcsoportosítjuk a kisnyugdíjak emelésére.
    A korrupcióval elért korengedményes, és rokkantsági ellátásokkal kapcsolatban ugyanígy járunk el. Javasolni fogjuk a szülőtámogatási életjáradék bevezetését, melynek a lényege az, hogy a felnőtt gyermekek személyi jövedelemadójuk egy meghatározott részét közvetlenül a szülők, gondviselők részére utalják.

    Mi úgy gondoljuk, ezt az utat járva egy hasznos, a jelenleginél emberibb nyugdíjrendszert alkothatunk meg. Mi nem riogatjuk a nyugdíjasokat. Attól a perctől kezdve, ahogy feljogosít minket a nép, cselekedni fogunk!

    Kevésbé tiszteletre méltó parlamenti pártjaink pedig nem létező nyugdíjkoncepciójukkal, felelőtlen ígéreteikkel boldogítsák továbbra is egymást, de hagyják már békén végre a nyugdíjasokat!

    Kulcsár Gábor
    a Jobbik Hajdú-Bihar megyei alelnöke
    országgyűlési képviselőjelölt”
  • 94. t-a-ibi 2010. január 24. 17:29
    „Lehet választani!

    Na a bokros beindult, ahogy zsidó- gazdái elvárják!

    Tandíjat vezetne be a felsőoktatásban, megadóztatná a minimálbért és megszüntetné a falusi önkormányzatokat az MDF. A párt választási programját Bokros Lajos miniszterelnök-jelölt ismertette.
    A Horn-kormány volt pénzügyminisztere újra bevezetné a szocialista járási rendszert, ide kerülnének át például az iskolák is, a tandíjat pedig csak kevés egyetemistától illetve főiskolástól vállalná át az állam.

    A csomagban szerepel még, hogy a megújuló demokrata fórum 10 százalékos adót vetne ki a minimálbérre és újra bevezetnék a tételes egészségügyi hozzájárulást. Ezt a közterhet - amelynek mértékét egyelőre nem árulták el - az egyetemistáknak, főiskolásoknak és a nyugdíjasoknak is fizetnie kellene.
    Az MDF vasárnapi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy önállóan indulnak a választásokon.
    Meg az is, hogy néhol a szadesz-el!”
  • 93. load 2010. január 24. 01:48
    „87. Eva-
    Ez marhaság.
    A Jobbik probléma érzékenységével nagyon sokan egyetértenek.
    Néhány felvetésükkel én is.
    A hozzájuk rendelt megoldás viszont többségében naív, a lehetőségektől elrugaszkodott, kivitelezhetetlen, hibás.
    Ennek ellenére sokakat megfog.
    A Fidesz az elmúlt években a politikai érdekei mentén szándékosan butitotta le a közbeszédet a követelőzés és az ultimátumok szintjére.
    Most, komoly nehézség megértetnie a választókkal, hogy ez a követelőzés miért helytelen és jogtalan, ha a különbség csupán a keményebb retorika.

    Újra nem lehet itt a kommunizmus, mert itt ilyen sohasem volt.”
  • 92. Mankapunka 2010. január 24. 00:06
    „Inkább abban segítsetek légyszíves,hogyan lehetne egy közlekedésrendészeti embernek megmagyaráznom,hogy Győr belterületén a 84. számú főutnak nincs 72+900 km-je.
    Második levélben is képest ezt visszaírni.
    Mondja már meg valaki,ezek bírálják el a büntetéseket?
    Inkább ez a probléma,nem az,hogy ki kit előzött meg.”
  • 91. t-a-ibi 2010. január 23. 22:41
    „A legújabb közvélemény kutatás szerint a jobbik megelőzte a maszop-ot!

    Ez jó hír”
  • 90. gjozsi88 2010. január 23. 09:06
    „magzol!
    "Legyen szó gazdaságról, agráriumról, demográfiáról, oktatás stb... Mástól még gyökeres változást hozó és megvalósítható programot még nem láttam.

    Jöjjön és győzzön végre a Jobbik!"

    Load egy másik oldalon több felvetést tett, azzal kapcsolatban, hogy hiányzik a konkrétum, a valódi tartalom a kijelentések, jelszavak mögül!
    Erre érdemben egy jobbikosnak nem sikerül válaszolni!
    Vagy veszitek a fáradtságot lezsidóztok , lekommunistáztok mindenkit, vagy egyszerűen reagálás nélkül tovább mentek és máshol kezditek előlről!
    Nem számoltok azzal, hogy ezt a bizonytalan szavazók olvasva, nem elfogultan, látják érzékelik!
    Értékelik!!!
    A konkrét kérdésekre a konkrét válaszokat nem lehet meguszni!!!”
  • 89. gjozsi88 2010. január 23. 09:01
    „lacim6!
    Az általánosítás logikád alapján, ha angoloknál a jobboldalon közlekedsz, az lesz a balsorsod!
    Vagy, hogy is van ez????”
  • 88. lacim6 2010. január 22. 23:42
    „" A szavak mélyén ott van minden igazság kulcsa Bal mint Balsors na ugye milyen furcsa". FankaDeli”
  • 87. Eva- 2010. január 22. 23:02
    „mindenki aki a jobbikot élteti , az magára nézvést is elfogadja szigorításait?

    Mert akkor újra itt a kommunizmus!”
  • 86. ValóSág 2010. január 22. 19:44
    „Kedves magzol!
    A jobbik eddig csak problémákat okozott nem problémákat oldott meg! Árnyalatnyi különbség!”
  • 85. magzol 2010. január 22. 19:33
    „fidesz = mszp = mdfszdsz

    Egyedül a Jobbik veti fel a valós problémákat és egyedül a Jobbik ad rá válaszokat!
    Legyen szó gazdaságról, agráriumról, demográfiáról, oktatás stb... Mástól még gyökeres változást hozó és megvalósítható programot még nem láttam.

    Jöjjön és győzzön végre a Jobbik!”
  • 84. AranyKözépút 2010. január 22. 16:07
    „Azzal én sem értek egyet, hogy bizonyos népcsoportokat már születésüktől kezdve, sőt megfoganásuktól kezdve el kell ítélni. Kizárólag azokat a cigányokat nézem le, vetem meg, akik nem képesek integrálódni a társadalomba, akik nem válnak annak hasznos tagjává. Az nem igaz, hogy hazánkban nem adatik meg mindenkinek a normális iskoláztatás.A cigányoknak is épp ugy, mint a nem cigányoknak. Szóval attól kezdve elítélendő a dolog, amikor a cigány gyerek nem jár suliba és ezért a szülőket nem veszik elő. A "kedves " szülők nem fogják fel, hogy ettől kezdve fog fujni a gyerekére is a "magyar". Ha nem kötelezi gyerekét az iskolai beilleszkedésre, az iskolai tanulásra stb, akkor SAJÁT MAGA okozza gyereke hátrányos helyzetét.
    HA viszont egy cigány iskolába jár, szakmát tanul, megtanul megjelenni, valamennyire kommunikálni (mondjuk a szakmunkás képzőben tanulók kommunikációs szintje, sőt munkához való viszonya is gyalázat, de majd a cégnél kupálódni fog), akkor onnantól kezdve lesz csak a társadalom hibája, hogy csupán cigány származása miatt nem kap munkát.Addig viszont a cigányság saját hibája. Ezért elvileg nem kéne minőségi népszaporulatról beszélni, a cigány csecsemőből is normálist embert kéne nevelni, nade nevelni nem az állam feladata.”
  • 83. ValóSág 2010. január 22. 15:32
    „Kedves Auriana! Meg kolombela.
    Nem győztetek meg arról, hogy a minőségi népszaporulat alatt mit értetek.
    Az előző hozzászólásom lényegét kimoderálták. Félek tőle, hogy most is bekövetkezik. Mégis, most más szóval, de jellemzem félelmemet. A múlt század közepe előtt már volt kisérlet a felsőbbrendű ideológia terjesztésére.
    A nem iskolázott rétegek iskolázatlansága pedig szintén valaki érdekeit szolgálják. Ha 1990-től kezdődően, azoknak az embereknek kötelezővé tették volna gyermekeik iskoláztatását, - akik felnőttek irástudatlanul - nem itt tartanánk. Csak hát valakik érdekeit szolgálja, ha minél több a tudatlan, iskolázatlan tömeg. Akik befolyásolhatók.”
  • 82. Auriana 2010. január 22. 15:14
    „68. ValóSág 2010.01.22. 07:29. A minőségi népszaporulatot valahogy úgy képzelem el, hogy ne a negyedművelt, iskolát nem végzett, értékek nélkül tengődő gyerek kerüljenek többségbe. Inkább kevesebb szülessen, de az legyen normális. De jellemzően nem a professzorok rendelkeznek népes családdal, az újabb generáció milyensége óriási mértékben romlik, nemcsak a kisebbségnél. Ma már sokan egy gyereket is nehezen tartanak el, nemhogy többet. Így aki sok gyereket vállal, és azt rossz anyagi helyzete miatt nem tudja megfelelő erkölcsi-szellemi nevelésben részesíteni, meggondolatlansága miatt egyenesen a társadalom szenved. A mennyiség legtöbbször sajnos a minőség rovására megy, bárcsak ne lennének egymással szöges ellentétben!”
  • 81. kolombela 2010. január 22. 14:14
    „68. ValóSág 2010.01.22. 07:29
    Magyarország lakossága fogy, de e fogyáson belül a cigányság létszáma gyarapodik. Ez önmagában nem lenne baj. A baj ezzel az, hogy egyre több semmittevőt kell eltartani a csökkenő létszámú keresőképes lakosságnak. NEhogy azt higgye mindenki, hogy a halálozások nagy száma az idősek, nyugdíjas korú lakosságból tevődik össze. Sajnos pont az aktív kereső középkoruakat sújtja az elhalálozás leginkább.”
  • 80. kolombela 2010. január 22. 14:07
    „60. akinemfél 2010.01.22. 00:54
    "megfogant magzat". Ez mekkora egy marhaság. Magzatnak azt nevezik, amikor a petesejt megtermékanyűlt és osztódásnak fejlődésnek indult. Állításod "igazság tartalmának" érdekében mindenféle marhaságot kitalálsz. A magzat nem tud megfoganni, csak a petesejt.”
99 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pénteken kiderül, mikor választunk

Pénteken jelenti be Sólyom László köztársasági elnök a 2010. évi országgyűlési választás időpontját. Tovább olvasom