Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 19°C Még több cikk.

Fidesz: Öt nagy és három kis minisztérium lesz

A jelenlegi tervek alapján öt "nagy", több területet felügyelő és három "tiszta profilú" minisztériummal alakulna meg Orbán Viktor kormánya - derül ki az MTI összegzéséből, amelyet saját és más médiumok információi alapján állított össze.
Az MTI számításai szerint feladataikat tekintve az öt "nagy" minisztérium közé tartozna a humán, a gazdasági, a vagyongazdálkodási és a belügyminisztérium, valamint a kancellária.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, miniszterelnök-jelöltje hétfői nemzetközi sajtótájékoztatóján azt mondta, kacifántosnak tartja a csúcsminisztérium kifejezést. "Egész egyszerűen minisztériumok lesznek" - fogalmazott.

Feladatai alapján a legnagyobb tárca a humán lehet, amelyet a Heti Válasz és a Népszabadság információi szerint is Réthelyi Miklós, a Semmelweis Egyetem korábbi rektora irányíthat. A két lap értesüléseinek összevetése alapján az rajzolódik ki, hogy e tárca alá tartozna - államtitkárok vezetésével - az egészségügy, az oktatás, a kultúra, a szociális terület és a sport.

A minden valószínűség szerint Navracsics Tibor vezette kancellária felügyelné a közigazgatást, az igazságügyet, valamint a Miniszterelnöki Hivatal teendőit, és államtitkárok felügyelnék egyebek között a roma-, valamint az egyházügyeket.

Pintér Sándor neve már hónapokkal ezelőtt felvetődött, mint az ismételten felálló Belügyminisztérium lehetséges vezetője. A Népszabadság és a Heti Válasz szerint is az egykori belügyminiszter a legesélyesebb arra, hogy ismét betöltse ezt a pozíciót. Tárcája felügyelné az önkormányzatokat, a rendőrséget és az összevont polgári titkosszolgálatokat. A titkosszolgálatok átalakításához viszont kétharmados többség kell - hívják fel többen is a figyelmet.

A Fidesz tervei szerint a három polgári és két katonai nemzetbiztonsági szolgálat közül a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat a Belügyminisztériumhoz tartozna, a két katonai - a Katonai Biztonsági Hivatal és a Katonai Felderítő Hivatal - a Honvédelmi Minisztériumhoz, az Információs Hivatal (IH) pedig átkerülne Külügyminisztériumhoz.

A vagyongazdálkodási, infrastrukturális tárca irányítója is biztosnak tűnik: Fellegi Tamás alá tartozná a nemzeti fejlesztés, az infrastruktúra, a közlekedés, a nemzeti vagyonkezelés, az infokommunikáció, valamint a média.

"Nagy" minisztérium lenne a nemzetgazdasági-pénzügyi tárca Matolcsy György irányításával. Területei közé tartozna a makrogazdaság, a külgazdaság, a gazdaság- és területfejlesztés, az uniós kapcsolatok, az új Széchenyi-terv előkészítése, a környezetvédelem, és várhatóan ez a tárca készítené elő a több évre szóló "alapköltségvetést" és az éves büdzsét, valamint az adójogszabályokat is.

"Tiszta profilú" minisztérium maradna a mostani tervek szerint a külügy- és az agrárminisztérium, valamint a honvédelmi tárca.

A Külügyminisztérium irányítójának Orbán Viktor már korábban megnevezte Martonyi Jánost, aki 1998 és 2002 már betöltötte ezt a tisztséget.

A lapok csütörtökön egybehangzóan azt állították - megerősítve az MTI információját -, hogy Hende Csaba lesz a honvédelmi miniszter.

Az agrárminisztérium vezetőjének a Heti Válasz a karcagi polgármestert, Fazekas Sándort valószínűsíti.

A Fidesz már korábban bejelentette: kormányra kerülve visszaállítaná a közigazgatási államtitkári pozíciót.

A tervek szerint minden tárcánál lenne egy-egy közigazgatási államtitkár, megszűnnének a szakállamtitkárságok, az egyes szakterületeket pedig politikai államtitkárok felügyelnék.

Olvasóink írták

  • 16. lótusz 2010. április 20. 08:11
    „Álmunk rabolták el legelőször,
    Aztán lobogó, szent harci hitünk.
    Sovány tejünkből kumisz se készült
    S kovász nélküli lett a kenyerünk.

    Leszállítottak az arabs ménről:
    Másnál messzebbre látni nem való.
    Vad vágta helyett csak poroszkáljunk -
    Mi hozzánk illik, csak a póniló.

    Kifigurázták holt hőseinket,
    Később a zászlónk, majd az istenünk,
    Királyainkat, szent koronánkat
    S testvéreinket leköpették velünk.

    Túl sokan voltunk. Hát tizedeltek
    S felhígították azt, ami maradt.
    Szárnyalnánk mégis? Hamar a béklyót
    És pusztuljon a bátor gondolat!

    Hitték, hogy győztek. Egy nép toránál
    A bűn kurjongat, dőzsöl most s vígad.
    De felkél lelkünk, a halhatatlan
    S meglakol egyszer minden gaz pimasz!

    Székesfehérvár, 2009.májusán”
  • 15. lótusz 2010. április 20. 08:04
    „Meggyes Tamás újratöltve: Így drogozik egy jófej fideszes III. rész (videóval)
    Esztergom városának fideszes polgármestere és képviselőjelöltje az elmúlt néhány napban téma volt a hazai hírportálokon a 12 éves drogos felvétel miatt. Az őt kérdező újságírók kérdésére a következőket válaszolta: ,,Sosem értettem egyet a kábítószerezés semmilyen formájával, és soha nem éltem kábítószerrel." Állítását cáfolja szerkesztőségünknek beküldött felvétel, amelyen jól láthatóan aktívan ,,szívott".”
  • 14. lótusz 2010. április 20. 08:01
    „Orgazdasággal vádolják a göngyösi fideszes cigány képviselőt
    ..........
    Lakatos ZsoltEgymillió forint értékű szerszámgép eltulajdonításával ünnepelte a Fidesz választási győzelmét múlt vasárnap két gyöngyösi férfi. A lopott holmit később a rendőrök a polgári párt egyik önkormányzati képviselőjénél találták meg, aki egy helyi roma szervezet vezetőjeként is ismert.

    Orgazdaság gyanúja miatt indult eljárás Lakatos Zsolt fideszes gyöngyösi önkormányzati képviselő ellen: a lakásán tartott házkutatás során betörésből származó, nagy értékű szerszámgépeket, horgászfelszereléseket találtak.

    A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az országgyűlési választások első fordulóján, április 11-én, vasárnap éjjel egy gyöngyösi lakóépülethez tartozó pince ajtaját kifeszítve, egymillió forint értékben, különböző szerszámgépeket loptak el ismeretlen tettesek.

    A Gyöngyösi Rendőrkapitányság bűnügyi szakemberei előállították F. Zoltánt, aki kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését, megnevezte társát, B. Lászlót, valamint további két betöréses lopást is beismert. A kihallgatás után a rendőrség házkutatást tartott Lakatos Zsolt gyöngyösi lakásán, ahol megtalálták a nagy értékű szerszámgépeket és horgászfelszereléseket.

    F. Zoltán és B. László ellen lopás, míg Lakatos Zsolt ellen orgazdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. B. Lászlót őrizetbe vették, és indítványozták előzetes letartóztatásának elrendelését. Két társa szabadlábon védekezhet.

    Lakatos Zsolt fideszes önkormányzati képviselőként s az Együtt Gyöngyösért Roma-Magyar Egyesület elnökeként is ismert a városban. Tatár László, a gyöngyösi képviselő-testület Fidesz-frakciójának vezetője tegnap azt mondta: mindenkit megillet az ártatlanság vélelme: amíg Lakatos Zsolt bűnössége be nem bizonyosodik, addig nem foglalkoznak az üggyel. Hozzátette: maga is csak egy internetes honlapon olvasott az esetről, Lakatos Zsolttal még nem beszélt.”
  • 13. FREDDY/S 2010. április 18. 12:16
    „A korrupció és a bürokrácia akkor csökkenthető, ha minél kevesebben dönthetnek a fontosabb ügyekben, nemde...”
  • 12. jánosi 2010. április 17. 21:07
    „Mi a bajotok a Pintérrel ? Sanyi bácsi tudja miről van szó ! hová kell nyúlni. Vagy ez a félelmetes ?”
  • 11. krisz76 2010. április 16. 18:48
    „Gratulálok a Fidesz-nek a Pintér Sándorhoz. Olajügy ?”
  • 10. Jerry 2010. április 16. 17:48
    „A pintér belügy, matolcsi gazdaság, dtomi gondolom majd sport miniszter lesz, míg a mikola egészségügyes.Na megint lesz sport szexuális élet a sportirodákban és családi jutalmazások az egészségügyben, na meg majd jön az országjáró image központ.Aztán mondhatjuk majd,hogy kiherdálja az ország pénzét?Már csak a fidesz.”
  • 9. A8 2010. április 16. 16:57
    „" OVATOS" kerdes! ???
    --Melyik miniszterium lesz illetekes "zsido ügyekben"
    --?
    --?
    --!..............................?”
  • 8. fióka 2010. április 16. 12:16
    „6. TGX 2010.04.16. 09:37 -->igaz a mondás a vér nem válik vizzé.”
  • 7. miracle. 2010. április 16. 10:22
    „Botrány: Így drogozik egy jófej fideszes - Meggyes Tamás és a kettős mérce (VIDEÓ)

    Az alábbi felvételeken feleségverő Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere látható, ahogy barátaival - jó keresztény módjára - haladó technikával fogyaszt füvet. Külön érdekesség, hogy egy bírósági irat szerint egy rendőrtisztnek "Meggyes Tamás több alkalommal is adott információt arról, hogy kik terjesztenek a fiataloknak kábítószert, hol tartanak nagyobb "drogos partikat". Kiváncsian várjuk Meggyes visszalépését, az összes médium több száz cikkét, anyagát, többek között a "Keresztény Értelmiségiek" Szövetsége és a Kereszténydemokrata Néppárt véleményét.

    http://www.youtube.com/watch?v=BQG6Ssq_2mw&feature=player_embedded#!”
  • 6. TGX 2010. április 16. 09:37
    „AZ a patkányképű pintértetű az asztán nagyon kell még ennek az országnak.
    Azt hittem ennél értelmesebb a fidesz minthogy abbol a patkányból minisztert csináljon.”
  • 5. fióka 2010. április 16. 08:17
    „http://www.youtube.com/watch?v=21tgQ6OlJR8
    ennyi köszönjük emese”
  • 4. LTNóra 2010. április 16. 07:16
    „SZAKterületre POLITIKAi államtitkár? -ez a gond ezzel az országgal...”
  • 3. Primax 2010. április 15. 22:04
    „Öt nagy és három kicsi miniszterrel...”
  • 2. akinemfél 2010. április 15. 21:02
    „Mi értelme van az ilyen találgatásnak ?”
  • 1. FREDDY/S 2010. április 15. 18:33
    „A kutatás, a fejlesztés és az életszínvonal feltételeinek javítása lehetne a csúcsminiszter alapvető feladata, nemde...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ügyvédje szerint nem vehetik újra őrizetbe Leinemann Zsoltot

A ScienNet-ügy gyanúsítottjának mentelmi joga megszűnt, mivel nem ő szerzett mandátumot az országgyűlési választások első fordulójában. Ügyvédje szerint azonban nem vehető újra őrizetbe. Tovább olvasom