Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

Fidesz: már több mint egymillió ajánlószelvény

Már több mint egymillió ajánlószelvényt gyűjtött a Fidesz-KDNP - jelentette be a Fidesz operatív igazgatója vasárnap Budapesten.

Nyitrai Zsolt a sajtótájékoztatón reális célnak nevezte az eredetileg kitűzött kétmillió ajánlószelvény összegyűjtését és leadását, megjegyezve, hogy ennyit még egyetlen párt sem gyűjtött.

A Fidesz számára nem is annyira a kétmillió szelvény a fontos, hanem a személyes találkozás a választópolgárokkal, a "kétmillió találkozás, kézfogás, párbeszéd" - tette hozzá. Az operatív igazgató azt mondta, hogy a választók jól fogadják a személyes találkozást a párt önkénteseivel, képviselőjelöltjeivel, tapasztalataik szerint nagyon komoly az igény a változásra.

Az embereknek elegük van a kormányzati megszorításokból, szerencsétlenkedésekből, a károkozásból, a korrupcióból, az üres programokból, azt akarják, hogy végre velük foglalkozzon a politika - hangoztatta Nyitrai Zsolt.

Olvasóink írták

  • 16. t-a-ibi 2010. február 28. 09:28
    „Alakul a fityesz-maszop kormány!
    Az utóbbi napokban a témahiányos kampányban meglepetészerűen tört elő a két választási forduló közötti visszalépések ügye. Ha jól rekonstruálom, az első mondat két politológustól érkezett, akik határozottan figyelmeztették az MSZP-t az általuk csapdahelyzetnek jellemzett szituáció közeledtére. Az elemzők szerint ,,az évtizedes Fidesz-MSZP szembenállással a hátunk mögött talán még nehezen elképzelhető, de a fő törésvonal áthelyeződhet a Jobbik és a többi párt közé, aminek egyébként még áldásos hatásai is lehetnek." A téma bejárta a sajtót, különösen annak baloldali részét, hosszan írt róla a Népszabadság és a Hírszerző, aztán tegnap már egészen az MSZP miniszterelnök-jelöltjéig is elért. Mesterházy Attila szerint ,,korai még arról beszélni, visszalépnének-e a szocialista jelöltek a Fidesz javára". Majd hozzátette: ,,A Fidesznek előbb bizonyítania kellene, hogy demokratikus párt, Orbán Viktornak pedig azt, hogy demokrata".”
  • 15. lótusz 2010. február 27. 09:20
    „így könnyű ajánlót szedni. posta beavatva meg csalások tömkelege. putnokon a fideszes polgármester fenyegette a polgárokat aki nem a fidesznek adja kirúgják az önkormányzati munkahelyekről. és felírták ki adja a jobbiknak és fenyegették.van ahol a fidesznek úgy szedtek a jobboldalnak. így aki a jobbiknak szánta akaratlanul adta oda. máshol meg azzal fenyegetőztek fideszesek hogy adjátok csak a jobbiknakl majd felkötnek a cigányok. a jobbik viszont becsülettel szedte fagyban hóban fizetetlen aktivistákkal akiknek az ország megmentése a lényeg nem a mocskos pénz.”
  • 14. Phobos 2010. február 26. 17:06
    „Két párt közös érdek !

    Az MSZP szóvivője szerint nehéz most válaszolni a kérdésre, hogy a "szélsőségesek térnyerésének megakadályozása érdekében" a szocialisták visszalépnének-e a második fordulóban a Fidesz javára - de nem is zárta ki a lehetőséget. Budai Bernadett megjegyezte: fontos cél, hogy "antidemokratikus erő ne győzhessen le egyetlen demokratikus erőt sem".
    Az MSZP szóvivője szerint még elméleti síkon is nehéz most válaszolni arra, hogy a szocialisták a második fordulóban visszalépnének-e a Fidesz javára. Budai Bernadett pénteki sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a visszalépésnek két feltétele van, amellett, hogy "valószínűleg nem kerül rá sor": ismerniük kellene a Fidesz programját, és az ellenzéki pártnak tartózkodnia kellene az antidemokratikus megnyilatkozásoktól.
    Az MSZP felső vezetése a Népszabadság információi szerint eddig csak informálisan foglalkozott a lehetséges forgatókönyvekkel, és javaslatot tett központi üzenetekre is arra az esetre, ha a politikusokat ezzel szembesítenék. A lehetséges válaszok között szerepel a lap szerint például, hogy ,,a választásokon az MSZP meglepetést fog okozni", ,,a Fidesz sem jelentette még ki, hogy visszalép majd az MSZP javára", ,,antidemokratikus erő ne győzzön demokratikus erő felett, és ennek érdekében sokféle összefogás megfontolandó, ahhoz azonban, hogy a Fidesz és Orbán Viktor bizonyítsa demokratikus elkötelezettségét, az ellenzéki pártnak még sok kérdésre kell válaszolnia."
    Budai Bernadett a sajtótájékoztatón - összhangban a Népszabadság információival - azt mondta: az MSZP sokkal jobb eredményt fog elérni, mint amit a mostani közvélemény-kutatások mutatnak, majd hozzátette: fontos cél, hogy antidemokratikus erő ne győzhessen le egyetlen demokratikus erőt sem.
    Korábban: A választások első fordulója mindent fel fog borítani a magyar politikában - írta nemrég a Political Capital két elemzője.
    A Népszabadság szerint mindez komoly dilemmát okoz az MSZP vezetőiben: a "szélsőjobb elleni fellépés" ugyanis abba a csapdahelyzetbe sodorhatná az MSZP-t, hogy a választások első fordulója után azokban a körzetekben, ahol a szocialisták a harmadikok, a Jobbik pedig első helyen végez, vissza kellene léptetni saját jelöltjüket a Fidesz javára. A tavalyi EP-választáson 12 olyan körzet volt, ahol a Fidesz nem érte el az 50 százalékot, a Jobbik viszont megelőzte az MSZP-t. A korábban erős szocialista régiónak számító Borsodból került ki a legtöbb ilyen körzet.
    A napilap úgy tudja: az MSZP-ben nem dőlt el, hogy az első forduló után lesznek-e a Fidesz javára történő esetleges visszalépések a Jobbik térnyerésének megakadályozására. Ugyanakkor több befolyásos szocialista politikus megerősítette: hosszú távon lehetne hozadéka annak, ha az MSZP gesztust gyakorolna, és visszalépne egyes körzetekben, legalább azokban, ahol láthatóan semmi esélyük nem maradt.
    Egy, a lap által megszólaltatott elemző szerint ha kizárólag a szocialista szavazókon múlik a Jobbik győzelme, "ők tudni fogják, melyiket válasszák a szélsőjobbveszély és a Fidesz-kétharmad közül"”
  • 13. iq 2010. február 23. 13:42
    „dr. szakácsra nem szavazunk padlóra küldte az E:Ü:dolgozókat!!!”
  • 12. Phobos 2010. február 22. 19:02
    „Egy Orbán idézet 98-ból.

    "Nem azért dolgozott-e az elmúlt nyolc évben a társadalom, hogy soha többé ne legyen olyan kormányfője Magyarországnak, aki nyugodtan kijelentheti: rajta kívül nincs más alternatíva. Aki ezt állítja, az nem kormányozni, hanem uralkodni akar."
    (Magyar Nemzet, 1998. április 9.)”
  • 11. makacs 2010. február 22. 15:17
    „fidesz=hányinger”
  • 10. szocdem 2010. február 22. 11:28
    „A Fidesz számára nem is annyira a kétmillió szelvény a fontos, hanem a személyes találkozás a választópolgárokkal,

    A Fidesznek azért kell ez a töméntelen szelvény, mert egy év múlva - amikor bukik minden zablatyuk - joggal mondhatják: a "többség" ezt akarta - mi csak közakaratból tettük padlóra a gazdaságot, a lakosságot..
    :))

    MARKETING - nek hívják, és egy fajta előrelátó bölcsességnek amit csinálnak”
  • 9. szocdem 2010. február 22. 11:26
    „8. Eva- 2010.02.22. 07:14
    az nem vall jó modorra-ha valaki eleszi a svéd-asztalról a többiek elől az ételt ---mondta Bokros Lajos és igaza volt.

    Bizoby bizony.

    Ezért a hazai elosztásban kő kemény szabályokat kell bevezetni, mert itt bizony elveszi a Bokros féle az ételt más elől - szívfájdalom nélkül- akkor is ha nem is dolgozott meg érte..

    Erről szól az elmúlt 20 év, a sok nyomorult, a minimálbér, és lehet sorolni..”
  • 8. Eva- 2010. február 22. 07:14
    „az nem vall jó modorra-ha valaki eleszi a svéd-asztalról a többiek elől az ételt ---mondta Bokros Lajos és igaza volt.”
  • 7. vitriol2 2010. február 22. 06:12
    „"Phobos" nagyon nagy "történelmi" kutatásokat végzett el egy FIDESZ politikusa esetében, de "pártja" esetében nem . Miért? talán egy jelenlegi politikusnál nem olyan bün egy KISZ funkcio mint az Ön betiltott gárdájánál lévő többszörös -visszaeső-köztörvényes gárda(BANDA) alvezérek jelenléte.Érdekes az Ön szélsőjobbos pártja addig elfogadhatonak tartotta a "komcsi" multat, mig az egyik ilyen .... magukat szolgálta(Dosa= a szoc.hazás, munkásőrföparancsnok apukás gárdavezér esetében).De tudja az sem kutya ahogy az egyik Fő"arcuk" M.K. végig "szolgálta " az elnoldali pártokat.De az sem kutya, hogy a pártjuk-magyarositott nevü vezére- aki magát és pártját kereszténynek hazudja-az iráni iszlám gárdistákat hivta be a választásokra"segitségül"De az sem kutya ,hogy Ön szélsőjobbos pártja "küzd" a mentelmi jog "eltörléséért" közben az egyik terrorista "barátjukat" igy akarták "mentesiteni". és tivább lehetne sorolni...”
  • 6. Jerry 2010. február 21. 20:31
    „A Fidesz számára nem is annyira a kétmillió szelvény a fontos, hanem a személyes találkozás a választópolgárokkal, a "kétmillió találkozás, kézfogás, párbeszéd" - tette hozzá.Majd kihagyta azt, hogy 100.000 fizetett bérencet küldtek szerte az országban, utasítással, hogy fejenként 200 db cédulát szedjenek össze,amiért 200Ft/db munkabért kapnak.Az operatív igazgató azt mondta, hogy a választók jól fogadják a személyes találkozást a párt önkénteseivel, képviselőjelöltjeivel, tapasztalataik szerint nagyon komoly az igény a változásra.Mivel colt akitől erőszakkal, megtévesztéssel vették el a cédulát, nagy igény van a választók részéről arra, hogy végre igazi demokráciában élhessenek,s nem kellene attól tartani, hogy fidesz győzelem esetén vissza jutunk az mszmp féle egypárt rendszerhez,és a 20 évvel ezelőtti rendszerváltozás hiába való volt.Valóban, az embereknek elegük van a kormányzati megszorításokból, szerencsétlenkedésekből, a károkozásból, a korrupcióból, az üres programokból, de ezt nem a fidesz féle egy pártrendszer fogja megoldani.”
  • 5. nüs 2010. február 21. 20:24
    „Nyílt levél



    Orbán Viktor volt Miniszterelnöknek



    Tisztelt Miniszterelnök Úr!



    Én, egyike vagyok a sok közül azoknak, akik fegyverrel harcoltak egy szebb, boldogabb Magyarországért. Nem rajtam, hanem a Jóistenen múlt, hogy ezt a levelet Önnek megírhatom. Fogadja e levelet úgy, mint azoktól, akik nem írhatnak, mert életüket adták a hazáért. Én Isten segítségével menekültem a börtön, vagy a halál elől, mert teljesítettem azt, ami mindem magyar embernek kötelessége, s ezért 1956 óta emigrációban élek. Mi jobban örültünk a rendszerváltásnak, mint az otthoniak, akik tétlenül várták a változást. Nem sokat tudtunk a FIDESZ-ről, s mivel ismertük a kommunista nevelést, nem sokat vártunk tőlük, de mivel az MSZP ellenük volt, a FIDESZ mögé álltunk. Ezrével mentek a levelek, röplapokkal rokonainknak, ismerősöknek, hogy szavazzanak a FIDESZ-re. Az Új Világ újságot otthon nyomtattuk a cél elérése érdekében. Abban az első oldalon volt a hír győztünk! Orbán Viktor az miniszterelnök. 4 év után, szégyenkezve hallottuk a hírt, hogy a MSZP megbuktatta a FIDESZT. Azóta szomorúan halljuk az ország lesüllyedését. Levelet kaptam Gubatov Gábor úrtól, melyben írja, hogy "Minden jel arra utal, életünk legfontosabb választása előtt állunk." Majd olvastam az ön "évértékelő beszédét" s az késztetett e levélírására.

    Tisztelt miniszterelnök úr!

    Ön a Kedves Dalma Asszony, a mélyen tisztelt Elnök Úr! a Tisztelt Csoóri Sándor! és a Hölgyeim és Uraimnak mondta el az évértékelő beszédét és mondta nekik, hogy "Én és a pártom is készen állunk az erős, a felelős és a cselekvő kormányzásra. Ön kihagyta a magyar népet, akit érint s kihagyta az Istent, aki segíthet. Nem hiszem, hogy bűn lett volna mondani, hogy kedves magyar testvérek; "készen állunk az erős, a felelős és a cselekvő kormányzásra." Vagy testvér szó szélsőséges, a kedves magyar felebarátok szó megfelelt volna. Nem hiszem, hogy az USA törtélelmében volt egy hasonló pozícióba készülő személy, beszédjéből kihagyta volna a népet és az Istent. God bless you all. God bless Amerika, - mondják az USA politikusai. Igaz, az USA kicsit nagyobb, mint Magyarország, ott elfér az Isten, de Magyarországra is ráférne, ha tőle vár a nép segítséget. Vagy marad minden úgy, ahogy az istentelen kommunisták hirdették; haladjunk a bölcs tanítónk, Sztálin és Lenin útján.

    Tisztelt miniszterelnök úr!

    Ön mondta: "Ma mindenki úgy érzi, hogy ami van, az nem mehet tovább, változtatni kell, mert az ország az utóbbi években egyre inkább letért és lesodródott a józanész útjáról." Ha ez így igaz, nem lehet várni. És a magyar ifjúság, az új Fidesz nem is, vár. Elkezdték a küzdelmet, hogy visszaállítsák a józan észt a rendes útjára.

    Ön Isten helyett Kodályra hivatkozva, aki azt mondta a házikisasszonynak, aki nyolc éve tanult hegedülni, hogy "mind a nyolcat letagadhatná." Ön mondta; "Ma sokan letagadnák az utolsó nyolc évüket, szívesen elfelejtenék és elfelejtetnék velünk, mi mindent műveltek." Valószínű Kodály önnek is, azt mondaná, hogy mind a négy évet letagadhatná. A négy évben mikor miniszterelnök volt, ön sokat elmulasztott, ami miatt ma rossz állapot van Magyarországon.

    Az egyik: Meg kellett volna adni minden Magyarországon született személynek a magyar állampolgár-ságot, akik 18 év betöltése után szavazati joggal rendelkeznek. Az elszakított területen élők, ha magyarnak vallják magukat, szintén magyar állampolgárok. A külföldön élők a szavazati jogért bizonyos adót fizetnek, melyet csak nyugdíj és egészségügyi célra lehet felhasználni.

    A második: A közbiztonság miatt vissza kellet volna állítani a csendőrséget. Ha név nem megfelelő a magyar nyelvnek, vagy félelmet kelt a bűnözőknek az nem baj, fontos, hogy visszaálljon az a közbiztonság arra a szintre, ami az ő szolgálatuk alatt volt. Ne az utolsó 3 hónapról ítéljük meg a csendőrséget, amikor a német és az orosz dúlta az országot, hanem az előző 2 évtizedről, amikor a svábok, a tótok, az izraeliek, a ruszinok, a cigányok a románok biztonságban, és békében éltek a csonka országban. A miniszterelnök nevet is, többször lejáratták, ennek ellenére ma is használják. Igaz, hogy az elvtárs megszólítást úrra változtatták, tehát a csend őrei esetében is lehetne csendőr úrnak nevezni a közbiztonság őreit.

    A harmadik: Vissza kellett volna venni a néptől ellopott gyárakat és az üzemeket. Sokan emlékeznek vissza, amikor a kommunisták azt mondták, hogy "tiéd a gyár magadnak dolgozol." Kaptak fizetést a munkások, ami szűken fedezte az élelmet és a ruházatot, de a munka többi értéke a gyárnak maradt. Tehát az gyárak az ott dolgozóké. Ismeretes, hogy nem voltak milliomos kommunisták, tehát akik megvették a gyárakat azok lopott pénzből vehették meg. Ezt meglehetett volna oldani úgy, hogy az EU szakemberei felbecsülik a gyárak jelenlegi értékét. Az adóellenőrök kikutatják, hogy honnan vette a pénzt a jelenlegi tulajdonos a megvételre. Az igazolt összeget le kell vonni a felbecsült értékből, s az a tulajdonos része. A többi azoké, akik a gyárban dolgoztak, s itt valósulhat meg 56 szelleme, megalakul a munkástanács, amely vezeti a gyárat, mint részvénytársaság. Ez részben megoldotta volna a munkanélküliséget és a nyugdíj problémát.

    A negyedik: De a legfontosabb Isten és az Istenbe való hit visszaállítása. Mi, és sok millióan előttünk ezer éven át, Isten nevébe esküdtünk fel hazánk védelmére, bíztunk Istenben, hogy megsegít harcunkban, ami nem azért volt, hogy más népek földjét elvegyük, vagy leigázzuk őket. Ön teljesen kihagyta Istent a beszédjéből, és azt mondta, hogy a "a hit nem más, mint a remélt dolgokban való bizalom." Talán itt van a hiba. Nekünk az iskolában úgy tanították, hogy a hit egy szilárd, megalapozott bizalom mindenben, amiben hiszünk. Pl. Hiszek egy Istenben. Hiszek egy hazában. Nincs itt semmi féle remélt dolog.



    Tisztelt miniszterelnök úr:

    Itt a baj. A kommunisták kiölték a magyarokból a hitet a gerinctelen, karrierista III/I-III-s püspökök, esperesek, egyházi főméltóságok személyén keresztül. Ezek a romlott lelkű személyek olyanok, mint a rothadt alma, amelyik megrohaszt egy zsák egészséges almát. Önnek alkalma volt, vagyis kötelessége lett volna eltávolítani a romlott lelkű személyeket a magyar közéletből. Ön ezt a fontos feladatot elmulasztotta. Az ön miniszterelnöksége idején Bölcskei Gusztávnak a BM III/III csoport 6-os hálózati nyilvántartó 0179-839-5 számú kartonja még a Történelmi Hivatal birtokában volt, tele kompromittáló dokumentumokkal. Ez a karton 2002. szeptember 24-én már eltűnt. Ezután, mint fehér bárányt, Bölcskeit elvtársai püspöknek, a Zsinat elnökének választották. A következő választáskor, a jól bevált kommunista módra nem volt ellenjelölt, nehogy egy rendes istenfélő püspök kerüljön a helyébe, aki megtisztítaná az egyházat a kommunista ügynököktől, békepapoktól, Bölcskei 18 évre újraválasztatta magát. A református egyház történelmében nem volt az egyház olyan mélyponton, mint Bölcskei püspöksége alatt. A templomok kiürültek, leveleket kapunk, melynek írói büszkén kijelentik, hogy "boldog volt református, istenfélő mozlim vagyok."

    Tisztelt miniszterelnök úr:

    Azért írom e levelet, mert amint ön mondta; "Ma mindenki úgy érzi, hogy ami van, az nem mehet tovább, változtatni kell, mert az ország az utóbbi években egyre inkább letért és lesodródott a józanész útjáról." A következő miniszterelnöknek meg kell változtatni az egyházaknál fennálló sátáni uralmat. Bölcskei tettei, kihat nemcsak az egyházunkra, hanem az egész magyarságra. Mi jelentettük Bölcskeinek és a Zsinatnak, hogy Szabó Sándor, aki nem kapott lelkészképesítést, hazugsággal, csalással átvette a papi állást az Ontariói egyháznál. Az egyházat 32 lakással, kultúrteremmel, új templommal, a kommunizmus elől menekült magyarok építették. Az US törvénye szerint az egyház corporation alapon működik, ahol a tulajdonosok a tagok. Ha a tagság létszáma lecsökken a meglévők rendelkeznek az egyház vagyonával. Az volt a tervünk, hogy azt az otthoni egyházaknak adjuk át. Szabó Sándor hamis módon 110 ezer dollárkölcsönt vett fel az egyházra, volt olyan év, hogy 86 ezer dollárt számolt el személyi költségekre. Akik tiltakoztak Szabó Sándor csalása és hazugsága ellen azokat kilakoltatta a lakásukból megvonta tagságukat. Szabó bérgyilkosságra bérelt fel embereket, hogy öljék meg a templom tervezőjét, mert pártját fogta az öregek. (bírósági eljárásnál kiderült, hogy Szabó tagja volt a kommunista pártnak). Szabó a kultúrtermet, a két templomot idegeneknek adta ki bérbe. A régi elismert magyar egyházat ma a rendőrség church maffiának nevezi, szégyene a magyarságnak. Bölcskei püspök itt járt az egyháztól jogtalanul elvett pénzen, de nem volt hajlandó szóba állni az egyház tagjaival.

    Tisztelt miniszterelnök úr:

    Ön mondta, hogy "Öntsünk tiszta vizet a pohárba!" A pohár piszkos, az ateista kommunisták és kiszolgálói mindenféle mocskot raktak bele. Előbb tisztára kell mosni a poharat s ez a következő miniszterelnöknek a feladata. Ön ezekről nem beszélt a nagyérdemű közönségnek. Pedig szétzüllött egyház nélkül nincs jövője az országnak. Ön mondta: Magyarországnak most nagy változásra van szüksége. A felelősségre vonással nem a múltnak tartozunk, hanem a jövőnknek. A nagy változás és a felelősségre vonás az egyházakra is tartozik. Kérdés: Ha újra miniszterelnök lesz, mit fog ön tenni annak érdekében, hogy megtalálják Bölcskei Gusztáv 0179-839-5 számú kartonja és az azzal kapcsolatos dokumentumokat és annak érdekében, hogy az Ontariói magyar egyházat ne nevezze a rendőrség church maffiának, s érvényt szeres az egyházi törvényeknek. Ez szükséges, hogy a nagyvilág ne nézze a magyarságot úgy, mint egy züllött csorda.

    Tisztelt miniszterelnök úr:

    2006. május 23-án én is egyetértettem azzal a 101 ezer aláíróval, akik aláírták az önt támogató levelet. Ez 2006. október 23-án megváltozott, valószínű 100 ezer aláíró szívében. Önnek nem lett volna szabad cserbenhagyni a az 56-os forradalmunkat ünneplő magyar népet. Önnek nem lett volna szabad mellébeszéléssel engedni, hogy az MSZP kommunista módszerrel tönkretegye az országot és terror alatt tartsa a népet. Az új Fidesz, a jobbik magyar ifjúság, ön helyett is, szembeállt az elnyomó rendszer ellen. Tűrték a verést, a megcsúfolást, mint Jézus, sokan a börtönt is. Ön nem tett eleget kötelességének, hogy megvédte volna őket az igazságtalanságtól. Az új Fidesz, a jobbik sajátbőrén tapasztalta, hogy nem számíthat önre. Ők tudják, hogy Magyarországnak nagy változásra van szüksége. Ők tudják; hogy Magyarországnak olyan vezetésre van szüksége, amely hiszi és tudja, hogy a fennmaradás és a siker forrása valójában az erő, az ész és a szorgalom. Ön négy évig vezette a kormányt, ami előmenetelt hozott az a nemzeti érzésű képviselőknek és a dolgozó népnek köszönhető. Ön sajnos a kommunisták kezébe vezette az országot. Ezt látták a józanésszel rendelkező, hazájuk jövőjéért aggódó fiatalok. Ezek nem vártak a négyévenként megtartandó választásokra, saját szemükkel látták, hogy a kommunista üszök lángra kapott és ég az ország. A kormány hazudik, lop, csal, kifosztják az országot. Ha ég a ház nem várhatnak szavazásra, hogy ki legyen a csővezető. Ezek a fiatal jobbik fid-eszesek kimentek tüntetni az igazságért, elmentek megakadályozni a bűnözést, mivel látták, hogy a rendőrség sem a kormány nem teszi a kötelességét.

    Ha kezdetben az öreg Fidesz velük tart, ma nem lenne szükség, hogy ön otthagyja családját és az országban kóborogjon, hogy szavazatokat szerezzen, mert közös akarattal a Gyurcsány kormányt kirakták volna az országházból. Sajnos nem így lett, ön tudtával a kommunisták utódai tönkretették az országot. Ezek a fiatalok látták, hogy romokban hever a közrend és közbiztonság. Látták, hogy a Fidesz nem tesz semmit ellene, elvesztették önben a bizalmukat, elindultak tehát az igazság útján egy jobb Magyarország megvalósítására. Természetes ez nem tetszik a magyarok ellenségeinek és szélsőjobbtól, fasiszta, nyilas, antivalami szavakkal csúfolták. A Hitler jugend-et azért nem fogták rájuk, mert a jelenlegi pápa is, az volt. Ön kijelentette, hogy az ön kormányában nem lehet Jobbik. A rosszabb lehet. Ezeknek ön azt üzente, hogy "Nekik azt üzenem, hogy mi, nem várjuk, hogy megváltoztassák a fölfogásukat, csak arra kérjük őket, hogy támogassák a nemzeti ügyeket, mert azok minden magyar ember érdekét szolgálják. Rájuk is számítunk, őket is várjuk az ország közös újjáépítésében, mert biztos vagyok benne, hogy nélkülük nem fog sikerülni." HŰ! Nem hallotta tisztelt Orbán úr milyen vastapsot kapott ezért az üzenetért az MPSZ házakban. Már is, önkéntesen jelentkeztek, hogy mennek szavazni a FIDESZ-re. Így nem kell nekik négy évet várni, négy hét elegendő lesz, hogy átveszik a kormány öntől. Még csak az sem kell, hogy az elvtársak megváltoztassák a fölfogásukat, tehát Éljen Rákosi, Éljen a Párt. Ezért a beszédíró Sztálin díjat érdemel, ön pedig szabadkozhat a választásokig, hogy el volt foglalva a FIDESZ ügyeivel s nem olvasta el a Kedves Dalma Asszony, a mélyen tisztelt Elnök Úr! a Tisztelt Csoóri Sándor! és a Hölgyeim és Uraimnak mondott beszédet, s nem volt tisztába annak tartalmával.

    Legjobb lett volna, ha az újságíróknak betapasztják a szájukat s elveszik tőlük a hangszalagot, nehogy ország-világgá közöljék, hogy ön előre beismeri, hogy az újjáépítés a volt szocialisták és a baloldaliak nélkül nem fog sikerülni. Ön együtt dolgozott ezekkel a jó firmákkal 12 évig. Hová süllyedt az ország? Ön kérdezi: " Mit mondat velünk a józan ész? Ezek után méltán kérdezheti a magyar nép; hol van a józanész? Adja át a Fidesz vezetését azoknak, akik nem a szocialisták és a baloldaliakkal próbálják vezetni az országot. Ön mondta, hogy; "a kormányzásnak a jövőben a nemzeti ügyeket kell képviselnie. Adja át tehát a kormányzást azoknak, akik a jövőben a nemzeti ügyeket akarják képviselni

    Abban a reményben, hogy megfogadja a nép kiáltását, (az ön szavait ismételve; "amit látok, hallok, tapasztalok Magyarországon, azt mondja, üzeni, sőt kiáltja: változtass!") és változtatni fog elhatározásán, nem a szocialistákat és a baloldaliakat hívja az országot építeni (mert azok ellopják még azt, ami maradt) hanem a nemzeti érzésű jobbik fiatalokat, akik egy jobb Magyarországot akarnak felépíteni. Isten önt úgy segítse.

    A névtelen hősök nevében kívánok erőt, egészséget Isten áldását a további küzdelemhez.

    Honfitársi tisztelettel: Bogár Gyula”
  • 4. jánosi 2010. február 21. 18:52
    „3.
    Ezzel csak lejáratod a Jobbikot, bár lehet, hogy provokátorként ez a célod !”
  • 3. adalfold 2010. február 21. 17:05
    „MÉG HAT ÚJABB LOPOTT JOBBIKOS PROGRAMPONT!! HATUNK RÁJUK.
    KIBÚJT A SZÖG A ZSÁKBÓL. ORBÁN 20-30 ÉVRE,A FIDESZ EGYEDURALOMRA, DIKTATÚRÁRA KÉSZÜL. ÉS KÉPES LEHET.
    NE LEGYEN 2/3-UK! ÁTVERÉS ÉS ALKOTMÁNYOS VESZÉLY!!!!!!!!!!!!!!!!
    VÁLASZD A ERKÖLCSILEG HELYTÁLLÓT, SZAKMAILAG FELKÉSZÜLTEBBET, AMI KONTROLLJA JOBBRÓL LIKUDos VIKTORNAK.
    VÁLASZD A JOBBIKOT!!!!!”
  • 2. antikomcsi 2010. február 21. 15:45
    „Figyelj, ne olvass sok kurucot! Hamarosan kiderülhet pár jobbikosról is, hogy zsidóbérencek, mert nem gyűlik jól Budaházynak a kopogtató.”
  • 1. Phobos 2010. február 21. 14:53
    „Ismerjük meg a fideszes politikusokat: Rogán Antal

    Önéletrajzában természetesen nem tünteti fel a sötét - pontosabban vörös - múltját. Rogán fiatal kora ellenére, már bizonyított eleget ahhoz, hogy beálljon a már a Pintér, Kövér, Pokorni által elkezdett sorozat következő szereplőjének.
    Mint azt fentebb már említettük Rogán hivatalos önéletrajzában kevés szó esik a múltja sötét pontjairól. A már előzőleg bemutatott politikusok is szépen takargatták a szennyest, azonban Rogán átugrotta a legfontosabb részeket az életrajzából, amelyekből talán könnyebben megérthetjük az V. kerületi polgármester döntéseinek hátterét.
    "Főhősünk" 1972. január 29-én született Körmenden. A szlovén-osztrák-magyar hármashatárnál fekvő Szakonyfaluban nőtt fel, szlovén eredetű családban. A középiskolát a Szentgotthárdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban végezte. Szülei eredetileg tanárnak szánták, de végül a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemre jelentkezett. A hivatalos önéletrajzai itt ugranak pár évet és kihagynak pár fontos és el nem hanyagolható részt Rogán életéből.
    ,,Ki tud többet a Szovjetunióról?" avagy a KISZ és Rogán Antal
    Rogán önéletrajzából kiderül, hogy a középiskolát a Szentgotthárdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban végezte, azonban erről részletesebben sehol nem olvashatunk Rogántól, semmilyen forrásból sem, amelyet ő írt. Sőt a 2002-es választásokra készült önéletrajzában így ír: "1995-ben szereztem diplomát a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügy szakán. Itt nyertem el életem első "politikai" tisztségét is. 1994-ben a Széchenyi István Szakkollégiumának diákbizottság titkára majd seniora és nevelőtanára lettem." Tehát a 88-tól 90-ig terjedő időszakot homály fedi az önéletrajzokban. Az igazság az, hogy Rogán nem véletlenül nem beszél ezekről az időkről, hiszen így a Fidesz egyik fiatal titánjának narancsos színe kissé vöröses lesz és inkább vérnaranccsá változik.
    A valóság, az, hogy a mi Tónink a Vörösmarty Mihály Gimnázium iskolai KISZ-bizottságának titkára volt a 80-as évek végén és bizony erre számtalan írásos bizonyíték is létezik. Ezekre szintén nem lehet büszke Rogán, hiszen több érdekes gondolat is megjelent az ő tollából. A "Szentgotthárd" című városi újság 1989-es évfolyamának 3. számában ,,Diákmozgalom a gimiben" címmel következő "magasröptű" gondolatok jelentek meg tőle:
    ,,Az iskolai KISZ szervezet befolyása és jelentősége továbbra sem csökkent, annak vezető szerve az Iskolai KISZ Bizottság (IEB), az iskolai KISZ tagság révén, de döntően befolyásolta a diákmozgalom alakulását. Ez a mi iskolánkban sem történt másképp, ezért bírt számunkra is olyan jelentőséggel az országos KISZ értekezlet, (OKÉ), amely 1988 novemberében ült össze és felismerve a KISZ súlyos problémáit, újító szándékkal a következő döntést hozta: a jövőben csak az lehet KISZ tag, aki elfogadja az OKÉ platformját, csatlakozik valamely alapszervezethez, az az alapszervezet a tagjai által befizetett tagdíj igazolásával, valamint tagjainak nevével és címével bejelentkezik valamely kapcsolódási ponthoz (városi, megyei KISZ bizottság, vagy KISZ KB). Az OKÉ platformja minden eddiginél nagyobb szabadságot enged meg az alapszervezetek számára, az alulról szerveződése és a demokratikus irányítást tűzi ki feladatul, ezt fogadja el értéknek." - tehát ezeket a KISZ-t éltető és annak jövőjéről elmélkedő gondolatokat az akkor 17 éves Rogán fogalmazta meg. Ne feledjük ekkor már létezett a Fidesz és már látszott, hogy az MSZMP hatalma is véget ér lassan, de Tóni bizony itt is bizonyította a párt iránti hűséget. Ő volt az, aki később a Fidelitas - a Fidesz ifjúsági szervezete - alapításában is részt vett, és ő volt az, aki éltette a KISZ-t. No, de ne menjünk a dolgok elébe.
    Rogán lelkes volt a KISZ-ben és még programokat is szervezett. Többek között a ,,Ki tud többet a Szovjetunióról?" címmel vetélkedőt is rendezett, amelyet a következőképp magyaráz: "Ezek számunkra azért is fontosak, mert elsődleges feladatnak a képesség szerinti tanulást tekinti a KISZ vezetés és várja a tagjaitól." Tehát Rogán számára fontos volt a tanulás és a szovjet testvérekről valóban érdemes volt abban az időben minél többet tudni a mi Tóninknak.
    Az Indexnek 2005 novemberében a következőket nyilatkozta KISZ-es múltjáról: "Az osztályban mindenki KISZ-tag volt, ez kötelezően elő volt írva, én meg nem lógtam ki a sorból. De ez nem jelenti azt, hogy párttag is lettem volna, főleg azért, mert a családban se közeli, se távoli rokonságban nem volt." Tehát Rogán csak beállt a sorba és mint jó kiscserkész - akarom mondani úttörő - csinálta, amit az akkori hatalom diktált.
    A sikeres felvételi után 1992-től a Ráday utcai Széchenyi István Szakkollégium tagja lett Rogán és innen indult politikai pályafutása is, most már nem vörös, hanem narancsos színekben.
    A KISZ-ből a Fidelitasba
    A pénzügy szakos közgazdasági diploma megszerzése után a Magyar Nemzeti Bank munkatársa lett Rogán, majd egy alapítvány titkáraként és az egyetem óraadó tanárként dolgozott. Aztán 1996-ban jött Rogán igazi ugródeszkája a Fidelitas.
    1996. október 11-én alakult meg a Fidelitas, amely azóta is létezik és magát Magyarország legnagyobb ifjúsági szervezeteként aposztrofálja. A fellelhető adatok alapján 2004-ben több mint 10 ezer fővel és 250 alapszervezettel működő ifjúsági szervezetről a következőket írják: "...már a rendszerváltás után eszmélő nemzeti szabadelvű, konzervatív és kereszténydemokrata gondolkodású diákok alapították." - a Rogánról eddig leírtak is mutatják, hogy a Fidesz ifjúsági szervezete milyen háttérrel rendelkezett és rendelkezik a mai napig.
    Rogán azonban nagyon helyesen tett, amikor a KISZ-ből és a kommunista eszmékből az úgynevezett kereszténydemokrata és szabadelvű gondolkodás felé húzott, hiszen 1998. május 24-én a Fidesz választási sikere után azon két ember között volt, akik a Fidelitasból a Fidesz képviselőcsoportjába ülhettek. Így tehát Rogán bekerülhetett az országgyűlésbe.
    Rogán pályája ezek után kezdett valóban felfelé ívelni. 1999-ben házasodott meg először és ,,jó" katolikus lévén nemcsak az anyakönyvvezető előtt jelent meg választottjával, hanem az oltár előtt is hűséget fogadtak egymásnak. Ebből a házasságból egy gyermek született. A házassági és a magánéleti kérdéseket nem boncolgatnánk ebben a cikkben, azonban a Rogán által hangoztatott katolikus életvitele és hite itt is megkérdőjeleződik, ahogy majd erre később is több példát mutatunk. Feleségével a kisgyermekük születése utáni hónapokban kapcsolatuk megromlott és végül négyévi együttlét után a házaspár elvált. Nem sokkal később új szerelembe esett Rogán: a nyilvánosság előtt is vállalta új választottját, Editet. Hölgyünk azonban nem ért révbe, mert Rogán végül más hölgy mellett horgonyzott le. Cecília lett a befutó, 2007 nyarán őt vette el feleségül Rogán Antal, aki akkor már a főváros V. kerületének polgármesteri székében ült. Az egyházi szertartásra a belvárosban, a Szent István Bazilikában került sor. Az esküvő után a násznép a Magyar Tudományos Akadémia patinás épületébe vonult egy szerény állófogadásra (bizonyára zsíros kenyér, szalonna, meg csapolt sör volt a polgári menü), majd amúgy polgáriasan az ifjú pár elröppent a szomszédba, Kaliforniába. Ott töltötték a mézesheteket.
    Azért említjük meg ilyen részletesen Rogán magánéletét, mert 2000 után, de kiváltképp 2004 után életét a bulvárlapok címlapjára is kitette a mi jó Tónink. Igazi celeb lett Rogánból, akinek második házassága is egyházi áldással zajlott le, mert hosszas procedúra után sikerült Rogánnak és volt nejének érvényteleníteni az egyházi esküvőt. Az ok pedig, hogy a pár még túl fiatal volt, éretlen és meggondolatlan a házasodás pillanatában. 27 évesen éretlen és meggondolatlan volt tehát Rogán. Mint láthatjuk igazi "példamutató" katolikusként élt már ekkor is az V. kerület vezetője.
    "Magyarország legirritálóbb politikusa"
    "Rogán első jelentős feladatát akkor kapta, amikor 1999-ben az SZDSZ sajtótájékoztató-sorozaton támadta meg a Fideszt azzal, hogy a párthoz közeli cégek több mint 1 milliárd forintot kaptak az akkori Postabanktól a választási kampány előtt. Az addig alig ismert Rogánra bízták a válságkezelést, ami igazi mély víznek bizonyult a politikus számára, és egyben imázsát is negatív irányba befolyásolta." - a Népszabadságnak készült Political Capital elemzés így írja le Rogán politikai pályájának kezdetét.
    Ami igaz az igaz, Rogán talán a balliberális oldal szemszögéből negatív és provokatív volt, azonban kijelentései sokszor a radikálisabb ember számára szimpatikusak lehettek. 2001-ben egy parlamenti felszólalásában például kijelentette: ,,az MSZP miniszterelnök-jelölti posztjáért kiérdemesült múmiák versenye zajlik: Horn Gyula, Medgyessy Péter, Németh Miklós, Kovács László. Ennyit az önök jövőképéről". Talán tényleg radikális hangnem jellemezte a még ifjonti hévvel az országgyűlésbe kerülő Rogánt, azonban ez a hév 2002 után eltűnt és egy a rendszerbe besimuló liberális gondolkodású Rogánt ismerhettünk meg.
    Míg 2004-ben a Színes Bulvár Lap olvasói őt választották Magyarország legirritálóbb politikusának addigra ő már elkezdet stílusán javítani és egy igazi polgári-szabadelvű politikussá vált.
    A Political Capital így jellemzi ezekben az időkben: "2002-től datálhatjuk önálló politikai karrierjének kezdetét. Az országgyűlési választásokon elszenvedett vereség után Rogán kommunikációjának stílusa finomodott, megnyilvánulásainak hangneme engedékenyebbé, megszólalásainak tartalma differenciáltabbá vált. 2004-ben Rogán elvállalta a felkérést a párt kampányfőnöki posztjára. Ezzel a kinevezéssel párton belüli súlya is megnőtt, és jelentős hatalom került a kezébe. Ezt a pozícióját és az iránta érzett politikai bizalmat ásta azonban alá a Magyar Vizsla kiadvány ügye, illetve az adatlopási botrány, amelyek hozzájárultak a Fidesz választási vereségéhez."
    Rogán megmutatja igazi arcát
    Rogán a választási vereséget követően tudatosan építette az arculatát és a bulvárlapok címlapjain is sokszor szerepelt ezekben az időkben. Készült az V. kerület polgármesteri székébe, azonban ez még kevés lett volna ahhoz, hogy meg is válasszák. Az igazi lökést a baloldal által már "Gyurcsányi igazságbeszédként" becézett őszödi beszéd adta meg Rogánnak, hiszen ekkor az MSZP népszerűsége a fővárosban is nagyot esett és így a mi Tóninknak alkalma nyílt vezető pozícióba kerülni. Az októberi önkormányzati választások sikert hoztak tehát neki és ettől kezdve válik igazán érdekessé a történet, mert innentől Rogán már az igazi valóját mutatja a világnak.
    Rogán és a "választott nép"
    "A belvárosi önkormányzatnak nincs izraeli testvérvárosa, ezért igyekszem testvérvárosi kapcsolatot létrehozni magával Jeruzsálemmel, vagy legalábbis annak egy városnegyedével, lehetőleg már a következő év elejére. Emellett számítottam arra, hogy a konferencián rengeteg új ismeretséghez, információhoz jutok, és ebben nem is csalódtam." - mindezt a HVG-nek nyilatkozta 2008-ban Rogán, aki akkor épp a Jeruzsálemben rendezett nemzetközi polgármesteri konferencián tett esküt új főnökei előtt.
    Rogán ettől kezdve mutatta meg azt, hogy kik is az igazán fontosak számára. Rogán szerint nagyon fontos a zsidókkal fenntartani a kapcsolatot, hiszen a "Belvárosban levő zsidó közösség, amely a holokauszt miatt sajnos szerteszéledt a világban, olyan kulturális értékeket teremtett, amelyeket önmagában is szívesen ápolunk." - nyilatkozta Rogán. A kulturális értékek, a környezettudatos gondolkodás illetve a legfontosabb, az öntözőrendszerek és a takarékos vízfelhasználás! - Ezeket emelte ki Rogán a HVG-nek adott interjújában. Igen, a takarékos vízfelhasználás nagyon fontos. A palesztinok bizonyára hasonlóan gondolnak elnyomóikra, amikor erről van szó.

    Mindez persze nem érdekes. Sokkal érdekesebb volt ezen a találkozón, hogy a Chabad lubavicsi közösség, - akiktől Szamuely Tibor is származott - ,akik a Károly körúton már működtetnek egy zsinagógát, most iskolát is szeretnének nyitni. Rogán természetesen támogatja a nemes célokat: "Az Alkotmány utcában volt egy kisegítő iskola, amelynek a helyét vagy irodának adjuk ki, de ez csak komoly befektetések árán lenne lehetséges, vagy oktatási célokra használjuk továbbra is, de akkor a lubovicsieknek kellene biztosítani a felújítás költségeit. Úgy látom a lubavicsiek közössége mögött anyagilag erős csoport áll, amely meg tudja oldani az épület rendbetételét, s nekem nincs ellenemre, hogy ami eddig iskola volt, az iskolaként működjön tovább." Nemes gesztus és valóban egy igazi "hithű" katolikus nem egy egyházi iskola építését támogatja, amellyel a keresztény erkölcsiség és kultúra a diákok szívébe ivódhatna. Nem, hiszen a zsidóságot támogatni kell, mert ők értékesek igazán Rogánnak. Budapest-Tel-Aviv után tehát V. kerület-Jeruzsálem - Rogán elkezdte a polgármesteri munkáját.
    Az V. kerület elzsidósítása és a területfoglalás is jól megfigyelhető az utóbbi években. Rogán hathatós segítsége mellett egy Shalom Szálloda Zrt. nevű cég, - nem, a Salom nem egy régi magyar köszöntés - ,amely Gerendás József tulajdonában van, felújította a területen lévő régi épületet és Hotel President néven szállodát nyitott. Gerendás mellesleg az V. kerületben szocialista támogatással megválasztott független belvárosi képviselő, aki korábban Fideszes is volt már. Gerendás ezek mellett pedig az V. kerületi önkormányzat Pénzügyi és Közbeszerzési bizottságának az alelnöke is, így talán érthető, hogy hogyan kaphatott engedélyt erre az óriási beruházásra. Mindez pedig jól jellemzi a Rogán által vezetett önkormányzatot is. A szálloda érdessége, hogy elnöki lakosztálya is van, felszerelve minden extrával. A 150 négyzetméteres szoba golyóálló, ezzel Magyarországon egyedüliként a NATO kiemelt biztonsági követelményeinek is megfelel, így az antiszemitizmus miatt rettegő zsidók is biztonságban érezhetik magukat. Természetesen helikopter-leszálló is kapott helyet a szállodán, amelyről persze a helybeliek véleményét nem kérdezték meg és az sem volt fontos, hogy a Parlament közelsége miatt az V. kerület egészére berepülési tilalom van érvényben, ami alól csak életmentési vagy nemzetbiztonsági okokból adható felmentés. Kivételt képeznek még az államfők, kormányfők, vagy velük azonos szintű VIP személyek utazása. Simon Perez tehát bármikor átruccanhat a parlament fölött a helikopterén ebbe a szállodába. Emellett pedig a hotel homlokzatát díszítő elemek "véletlenül" zsidó jelképek. Tudjuk tehát mindezt be a véletlen művének.
    A véletlen műve lehetett az is, hogy a mi "nagy" keresztényünk a hazánkban teljesen idegen úgynevezett zsidó "fényünnepen", a Hanukán is képviseltette magát, és Szenteste előtt egy nappal a következőket mondta főnökeinek: "A XXI. század legyen valóban a fényesség ünnepe, egy olyan XX. század után, amelyben volt sok, az emberi sorsokat tönkretevő sötét korszak, többek között a vészkorszak." Látható tehát, hogy a mi Toncsink nem az a buzgó keresztény, aminek mutatja magát.
    Az V. kerület (h)éber őre és a nemzeti oldal ellensége
    Mint már rávilágítottunk, Rogán polgármesterségének ideje alatt az úgynevezett nemzeti párt tagjaként inkább a választott nép segítségére volt. Egész eddig arról nem esett szó, hogy keresztbe tett volna a hazafiaknak, pedig számtalan alkalommal történt ilyen 2006 óta. Budapest belvárosában az őszödi beszéd óta rengeteg tömegrendezvény és tüntetés volt, amely lubovicsiék nagy barátja szemét igen csak piszkálta. Zavarta őket a hazafiak jelenléte a kerületében, hiszen nem akarta, hogy a fennálló rendetlenség - mert ezt rendnek nem nevezném - esetleg megdől, ez pedig Rogánnak nem állhat, nem állhatott érdekében. Többek között a gyülekezési törvény megváltoztatásán is gondolkodott 2008 tájékán, amivel kiérdemelte az V. kerület diktátora címet.
    Beterjesztett törvényjavaslata szerint azt, aki tiltott rendezvényen vesz részt, mellékbüntetésként három hónaptól egy évig terjedő időtartamra el kellene tiltani bármilyen rendezvény szervezésétől és az azon való részvételtől. Javaslata szerint mindazokat, akik valamilyen betiltott rendezvény helyszínén megjelennek - tehát a békés járókelőket is! -, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel kellene sújtani. Ugyanez lenne érvényes azokra, akik feloszlatott rendezvény helyszínén maradnak. Sőt: aki jogszerű rendezvényt zavar meg, az is büntetendő. Például: ha valaki szocialista bulin elordítja magát, hogy ,,Lendvai, takarodj haza fogat mosni!", akkor Rogán javaslata szerint az öreg hölgyet és annak fogazatát emlegető illető bűncselekményt követ el. Idézet Rogán indoklásából: ,,A javaslat olyan újszerű társadalmi problémára reagál, amellyel a hatályos törvény megalkotásakor természetszerűleg még nem foglalkozhatott a jogalkotó. Éppen ezért - az új körülmények, társadalmi viszonyok - felmerülése miatt indokolt a javaslat elfogadása."
    A törvényjavaslatot végül nem tárgyalta az országgyűlés azonban például a bekiabálások szankcionálását átvette a rendőrség, hiszen láthattuk március 15-én, hogy bizony a vélemény hangos kinyilvánítása sem volt ildomos az állami ünnepségeken. Az úgynevezett nagy demokrata tehát a diktatórikus eszméktől sem áll távol.
    Rogán másik akciója, inkább a vicc kategóriájába tartozik. Mindannyian emlékezhetünk azokra a képekre, amikor Demszkyt 2007-ben tojászáporral fogadták a hazafiak. Erre jött az ötlet 2009. március 15-én Rogántól, hogy ne dobáljunk tojást, hiszen olyan drága és csúnya dolog az. Inkább a tojásokat egy központi helyen tegyük le és a megdobni kívánt személy részére kis üzenetet helyezzünk el, ezzel kinyilvánítva a véleményünket.
    A Kuruc.info egyik olvasója szerint ez egy remek ötlet volt és valóban, ez a forradalmi javaslat elindította a lavinát:
    "Az OCÖ elnöke, Kolompár Orbán, Gusztos Péter, a Magyar Gárda főkapitánya és a Magyarok Nyilai magát egyből föladó vezetője kéz a kézben érkeztek 40 db-os tojástartóikkal, hogy az országban felállított több ezer nyilvános tojástartó egyikén elhelyezzék tojásaikat. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök üdvözölte az új módszert, és már másnap elhelyezték tojásaikat Orbán Viktorral. Emelte a meghitt aktust, hogy Gyurcsány tojásait Dobrev Klára különleges, szájjal festett bolgár motívumokkal díszítette. Kínában a dalai lámát a tojások elhelyezése után pártfőtitkár-helyettesnek nevezték ki, a Hamász pedig követelte, hogy Izrael legalább néhány tyúkot engedjen be a Gázai övezetbe, hogy tojáshoz juthassanak, és ezzel elindulhasson a várva-várt békefolyamat."
    Ezek után mi mást mondhatunk? Jó ötlet volt Tóni! Természetesen ezt a kezdeményezést senki sem vette komolyan, mert komoly politikus nem is tenne ilyen javaslatot.
    Vannak azonban komolyabb témák és komolyabb ügyek, amik miatt Rogán az egész nemzeti oldal ellenszenvét és megvetését kiérdemelte.
    A Szabadság téri szovjet emlékmű ügye az egész nemzeti oldalt foglalkoztatja már nagyon rég és míg ott van a megszállók jelképével ellátott obeliszk addig nem is nyugodhatunk. Budapest belvárosának polgármestereként Rogánnak állást kellett foglalnia ez ügyben és ezt meg is tette. 2007. március 22-én este a Belvárosi Kisgazda Polgári Egyesület vendége volt Rogán Antal, aki legfőképp a belvárost érintő ügyekről beszélt. Az előadás végén mód nyílt kérdések feltételére és az egyik kérdező élt is a lehetőséggel, hogy a Szovjet-emlékmű ügyéről tudja meg Rogán véleményét. Az érdeklődő Okos Márton volt, aki megkérte Rogán Antalt, mint a Szabadság teret is magába foglaló V. kerület polgármesterét, hogy írja alá a Deport ´56 által kezdeményezett, és az MVSZ által is felkarolt, a szovjet emlékmű ügyében zajló népszavazási aláíró ívét. A polgármester ,,politikusi" választ adott: elmondta, hogy őt személy szerint nagyon zavarja a szovjet emlékmű, és a tiltott jelképnek minősülő vörös csillag, de ennek ellenére nem írja alá a kezdeményezést. Tehát Rogán itt is kihátrált egy nemzeti ügy támogatása alól.
    "Ha nem lennének rogánantalok"
    2009. július 4-én, mint tudjuk brutális módon szétverték a gárdistákat a politikai foglyok és Budaházy Gyuri melletti tüntetésen, az Erzsébet téren. Ekkor indult meg a Magyar Gárda folyamatos zaklatása is. Azt már talán kevesebben tudják, hogy miből indult ki ez az egész ügy és miért kellett az Erzsébet téren összegyűlnie a demonstrálóknak, hogy követeljék a hazafiak szabadon bocsátását és egyben kiálljanak a Magyar Gárda mellett. Az ok egyetlen szóval elmondható: rogán (nem véletlen a kicsi betűs kezdés). Ha nem lennének rogánatalok talán erre nem is került volna sor, de, mint már annyiszor, Rogán ismét keresztbe tett a hazafiaknak, mert nem tetszett neki, hogy a Szabadság téren követelik a magyarok a politikai foglyok szabadon bocsátását. "Mindent összegezve, ha nem lennének rogánantalok, akkor valószínűleg már rég nem itt tartanánk! Tényleg, minek is vannak?" - így végződik Budaházy György nyílt levele, amelyben őt a Magyar Nemzetben mocskoló Rogánnak írt és, amelyet annak ellenére nem közölt a fideszes pártlap, hogy a Magyar Nemzet szerkesztősége szerint is vitatandó Rogán írása.
    Talán ezért is fájt Tóninak, hogy Budaházyért tüntetnek a hazafiak a Szabadság téren és ezért szervezett ocsmány módon gyerekprogramot a helyszínre. Persze ez csak egy légvár volt. Szó szerint, hiszen egy sokatmondó programot szervezett egy Fidesz-közeli egyesület véletlenül pont erre az időpontra, úgy, hogy a HVIM rendezvénye előbb lett bejelentve, mint a Fidesz légvára. A gyerekes családok, még ha akarták se tudták volna megközelíteni a helyszínt, hiszen az körbe volt kordonozva. A lényeg természetesen itt is csak az volt, hogy a teret ne tudják használni a hazafiak. Rogán Antal tehát méltán vált a nemzeti oldal egyik legutáltabb és legellenszenvesebb figurájává.
    Rogán jövője úgy látszik egyelőre biztosítva van, hiszen a polgármesteri széke - amennyiben őszig semmi nem történik vele és a rendszerrel - megmarad és bizony azt a kis bársonyszéket meg is fogja védeni Tóni. A Fideszben is be van betonozva a helye, bár nem alapítótag, de jellemző figurája lett a narancsos pártnak az évek során. Jellemző figurája, aki egyben az egész párt működését és céljait is jól mutatja.
    Reméljük sorozatunk negyedik része is segített önöknek abban, hogy jobban megértsék a Fidesz kormányra kerülése számunkra, a nemzeti oldal képviselőinek nem jelenti a tejjel-mézzel folyó Kánaán eljövetelét. Csupán annyit jelent, hogy az eddiginél keményebben és nagyobb kitartással kell harcolnunk az elnyomó köztársasági és a globális érdekeket kiszolgáló hatalom ellen. A Fidesz "ifjú titánja" pedig csak egy a számtalan olyan narancsos vagy a narancsosokhoz közel álló emberből, akit ma megismerhettek. További politikusokat ismertetünk majd meg önökkel, hogy lássák, nem csak az MSZP-nél vannak antimagyar-nemzetárulók és mocskos ügyek.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyurcsány: hozzák nyilvánosságra a teljes hangfelvételt

Gyurcsány Ferenc a Magyar Nemzet, a HírTV és a Magyar Hírlap mutassa be teljes egészében a… Tovább olvasom