Kisalföld logö

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -7°C | 2°C Még több cikk.

Fidesz-Jobbik-MSZP: 36-12-11

A Századvég a Kóddal közösen végzett kutatás szerint továbbra is három párt jutna be biztosan a Parlamentbe. A Fidesz tartja jelentős fölényét versenytársaival szemben, a második helyért azonban éles küzdelem folyik az MSZP és a Jobbik között.
Növekvő részvételi kedv

A Századvég - Kód márciusi felmérése szerint a megkérdezettek 67 százaléka nyilatkozott úgy, hogy biztosan elmenne szavazni. Ez az arány februárban még csak 63, januárban 60 százalék volt. A kampány előrehaladtával tehát egyre többen mondták, hogy mindenképpen részt vennének egy most vasárnap esedékes parlamenti választáson.

Fidesz-Jobbik-MSZP: 36-12-11

A politikai pártok választói megítélése jelentős mértékben megegyezik a korábbi hónapokban mérttel. A teljes sokaság körében továbbra is csak három pártnak mutatkozik reális esélye arra, hogy átlépje az öt százalékos küszöböt. A Fidesz továbbra is stabilan őrzi vezető helyét a pártok népszerűségi versenyében. Történt azonban egy fontos változás a korábbi hónapok eredményeihez képest. A Jobbik, ha hibahatáron belül is, de márciusban több támogatóval rendelkezik, mint a Magyar Szocialista Párt.

Egy most vasárnap esedékes parlamenti választáson a Fideszre a megkérdezettek 36 százaléka szavazna. Ezzel párhuzamosan a Jobbik támogatottsága 12 százalék, míg a szocialistákra a választókorú lakosság 11 százaléka adná voksát. A vizsgálat szerint a Magyar Demokrata Fórum és a Lehet Más a Politika 1, illetve 2 százalékon áll az összes megkérdezett körében.

Biztos szavazók: stabil Fidesz fölény, MSZP-Jobbik küzdelem

A Fidesz fölénye még inkább megmutatkozik a biztos szavazó pártot választók körében. A párt itt 59 százalékos támogatottsággal rendelkezik, míg a Jobbikra 17 százalék szavazna, a szocialistákat pedig 16 százalék választaná. Az MDF és az LMP a biztos szavazó és pártot is választani tudó sokaságon belül egyaránt három-három százalékos támogatottsággal rendelkezik. Ezen adatok azt mutatják, hogy a sikeres kopogtatócédula gyűjtési akció ellenére könnyen előfordulhat, hogy a két kispárt nem lesz képes átlépni a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt.

A kutatás módszertana:
A Századvég a Kóddal közösen kérdőíves közvélemény-kutatást végzett 2010. március 16-22 között, melynek során 1000 véletlenszerűen kiválasztott felnőtt korú személyt kérdezett meg CATI módszerrel. Az elemzésben közölt adatok nagy valószínűséggel legfeljebb plusz-mínusz 3,2 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna.

Olvasóink írták

52 hozzászólás
  • 52. knifemaster 2010. április 03. 02:08
    „OFF

    49. hozzászólás Jerry 2010.04.02. 06:50

    Amikor leleplezem magam (ti., hogy tanár vagyok)

    ti.=tudni illik?”
  • 51. GYMS 2010. április 02. 13:55
    „49.

    Lövésed sincs a parlamentáris demokráciák működési elveiről, de azért mondod a magadét... Nem akarom megint ízekre szedni a butaságaidat, mert roppantul fárasztó dolog az önismétlés (egyébként olyanokat is "adsz a számba", amiket soha le nem írtam, de már ez is mindegy...tőled már ezt is megszoktam), inkább Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok Neked és Szeretteidnek! Keddig részemről "fegyverszünet"!
    GYSM”
  • 50. ssmd 2010. április 02. 13:16
    „Pár gondolat a Jobbik ma megjelent politikai hirdetése kapcsán
    (Bízom benne, hogy a nyílt kampányszámla rendszerét átvéve az MDF-től a soproni Jobbik tudatja választóival, hogy miből finanszírozzák a két reklámújság hirdetést, és a jövő heti kampányrendezvényük terembérletét.)

    ,,Jobbik kormány első 10 intézkedése"

    (Csak mondanám: a kormány a végrehajtó hatalom feje - a döntéseket a parlamentáris rendszerekben az országgyűlés, a törvényhozás szerve hozza.)

    1.,,Mentelmi jog eltörlése": ogy. 2/3-os többség kell hozzá, vagyis ez Orbán és pártja nélkül nem fog menni.

    2.,,Adó-és járulékcsökkentés a munkahelyek megőrzése és teremtése miatt": munkahelyeket a gazdasági növekedés tud teremteni, amit a vállalkozások tudnak megalapozni és nem az állam.

    3."Devizahitelek forintosítása, költségeit a bankokra hárítva": a költségeket a bankok az ügyfelekre hárítják tovább, ráadásul még mindig kedvezőbb devizában hitelt felvenni mint forintban.

    4.,,Energiaszektor államosításával a közüzemi díjak csökkentése": miből államosítják vissza ezeket a cégeket? Itt százmilliárdokról van szó.

    5.,,Multikat megadóztatása" - már most is adóznak, ha netán a különadó miatt más országba helyezik a vállalkozásaikat a multik, a megszűnő munkahelyekkel mi lesz?

    6.,,MSZMP csúcsvezetők nyugdíjának csökkentése és szétosztása a többi nyugdíjas között": hányan élnek még közülük egyáltalán? Ha az összes élő MSZMP vezetőtőtől elveszik az összes nyugdíjat és azt osztják szét a többi nyugdíjas között, az is csak minimális összeg lesz.

    7.,,Szociális segély közmunkához kötése": milyen értelmes közmunkát tud kínálni az állam ekkora mennyiségben?

    8.,,Földtörvény módosítása, a külföldiek földtulajdonlásának tiltása": ehhez Brüsszelt kell meggyőzni, hogy Magyarország kapjon felmentést az általános szabály alól; ráadásul a mezőgazdaság tőkeszegény - honnan várjuk a hiányzó beruházást, ha itthon nincs? Ha lenne, már beruháznának.

    9.,,Csendőrség felállítása": miből lesz finanszírozva? Párhuzamosan a vidéki rendőrség mellett fog működni?

    10.,,Magyar állampolgárság megadása a Kárpát-medencében élő magyaroknak": nyugati szórványmagyarság kimarad? A kiterjesztéssel járó többletterhet a Magyarországon élő állampolgárok fizetik meg?”
  • 49. Jerry 2010. április 02. 06:50
    „Amikor leleplezem magam (ti., hogy tanár vagyok), mindig megkapom ezt a cinikus dumát. Megszoktam. Lesz...om.
    Látod,ez a baj.Ahelyett, hogy tennél róla,hogy ne így legyen....Persze könnyebb itt okoskodni,mint jól elvégezni a munkádat.Talán éppen neked,mint tanárnak kellene megtanítani, hogy igenis meg kel nézni az embert,nem lehet élből elutasítani,mert egy nem szimpatizálok a pártjával.Továbbá azt is tanítanod kellene, hogy meg kell hallgatni a másik felet is, még akkor is, ha nem szimpatikus, hogy reális véleményt tudjak alkotni.Mert neki is lehetnek jó gondolatai,és lehet, hogy neki van igaza.Hát tanár úr, van még mit tanulnod .....hogy taníthass is.”
  • 48. GYMS 2010. április 01. 23:08
    „45. ezt írta:

    "A Jobbik sajnos súlyos államfüggőségben szenved..."

    Bárcsak ez lenne a legnagyobb gond a Jobbikkal... Másfelől pedig mindig jót mulatok az ilyen szövegeken, hogy "államfüggőségben szenved". Tessék mondani, a 2008 őszi válság következtében csődközelbe jutott amerikai bankokat, meg multicégeket ki vakarta ki a sz...ból? Igen, talált! Az állam.
    Ennyit Bokrosról, meg a rög-(és tév)eszméiről...”
  • 47. GYMS 2010. április 01. 23:00
    „44.

    Ebből a tömény marhaságból, amit ideírtál, csak egyet emelek ki:
    "Nem tudom, milyen szubjektív érzéseket vetitek,amikor a te írod azt, hogy " még az egyéni jelölteknél is a párthovatartozás számít elsősorban egy választó szemében " Ez gondolom saját szubjektív tapasztalatod,és ész vetíted ki minden választóra."

    Nem barátom... VALAMENNYI EDDIGI VÁLASZTÁS EZT IGAZOLTA! (Nyugodtan utána nézhetsz...)

    Na meg persze ezt sem hagyod ki:

    "Akkor már értem, miért tart itt a magyar fiatalság."

    Amikor leleplezem magam (ti., hogy tanár vagyok), mindig megkapom ezt a cinikus dumát. Megszoktam. Lesz...om.
    Amúgy szép foglalatosság könyveket írni, csak a könyveid nyelvi lektorát nem irigylem, mert neki legalább akkora meló lehet a helyesírási hibáidat, meg a pongyola stílusodat javítgatni, mint neked megírni egy könyvet. A könyveidért kapott pénznek (minimum) a fele őt illeti meg!
    (Már amennyiben valóban könyveket írsz. Szerintem meg egy fenét írsz te könyveket, csak jár a szád. Olyan könyveket, amelyekből tanítanék meg pláne nem. Annyira mélyen azért még nem vagyunk...)”
  • 46. ssmd 2010. április 01. 22:22
    „Bokros Lajos a köztévében ismertette az MDF programját:

    http://videotar.mtv.hu/Videok/2010/04/01/21/Magyarorszag_valaszt_2010_aprilis_1__MDF.aspx”
  • 45. ssmd 2010. április 01. 18:34
    „Az MDF szellemi hízókúrára fogná Vona Gábort

    A Jobbik elnöke sajátos diétára fogná Bokros Lajost: kenyéren és vízen tartaná az MDF miniszterelnök-jelöltjét. Böjt idejére valóban inkább ez a menü dukál, semmint gárdista-pornó és marihuána.

    Az MDF inkább szellemi hízókúrát javasol Vona Gábornak, ezért egy tiszteletpéldányt küldünk választási programunkból. Továbbá figyelmébe ajánljuk az M1 21.00 órától kezdődő választási műsorát is, amelyben Bokros Lajos szembesíti majd a valósággal és az MDF minőségi programjával.

    A Jobbik sajnos súlyos államfüggőségben szenved, reméljük, hogy Bokros Lajos programja segíti Vona Gábor szellemi épülését és a függőségből történő felgyógyulását.”
  • 44. Jerry 2010. április 01. 13:55
    „GYMS "a magyar választási rendszert nem csak ismerem, de tanítom is"Akkor már értem, miért tart itt a magyar fiatalság.Gondolom,azt is tanítod nekik, hogy nem kell megismerni a mások véleményét, elég a sajátunkat hangoztatni. ".. hogy a szubjektív véleményedet, érzéseidet kivetíted az összes választópolgárra. NAGY HIBA! Huszonévesen én is sokszor elkövettem ezt a hibát..."gondolom azóta már harmincon is túl lehetsz,és most már új hibákat követsz el.Nem baj,negyven felett is lehet hibázni,ez nem kortól függ,csak l a hibáidat ne oktasd, mert szaporodik.Nem tudom, milyen szubjektív érzéseket vetitek,amikor a te írod azt, hogy " még az egyéni jelölteknél is a párthovatartozás számít elsősorban egy választó szemében " Ez gondolom saját szubjektív tapasztalatod,és ész vetíted ki minden választóra..Nem tanultál a saját hibáidból, vagy csak egyszerűen nem olvasod el amit írsz? Ez utóbbi valószínűbb,mert nem vetted észre korábban sem a saját bemásold, önellentmondásos szövegedet sem. Lehet, hogy tanár vagy,aki könyvből tanít saját élmények híján.Én meg jó író,aki saját élményekből könyvet ír,amiből az ilyen tanárok tanítanak. Jó munkát,és a hibáidat csak mint elrettentő példákat oktasd.”
  • 43. GYMS 2010. április 01. 13:08
    „42.

    Na jó...ez süketek párbeszéde. Én a magam részéről itt és most befejeztem.
    (Végül azért még egy "apróság": a magyar választási rendszert nem csak ismerem, de tanítom is...egy adott evk.-ben az egyéni jelöltre, illetve ugyanabban a körzetben az illető pártjára leadott szavazatok mértéke között soha nincs szignifikáns különbség, ezért írtam azt, hogy még az egyéni jelölteknél is a párthovatartozás számít elsősorban egy választó szemében! Ez a húszéves tapasztalat...hogy jó-e ez így, arról persze lehetne vitatkozni, de hát ez van: így szoktunk szavazni, ám nyilván vannak kivételek, mint pl. te is, de te elköveted azt a hibát, hogy a szubjektív véleményedet, érzéseidet kivetíted az összes választópolgárra. NAGY HIBA! Huszonévesen én is sokszor elkövettem ezt a hibát...)

    Bye!”
  • 42. Jerry 2010. április 01. 12:13
    „GYMS, nem értelek.Én csak idéztem a saját soraidat, ezek szerint még azt sem hiszed el, amit te magad írtál.Én apukádat nem rágalmaztam, sőt dícsérendő, hogy ha hajlandó volt ingyen dolgozni.Kár, hogy nem segítettél neki.Sajnálom,hogy ilyen rosszul ismered a m,agyar választási rendszert, és ezt még el ismered.Nem pártokra, hanem egyéni jelöltekre kell szavazni egyszer,és külön a pártokra.Nem kell összemosni a kettőt.Lehet szimpatikus az egyik jelölt,ha maga a pártja nem is.tudod,az egyéni választó körzetek problémáját nem a pártok oldják meg,ahogy eddig sem tették ezt Csornán.Egy jó egyéni jelölt,aki elég ismert,és felkészült ahhoz,hogy akár a területen lévő pártokkal leüljön tárgyalni,konszenzust teremtsen a települések érdekében, akár csodákat is tehet.De hát erre a fidesz jelölje képtelen.Mint ahogy te sem akarod megismerni a többi jelölte, úgy ő sem. Pedig a politika lényege éppen abban van, hogy le kell ülni tárgyalni, megismerni egymás nézeteit, összevetni,és a legjobb megoldást megtalálni.Persze ezek neked meg a fidesznek idegen fogalmak.”
  • 41. GYMS 2010. április 01. 10:30
    „40.

    1. Önellentmondásban természetesen te vagy (hogy miért, azt leírtam), a helyzetet ráadásul az is súlyosbítja, hogy mindezt még csak észre sem veszed...
    2. Miért is foglalkozzak én a többi jelölttel? Kötelező? A parlamenti választás elsősorban pártok közötti versengés. Nekem már az bőven elég, ha valaki a nevét adja egy MSZP-hez, egy Jobbikhoz, vagy egy MDF-hez...
    3. Az értelmes vitára éppenhogy te vagy alkalmatlan-százszor bebizonyítottad! A parlamentáris demokráciával kapcsolatos tudatlanságodat pedig személyeskedéssel próbálod leplezni. (Lásd: édesapám megrágalmazása.)
    4. Te meg inkább csak olvass és majd csak akkor írj, ha pl. tisztában vagy (legalább elemi szinten) a magyar választási rendszerrel.
    5. GYA pedig nem hogy nem szerepel le, de már az első fordulóban nyerni fog, úgyhogy nyugodtan tervezhetsz egésznapos programot április 25.-re (remélem, hogy szép kiránduló idő lesz), mert itt második forduló bizony nem lesz...”
  • 40. Jerry 2010. április 01. 08:31
    „GYMS
    1. Ha nincs semmiféle befolyással a választópolgárokra egy ilyen vita (ahogy azt te írod), akkor meg minek? Önellentmondásban vagy!
    Figyelj?
    Ez a vita semmiféle befolyással nem bírna a választókra.
    HADD DÖNTSÖN MÁR A VÁLASZTÓPOLGÁR!
    Igen, úgy gondolom, hogy ez a választás már lefutott.
    A többi jelölttel nem foglalkozom....
    A fenti idézetek tőled vannak,akkor ki is van önellentmondásban?amennyiben nem foglalkozol a többi jelölttel, nem csodálom,hogy ennyire elvakult vagy,és tényleg alkalmatlan egy értelmes vitára.Már csak azt tudom javasolni,többet olvass,mint írj.Nagy csalódás lesz neked,ha GYA leszerepel,mert itt az idő.”
  • 39. Luighi 2010. április 01. 00:54
    „Ha 1:1-ben elhiszed a (nagy eséllyel/könnyen) manipulált média (TV, újságok, közvéleménykutatók) kimutatásait (Orbán a legalkalmasabb, fidesz 2/3 kinéz, jobbik az Mszp vel egyvonalban, stb ökörségeket!) akkor bármit elhiszel!! Szedd össze magad mihamarabb! Mert megvezetnek!!!

    Elhiszed azt is, hogy az elmúlt 20 év alatt napi több mint 8 órában dolgozva csak ennyire voltunk képesek!

    És nem ellopták, elherdálták, "kitalicskázták" a javainkat az "egyenlőbbek" !!! Akkor fizess mint eddig svéd adót az albán bérből!!”
  • 38. GYMS 2010. március 31. 23:58
    „37!
    Gruiz Márton kilépett a Fideszből? Hát...azt hiszem, hogy a kútba ugrok, mert ezzel a tudattal képtelen vagyok együttélni! :)

    36.
    Na jó...még 10 napig fárasztjuk egymást, aztán okafogyott lesz itt minden-már alig várom, mert már kissé "uncsi" értetlen emberekkel "hadakozni"!
    1. Ha nincs semmiféle befolyással a választópolgárokra egy ilyen vita (ahogy azt te írod), akkor meg minek? Önellentmondásban vagy!
    2. Gy. A. Csornán él évek óta, a többi nem számít. A "jöttmentező" csornaiak (szerencsére nem sok ilyet ismerek) meg elfelejtik azt, hogy nem Csorna, hanem az 5. választókerület képviselője Gy. A. (A vk. szavazópolgárainak kevesebb, mint a negyede él Csornán! Amúgy meg ha teszem azt Gy. A. jánossomorjai lenne, akkor meg az lenne a baj...ez a téma is már botrányosan unalmas ám!)
    3. A pártja pénzén kampányol az összes jelölt, tehát VAGY az összes közpénzből kampányol, VAGY egyik sem...ja, tudom: a CM saját költségen, de hát a hatályos jogszabályok szerint annak a pártnak jár állami támogatás, amelyik a megelőző választáson legalább 1%-ot elért. Azon lehet vitatkozni, hogy ez jól van-e így, de most így van.
    4. Igen, úgy gondolom, hogy ez a választás már lefutott.
    5. Nem a pártja juttatja be, hanem az 5. vk. választópolgárai.
    6. Egyéniben fog indulni (ha nem tudnád) és nem hogy nem fog leszerepelni, de már az 1. fordulóban nyer.
    7. A többi jelölttel nem foglalkozom.
    8. Apámat hagyd már végre békén, te sz...házi! Apámat senki nem "küldte", hanem önként gyűjtött és ingyen. (Ezerszer leírtam.)
    9. "Olyan képviselő kell nekünk..." Ezt muszáj volt idéznem, mert már megint azok a jó öreg pártállami reflexek... Hogy milyen képviselő kell az 5. vk.-ben, azt az arra legilletékesebbek fogják eldönteni, akik közül te is, én is csak egy vagyunk!
    10. Én senkinek nem vagyok a "bérence", de ki nem állhatom a tapló embereket, akik papolnak itt a demokráciáról, miközben annak a legelemibb szabályaival sincsenek tisztában.”
  • 37. Phobos 2010. március 31. 12:00
    „Információnk szerint a Fidesz elképesztő rágalomhadjárata és médiamanipulációja ellenkező hatást váltott ki és a kiábrándult párttagok most tömegesen lépnek ki a Fideszből. Íme egy csalódott kilépő levele a sok közül:
    Fidesz Magyar Polgári Párt
    Dr. Láng Zsolt elnök
    II. kerületi csoport
    1024 Budapest, Keleti Károly u. 13/B.
    Kedves Zsolt!
    Ezennel bejelentem a pártból való kilépésemet.
    Bár döntésem előzményei messzire nyúlnak, az utóbbi két-három hónap történései adták meg hozzá a végleges lökést
    A párbeszéd és az eltérő vélemények ütköztetése helyett azonban olyan típusú lej.áratókampányokat indítottatok, melyek még az alulmúlhatatlannak tűnő 2002-es balliberális ámo.kfutáson is túltett. S mindezt a nemzeti táboron belül! A hamis magánéleti levelek nyilvánosságra hozásától a suttogó propagandán keresztül a legelképesztőbb rá.galmak terjesztéséig. A megtá.madott személyeknek azonban a sajtótokban (törvény is szegve!) nem adtatok lehetőséget megszólalásra. A médiátokon kívül a politikusok is bőven kiveszik a részüket a ,,munkából". Például Kubatov Gábor pártigazgató rendszeresen váj.kál családok magánéleti viszonyaiban, de említhetném a Titeket korábban minden szinten gya.lázó Csurka Istvánt is, aki megbízásotokra ocs.mány módon zsi.dózza a nektek nem tetszőket, miközben álszent módon mást sem hallok Tőletek, hogy ez mennyire elítélendő. Az egyik Fidesz alapító újságíró a lakossági fórumokon meg egyenesen pat.kánynak nevezi a nem Fideszre szavazó nemzeti érzelműeket.
    Itt valami alapvető félreértés van. Többségünk nem egy párt, hanem a nemzet felemelésére esküdött fel. A párt sikere eszköz, s nem cél. Bár a ,,hiszünk a szeretet és az összefogás erejében" szlogent mindig is blődlinek tartottam, azt viszont álmomban sem gondoltam, hogy egyszer bol.sevik módszerekkel fogtok polgárháborús helyzetet teremteni a korábban egységes nemzeti táboron belül. Kinek jó ez? Kinek az érdeke? Kedves Zsolt, ez számomra vállalhatatlan...
    Budapest, 2010. március 29.
    Üdvözlettel:
    Dr. Gruiz Márton”
  • 36. Jerry 2010. március 31. 11:54
    „GYMS
    Ez a vita semmiféle befolyással nem bírna a választókra. Ők már döntöttek.
    HADD DÖNTSÖN MÁR A VÁLASZTÓPOLGÁR!
    Akkor most hogy is van ez?
    Egyébként én arra utaltam, hogy GYA szombathelyi születésű,és nagy szégyene a fidesznek,hogy nem talált Csornán megfelelő embert,idegent kellett hozni.Az meg külön szégyene, hogy a jelölt úr nem hajlandó leállni egy vitára sohasem a helyi jelöltekkel-.Ennyire nem becsüli őket?A pártja pénzén kampányol,az nem közpénz?Nem az adófizetők pénzét szórja?Ezért akarja a CM ezt megszüntetni.Akkor miből telne színházra,plakátokra?Úgy gondold, hogy a választás már lefutott,a pártja bejuttatja?Egyéniiben a város előtt leszerepelne.Egyébként több jelölt is van nem csak,kár hogy őket nem ismered, de úgy látom GYA sem akarja megismerni őket, mint ahogy a választóti sem mert akkor maga ment volna cédulákért,és nem küldi apukádat.Olyan képviselő kell nekünk,aki a körzetért él,és nem abból akar megélni.látod,még arra sem képes, hogy itt megvédje magát, bérenceket fogad erre is.”
  • 35. GYMS 2010. március 31. 11:37
    „Jerry!

    1. Most is lesz vita és aki elmegy, az ott lesz.
    2. A pártja fizeti a színházi előadást.
    3. A többi cédulagyűjtő SEM kapott pénzt! (Mondom: várom nevedet és címedet, hogy a bírósági idézést megkaphasd végre.)
    4. Kaptam egy levelet, de az közelről sem "magyarázkodó" levél volt és azt is önkéntesek vitték ki.
    5. A kertész ültessen fát, az egyetemista meg tanuljon.
    6. Szerinted Gy. A. gyáva, szerintem meg nem az. Ez a vita semmiféle befolyással nem bírna a választókra. Ők már döntöttek. Ez a vita a többinek csak egy jó alkalom arra, hogy megmutassák magukat, hogy léteznek.
    7. Lehet, hogy szemorvoshoz kell mennem, mert láttam én már Gy. A.-t beszélni akkor is amikor "nem állt mögötte" az Áder.
    8. Ennyire tájékozatlan vagy? Gy. A. nem Szombathelyen, hanem Csornán alpolgármester!
    9. Na látod...éppen ezért nincs értelme egy ilyen "hatos" vitának. Az egész másról sem szólna, csak arról, hogy hogyan küldjék "padlóra" Gy. A.-t. Most színt vallottál.
    10. "Demokrataként" már megint te akarod eldönteni, hogy ki a jó képviselő. Könyörgöm: HADD DÖNTSÖN MÁR A VÁLASZTÓPOLGÁR!
    11. (Egyébként meggyőződésem, hogy Gy. A. nyitott lenne a két forduló között egy vitára az állva maradt képviselőkkel...)
    12. Ennek persze betehet az, ha az emberek már az első fordulóban mandátumhoz juttatják Gy. A.-t. :)”
  • 34. adalfold 2010. március 31. 10:52
    „Morvairól van egy könyvem."Magunkfajták" címmel riportkönyv. bayer zsoca" írta az ajánlást:
    "nem hagyhatjuk magára azt, aki ki mer állni helyettünk" (20079
    bayer megfogalmazta a fidesz pártmentalitását. amíg ki mer állna valaki végre az igazság mellett, ,,helyettük", addig rendben minden.

    orbán mondhat szépeket székely testvéreinknek Tusnádfürdőn, hogy ,,autonómia feltételével szavazzuk meg csak Románia uniós csatlakozását", nem muszáj betartania szavát. Utólag korrigálja a kiépített médiabirodalma.
    Amikor azonban egy fidesz rendezvény folytatásaként fideszes ünneplők is támadást szenvednek, néhányuknak leesik a tantusz, látva orbán acélaudis menekülését. "ők ezt tudták, s csak nem szóltak nekünk?"
    ekkor tűnnek fel ebből az 50 évvel ezelőttihez hasonló tömegből olyan hangok, melyek csalódnak orbánban, vagy a következő napok szokásos fideszes semmittevése után döbbennek rá az elnyomásra.
    így született Morvai a nemzeti oldalon. egy szaktekintély,aki több kormány (orbán és meggyesi) meghívására dolgozott, nemzetivé vált.
    ezen mit nem lehet érteni?
    Bayer és a fidesz "elhibázta". semmit nem tettek, nem mertek szólni. GYENGÉK. így született a Jobbik, mely kimondja az igazat, mer szólni, mer gondolkodni, mer konzultálni, az emberek közé menni - a jobbik tehát nem olyan mint a fidesz.”
  • 33. Jerry 2010. március 31. 09:52
    „GYMS
    1.Minden választás előtt van egy ilyen közös vita.Ősszel is volt melyen szintén nem vett részt Gyopáros Alpár
    2.A vcáros pénze nem közpénz?Saját zsebből fizeti a színházi előadást,saját fizette a cédula gyüjtőit?/Apukád nem ,tudom,ő ingyen szedte, de a többiek pénzért.
    3.Kár, hogy nem tudsz, mindenki megkapta Csornán és környékén:Azt sem ő hordta ki személyesen,hanem a pm hivatal dolgozói.
    4.Nézd már meg a képviselő jelölteket!Egy kertésszel is lehet vitatkozni,neki is lehet értelmes gondolata,ahogy egy egyetemistának is.Viszont GYA-nak nem biztos, ha nem mer leülni velük.Tényleg ő képben van ,elég nagy képűben.
    5.Szerintem GYA egyszerűen csak gyáva.Ha Áder nem álla háta mögött, nem tud még megszólalni sem.,Én azért szeretném látni,hallani,amikor leül a másik öt csornai képviselővel egy vitára.Szerintem simán padlóra küldik a szombathelyi alpolgármester urat.Akármilyen nagy képben van. Nem mentegetőzni kell, bizonyítani.A választás erről szól.Nem pártkatonák kellenek, hanem egyéni ,jó képviselők.Ő nem az.”
52 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán Viktor: Pécs a remény szimbóluma

Orbán Viktor szerint Pécs a remény szimbólumává vált egész Magyarország számára. Tovább olvasom