Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

Elutasítottak egy mozgóurna-kérelmet: 96 éves néni nem szavazhatott

Elutasította a helyi választási bizottság a főváros egyik szavazókörében egy 96 éves asszony mozgóurna igénylését.

Az MTI tudósítójának az idős hölgy lánya, Bojta Cecília azt mondta: április 7-én befogadott igény szerint a Bocskai úti általános iskolától, ahol a szavazókör működik, pár száz méterre lakik édesanyja, aki a korábbi választásokon is mozgóurnát igényelt, de a szavazatszámláló bizottság vasárnap késő délután úgy döntött, megtagadja ezt a fajta voksolási lehetőséget.

Bojta Károlyné így annak ellenére, hogy a nap folyamán többször is ígéretet kapott arra, hogy mozgóurnával szavazhat, nem élhetett állampolgári jogával - mondta az idős nő lánya, és megmutatta az MTI tudósítójának a döntésről született hivatalos végzést is. Közlése szerint emiatt panaszt tesz az Országos Választási Bizottságnál.

A főváros XI. kerületében az igazolással szavazók miatt nem tudott bezárni a 19-es szavazókör, mert este 7 óra után még legalább 1.000-en álltak sorban, ugyanis a fővárosban ide kérték a legtöbben, 2.823-an az átigazolást.

Olvasóink írták

  • 16. Mankapunka 2010. április 12. 11:11
    „Baradlay

    matezsu olyan,mint a régi KISZ tagok,rendszerváltás után egyből egy másik pártnál keresett menedéket.

    Tegnap még a mocskok,ma már kiráylok.”
  • 15. Baradlay 2010. április 12. 03:24
    „"matezsu2" Meselj cimbi,ki volt az ERTELMES es ki volt az idiota???????? Te irtad,hogy ezt jol lattad!!!!!!!!
    Igazan erdekelne a valaszod!!!!”
  • 14. Mankapunka 2010. április 11. 22:46
    „Legyen így!!!!!!!!!!!!!”
  • 13. matezsu2 2010. április 11. 22:29
    „Szívből kívánom neked az összes eddigi szenvedésemet, életem minden területén.!!!!!!! Adja meg neked az Isten mindazt, amit én kaptam.”
  • 12. Mankapunka 2010. április 11. 22:26
    „matezsu

    Remélem rosszabra fog válni iit minden a Nagy Pártjaitok miatt!!!!!!!!

    Remélme majd szenvedni fogtok még!!!! ADja az ég!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 11. Mankapunka 2010. április 11. 22:16
    „11. Toljad neki,engem érdekel.”
  • 10. arrabonem 2010. április 11. 22:11
    „matezsu2,
    valami durvábbra gondoltam, de azt kimoderálnák...”
  • 9. matezsu2 2010. április 11. 22:06
    „Munkapunka te a szövegértésnél hiányoztál az iskolából. Életemben nem támogattam ezt a rendszert. Csak az értelmes és idióta közötti különbségeket láttattam, mérlegeltem.”
  • 8. matezsu2 2010. április 11. 22:02
    „arrabonem. A jutalmuk megvan, jó napidíjat, egész napos eszem-iszomot kaptak egész napra, és csak okoskodtak a választási jogosultsággal, bár egyáltalán nem ismerik a választási törvényt, el sem olvasták, amit kaptak, mert akkor kiderült volna, hogy köztisztviselő ül közöttük. De mindenért problémáztak.”
  • 7. Mankapunka 2010. április 11. 21:59
    „matezsu

    Te kiabáld le őket,te támogattad eddig ezt rendszert,most meg leköpködöd??????

    Ne nevetess!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 6. matezsu2 2010. április 11. 21:57
    „Mindent szabad nekik!!!!!!! Azt csinálnak, amit akarnak!!!! A legtaplóbb emberek ülnek ott sorban, beszólogatnak az embereknek, bután reagálnak a felmerüjő kérdésekre, és azt tiltják el a szavazástól akit akarnak. Pl amit írtak az egyik cikkben, h a polgár elment szavazni, az értesítőt nem vitte magával, mert nem kapott, a listán szerepelt ugyan, de nem engedték szavazni. Nálunk mindenki úgy szavazott, h nemcsak az értesítőt, de a személyit se kérte senki. Igaz, h mindenkit ismernek, de a törvény vagy vonatkotik mindenkire, vagy senkire.”
  • 5. arrabonem 2010. április 11. 21:53
    „A tisztelt bizottság egész nap azt kereste, kivel keménykedhet egy igazán tököset. Megtalálták. Bátrak. Jutalmat nekik...”
  • 4. VJack 2010. április 11. 21:41
    „Úgy tűnik, a választás lebonyolítását is el...... Az a kérdés, mit nem? Úgy tűnik, itt leginkább a Nokia dobozok kiosztásával nem volt baj, minden mással igen.”
  • 3. Euréka 2010. április 11. 21:12
    „Már mindent lehet??????? Biztos, hogy én sem hagynám szónélkül.”
  • 2. licern 2010. április 11. 21:08
    „elmehetnek a pics.ba............”
  • 1. raffy2 2010. április 11. 20:46
    „na ez ám azért már ciki.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

1-1,5 órával kitolódik a kampánycsend

Egy-másfél órával kitolódik a kampánycsend, addig exitpoll-eredményeket sem lehet közzétenni. Aki már megtette, ne piszkálja. Tovább olvasom