Kisalföld logö

2017. 09. 19. kedd - Vilhelmina 12°C | 17°C Még több cikk.

Egész évre kilakoltatási tilalmat szeretne az LMP

A Lehet Más a Politika (LMP) kezdeményezi, hogy egész éves tilalmat vezessenek be az elhelyezés nélküli kilakoltatásokra - jelentette be hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a párt szociálpolitikai szakszóvivője.

Misetics Bálint szerint ez nem jelenti azt, hogy a tartozásaikat nem fizetők a saját lakásaikban maradhatnának. Javaslatuk szerint jogszabályban kellene meghatározni "olyan lakhatási minimumot, amely alá senkit nem engedünk zuhanni".

Hosszú távon mindenki, első körben a legveszélyeztetettebbek számára kívánják garantálni a lakhatáshoz való "kikényszeríthető" jogot. A rászorulókat nem lehetne tömegszálláson elhelyezni - tette hozzá.
Misetics Bálint azt mondta, hogy a kilakoltatások jelenlegi gyakorlata sérti az alkotmányban és több nemzetközi emberi jogi dokumentumban elismert szociális jogokat.

Kitért arra is, hogy az LMP nemcsak jogellenesnek, hanem ésszerűtlennek is tarja a kilakoltatások jelenlegi gyakorlatát, mert véleményük szerint az államnak sokkal többe kerül eltartani az utcára kerülőket, mintha gondoskodtak volna a lakhatásukról. Hozzátette, hogy a kilakoltatás a családok szétesésével járhat.

Az LMP választmányi tagja problémának nevezte azt is, hogy nincsenek pontos adatok arról, hány családot lakoltattak ki. A lakások elvesztése az esetek többségében megelőzhető lenne - mutatott rá -, ha az érintett családok megfelelő jogi, társadalompolitikai és szociális segítséget kaptak volna.

A szóvivő szerint jelenleg a két legfontosabb feladat kiterjedt, szociális lakásszektor kialakítása és a lakásfenntartási támogatások többszörösére emelése. Közölte, hogy az államnak a valóban rászorulók megsegítésére kellene többet fordítania és kevesebbet azokéra, akik ilyen segítség nélkül is meg tudnák oldani a lakhatásukat.

Kukorelly Endre, a párt képviselőjelöltje emlékeztetett arra: évekkel ezelőtt nyílt levélben tett javaslatot az akkori kormányfőnek, hogy létre kell hozni olyan társadalmi alapítványt, amely megoldaná ezt a problémát. Véleménye szerint ugyanis az államra, a "fennálló struktúrára nem lehet ezt rábízni, mert egyszerűen nem hajlandóak ezzel foglalkozni".

A képviselőjelölt szerint a felállítandó alapítvány szociális lakásokat vásárolna, amelyeket a rászorulók rendelkezésére bocsát.

Olvasóink írták

24 hozzászólás
12
  • 24. Nemezis 2010. március 04. 08:47
    „szocdem! (22)

    ...<moderálva>

    "1. Európában egyetlen ország sincs, ahol ne lennének sokan szociális segélyezettek. A szociális segély a gazdaság fenntartását is szolgálja, hiszen a segélyezett polgár egyben fogyasztó is. Ha fogyaszt, fenntartja a termelést, munkát biztosít másoknak."

    PONT EZ OKOZ EURÓPÁBAN ÓRIÁSI PROBLÉMÁT!

    Ráadásul, így minek is dolgozzon a felnövekvő generáció, ha azt látja munka nélkül segílykéken is frankón el lehet lenni!

    Azt se felejtsd el, hogy a nyugato országokat nem vágták tönkre a szövetségeseid, barátaid ( Sztálinista gyilkosok) és van pénzük (még de egyre kevesebb) ezt finanszírozni. De nekünk nincs!”
  • 23. Goldmund 2010. március 03. 20:40
    „21.hsz.
    "A legjob eset, ha bérlakásban lakik, mert azt a szociális segélyből is vidáman fenn tudja tartani..."

    És még a közüzemi díjakat is ki tudja fizetni? És még kajára is futja?
    Hol élsz ember? Az már egy szerényebb fizetés!
    És ezek után azt képzeled, hogy az illető munkát fog keresni magának?
    Épp azért tartunk itt, mert az elmúlt években megérte segélyen lenni, ahelyett, hogy dolgozott volna az illető!
    Remélem, a hozzád hasonló "hozzáértők" most végre nem fognak kormányra kerülni!”
  • 22. szocdem 2010. március 03. 10:38
    „20. Jerry 2010.03.03. 06:51
    "szocdem,kicsit még olvass a témában, utána írj."

    :))))
    Talán élj előbb európában annyit mint én, aztán adj tanácsokat, de azért köszi:))) Mellesleg ajánlom figyelmedbe a vonatkozó osztrák és német oldalakat:)))) (Ha nem tudnál németül, szivesen fordítok)

    "Ausztriában is van szociális lakáskiutalás.Alapfeltétele a munkaviszony,igazolt jövedelem.Ha nincs munkád, nincs lakás,és mehetsz az utcára"

    Tudod ezt a kiutalási feltételt cége válogatja. (Magán cégeké a bérlakásállomány) Nem bolsik, ezért az ilyen "munkaviszonyhoz kötöttség" ott ismeretlen - illetve akkor van, ha nem tudod a kauciót egészben kifizetni. Viszont mivel a szociális gondoskodás életed kezdetétől elkísér (nem véletlenül szocdemek is vannak ott a hatalomban) ha keresővé válsz, kicsi a valószínüsége hogy nem tudod kifizetni a kauciót!!!
    Én először úgy kaptam szoc.lakást, hogy a cégem fizetett helyettem, mert egy vasam sem volt:)))))) Miről is szakértesz akkor?

    "Ott kint azt támogatják,aki dolgozni akar és nem azt aki segélyeket.Ez a való világ ....."

    Egy torz szűrőn keresztül télleg ilyennek látszik ez a fránya világ:))))
    DE!!:
    1. Európában egyetlen ország sincs, ahol ne lennének sokan szociális segélyezettek. A szociális segély a gazdaság fenntartását is szolgálja, hiszen a segélyezett polgár egyben fogyasztó is. Ha fogyaszt, fenntartja a termelést, munkát biztosít másoknak. (Ez valódi kapializmus, a bolsi és Bokros neolibsi demagógiával fertőzött agy ezt nem érti, azért vagyunk most ott ahol..) Ha nem normális forrásból fogyaszt, akkor lop, kábítószert árul, stb. és sokkal jobban megterheli a társadalmat mintha normális segélyt kapna- rendfenntatás költsége, börtönök költsége, stb. Nálunk inkább a személyenként havi egy millás költségű börtön, mint normális segély kapzsi és ostoba filozófiája van uralmon, mert igaz hogy már 120-an fagytak meg a télen, de sikeres, és gazdag ország vagyunk!!! Nem igaz???:)))

    2. Európában sehol nem támogatják azt aki dolgozni akar. Egyszerüen azért nem, mert van tiszteséges megélhetést biztosító jövedelme, ezért semmilyen támogatásra nem szorúl. A jövedelem szerkezetében nincs benne a tulajdonszerzés (saját lakás) költsége, az csak opció. Viszont benne van a lakhatás költsége, ami a bérlakás költségeit simán fedezi. (Nálunk ez nincs így, se a bérlakás, se a saját lakás költsége, sokszor még a megélhetés legelemibb költsége sincs a bérben ellentételezve)

    Ennyit a bérlakás rndszerről, amilyen ben egyszer Te már jártál, és azt gondoltad hogy meg is ismerted az egészet.:))”
  • 21. szocdem 2010. március 03. 10:19
    „18. Goldmund 2010.03.02. 18:31

    "Ha valaki átmenetileg pénzzavarba kerül (pl. munkanélküli lesz), mi a jobb eset? Nem fizeti a lakbért és kirakják, vagy a sajátjában lakik (optimális esetben nincs hiteltörlesztése) és minimumra szorítja a közüzemi fogyasztását?"

    A legjob eset, ha bérlakásban lakik, mert azt a szociális segélyből is vidáman fenn tudja tartani, viszont ha tulajdonos, akkor addig nem kap segélyt amíg értékesíthető vagyona van:))))))))))) Itt kaphat, és ez az absolute igazságtalan!!! (De bolsik ezt általában nem értik, csak ámérikával vagfdalkoznak, pedig a falu szélénél még nem igen jártak messzebb - hacsak gondolatban nem.) Ne feledd: Te is kerülhets bajba..vélhetőleg nagyon nagy lenne a szád ha nem állna melléd a társadalom, ami ellen itt korteskedsz.

    "Vagy a harmadik eset, hogy nem fizeti a lakbért, mégse rakják ki. Na, ez viszont tisztességtelen a rendesen fizetőkkel szemben (és mindenki mással szemben, akinek az adójából fenntartják a szociális bérlakásokat)."

    Ahol a szociális segélyek és a kiegészítő támogatások normális színvonalon működnek, ott mindenki fizeti a lakbért. egyébként a szociális bérlakásoknak is van un. kauciója, ami az átmeneti időszakot fedezi béroldalról.
    MÁSRÉSZT A SZOCIÁLIS BÉRLAKÁSOKNAK SEMMI KÖZE NINCS AZ TE ADÓZÁSODHOZ AKKOR SEM HA OLYAN ORSZÁGBAN ÉLSZ, AHOL VAN SZOCIÁLIS RENDSZER!!!
    Úgy van kitalálva a dolog ui. hogy az állam inkább kivesz belőlle, mint hogy betegyen egy vasat is. Az se tévesszen meg, hogy a hazai önkorik uzsora áron béreltetik a lakásokat (pl. Győrben egy lepusztult Szarvas utcai lakás 45 ezer!! ami az átlagbér 50%-a, Európában ez nem lehetne több 20 ezernél).

    Mindent össze vetve nem is értem mit is akartál itt mondani? Hogy nem értesz hozzá csak szakérted? Arról viszont azt mondhatjuk: világos!

    :))))))”
  • 20. Jerry 2010. március 03. 06:51
    „szocdem,kicsit még olvass a témában, utána írj. Tudod, Magyarországon is volt egy nagyon komoly bérlakás hálózat.Az én szüleim is abban laktak.Én viszont otp lakást vettem,saját tulajdonút, igaz az is úgy ment, hogy vásárló kijelölés útján, két gyereket be kellett vállalni.A bérlakások egy idő után tatarozásra szorultak, ezért az állam szépen eladta jutányosan a bérlőknek, hogy ne keljen költeni rá, ezzel bevételhez jutott az állam.Nagyon sokan jutottak ekkor saját tulajdonú lakáshoz.Persze voltak vissza élések is, aki közel volt a tűzhöz, nagy lakást vehetett kis lakás áráért,amit aztán nagy pénzért el tudott adni.Így alapozta meg vagyonát a pártelit a rendszerváltáskor.Most is épül sok szociális lakás,ahol kedvezményes bérért 5 évig lehet lakni.,és utána el kell költözni.A baj az, hogy akinek nincs fizetése, annak segélyből kell a bért fizetni,és nincs lehetősége takarékoskodni ami itt előfeltétel. Az igazi szociális gondoskodás az,ha nem csak lakást adunk,hanem munkát is,amiből ki tudják fizetni a lakbért.Ausztriában is van szociális lakáskiutalás.Alapfeltétele a munkaviszony,igazolt jövedelem.Ha nincs munkád, nincs lakás,és mehetsz az utcára.Igaz,a bér alacsony, és munkabérből lehet jól fizetni.Én voltam olyan bécsi lakásban,aminek a bére jóval pl egy győri alatt volt, minősége felette. A lakó dolgozott/kórházban nővér/és béréből vígan fedezte a bért.Kis hazánkban a nővéri fizetésből Győrben a nővérszállón egy ágyat kapna,nem belvárosi lakást.Ott kilakoltatják,ha nem fizet, ha elküldik a munkahelyéről.De dolgozik,egyedüli magyarként az osztályon,mert látja, hogy megbecsülik,megfizetik,amit nálunk nem kapott meg.Ott kint azt támogatják,aki dolgozni akar és nem azt aki segélyeket.Ez a való világ .....”
  • 19. Nemezis 2010. március 03. 00:48
    „szocdem!

    2010.03.02. 16:31

    Ezzel a hozzászólásoddal kibújt a szög a zsákból! A szociáldemokrácia BŰNPÁRTOLÓ! És aki fellép a bűnözők ellen az meg NÁCI! Legalábbis a kifacsarodott szocdem elméleteid szerint.”
  • 18. Goldmund 2010. március 02. 18:31
    „Szocdem!
    Tegyük tisztába a dolgokat. Nyugat-Európában (talán Amerikában is?) van ingatlanadó, méghozzá nem olyan kicsi összeg. Aki tulajdonos, az tehát ezt fizeti, aki bérlő, az meg a bérleti díjat. Így tényleg logikus, hogy sokan laknak bérlakásban.
    Ha valaki átmenetileg pénzzavarba kerül (pl. munkanélküli lesz), mi a jobb eset? Nem fizeti a lakbért és kirakják, vagy a sajátjában lakik (optimális esetben nincs hiteltörlesztése) és minimumra szorítja a közüzemi fogyasztását?
    Vagy a harmadik eset, hogy nem fizeti a lakbért, mégse rakják ki. Na, ez viszont tisztességtelen a rendesen fizetőkkel szemben (és mindenki mással szemben, akinek az adójából fenntartják a szociális bérlakásokat).

    Ezekből a potyautasokból van elege minden tisztességesen élő, adót fizető embernek és nem utolsó sorban ebbe rokkant bele az ország az utóbbi 8 évben!”
  • 17. szocdem 2010. március 02. 16:38
    „"Mennyi a kifizethető lakbér?Aki segélyekből ér,mert nem dolgozik,az menyit fizessen a lakbérként segélyből?A lakást a tulajdonosnak kell fen tartani.Csekély lakkbérből ez nem megy.Akkor ott tartunk, hogy a házban lakók állami segélyt kapnak, hogy ne dolgozzanak,és ingyen lakást, állami fenntartással,államilag finanszírozott közüzemmel."

    Jerry!
    1. Bécsben egy átlag 75 m2-es szociális bérlakás - ami évi 30 ezer Euró jövedelemig illeti meg a polgárt- alakbér átlag 320 euro, ami az átlagjövedelem cc. 20%-a.. (Mennyi Győrben ugyan ez??????)

    2. A 320 euróban (a jövedelem 20%-a) benne van a tulajdonos költsége és haszna, és adója is, az állam nem tesz hozzá semmit. Nem ösztönöz semmire a rendszer azok közül amiket felsoroltál.

    3. A Hoover féle egy lakástulajdon-egy család rendszert épp tavaly szívta meg amerika! Európa könnyedén átlépte a pénzpiaci válságot, ami a (amerikai hiteles) kisemberek bukásai miatt keletkezett, mivel itt csak annak van saját ingatlana aki MEGENGEDHETI A JÖVEDELMÉBŐL, mindenki más bérlakásban lakik, és nem vesz fel élethosszig tartó kölcsönöket!!!

    Talán bankos vagy??? Hogy így reklámozod itt a nihilt??”
  • 16. szocdem 2010. március 02. 16:31
    „"13. hozzászólás Nemezis 2010.03.02. 14:02

    Csak a büntetlen előéletűeket nem szabadna kilakoltatni!

    Önkormányzati lakáshoz és segélyhez csak büntetlen előélettel lehessen hozzájutni!"

    ÉS KÉK SZEMMEL MEG SZŐKE HAJJAL - ÉS RENDES ÁRJA MÚLTTAL- l HA JAVASOLHATOM...

    Agyrém..”
  • 15. szocdem 2010. március 02. 16:29
    „9. hozzászólás Goldmund 2010.03.02. 09:11

    A lakhatás alapvető emberi jog? De kinek a pénzéből?
    Aki ezt kitalálta, annak a pénzéből oldják meg a lakhatásukat!

    Magyarország - és az átlag magyar - az ilyen vélekedések miatt nem lehet valódi európai.
    Jó tudni:
    Európában a bérlakás állomány 40%, nálunk csak 4%.
    Mellesleg kezüket lábukat törik a fírmák, hogy valahogy bekerülhessenek a bérlakásépítő-üzemeltető - bizniszbe..
    Csak ebben a liberális, amerika imádó, gyökértelenek által elbutított országban nem üzlet ez, ahogy a lakhatást mint alapvető emberi jogot sem ismeri el az állam... (szemben az EU-val Orbán anno nem írta alá a Charta vonatkozó részét)

    Egyébként Anno mikr a szocdemek benne voltak a Horthy alatt a kormányban, itt Győrben is épültek szép számban szociális lakások. A Győriek tudják...
    UI: a szociális bérlakás építés nem kommunizmus, hanem a társadalom gazdasági önvédelme. Aki nem védi meg ilyen módon is magát, az a pampákon szeretne élni. (Kíváncsi vagyok ott kiből tudna megélni??)”
  • 14. Nemezis 2010. március 02. 14:04
    „Az LMP a Nemzeti Munkáspárt program jelmondataiból tanul :-)! nemzetimunkaspart.hu választások menüpont 4. jelmondat.”
  • 13. Nemezis 2010. március 02. 14:02
    „Csak a büntetlen előéletűeket nem szabadna kilakoltatni!

    Önkormányzati lakáshoz és segélyhez csak büntetlen előélettel lehessen hozzájutni!”
  • 12. Jerry 2010. március 02. 13:00
    „Mennyi a kifizethető lakbér?Aki segélyekből ér,mert nem dolgozik,az menyit fizessen a lakbérként segélyből?A lakást a tulajdonosnak kell fen tartani.Csekély lakkbérből ez nem megy.Akkor ott tartunk, hogy a házban lakók állami segélyt kapnak, hogy ne dolgozzanak,és ingyen lakást, állami fenntartással,államilag finanszírozott közüzemmel.Na és mindezt az adófizetők,a rendesen dolgozók pénzéből,akiket aztán az állami segélyből élők kirabolhatnak " bűntetlenül" mert megélhetési bűnözők.alul iskolázottság miatt dolgozni nem tudnak elhelyezkedni/nem is karnak/ Szóval bezárult a kör.a baj csak azt. hogy ezt egy hataloméhes párt gerjeszti. Hét ez a magyar valóság.És nem neveznék meg népcsoportot,mert sok van köztük,akik rendesen dolgoznak, fizetik a közüzemi díjakat, iskolába járatják a gyerekeiket, rendesen tanulnak stb.Velük miért nem foglalkoznak? Miért nem mondják, hogy igenis van pozítiv példa is.A szociális háló sokba kerül, nagyon sokba az a adófizetőnek.Az egyetlen drasztikus megoldás, ha belátják ezt az így élők is.Igenis utcára kell tenni,aki nem fizet, a gyerekeit állami gondozásba.Ez a végső megoldás. Na de addig,mig idáig fajulna addig meg kell oldani a felnőttképzést, tanítást, hogy legyen esélyük elhelyezkedni, munkát kani, pénzt keresni,és fizetni a dijakat,lakbért, iskoláztatást,stb.Nem látszat törvényt kell hozni iróasztal mellől ,hanem lemenni közéjük, elmondani, megmutatni, hogy mik a lehetőségek,és tanítani őket.Mi ért a törvény könyve annak,aki nem tudja elolvasni?A megoldást nem felettük kell,hanem velük együtt kell megtalálni. Ez lehetne a más politika, de erre az lmp okoskodói nem lesznek képesek.”
  • 11. littlesue05 2010. március 02. 10:20
    „Jerry, ezekben teljes mértékben egyetértünk:
    "rezsi fizetése társadalmi kötelesség", "lopásért, adótartozásért börtön jár".

    viszont ha valaki önhibáján kívül nem tudja fizetni a lakása törleszétét, az tényleg a híd alá kell, hogy menjen?! sok nehéz sorsú család van (a fehérek között is), és nagyon-nagyon durva életszituáció lehet, ha gyerekkel nincs hol lakni! Én belegondoltam - és sztem szükség van valamilyen védelemre, segítségre, alternatívára.

    Nyugaton pl. sokkal - sokkal több bérlakás van, kifizethető lakbérrel. Ezt kellene itthon is megvalósítani.”
  • 10. miracle. 2010. március 02. 09:30
    „http://www.youtube.com/watch?v=F3SqQ1gJjss”
  • 9. Goldmund 2010. március 02. 09:11
    „A lakhatás alapvető emberi jog? De kinek a pénzéből?
    Aki ezt kitalálta, annak a pénzéből oldják meg a lakhatásukat!
    Vagy jelöljék ki nekik a Subalyuki barlangot lakhatásra. Ott igazán stabil fedél lenne a fejük felett: sokezer éve ott levő kőzet. Rezsit sem kell fizetni, tiszta Kánaán!”
  • 8. Jerry 2010. március 02. 07:56
    „littlesue05,kiegészítés.:a nálunk induló lmp-s jelölt 20 éves, a jobbikos 22, de tudok 20 éves miépesről is.Ismerik az életet, hisz a rendszerváltáskor születtek.Könyvből tanulták,amit mi átéltünk.Igazad van,a lakhatás alapvető emberi jog,a lakbér és rezsi fizetése meg társadalmi kötelesség.A jogait csak annak lehet érvényesíteni,aki teljesítette kötelességét. Vagyis csak az vehet el a közös asztalról,aki tett is rá valamit.Franciaországban tényleg van ilyen törvény, MINDENKINEK tető kell a feje fölé. Ezért ott mindenkinek joga van a híd alatt aludni.Viszont lopásért, adótartozásért börtön jár.Ahogy iskolakerülésért is.Nem csak az első oldalt kell elolvasni a törvénykönyvben. Az étlapon is elöl kívánnak jó étvágyat és a végén közlik az árakat.”
  • 7. Eva- 2010. március 02. 07:30
    „fognak dolgozni a mezőgazdaságban, építőiparban

    és

    járatják
    :))”
  • 6. littlesue05 2010. március 02. 07:24
    „Jerry, csak infoként: Bebesi József, a soproni LMP jelölt 1955-ben született, tanár.

    A lakhatás pedig alapvető emberi jog, tehát tenni kell a kilakoltatások ellen. Ha jól tudom, Franciaország már törvénybe is iktatta, hogy MINDENKINEK tető kell a feje fölé.

    (a cigók meg persze menjenek el dolgozni, meg járassák iskolába a gyerekeket)”
  • 5. Jerry 2010. március 02. 06:24
    „Az lmp ben csupa értelmiségi,még aszülők pénzén élő,tanuló okoskodó ifjonc van.Nekik teljesen természetes, hogy eltartják őket.tudatni kelen már velük, hogy ami az államtól "ingyen van" azért másoknak keményen meg kel dolgozni.Én voltam kilakoltatáson.Egy nemzetiségi család 8 gyerekkel önkényesen elfoglalt egy üres lakást,mert az állam többszöri kérésre sem utalt ki nekik ingyen egyet.Aztán kiderült, hogy már kaptak hármat is, de mindegyikből kitették őket,mert sem lakbért, sem rezsit nem fizettek.Aztán az is kiderült, hogy a 8 gyerek fele sem az övék volt, csak azért volt velük,mert jogtudós azt mondta nekik hogy ennyi gyerekkel senki nem meri utcára tenni őket.Persze a családból senki nem dolgozott,a gyerekek nem tanultak.Mikor megkérdeztem, hogy miért nem mennek el dolgozni, egyszerűen közölték, hogy akkor nem lenne jogosult segélyre.Nos, egy ilyen családod beköltöztetnék az lmp-s gyerekek szomszédjába,aztán kb egy hét után megkérdezném ,még mindig tatja a fenti állásfoglalást?Hamar rájönne, hogy nem csak a politika de a véleménye is lehet más, csak ki kel menni a valós életbe.”
24 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bokros: reformok kellenek

Oktatási és adóreform alapozhatja meg Bokros Lajos szerint azt, hogy a vállalkozói szektor… Tovább olvasom