Kisalföld logö

2018. 10. 18. csütörtök - Lukács 10°C | 21°C Még több cikk.

`Bokros teendőink lesznek´ – Az MDF győri jelöltjei bemutatkoztak

Az MDF megyei elnöke, Nagy Tamás 15 százalék eredményt vár pártjától a tavaszi választásokon. Szerinte 400-500 ezer "gondolkodó" szavazó voksolhat az MDF-re.


Mint közismert, megyénkben nem kötött választási szövetséget az MDF és az SZDSZ, így a Demokrata Fórum saját jelölteket indít a 2010-es képviselőválasztáson.

A győri (2. és 3. számú) és Győr környéki (1. számú) képviselőjelölteket hétfőn délután mutatta be Nagy Tamás, az MDF megyei elnöke.


A mesélő Bokros Lajos: "Pénzkérdés – A gazdaságról gyermeknek"

Az MDF kampányanyagai között található "Pénzkérdés – A gazdaságról gyermeknek" – című "mesekiadvány". Tán nem meglepő, a mesélő maga Bokros Lajos, aki színes példázatokkal, történetekkel fejti ki gazdasági téziseit.

Bokros Lajos programjáról itt nézhetnek meg egy videót



"Sajátos választási mottóm, hogy `Bokros teendőink akadnak´ az idei választásokon"

Az 1. számú körzetben Csefó Zsolt indul, aki szállodaiparban dolgozik, s franciául, németül, románul beszél a magyar mellett.

"1989-ben léptem be az MDF-be a Lakitelki találkozón, s húsz éven keresztül tag maradtam. Sajátos mottóm, hogy `Bokros teendőink akadnak´ az idei választásokon" – mondta Csefó Zsolt.

A 2. számú választókörzetben Prácser Attila indul, aki a bemutatás szerint 1996 óta a Signal Biztosító vezető üzletkötője. Korábban pedig szakszervezetisként dolgozott az Opel szentgotthárdi üzemében.

Nagy Tamás elmondása Prácser Attila munkáját dicséri az az 1994-ben kötött kollektív szerződés, mely a mai napig érvényben van az Opel magyar üzemében. A szóban forgó szerződésről a tekintélyes Financial Times is közölt cikket anno.

"A munka becsületét vissza kell állítani"

"Úgy gondolom, hogy a munka becsületét vissza kell állítani. Tarthatatlan állapotnak tartom, hogy az aktív korosztály 50 százaléka nem tud dolgozni – ezt jóval gazdagabb országok sem engedhetik meg maguknak. Ezen tendencia megállítására Bokros Lajos személye a garancia" – közölte Prácser Attila.

"Nem szeretném, hogyha eszközként használná fel a politika az egyébként is kiszolgáltatott helyzetben lévő nyugdíjasokat"

A 3. számú választókörzetbe Körmendyné Lakatos Mária-Anna nyugdíjas közgazdász képviseli az MDF színeit.

"Nem szeretném, hogyha eszközként használná fel a politika az egyébként is kiszolgáltatott helyzetben lévő nyugdíjasokat" – közölte Körmendyné Lakatos Mária-Anna.

"Az MDF országos szinten 15 százalékos eredményt is elérhet"

A kisalfold.hu reális választási esélyeket firtató kérdésére, Nagy Tamás úgy válaszolt: "pont a napokban hallottam egy beszélgetést Tölgyessy Péterrel a Magyar Rádióban, aki azt prognosztizálta, hogy az MDF-re azok szavaznak majd, akik vállalkozók, s a gazdasági életben keresik a boldogulást.

Számításaink szerint 400-500 ezren lehetnek ezek a gondolkodó szavazók, s az MDF országos szinten 15 százalékos eredményt is elérhet. Győr-Moson-Sopron megyében mindig is különösen erős volt a Demokrata Fórum, reményeink szerint ez így lesz idén".

Arra az újságírói kérdésre, miszerint milyen lokális kampánytémái lesznek az MDF-nek, Nagy Tamás úgy felelt: "a helyi témáinkat a kopogtatócédulák összegyűjtése után hozzuk nyilvánosságra".


Az MDF további megyei jelöltjei

Az MDF korábbi közlése szerint Mosonmagyaróváron az egyik helyi autósiskolát vezető Luksa Attilát, Csornán Szabó tamás mérnököt, kapuváron Pethő István vállalkozót, Sopronban pedig Nagy Tamás pedagógust, megyei elnököt választották jelöltnek. 

Olvasóink írták

88 hozzászólás
  • 88. oszvald.ferenc 2010. február 19. 09:01
    „Te jó ég , ennyi idiótaságot összehordani. Vajon mennyire életszerű, hogy Ukrajna felajánlotta Kárpátalját Magyarországnak? Nagyon siralmasak ezek a jobbikos körökben terjedő tuti információk. Bokros lehet mocskos kommunista (bár a demokratikus rendszerben állt Horn mellé), de akkor vegyük már elő a régi MSZMPseket is, jó? CSintalan, Majtényi, Pozsgai, Szűrös, Schmidt Pál..stb. ott sertepertél a Fidesz környékén. Van jó kommunisa is?

    Üdv: Oszvald Ferenc”
  • 87. load 2010. február 11. 23:22
    „81. tarcus
    A birkatürelmem nem teljesen mentes az önérdektől.
    A munkámban eltérő iskolázottságú emberekkel kell megértetnem magam és megyőzni őket.
    Ez itt egyfajta edzés, gyakorlás.”
  • 86. load 2010. február 11. 23:14
    „83. adalfold
    én higgadtan írok, látod, csupa kisbetűvel.
    akkor lássuk:
    1- az mdf programjában annyi van a minimálbérről, hogy az a d ó m e n t e s s é g é t kell eltörölni.
    tudod, azok miatt, akik adózatlanul teszik az egyik zsebükbe a minimálbért és másikba a fekete fizetést.
    az is benne van a programban, hogy az adómentesség megszüntetésekor a minimálbért az adó mértékével fel kell bruttósítani. így a minimálbér nettó értéke nem lesz kevesebb az adózatlan minimálbérnél. ha tanulsz makroökonómiát ugye nem kell elmagyaráznom, hogy ennek mi az értelme?
    2- a legközelebb az egyetemen javasold az adjunktus úrnak, hogy elemezzétek ki a 2001-ben bevezetett lakásépítés támogatási rendszer hatását is a hitelpiacra és az jegybanki alapkamatra és a lakosság deviza hiteles eladósodásra! ezután számoljátok ki ennek gazdaság romboló hatását összehasonlítva bokros ORDÍTÓ HIBÁJÁVAL.
    3- a programban NINCS benne a lakótelepek bontása. ne hírportált, hanem programot olvass!
    az utolsó mondatod gyerekes rapli.
    nem erősíti az érveidet.
    SŐT......”
  • 85. tarcus 2010. február 11. 17:37
    „83
    A programban NINCS benne a lakótelepek elbontása, megint hazudozol, mutasd meg, hol van és megkövetlek.”
  • 84. Eva- 2010. február 11. 16:57
    „83-hoz

    a fórum szokásai szerint, aki nagy nyomtatott betűket használ az ordítozik
    Te minek ordítozol?!

    Bokros nélkül az adóssága az országnak már akkora lenne, hogy ihaj!

    így is azon sirdogálsz, hogy azt kell visszafizetned, amit nem is biztos, hogy te vettél fel lakáshitelre, autóra , úgy
    hogy közben merítetted a hitelkeretet a vállalkozók elől, akik emiatt sem kaptak elég hitelt a munkahelyek megteremtéséhez.

    eis bonyolult ---elismerem”
  • 83. adalfold 2010. február 11. 15:56
    „75!LOAD AZÉRT FOGD VISSZA MAGAD RENDESEN ! <moderálva>
    1.: BOKROS MAGA NYILATKOZTA,HOGY ELTÖRLIK A MINIMÁLBÉRT ÉS A REÁLBÉREK JELENTŐS VISSZAFOGÁSÁVAL KÉPZELI EL A NEMZETGAZDASÁG RENDBETÉTELÉT.
    2: A MINAP MAKROÖKONÓMIÁBÓL AZ EGYETEMEN PONT A BOKROS CSOMAG EGYIK ORDÍTÓ HIBÁJÁT ELEMEZTÜK KI, ÉS KONSTATÁLTUK,HOGY KÉSZÍTŐJE VAGY ÁRTANI AZ ÁLLAMI VAGYONNAK VAGY MINIMÁLIS KÖZGAZDASÁGI ISMERETEKKEL NEM RENDELKEZETT EGYIK LÉPÉSE MEGTERVEZÉSEKOR. (EZEK AZOK A BIZONYOS ,,ÁTHATÁSOK").
    3: A PROGRAMBAN VALÓBAN BENNE VAN A LAKÓTELEPEK ELBONTÁSA ÉS EZ SZÁMOS HÍRPORTÁLON IS SZEREPEL. A PROGRAMNAK ELEME A MINIMÁLBÉR ELTÖRLÉSE.

    EZ AZ EMBER ÉS CIONIBOLYKA A NEMZET ELLENSÉGE. UGYANAZ A CSOPORT MINT GYURCSI,KÓKA,VERES. S ERRE SOROSSAL VALÓ KAPCSOLATUK IS RÁVILÁGÍT.”
  • 82. Eva- 2010. február 11. 12:01
    „81-hez
    SZERINTEM:
    nem is nekik írja, hanem például Neked is!Nekem is!
    //tán megerősítésként?!//”
  • 81. tarcus 2010. február 11. 11:53
    „Load, dícsérem a birkatürelmedet, ahogy ezt a <moderálva> gyülekezetét kezelni próbálod (tisztelet annak a pár kivételnek, akik normálisan és a témánál maradva írnak), de asszem szélmalomharcot folytatsz, tudni illik a szélsőségesek attól azok, mert semmilyen indokot, bizonyítékot nem fogadnak el, csak zsigerből támadnak mindenkit, akik nem az ők paranóiás "elveiket" vallják. Négy éve még Lopcsányt éltették, most a Balik lett trendi, egy év múlva - amikor nem jön el a tejjel-mézzel meghírdetett kánaán - Orbán-takarodj-ot fognak vezényelni. Vox populi, vox dei”
  • 80. load 2010. február 11. 09:23
    „67. adalfold
    Látom a finnyás ízlésű moderátor megcsonkította a hozzászólásomat, de az így elveszítette a lényegi mondanivalóját.
    Most a párizsi úri szalonok modorához igazodva megkérdezem, ha mégsem találod meg ezt a két programpontot, akkor tisztelhetlek-e úgy a továbbiakban, hogy ,,hunczut fillentős"?”
  • 79. load 2010. február 10. 23:30
    „69. t-a-ibi
    "Ezt a kijelentést sehol nem hallottam tőle."
    Itt, a baloldali hasábban megtalálod:
    http://jobbikszolnok.5mp.eu/web.php?a=jobbikszolnok&o=UPL9VWY90W”
  • 78. load 2010. február 10. 23:13
    „74. kolombela
    "még azt a jövedelmet is megfizettetném velük, ami a 90 év alatt elmaradt. Nem tudom, hogy mit szólnának hozzá."
    Ha te mondanád, biztos összetojnák magukat.”
  • 77. load 2010. február 10. 22:50
    „72. t-a-ibi
    "az IMF delegációja úgy látja: további intézkedések nélkül nem tartható az idei évre megjelölt 3,8 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánycél, újabb, mintegy 250-300 milliárd forintos megszorító csomag nélkül az idei magyar deficit 1-1,2 százalékponttal lesz magasabb a tervezettnél."
    Ha Bajnainak sikerült a 300 milliárdos megszorító csomag és sikerült tartani a hiánycélt, akkor Orbánnak is sikerülni fog. Csak akkorra már nem úgy hívják majd, hogy megszorító csomag, hanem a "költségvetés kiegyensúlyozása".
    Csak hogy rájöttetek!
    Július 1-től a költségvetésért ők felelnek.”
  • 76. load 2010. február 10. 22:43
    „70. lacim6
    Fogadd széles mosollyal az én hasonóan szívélyes ödvözletemet is!”
  • 75. load 2010. február 10. 22:40
    „67. adalfold
    "hogy lakótelepek elbontásával kell javítani az 5 km-re beljebb levő belváros levegőjét?
    hogy minimálbér eltörlésével javul a nemzetgazdaság?"

    Itt van az MDF programja:
    http://www.mdf.hu/letoltes.php?d_id=144
    Fogd szépen a szemüveged, tedd az orrodra és olvasd el!
    Ha oda érsz az olvasásban, hogy le kell bontani a lakótelepeket és eltörölni a minimálbért, akkor írd le nekem, hogy hányadik oldal, melyik bekezdésében található ez a két programpont!
    <moderálva>”
  • 74. kolombela 2010. február 10. 21:55
    „71. t-a-ibi 2010.02.10. 19:04
    Hát igen, a zsidók pofátlan telhetetlensége. Legutoljára 30 millió dollárt fizetett az ország pár éve.
    Most már nekünk kell benyújtani kártérítési igényünket az antant országok, Oroszország és az USA felé, amiért elrabolták országrészeinket. Sőt még azt a jövedelmet is megfizettetném velük, ami a 90 év alatt elmaradt. Nem tudom, hogy mit szólnának hozzá.”
  • 73. kolombela 2010. február 10. 21:49
    „69. t-a-ibi 2010.02.10. 14:35
    A Vajdaság visszaszerzésében a Horvátok ajánlották fel segítségüket együttműködésüket. Persze antall ehhez is " gyáva" volt. Ugyanez a helyzet a Felvidékkel is. Amikor Csehszlovákia feloszlott, akkor szintén ott volt a lehetőség, hogy felvidéket, de legalábbis jelentős részét vissza lehetett volna szerezni.
    Sajnos mostanában nem lesz ilyen történelmi lehetőség az elrabolt területek visszacsatolására.”
  • 72. t-a-ibi 2010. február 10. 19:44
    „71. hozzászólás t-a-ibi
    Ahhoz kapcsolódik: 1milliárd 240millió dollár ugye --240.000.000.000Ft azaz 240milliárd Ft
    IMF-hiánycél 250-300 milliárd ft
    ::::::::
    Hiánycél: éles vita az IMF és a kormány között
    2010. február 10. 17:51:00

    A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) ellentétben a magyar kormány nem lát kockázatokat a 2010-es költségvetésben - jelentette ki kérdésre válaszolva a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón Szollár Domokos.
    A kormányszóvivő hozzátette, a két fél között ebben az ügyben érdemi vita zajlik. Hozzátette, korábban készültek az esetleges rendkívüli eseményekre, éppen, ezért a megszokottnál nagyobb az idei költségvetés tartaléka. Kijelentette, hogy a Bajnai-kormány nem tervez olyan megszorító intézkedéseket, amelyek a lakosságot érintenék.

    Oszkó Péter pénzügyminiszter határozottan cáfolta a Magyar Nemzet internetes kiadásában az IMF delegációnak tulajdonított állításokat szerdán az MTI-nek.

    A lap szerint szerdán egyebek között azt írta, az IMF delegációja úgy látja: további intézkedések nélkül nem tartható az idei évre megjelölt 3,8 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánycél, újabb, mintegy 250-300 milliárd forintos megszorító csomag nélkül az idei magyar deficit 1-1,2 százalékponttal lesz magasabb a tervezettnél.”
  • 71. t-a-ibi 2010. február 10. 19:04
    „Lenyúzás holokamu módra! ....

    Beperelték a Magyar Államvasutakat (MÁV) egy chicagói bíróságon a "magyarországi holokauszt áldozatainak örökösei"; "jóvátételt" követelnek, amiért "a cég a II. világháború idején közreműködött zsidók deportálásában" (mintha lett volna választási lehetősége egyáltalán - a szerk.).

    A kártérítési keresetben az áll, hogy a beadvány benyújtását kilenc év kutatómunka előzte meg.
    A telhetetlen élősködők "240 millió dollár vagyoni kár és egymilliárd dollár nem vagyoni kár megtérítését" követelik, mert úgy gondolják, még mindig nem rabolták ki és vásárolták fel megfelelő mértékben hazánkat.
    (MTI nyomán)”
  • 70. lacim6 2010. február 10. 16:59
    „66. hozzászólás load Lexarom az mdf-et <moderálva>”
  • 69. t-a-ibi 2010. február 10. 14:35
    „65. hozzászólás load

    Szerintem lopott pénze annyi lehet mint a gané! Nem kell félteni, bűnöző a velejéig.

    56. hozzászólás load
    "Leonyid Kucsma ukrán elnök egy ismerősömmel informálisan azt közölte: ha kell Kárpátalja, hát vigyétek."
    Na ez volt az a nagy lehetőség.
    :)
    Ezt a kijelentést sehol nem hallottam tőle. De komolyabbat, amit mások is bizonyítottak azt igen.
    Ha nem lenne igaz, akkor miért nem cáfolják meg?

    A Vajdaságot meg mikor lehetett volna legkönnyebben vissza csatolni, hát a háború idején? --igen akkor.”
88 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az MSZP politikai vitanapot kezdeményez Magyarország helyzetéről

A szocialisták politikai vitanapot kezdeményeznek a parlamentben Magyarország valós helyzetéről -… Tovább olvasom