Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 19°C Még több cikk.

Az MDF a svéd nyugdíjmodell mellett

MDF támogatja az úgynevezett svéd nyugdíjmodell bevezetését - erősítette meg szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján a párt álláspontját az MDF népjóléti kabinetjének vezetője.

Pusztai Erzsébet azt mondta, nem szabad választásról- választásra "orruknál fogva vezetni a nyugdíjasokat". Szavai szerint a választási kampányokban minden alkalommal elhangzottak a nyugdíjasokat érintő irreális ígéretek.

Emlékeztetett: a fideszes Varga Mihály kifejtette, hogy a svéd nyugdíjrendszer megoldás lehet, de ezt a bejelentést visszavonta. Az MSZP eközben az állítja, hogy a svéd nyugdíjrendszernek rettenetes következményei volnának és azt hangoztatják, hogy nincs szükség változásra - folytatta Pusztai Erzsébet, rögzítve: az MDF szerint viszont a svéd nyugdíjrendszer bevezetése hosszú távon nyugalmat és stabilitást eredményezhet.

A sajtótájékoztatón szintén részt vevő Debreceni József arról beszélt, szerdán volt négy esztendeje annak, hogy a Fidesz elnöke bejelentette, választási győzelmük esetén 14. havi nyugdíjat is adnak a nyugdíjasoknak. Véleménye szerint ez volt az egyik csúcsa annak a populista ígérgetésnek, amely 2002-ben kezdődött, amikor az MSZP a jóléti rendszerváltozásra tett ígéretet.

A képviselőjelölt kijelentette, hogy a populizmus "rendkívül primitív válaszokat ad az egyébként is primitíven feltett kérdésekre".
Hozzátette: akkor azt ígérték, a 14. havi nyugdíj fedezetét drasztikus járulékcsökkentéssel teremtik meg, amelynek eredményeképpen minden vállalkozó plusz egy embert tud alkalmazni, és az így keletkező államháztartási bevételekből finanszírozható ez a kiadás.
Kitért arra a 2006-os fideszes ígéretre is, amely szerint a gyermeknevelés költségeit alkotmányba kellene foglalni. Véleménye szerint a Ratkó-korszakot idézte volna az a felvetés, hogy a gyermektelenek és a három gyermeket nevelők között háromszoros legyen a befizetett adó szorzója.

Debreceni József egyúttal bejelentette, hogy személyiségi jogi pert indít a közelmúltban vele, az MDF-el és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökkel kapcsolatban elhangzottak miatt. Emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban az Indexen jelentek meg olyan hírek, hogy a jelölését volt kormányfő anyagilag is támogatta és jelentős forrásokat ajánlott fel a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnöke, Kapolyi László. A hír szerint ezek az összegek az MDF kampányköltségeinek 90 százalékát fedezik.

Később ezt a kijelentést a Magyar Hírlap egyik újságírója az MTV-ben is megismételte. Debreceni József kérdésre válaszolva azt mondta, hogy az Index, a Magyar Hírlap, a fidesz.hu vagy a Fidesz, illetve a Magyar Televízió ellen is pert indíthat. Hozzátette, hogy az eredetileg megjelent hír "képtelenség és hazugság".

Olvasóink írták

  • 6. gjozsi88 2010. január 23. 09:19
    „5-re!
    Azzal légy elfoglalva a személyeskedés helyett, hogy levezesd, mitől lesz jobb nekünk, ha a jobbik diktátumaira azt mondja az UNIÓ, a külföldi tőke, hogy nem!!!!
    Gondolom ez nem megy?”
  • 5. t-a-ibi 2010. január 22. 17:14
    „Agyament az egész emdéef, meg a társult szadesz is.
    Ez a nő? -mutogatni kellene mint a hülyeség példaképe”
  • 4. gjozsi88 2010. január 21. 15:33
    „3-as!
    Ezzel csak az a baj, hogy a vállalatok vezetői hiába tudják mit kell tenni, amikor a politika, a felheccelt közhangulat fontos tényező!!!
    Pl. a BKV-nál már régen ésszerüsíteni akartak, paraméter könyv módosítással akarta az állam a megrendelt szolgáltatás mennyiségét csökkenteni!
    A fidesz és a szakszervezetek felháborodtak, hogy nem lehet, mert 1 perccel többet kell várni esetleg az utasnak és emiatt kb ezer buszsofőrrel kevesebb is kellene!
    Nem számitott, hogy pazarlunk, mert a világ városok közt nálunk az egyik leglefedetteb a közszolgáltatás, ezért a legdrágább is! Maradt minden és most meg azt követelik, hogy ezt az általuk pazarlóan fenntartani akart rendszert meg fizesse is ki!!!
    No comment!
    A vállalat vezető, amikor elvállal egy munkát azt úgy teszi, hogy ő dönthet, bekalkulálja a politikai beavatkozás során keletkező presztizsveszteségét és borsos menedzser szerződést köt!
    Amit kénytelenek megadni, egyrészt, mert a piacon hasonló kaliberü munkaerő ugyanolyan m,agas fizetéseket kap a versenyszférában is, másrészt normális ember kevesebbért nem vállalja el!!!”
  • 3. kivagyokén 2010. január 20. 21:48
    „Nem a versenyszférával van gondom. Ott nyereséget termelsz. EZÉRT kapod a pénzedet. Ha hibázol, repülsz. Viszont a fizetésem közel fele elmegy. Miközben a veszteséget "termelő" ágazatok vezetői milliós fzetéseket kapnak+mindenféle elszámolás nélküli egyéb juttatást. Ha hibáznak akkor is MARADNAK.”
  • 2. gjozsi88 2010. január 20. 18:20
    „1-re!
    A közszféra bérei kormány kompetencia!
    Azok magasabbak is átlagban, mint a versenyszféra bérei, a plussz szolgáltatásokról nem is beszélve!
    A versenyszféra béreit a piac határozza meg értéktől függően!
    Ha értékes munkát végzel, (mint pl az értékesítési menedzserek, magas fizetés, kocsi ,telefon korlátlan használat!), akkor annak megfizetik!
    Ha nem...!
    Az a te saját problémád!
    Menj oda fönöködhöz és mond meg neki, hogy neked ez kevés!
    Várd meg mit mond?”
  • 1. kivagyokén 2010. január 20. 17:50
    „Már vettünk tőlük át dolgokat. Pl az adórendszert. A baj csak az, hogy ötvözték az etióp bérrendszerrel.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az MSZP nyugdíjas vállalásai

Számos konkrét intézkedést ígér a nyugdíjasokat érintően ismételt kormányra kerülése esetére az… Tovább olvasom