Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 6°C | 14°C Még több cikk.

Az államfőválasztás lesz a parlament első dolga

Feszített tempójú munka vár az új Országgyűlésre, amelynek első dolga a köztársasági elnök megválasztásának kellene lennie.
A  Napi Gazdaság hétfői számában tekinti át az új parlament legsürgetőbb feladatait, amelyek között több már beterjesztett jogszabályt is felsorolnak, például az Alkotmánybíróság által július elsejei hatállyal megszüntetett önkormányzati parkolási rendeleteknek alapot adó, törvényi felhatalmazást.

Sólyom László köztársasági elnök ötéves mandátuma június hetedikén jár le, s az alkotmány szerint az új köztársasági elnököt ez előtt 30 nappal, elvileg május hetedikéig meg kell választani, ami technikailag lehetetlen, hiszen addig az új országgyűlés összehívására sem kerülhet még sor, azt a köztársasági elnök leghamarabb május közepére hívhatja össze. Tehát a legelső parlamenti feladat - még a kormányprogram megtárgyalása előtt - az új köztársasági elnök jelölése és megválasztása kell, hogy legyen - vonja le a következtetést a cikk szerzője.

A cikkben megemlítik még, hogy az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) sincs egyetlen választott vezetője sem: két alelnöki szék lassan szűk egy évtizede üresen árválkodik, ugyanis a megválasztáshoz szükséges kétharmados támogatással bíró jelölteket nem sikerült megtalálnia az MSZP-Fidesz tandemnek. Kovács Árpád ÁSZ-elnök mandátuma pedig tavaly decemberben járt le, ő az elnöki jogkörök egy részét a főtitkárra testálta. A jövő évnek viszont a jelenlegi felállással már nem mehet neki az ÁSZ, vagyis az új számvevőszéki vezetés megválasztása nem halasztható az év végén túl.

Olvasóink írták

25 hozzászólás
12
  • 25. kolombela 2010. április 12. 20:30
    „15. hozzászólás meir 2010.04.12. 15:31
    Azok a magyarok, akik izraelben telepedtek le, azok csak maradjanak nálatok, a többivel egyet értek. Takarodjatok haza, ...azaz izraelbe, mert hazátok sohasem volt.”
  • 24. kolombela 2010. április 12. 20:26
    „3. hozzászólás HR_XAR 2010.04.12. 10:25
    Kikre gondolsz? Unió, IMF?”
  • 23. kolombela 2010. április 12. 20:19
    „A madár (Sólyom) újból kap 5 évet. Kell ez nekünk annyira, mint üveges tótnak a hanyatt esés.”
  • 22. GYMS 2010. április 12. 19:22
    „Megvan a győzelem.
    Meglesz a kétharmad.
    Ennyi.”
  • 21. Patriot 2010. április 12. 18:42
    „Szerencsére a köztársasági elnök választásához már semmi közük nem lesz a hazugságpárti szavazóknak, nekik egy új gyurcsányi politikust kell találniuk! :D:D”
  • 20. b.zoli 2010. április 12. 18:28
    „18. Baradlay 2010.04.12. 17:59
    Vissza a kiralysagot!!

    És Lalikirály legyen a király :)”
  • 19. tódi 2010. április 12. 18:23
    „Mindegy ki a bohóc .

    Legyen Stadler József - a nemzet juhásza.”
  • 18. Baradlay 2010. április 12. 17:59
    „Vissza a kiralysagot!!”
  • 17. dzsi 2010. április 12. 17:10
    „Egy TÖKÖS ember kellene már az ELNÖKI posztra,mert akik eddig voltak sajnos csak arra voltak jók hogy utazgassanak meg bólogassanak..
    Igenis csapjanak az asztalra ha valami nincs rendbe!!
    Talán még a Göncz Árpád volt szimpatikus,persze mint emberileg.”
  • 16. dzsi 2010. április 12. 17:06
    „meir

    Nekünk még jobb!!!!!!”
  • 15. meir 2010. április 12. 15:31
    „12-es!!
    -es az itt Erets Israel-ben elo Osszes Magyar "repul"vissza Magyarorszagra!! Tetszik nekik vagy sem!!!!!
    belertve a szeminarista papokat is termeszetesen!!! kicsereljuk oket a Zsido hittestvereinkre!!!
    nekunk csak jobb lesz!!!!! de hogy nektek..............???”
  • 14. Mankapunka 2010. április 12. 12:32
    „Győzike most készíti az új koporsókat az MSZP-nek.

    Újra lobban a láng az éjszakában.”
  • 13. www0325 2010. április 12. 12:22
    „Nem tudja valaki Győzike nem indul?”
  • 12. fióka 2010. április 12. 12:13
    „szálj sólyom szálj repülj izraelbe vissza”
  • 11. lyrak 2010. április 12. 11:59
    „Remélem ezt az idiótát nem szavazzák meg újra...”
  • 10. Mankapunka 2010. április 12. 11:55
    „Sólyom egy tutyi-mutyi ember,ráugatnak és meghunyászkodik,mint egy kis elsős.

    Mikor szlovákiába nem akarták átengedni,hogy mondta,majd az unió segít.

    Az unió meg leszart,látták mekkora egy béna ez a Sólyom,és jót nevettek rajta.

    16 hónap börötnbüntetést elenged,mert ki fogja a gyerekeket nevelni a dadajoknál.
    eddig se nevelte azokat a gyerekeket,ha nem jártak iskolába.

    SÓLYOM MONDJON LE!!!!!!”
  • 9. thurvj97 2010. április 12. 11:48
    „Az új hatalom első dolga a megosztó, oligarchikus Sólyom röptetése kell hogy legyen.Kevés embert utáltam még ennyire a közéletben, mint ezt a díszpintyet. Ámen!”
  • 8. Orfeusz 2010. április 12. 11:35
    „Sólyom Lászlót!!!”
  • 7. www0325 2010. április 12. 11:21
    „Hívjuk haza Staller Ilonát!”
  • 6. Mankapunka 2010. április 12. 10:58
    „Sólyom mondjon le!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Rasszista, fehér ember ellenes ürge!!!!!!!!!!!”
25 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lendvai: senki ne lépjen vissza

Lendvai Ildikó hétfő reggel az ATV műsorában kijelentette: senkinek sem fogja javasolni, hogy a… Tovább olvasom