Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 22°C Még több cikk.

A nemzeti oldalt erősítenék

˝Az ország legnagyobb létszámát kitevő munkásságot nemcsak a baloldal, de igazán csak a nemzeti oldal képviselheti az idei választásokon˝ – szögezte le pénteki tájékoztatóján Fodor Péter, a Nemzeti Munkáspárt elnöke.

Fodor Péter érdeklődésünkre elmondta, programjuk a közbiztonság erősítése mellett a birtok- és az önvédelem növelését szorgalmazza.

Véleményük szerint a büntetlen előéletűek szabad fegyvertartása a választásokhoz hasonló demokratikus alapjog, ugyanakkor átalakítanák az igazságszolgáltatás rendszerét. Az elnök bemutatta a 3-as számú választókerület jelöltjét a 32 éves Horváth Henrik személyében, aki a reményvesztett fiatalokat szeretné megnyerni programjával. A kampánytól a jelenleginél nagyobb ismertséget, a helyi választásokban pedig jó szereplést várnak. A kopogtató cédulák gyűjtését arra időzítették, amikor a szükséges mennyiség a Jobbiknak már összejött, így erősítve a nemzeti oldalt.

Olvasóink írták

23 hozzászólás
12
  • 23. Reich 2010. március 02. 16:14
    „vitriol2: Képzeld el már 745 cédulánál járunk. A maradék 5 is meglesz.
    Lehet , hogy az emberek még sincsenek annyira ellenünk?
    Ha meglesz a maradék 5 akkor majd beírom neked!”
  • 22. g. 2010. március 02. 15:14
    „nemezis ha eljön az az idő akkor majd az ilyenekből, mint vitriol lesznek hirtelen a legnagyobb "hívek" és támogatók”
  • 21. Nemezis 2010. március 02. 14:13
    „Abrafax 2010.02.27. 22:16

    "Ha már egyszer bejegyezték ezt a nyilvánvalóan nemzetiszocialista pártot, legalább a betiltása után felelősségre kellene vonni a vezetőit, a tagságát és a támogatóit.
    Nevük-címük úgyis megvan: nehogy már békésen éldegélnek tovább.
    Legalábbis kezdeményezni kell a megszüntetésüket. Kellene hozzá egy jogász."

    PER PILLANAT AZ MSZP AZ EGYETLEN ANTIDEMOKRATIKUS PÁRT AZ ORSZÁGBAN! TEHÁT AZT KELL BETILTANI!”
  • 20. Nemezis 2010. március 02. 14:09
    „"nálunk a közbeszédben a náci, a nyilas ,a fasiszta, a hungarista , a nemzetiszocialista szavak és tartalma összemosodnak."

    Köszönhetően a szocdem és kommunista agyhugyköves oktatásnak!”
  • 19. Nemezis 2010. március 02. 14:08
    „vitriol2

    2010.03.02. 12:37

    Lehet jobb lenne addig lelécelned(leleécelnetek) innen, míg nem jön el az a választás amin összejön a kopogtató nekik...”
  • 18. vitriol2 2010. március 02. 12:37
    „még keresitek azt a pár kopogtato cédulát amit "sikerült" összegyüjteni?Tudjátok a Nálatok- söt nevelőapátok- a győri nemzetiszocialista testvérnél (Györkös István )-nál is HIRHETTEBB "hidfoglalo" is csak 249 cédulát tudodtt összegyüjteni 3 hét alatt.
    tudjátok az a becsületes, ha nyiltan közlitek, hogy a kopogtatocédulák gyüjtésének ideje altt kb. 7-en adták oda "cédulájukat", mivel csak ennyi rokonotok van bejelentve a "választási "körzetetekkbe.”
  • 17. vitriol2 2010. március 02. 09:45
    „"meir" igazad van, de nálunk a közbeszédben a náci, a nyilas ,a fasiszta, a hungarista , a nemzetiszocialista szavak és tartalma összemosodnak.

    Na de a lényeg nemzetiszocialista "testvérek". tényleg hány "cédulátok" gyült össze?? kb. annyi mint a terrorista cselekmények elkövetése gyanujával elözetesben "ülő" hidfoglalonak: 249??
    figyeljetek "nemzetiszocialista" testvérek tényleg irjátok meg, hogy miként is álltok”
  • 16. meir 2010. március 02. 06:00
    „Adalfold!!
    azert nem Fasisztazzak,mert gondolom a tobbseg tisztaban van a fogalommal!!!
    a Fasizmus mint olyan egy Olasz talalmany a 20-as evekbol!!
    a Jobbik Neo-Naci part!! Naci = a Nemzetiszocialista szo kozonseges-(ha tetszik pseudo)- elnevezeset fedi!!”
  • 15. vitriol2 2010. március 02. 05:48
    „Kiváncsi lennék eme NÁCI(onalista) eszméket-bocsi nemzetiszocialista eszméket- közvetitő párt mennyi kopogtato cédulát gyüjtöttek össze. Talán még annyit sem mint a terrorizmus vádjával elözetesben ülő "hidfoglalo" aki kb.3 hét alatt 249. cédulát kapott.”
  • 14. adalfold 2010. március 01. 09:10
    „NA ŐKET MIÉRT NEM FASISZTÁZZÁK MINT A jobbikot?????????
    CSAK NEM AZÉRT MERT TÉNYLEG AZ?
    VAGY CSAK NEM AZÉRT MERT NEM LESZ BELŐLE SEMMI?

    CSAK A JOBBIK! ÉRDEKLŐDJ FELŐLE ÉS LEDÖBBENSZ MI ZAJLIK ELLENE!”
  • 13. jánosi 2010. február 28. 16:42
    „1.-nél kérdeztem milyen párt ez ?
    a 2- -17.-ik után kezdem felfogni ........”
  • 12. g. 2010. február 28. 11:25
    „Abrafax milyen jogon vonnál te felellősségre akárkit is? ez egy teljesen legálisan, jogszerűen működő párt (nem véletlenül lett bejegyezve...) szar az élet mi?”
  • 11. t-a-ibi 2010. február 27. 23:21
    „Ugye itt azoknak érdemes fórumozni akik itt élnek?

    Egyszerű a dolog, jön Március Idusa, az Ünnep-----tessék megnézni a Nemzeti Munkáspárt tagjait, egyik sem fogja eltakarni az arcát.

    Utána lehet elnézést kérni tőlük.”
  • 10. jánosi 2010. február 27. 22:18
    „8.
    de ! elképzelem ............”
  • 9. Abrafax 2010. február 27. 22:16
    „Ha már egyszer bejegyezték ezt a nyilvánvalóan nemzetiszocialista pártot, legalább a betiltása után felelősségre kellene vonni a vezetőit, a tagságát és a támogatóit.
    Nevük-címük úgyis megvan: nehogy már békésen éldegélnek tovább.
    Legalábbis kezdeményezni kell a megszüntetésüket. Kellene hozzá egy jogász.”
  • 8. g. 2010. február 27. 19:39
    „"jánosi" ez nem kis Jobbik, képzeld, vannak olyan pártok, akik nem csak ellenségeskedni tudnak egymással, hanem akár együttműködni. Tudom, az ilyeneknek, mint te, ez elképzelhetetlen...”
  • 7. Reich 2010. február 27. 16:26
    „moderálva személyeskedő”
  • 6. g. 2010. február 27. 15:13
    „akinemfél látom nagyon jól ismered ezt a pártot és a tagjait... ha nem tudsz semmi konkrétat akkor ne írogass összevissza minden hülyeséget”
  • 5. jánosi 2010. február 27. 10:51
    „4.
    Köszönöm ! világosabb a csapat orientációja ................”
  • 4. vitriol2 2010. február 27. 07:36
    „"JÁNOSI" ERRÖL A PÁRTKÉPZÖDMÉNYRŐL VAN ITT(UJRA)SZÓ:
    A Nemzeti Munkáspárt egy 2009. január 28-án alapított, és 2009. április 25-én bejegyzett[1] ,,nemzeti és szocialista" magyarországi párt."
    "Lobogójuk - vörös alapon közepén fehér körben fekete körkereszt - nemcsak erősen hasonlít a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt egykori zászlójára, de a politikai életben általában szélsőjobboldali (főként ultrakonzervatív[8] és (neo)náci) mozgalmak használták és használják"
    Ideológia: nemzeti radikalizmus, nemzeti szocializmus
    Politikai elhelyezkedés: szélsőjobboldal
    Példák a "tevékenységeikről":
    -Nem volt rendbontás Győrben a közös szlovák-magyar bőrfejű-találkozón. A zártkörű rendezvényt a magát hungarista tömörülésnek valló Nemzeti Munkáspárt szervezte.(Hir-tv)
    -A közelmúltban alakult <moderálva> Nemzeti Munkáspárt tüntetni akar szombaton. A rendezvényre azokat a szónokokat hívnák meg, akik a Rudolf Hess emlékére meghirdetett (és betiltott) felvonuláson szerepeltek volna.(MTI”
23 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az LMP egy szerethetőbb országért politizál

„A Lehet Más a Politika (LMP) célja, hogy visszaadja az emberek hitét a közéletiségben"… Tovább olvasom