Kisalföld logö

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 9°C | 14°C Még több cikk.

A Jobbik rágalmazás miatt bepereli a Magyar Hírlapot

A Jobbik rágalmazás miatt bepereli a Magyar Hírlapot, mivel a párt szerint a napilap keddi számában tényként közölte a Vona Gábor Jobbik-elnök házasságtöréséről szóló hazug internetes állításokat - nyilatkozta az MTI-nek kedden Novák Előd sajtófőnök.

A Magyar Hírlap egy ismeretlen személy által készített honlapra hivatkozva azt írta, hogy a nős Vona Gábor a szintén házas Pogácsás Mariannal, a Jobbik hajdúdorogi képviselőjelöltjével folytatott intim hangvételű magánlevelezést.

Novák Előd, a Jobbik sajtófőnöke hétfőn közleményben cáfolta a fenti állításokat, és azt közölte, hogy Vona Gábor tavaly már megszüntette iwiw-adatlapját, amelyet szerinte talán titkosszolgálati eszközökkel feltörtek, a nevében esetleg provokatív üzeneteket is küldve.

A párt alelnöke az MTI-nek kedden elmondta: a Jobbik elsőként az Országos Választási Bizottságnál (OVB) tesz feljelentést, mivel jelenleg ettől a testülettől remélhetik a leggyorsabb jogorvoslati lehetőséget. A Jobbik ezt követően sajtó-helyreigazítási pert is indít és polgári peres kártérítést is követel - fűzte hozzá.

Kiemelte: az OVB akár helyreigazításra is kötelezheti a Magyar Hírlapot a választási eljárásról szóló törvény alapján.

Novák Előd hétfői közleménye szerint az elmúlt időszakban "trükkök százaival bővült a Jobbik elleni nagykoalíciós lejárató kampány". A párt sajtófőnöke ide sorolta egyebek mellett azt az esetet, amikor Morvai Krisztinát vádolták pedofíliával, valamint amikor a Jobbik kormányfőjelöltjéről híresztelték, hogy zsidó, vagy cigány származású, illetve esetleg homoszexuális lenne, vagy Putyin pénzelné Oroszországból.

Hozzátette: a Jobbik feljelentést tesz minden olyan médium ellen, amely bármilyen formában közreműködik a "grafikailag is könnyen hamisítható" rágalmak híresztelésében.

Olvasóink írták

192 hozzászólás
  • 192. vonLichthofen 2010. március 16. 15:32
    „meir,
    G....d bless you!!”
  • 191. meir 2010. március 15. 18:29
    „190-es!!
    Leszarom a Karteritest!!! a magam reszerol visszautasitom,meg csak a perverz gondolatat is annak,hogy a legyilkolt hozzatartozoim eleteert akarki is Penzt ajanljon fel nekem!! Eddig is visszautasitottam ezt es ezutan is visszautasitom!!! az en szeretteim emleke NEM Elado senki reszere!!
    Az Elso Magyarorszagi un; "karpotlasi okirat" ma is megvan-(eltettem emlekbe,mint az emberi mocskossag mintajat!!)-amiben egy felnott eleteert felajanlanak; 30$-t,egy gyermekert; 20$-t!!! undorito,es gyalazatos gondolat!! azt hinni hogy ezzel mint egy megvasaroljak a jogot arra hogy elhurcoltak,es legyilkoltattak oket!!
    Szerintem!!!-aki ezt elfogad(ja)ta,az Ne vegyen reszt soha tobbe megemlekezesen,mert az eladta penzert a szeretteit,a gyilkosoknak!!Nincs joguk sirankozva emlekezni az ilyeneknek!!!
    Azert vagyunk joparan meg,volt deportaltak,akik NEM fogadunk el semmifele penzt senkitol "Azert"!!!
    Mi csendben,mindenfele csindadratta nelkul emlekezunk!!”
  • 190. háté 2010. március 14. 19:29
    „Egy a sok lenyúlás közül.
    2008 nov.
    A Mazsihisz nevű szervezet egy háborgó levél író után kutakodott. A magyarokat kiszipolyozó szervezet állítása szerint a levél író nem is létezik!
    Egy H.J. nevezetű dombóvári lakos a levelében a pénzt hiányolta, azt, hogy bár ő is holokauszt -túlélő, mégsem kap annyit mint a fővárosiak. A zsidó szervezet válasz levelében azt magyarázza el,hogy H. J. rosszul számol,mert tulajdonképpen többet kap fővárosi sorstársainál. A budapesti gettó túlélői a vidékiekkel ellentétben nem kapják havonta 218euró kárpótlást,---s ezen igazságtalanság miatt kapják most meg egy összegben a H.J.állttal kifogásolt 1900 eurót!!!!!
    A Mazsihisz felhívja H.J.figyelmét más tévedéseire is.
    Leszögezi:IGEN IS JÁR KÁRTÉRÍTÉS AZOKNAK AKIKNEK ÉDESANYJA A HOLOKAUSZT ALATT VELÜK VOLT TERHES!!!
    Ugyan ez igaz a budapestiekre is: tehát a gettóban magzatok voltak,azok kérelmezhetik az egy összegű 1900 eurós kártérítést.

    A mazsihisz zsidó szervezet leszögezi: az egész világon Magyarország az az állam ,amelyik hajlandó volt a holokauszt során meggyilkoltak után a hozzátartozóknak kárpótlást fizetni!”
  • 189. meir 2010. március 14. 15:41
    „185!!
    te kis gyagyuska!!!
    -en itt izraelben kapom a nyugdijam !!! az miota a toletek ellopott penz?? ´44-ben eppen ti magyarok fosztottatok ki a csaladomat,mielott waggonba zarva kivitettetek-( csenor kiserettel a hatarig)-auschwitzba!”
  • 188. vonLichthofen 2010. március 14. 09:26
    „vitriol2, te öreg kémikus!
    egyetlen olyan állításod sincs akárhonnan is másolod ide amit akár a t-a -ibi akár bárki más meg kellene hogy cáfoljon.
    Még az idézeteid is tendenciozusak, manipuláltak és igy hazugok. Ez persze rögvest azt is jelenti mint logikus következtetés, hogy te magad vagy hazug.
    Nem kell senkinek válaszolni a te un. érveidre mert
    #1 ki vagy te, hogy bárki is figyelmet kell hogy forditson rád
    #2 állításaid annyira ordítóan hazugságon alapulnak vagy önmaguk hazugságok, hogy azok nem érdemelnek egy fikarcnyi figyelmet sem
    #3 Miért kellene a népnek több érv és magyarázat annál mint csak egy pillantást is vetni a mostani országos állapotokra és más alternativa hiján egy emberként a Jobbikra szavazni
    #4 igyekezeted a Jobbik lejáratására szánalmas, ennél csak saját magad vagy sajnálatraméltóbb/jóllehet esetedben és feladtam a keresztényi szeretet mindent átható eszméjét/
    BMKA”
  • 187. vitriol2 2010. március 14. 07:28
    „"185. t-a-ibi 2010.03.13. 20:17 "ugye más érved nincs? de tudod amit "bemásoltam neked rolatok az mind a ti honlapjaitokrol "készültek".
    tudod csak egyszer és csak egy ÁLLITÁSOMAT porbáltad volna- tényszerüen- megcáfolni, hát érteném a "küzdésedet", igaz minösitö jelzöidet még akkor sem.
    tehát jobbik... fan probálj már meg -CSAK egyszer-érted csak EGYSZER- beirásamira ÉRVEKKEL VÁLASZOLNI, TUDOD A tE és elv-társaid- bocsi testvéreid -mocskolodo érveikkel semmit nem élrtek el. Tudod már ezerszer megirtam, én azért "másolok" töletek" nektek" hogy a többség megismerje a nemzetisszocialista eszmékkel és gyakorlattal átitatott jobbik... pártképzödményt.ű
    ugye a 186-ban leirt, az egyik elv-társad- bocsi fajtesvéred- sorait is én "gyártottam",”
  • 186. vitriol2 2010. március 14. 07:24
    „moderálva”
  • 185. t-a-ibi 2010. március 13. 20:17
    „Van itt egy, a beteges üldözési mániában szenvedő, magát kénsavnak feltüntető élőlény.
    Írásaiból ítélve, még az szűrhető le, hogy társaságokba nem tud beilleszkedni, mert képtelen elviselni mások gondolatait. Azzal telik napja, hogy rágalmakat gyárt másokról.
    Lakcíme: Táplánypuszta.

    184-es Jól megélsz belőle?----- 4-5 Magyar család is eléldegélne, amit az adónkból elloptok.
    Ameddig nem definiálják hivatalosan, addig azt én megteszem, hogy elkerüljük a felesleges bírósági magyarázkodást és hivatkozásként szolgálhasson:
    A holokauszt
    A ~ egy olyan zsidók által elkövetett világméretű csalássorozat, amelynek során - a 2. világháborúban a megbízhatatlanságuk okán összegyűjtött zsidókat és nem zsidókat munkatáborokban vagy internáló táborokban gyűjtötték össze, és a szövetséges terrorbombázások következményeiként fellépő járványok és éhínség során megközelítően egymillió ember halt meg - ezt a számot hazugságokon alapulva megemelve folyamatosan zsarolták az európai népeket, hogy újabb és újabb pénzeket szipolyozzanak ki tőlük.

    Ha szabadon akarsz élni, unokádnak biztos jövőt szeretnél!--szavazz a Jobbikra!”
  • 184. meir 2010. március 13. 16:52
    „149!!!
    azert "ha"megis visszafele sul el az a plit puska amirol pofazol, jol asd el magad!!
    vadaszni fogunk bizonyos elemekre..................!!!!!modunkban van elhiheted!!!”
  • 183. vitriol2 2010. március 13. 12:59
    „tudod ezt sem a baloldalon irták rolatok nektek:ű
    ""Egyszer le kell már írni, hogy mennyi ostobaságot hordtok össze... Aki szereti a hazáját, nem csendőrséget, hanem erős rendőrséget kíván. Aki a 2010-es Magyarországon él, annak nem az Árpád-sávos, hanem a piros-fehér-zöld a zászlaja (miközben az Árpád-sávossal sincs baja). A hazáját szerető magyar nem zavarja el a multikat (de tényleg, hogyan is kellene, jobbikosok, odaálltok korbáccsal, és futnak a hatszázezer magyarnak munkát adó multik?), hanem újratárgyalja velük, amit újra kell tárgyalni. És akinek valóban fontos a haza és a nemzet, az nem küldi el mocskos szájjal, utcai fröcsögéssel, a legrosszabb komcsi szövegekkel azokat, akik már akkor a nemzeti újságírást művelték, amikor a lelkes bírálók még csattogós lepkét tologattak a konyhában"/ű
    -"A Jobbik nem a hazai, hanem az 1933-as berlini és 1937-es moszkvai talajból sarjad. Nem véletlen, hogy újabban a náciktól a kiábrándult kommunistákig terjed támogatottságuk. A Jobbik mögött nincs intellektus, nincs észérv, nincs szakértelem, csak indulat. Dühöngő szenvedélyük merőben idegen a magyar szellemtől, és semmi közük nagy gondolkodóinkhoz, elődeinkhez, a nemzeti ügy valódi apostolaihoz. Széchenyi, Deák, Szekfű Gyula, Németh László ma harcolna a Jobbik ellen, ahogyan a maga korában mindegyik harcolt is a nemzeti túlzás és önsorsrontó demagógia ellen.

    "Szentesi Zöldi László /”
  • 182. vitriol2 2010. március 13. 12:58
    „vonLichthofen 2010.03.13. 12:41 : ugye más érved nincs? de tudod amit "bemásoltam neked rolatok az mind a ti honlapjaitokrol "készültek". tudod csak egyszer és csak egy ÁLLITÁSOMAT porbáltad volna- tényszerüen- megcáfolni, hát érteném a "küzdésedet", igaz minösitö jelzöidet még akkor sem. tehát jobbik... fan probálj már meg -CSAK egyszer-érted csak EGYSZER- beirásamira ÉRVEKKEL VÁLASZOLNI, TUDOD A tE és elv-társaid- bocsi testvéreid -mocskolodo érveikkel semmit nem élrtek el. Tudod már ezerszer megirtam, én azért "másolok" töletek" nektek" hogy a többség megismerje a nemzetisszocialista eszmékkel és gyakorlattal átitatott jobbik... pártképzödményt.”
  • 181. vonLichthofen 2010. március 13. 12:41
    „vitriol2
    te csak vered itt a habot, szád lila az erőlködéstől, hogy bármit is bizonyits.
    Azért mert te un. idézeteket másolsz be ide az nem jelent semmit. Idézeteid mind mind hazugságok, hiteledet már rég elvesztetted mind az itt hozzászólók mind a munkaadóid/tartőtiszted előtt.
    Számits munkakör-változásra.
    Mielőtt viszont mész nem fednél fed a felső, oldalsó és alsó kapcsolataidat?
    Nagyon érdekes volna tanulmányozni, mint az igazi nácizmus, az igazi fasizmus belső rendszerét egy olyan társadalomban amelyik még a post-kommunista szintet sem érte el.

    Ajánlhatok egy jó Győri chiropractort aki a gerinctelenség orvoslására szánta életét?

    Mocskolódás és hazugságok halmozása nem fogja eltéríteni a gondolkodó és felelősséget érző embereket a Jobbiktól.
    BAA”
  • 180. vitriol2 2010. március 13. 12:34
    „moderálva”
  • 179. vitriol2 2010. március 13. 12:30
    „vonLichthofen 2010.03.13. 07:28 .oké Te akartad:
    -ilyen is van: Héjjas Iván Század Magyar Gárda
    Héjjas Iván (Kecskemét, 1890. jan. 19. - Vigo, Spanyolo., 1950. dec.): különítményparancsnok, politikus. A középisk. elvégzése után apja birtokán gazdálkodott. Az I. világháborúban katona volt, mint tartalékos főhadnagy szerelt le. A Kecskemét környéki ellenforradalmi mozgalmak egyik szervezője és vezetője (1919). Szegeden belépett a nemzeti hadseregbe, melynek karhatalmi osztagparancsnoka lett a Duna-Tisza közén. Irányítója és végrehajtója az ottani vérengzéseknek (1919. nov.). Vezetője a szélsőjobboldali Ébredő Magyarok Egyesületének (1919-44), szervezője s végrehajtója a fürstenfeldi fegyverrablásnak (1920. júl.). 1927-1931 között a fajvédő Magyar Nemzeti Függetlenségi Párt programjával a kunszentmiklósi kerület országgyűlési képviselője:

    -a ragyamSAgárda másik szakaszát így "hívják":
    Pronay Pál szakasz (Nagykanizsa).
    hát erről a ellenforradalmi/nyilas foszerről van szó:
    Prónay Pál


    (Romhány, 1874. nov. 2. - ? , 1944 v. 1945): alezredes. Bp.-en a Ludovika Ak.-n végzett. Az I. világháborúban a Jászkun huszárezredben szolgált és mint százados szerelt le. A Tanácsköztársaság kikiáltása után Szegedre ment s 1919. jún.-ban a leszerelt tisztekből, altisztekből különítményt alakított. A tanácshatalom bukása követő hónapokban különítménye vidéken és Bp.-en tömegesen kínozta meg és végezte ki a kommunista vezetőket, parasztokat és zsidókat. 1921-ben a burgenlandi Ny-mo.-i bandaharcok egyik vezére, az Ébredő Magyarok Egyesülete (ÉME) és az Etelközi Szövetség vezetőségi tagja. 1921 okt.-ében, a második királypuccs idején megtagadta a legitimista katonai egységek megtámadását, ezért Bethlen és Gömbös félreállította és kizáratta az Etelközi Szövetségből. 1921-ben nyugdíjazták. Ettől kezdve a szélsőjobbról bírálta a kormányzatot és részt vett a jobboldali megmozdulásokban (Vannay-puccs). A nyilaskormány idején újabb különítményt kezdett szervezni. A II. világháború utolsó hónapjaiban tűnt el. A nyilasok számára 1942 - 43-ban írt, Csehszlovákiában megtalált naplója feljegyzéseit 1963-ban publikálták.
    hát ugye NEM VÉLETLEN AZ ELNEVEZÉS”
  • 178. vitriol2 2010. március 13. 12:28
    „vonLichthofen 2010.03.13. 07:28 .oké Te akartad:ű
    "Alighanem így fordulhatott elő, hogy Fejér megyei parancsnoknak választották meg a nyolcvanas évektől fogva hatszor, utoljára 2002-ben elkövetett cselekmény miatt büntetett Herman Istvánt. Őt többnyire gazdasági cselekményekért (sikkasztás, csődbűntett, hanyag kezelés) vonták felelősségre, de felfüggesztett szabadságvesztést kapott súlyos testi sértésért, pénzbüntetést pedig garázdaságért. Az 53 éves Herman egyébként ökölvívóedző, amatőr mérkőzésvezető, családi cége, a Herman Box Promotion Bt. pedig versenyeket szervez. A megyei gárdaparancsnok - aki egy interjúban tisztelete jeléül "igazi magyar szittyának" titulálta Erdei Zsolt ökölvívót - volt az, aki a gárda honlapján búcsúztatta a Fejér Megyei Árpád Vére Zászlóalj saját halottját, egy nemrégiben elhunyt 42 éves férfit. Egy csóri gárdista által a fiát gárdatagnak szánó gondoskodó édesapaként jellemzett "bajtársat" és "nemzettestvért" korábban 7 év 8 hónap fegyházra ítélte a bíróság erőszakos közösülés, szemérem elleni erőszakos fajtalanság, folytatólagosan elkövetett megrontás, természet elleni erőszakos fajtalanság miatt.

    Hétszer volt büntetve - utoljára 2005-ben elkövetett, hivatalos személy elleni erőszakért, könnyű testi sértésért és ittas járművezetésért - a gárda 41 éves Zala megyei parancsnoka, Dolgos Péter. A leghosszabb bűnlajstroma a Magyar Országos Véderő Egyletben is aktív két gárdistának van. Egyikük egy mindössze 34 éves Békés megyei férfi, akit 1999-2002 között nyolcszor büntettek, egyebek mellett különös visszaesőként elkövetett lopássorozat és rablás miatt. A másik, 10 évvel idősebb biztonsági vállalkozó férfi, aki Szolnok környékén aktív, őt gazdasági (adócsalás) és erőszakos tettek (egyebek mellett súlyos testi sértés, garázdaság, rongálás) miatt ítélték el összesen tízszer, az ellene hitelsértés miatt indult eljárás még nem fejeződött be. Kiemelésre érdemes még az internetes fórumokon is rendszeresen szereplő orosházi gárdista, aki társtettesként elkövetett kényszervallatásért kapott felfüggesztett szabadságvesztést (ami arra utal, hogy valamelyik fegyveres testület tagja volt valaha).

    Mindez különösen föltűnő azért, mert a gárda előszeretettel tetszeleg a közbiztonság védelmezőjének szerepében. "A 21. század csendőrsége a Magyar Gárda lesz" - jelentette ki nemrég Szegedi Keszthelyen."ű
    kb több mint kétéve irták ezt és Ti? sehol nem tudtátok cáfolni, söt azt probáltátok "magyarázni", hogy nem volt kellö "szürötök" de könyörgöm napjainkban pedig egy több mint tiz évre itélt asszony gyilkos "neveztetek" jelöltnek.ű
    hát ugye ezt neház cáfolni.”
  • 177. vonLichthofen 2010. március 13. 07:28
    „vitriol2, nem igazán értem, hogy mit kellene cáfolni.

    Az állítólagos idézeteid mint a forrásnál mind nálad hazugságok.
    Hiába teszel idézőjelbe mondatokat attól azok még nem lesznek egy valós helyzetre utaló állítások, csak zárójelbe tett üres mondatok.
    Amiket megkísérelsz állítani vagy cáfolni, vagy kijelentéseidet vádként föltüntetni a Jobbik, a Gárda vagy annak tagjai iránt az nem más mint annak megerősítése, hogy mi változást akarók és hirdetők jó úton járunk.
    Már már kétségbeesett erőlködésed csak megerősít bennünket abban, hogy az igazság a mi oldalunkon van és a Jobbik győzni fog.
    Semmi jel nem utal arra, hogy te egyáltalán igazat mondsz, arra, hogy képes lennél az igazság kutatására vagy fölismerésére és arra, hogy a legcsekélyebb tehetséggel is bírnál ezekhez a témákhoz értőn hozzászólni.”
  • 176. vitriol2 2010. március 13. 07:17
    „aVona nöügyének tálalásának is van egy másik "olvasata":
    Jobbik... fanok : valamit félreértettetek: a a fidesz pártkiadvány csak segiteni akart nektek, tudjátok közöltek egy nyilvánvaloan "hamis" állitást a vezéretekről, és igy mindenki vezéretek állitolagos" nöügyeivel foglalkozott, elmeradtak azon kérdések "megvitatása", hogy a jobbik tényleg az ami a lenti felsorolásomban szerepel!!!
    - a betiltott gárdájukat- köztörvényes bűnösök által vezérelt akármik
    - betiltott gárdájuknál több névadójuk-(pronay-Héjjas stb.)-igencsak kötődnek a náci/nyilas/fasiszta eszmékhez;
    -az egyik alelnökük a holocaust tagadó nyíltan a nyilas és fasiszta eszméket hirdető ill. azokat dicsőítő egyik honlap szerkesztője;
    - a legtöbb nemzetközi "kapcsolatuk" elismert náci/fasiszta párt ill. többsége nyíltan is hirdeti fasiszta "énjüket"
    ahol az alábbiakkat "hirdetik"/ill. az alábbiak a "mérvadó-irányelvek":
    -"Magyarország a magyaroké" ja van ilyen Románia a románoké, vagy slovákia... stb.
    -ahol a pártvezér iráni segítséget- az iráni iszlám gárdát- hívta "meg" a 2010-es választásra
    -ahol a pártvezér míg érdeke úgy kívánta eltudta fogadni egy szoc.hazás ,munkásőr palánta gárdavezért, mig nőügyük" nem támadt;
    - ahol a pártvezér jóváhagyásával elv-társi együttműködés alakult ki a szélsőJObboldali alakzatokkal- terrorista "sejtekkel";
    -ahol a pártvezér() arab olajksejkek vendégeként......
    lehetne még sorolni , de talán ennyi is elég”
  • 175. leonidas 2010. március 13. 03:19
    „Sajnos miután a Fidesz hatalomra kerül és rájöttök, hogy semmi változás nem történt a mai viszonyokhoz képest, már késő lesz gondolkozni azon, hogy mi lett volna, ha a Jobbikra szavazunk!?
    ne hidjetek az újságoknak inkább hidjetek az 1994-1998 MSZP / 1998-2002 Fidesz / 2002-2006 MSZP / 2006-2010-es időszaknak, ahol minden kormányzás alatt nagyobb lett az államadósság, mint amit a legfőképp gonosznak emlegetett Kádár úr halmozott fel. Gonosz volt ő, de sajnos az utána való 20 év politikusai talán még nála is gonoszabbak.
    Már régen helyre lehetett volna hozni azt a bűnt amit Kádárék műveltek. Akár 5 év is elég lett volna rá, de a rendszerváltozás óta a politikai vezetés célja a saját zsebük megtöltése volt. És ennek ellenére most ismét egy olyan párt fogja nyerni a választást, aki a saját 4 éves kormányzása alatt még tovább sodorta a küszöbön Magyarországot. Hát ha ezt szeretnétek emberek.. legyen, de mondom.. fél év múlva már késő lesz gondolkozni. Gondolkozni még most kell!
    Jobbik programot ha valaki nem látta volna még érdemes beleolvasni:
    http://jobbik.hu/sites/jobbik.hu/down/Jobbik-program2010OGY.pdf”
  • 174. vitriol2 2010. március 12. 16:03
    „tehát!!! vonLichthofen 2010.03.12. 13:30 : oké akkor probáld meg cáfolni azokat a tényeket amit igy hirtelen "beidéztem" Neked.tudod: 170-171-172-173. ja és ha akarod van még "cáfolni" valo tény töletek idézve . tudod csak egy . miért is együttmüködötök egy echte nemzetiszocialista faszi, ha ti nem azok vagytok:????
    erröl a muksorol van szo:
    "A Betyársereg szóvivője, Tyirityán Zsolt Az úgynevezett NS-vonalon kezdett politizálni, a társadalmat megfertőző problémák miatt. A Magyar Nemzeti Arcvonallal került kapcsolatba a kilencvenes évek végén, akikkel 2000-ig tevékenykedett közösen. Innen kiválva a Vér és Becsület nevű szervezet munkájában vett részt, ennek főszónoka és egyik vezéralakja lett. Ekkor már az elnyomó rezsim is felfigyelt rá, főleg azután, hogy a Vér és Becsület 2003-ban az 1945-ös hős budapesti kitörésre emlékezve, a Becsület Napján a Kossuth téren nagy sikerű demonstrációt tartott, amelyet egyébként több száz fős zsidó és bolsevik csürhe próbált megzavarni. Itt emlékezetes, felrázó, lelkesítő, de az ellenség szemszögéből ijesztő beszédet mondott a betyár. Ezután Zsoltot egy koncepciós perbe fogták, amely során a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársai is kihallgatták, akik nem is titkolták, hogy a politikai tevékenységére kíváncsiak. A bíróság szintén ezt firtatta. Végül faji alapon elkövetett súlyos testi sértésért 1,5 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, amit Magyarország legszigorúbb büntetés-végrehajtási intézetében, a Sátoraljaújhelyi Fegyházban kellett " tudod ráadásul a fenti sorokat Töletek idéztem. Hát tényleg nem vagytok "egybenöve" a nemzetiszocikkal???”
  • 173. vitriol2 2010. március 12. 15:31
    „vonLichthofen 2010.03.12. 13:30 : oké akor kezdjük- probáld cáfolni:
    egy ujsághir- még tavalyrol- 2008. október 23.:
    " Vona Gábor ötszáz-hatszáz ember előtt az Andrássy út és a Deák tér között, a Bajcsy-Zsilinszky út egy kordonokkal teljesen körbezárt részén elmondta, hogy a 2010-ben esedékes parlamenti választásokra Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnöktől kér megfigyelőket. Mint fogalmazott: ha majd az iráni forradalmi gárda tagjai cirkálnak a fővárosban, meglátjuk, hogy ki meri eltüntetni a Jobbik hirdetményeit"
    hát ugye madarat tollárol, embert....”
192 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem lesz nagy nevek csatája

Elmarad az országosan ismert "nagy nevek" csatája, az Országgyűlésbe tartó pártok elnökeinek és miniszterelnök-jelöltjeinek többsége nem indul egyéniben. Tovább olvasom