Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

A Fidesz elhalasztaná az őszi önkormányzati választást?

A Népszava szerint ha a választáson a Fidesz önállóan vagy a Jobbikkal együttműködve kétharmados többsége lesz, első lépésként szinte bizonyosan elhalasztják az őszi önkormányzati választásokat.

A napilap hétfői számában megjelent cikk szerint leghamarabb egy évvel később, 2011 őszén vagy 2012-ben tartanák a voksolást.

A Fidesz cáfol

Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője közleményben reagált a cikkre. Azt írta, "az MSZP pártlapja ma újabb hazugságot talált ki, nyilván úgy gondolták, hogy olvasóikat nem szórakoztatnák kellőképpen az aktuális hírértékű események, így Hagyó Miklós lebukása vagy éppen Horváth Klára MSZP-s képviselő korrupciós ügye." (Forrás: index.hu)
Egyfelől azért, mert ha még az idén megrendeznék a helyhatósági választásokat is, akkor a kampány blokkolná a választási év lehetséges kormányzati teljesítményét és a keményebb intézkedések bevezetését. A Népszava írása szerint a választás elhalasztásának másik indoka, hogy rendezné a Fidesz az eladósodott jobboldali önkormányzatok ügyét, hogy jobb eséllyel indulhassanak helyi jelöltjeik, illetve hogy a jövőbeni EU-s pályázati lehetőségek bővüljenek.

A Fidesz az önkormányzatiság rendszerváltáskor lefektetett alkotmányos elveit is felülírná. Nem csupán egyes települések hivatali önállóságát szüntetnék meg kistérségi, illetve régiós összevonásokkal, de a falusi önkormányzatok egy részét is. A Népszava úgy tudja, a parlamenti pártok sem utasítják el eleve az ötletet.

A Fidesz vezetése a párt által irányított egyes önkormányzatok vezetőit "bizalmasan" már tájékoztatta terveiről. A Fideszben úgy vélik - derül ki egy a napilap birtokába került feljegyzésből -, hogy az alkotmánymódosításhoz akkor is vérmes remények fűzhetők, ha sem egyedül, sem a Jobbik révén nem sikerül kétharmados többséget szerezniük hozzá. Utalnak arra, hogy azon szocialista parlamenti képviselők is "átállíthatók" lehetnek majd, akik polgármesterként, önkormányzati képviselőként is dolgoznak.

Érdekükben, illetve a párt önkormányzati pozícióinak megőrzése érdekében akár az MSZP vezetése is hajlandó lehet kompromisszumra, mert - mint a Fideszben vélik - az idei októberi választásokon biztosan veszítenének, ezért a "hosszabbításban" ők is érdekeltté tehetők - ismerteti a Népszava.

Olvasóink írták

61 hozzászólás
  • 61. maradando 2010. február 02. 13:19
    „MICSODA? Még 1-év ? Ez olyan lenne mintha még tovább konzerválnánk a romlott húst a frigóban.
    Vagy kell még egy év,hogy normális embereket találjon a Fidesz a posztokra ?Ebből az derűl ki,hogy most
    nem olyan ideálisak az állapotok ! Egy év múlva rá lehett kenni a jelenlegi lúzerebb vezetőkre,hogy alkalmatlanok a vezetésre !”
  • 60. gjozsi88 2010. február 02. 12:39
    „Lacim6!
    "Erről miért nem írogat a népszara.
    Hagyó Miklós már pártjának sem kell Bővebben a mai Magyar Hírlapban"
    Látod ez ékes bizonyítéka a jobboldali manipulációknak!
    Burányék _meghallgathatod a sajtótájékoztatót- azt mondták, hogy felszólították Hagyó Miklóst, hogy mondjon le fővárosi közgyülési mandátumáról!!!
    Egyébbként örülök, hogy feltünt, hogy az ATV re hivatkozol, aki elsőként tudósított a Hagyóra tett terhelő vallomásról, erre hivatkozik, még a jobboldali sajtó is!!!
    Ez is egy bizonyíték arra, hogy a baloldali sajtó nem hallgat el, kényes kérdéseket!
    Idézd be azt a Magyar Nemzet cikket, melyben mondjuk az esztergomi jegyző visszahelyezését ítélte meg a bíróság, vagy az Orbán beszédeit kiadó, Kövér Szilárd cége által eltüntetett vagyonról szól!!!”
  • 59. gjozsi88 2010. február 02. 12:32
    „Patriot!
    45!-re
    A fidesz azt is mondta, hogy az Orbánról irt könyvet Debreczeni helyett Gyurcsány írta!!!
    No comment!
    Ez semmi más, mint szinjáték hülyegyerekeknek, akiknek megpróbálják két év után is visszarángatni Gyurcsányt a küzdőtérre, hogy ne kelljen semmit mondani a programjukról!!!”
  • 58. gjozsi88 2010. február 02. 12:29
    „Patriot!
    "ötmilliárd forintos csalás a gyurcsányi és a szocialisták által menedzselt HospInvestnél is!"
    De ugye azt bölcsen elfelejtitek, hogy a Gyurcsányéknak nincs köze a Hospinvesthez, ugyanis ők csak szerződést kötöttek vele!
    Ez olyan, hogy én rendszeresen vásárolok egy boltban, azaz szerződéseket kötök és kiderül, hogy a boltos büncselekményeket követett el!
    Mi közöm nekem ehhez???
    Hogy a Hospinvest csődbe ment, nem kis szerepe van annak, hogy a külföldi finanszirozó bank, az egészségügyi reform vissza csinálását követően kiszállt a hospinvest mögül, igy tönkre ment!!!
    Ez a népszavazás következménye lett!!!”
  • 57. gjozsi88 2010. február 02. 12:24
    „akinemfél!
    42!
    "Az MSZP olyan torvényt hozott a sajtoszabadság ugyében,hogy aki bármilyen hasonlo visszaélést eloszor nem a rendorséggel kozol,az megy a dutyiba!"
    Tudod hogy hívják a tudomásodra jutott, de nem jelentett büncselekmények információ birtokosát?
    Bünpártolás!!!
    Ha egy embernek jut birtokában és hallgat, attól, még elköveti a bünpártolást, csak nem lehet bizonyítani, hogy tényleg tud róla, ezért nem lehet eljárni vele szemben!
    A sajtó leközli a büncselekményt, tehát nem tudja letagadni, hogy nem tudott róla, ezért elköveti a bünpártolás cselekményét!!
    A bünüldözés nem közvéleményi jogosítvány, hanem azt hatóság tudja lefolytatni, ezért fontosabb bejelentést tenni!!”
  • 56. load 2010. február 01. 23:13
    „55. Huligan
    Biztosan ismered azt a 3 majom figurát, amelyiknél az egyik a szemét, a másik a fülét takarja el, a harmadik a száját fogja be.
    A politikában ez egy kocsit máshogyan néz ki.
    A három majom kölcsönösen egymás mogyoróját fogja.
    Ha az egyik elkezdi csavarni, azonnal mind a három visít.
    Nem lesz itt barátom semmi elszámoltatás.
    Ha erre számítasz egy valami lesz biztosan.
    Óriási pofáraesés.
    Részedről.”
  • 55. Huligan 2010. február 01. 22:03
    „Szóval kezd félni a fidesz is a Jobbiktól .....
    Szép, azért remélem nem usszák meg orbánék sem ha a jobbiknak hatalma lesz.
    De inkább 100millió fideszes mint 1 aprócska <moderálva> senkiházi rabló mszp-s.”
  • 54. Primax 2010. február 01. 21:44
    „Szóval mégiscsak királyság lesz ez, vazze...”
  • 53. Eva- 2010. február 01. 20:12
    „http://hu.wikipedia.org/wiki/HospInvest_Zrt.

    ennek egyik hivatkozása/11.?/ az EDBR nemzetközi befektetési bank kiszáll a Hospinvesztből

    itt volt a vég!De hogy ki okozta?!

    Nos közvetlenül az, aki hitelt vett fel a működéshez, de abban megakadályozták.

    Érdekes szócikk”
  • 52. Eva- 2010. február 01. 20:04
    „16 perc, de megéri

    http://atv.hu/cikk/20100127_veres_janos

    az összecsúszott adatok még nem igazságok.
    itt több ügy van egymással összekeverve/legalább három!

    alaposan összekeverve
    témában is időben is

    de a kavarc jól hangzik”
  • 51. Patriot 2010. február 01. 20:00
    „Népszava is írhatna róla:
    ötmilliárd forintos csalás a gyurcsányi és a szocialisták által menedzselt HospInvestnél is!
    ...Évekig biztosan senki nem jut majd hozzá a pénzéhez azok közül, akiknek a HospInvest tartozik.
    A kis beszállítók pedig nagy valószínűséggel soha nem kapják meg kintlévőségüket a csődbe jutott kórház-üzemeltetőtől”
  • 50. Eva- 2010. február 01. 19:56
    „Hagyón keresztül Gyurcsány irányította a BKV-t

    A Hagyó-ügy újabb bizonyíték arra, hogy Gyurcsány Ferencnek személy szerint is komoly felelőssége van az ország tönkretételében és a fővárosi közpénzek eltüntetésében. Ezt Balsai István mondta hétfőn sajtótájékoztatón.
    Utoljára frissítve: 2010. február 1., 16:21
    nyomtat küld

    kapcsolódó
    Hagyónak el kell döntenie: magától megy vagy küldik
    BKV: ketten is terhelő vallomást tettek Hagyó ellen?
    Antal Attila és Balogh Zsolt terhelő vallomást tett Tóthfalusi Györgyre is
    BKV-bizottság: Demszkyt is meghallgatják

    A Fidesz jogi igazgatója azt mondta: Hagyó Miklós igazi "főnöke" nem Demszky Gábor főpolgármester, hanem az MSZP korábbi miniszterelnöke Gyurcsány Ferenc volt. Mint fogalmazott, Gyurcsány Ferenc határozta meg, hogy mi történjen a BKV-nál, és ezt Hagyó Miklóson keresztül intézte.

    Balsai szerint ez újabb ok arra, hogy Gyurcsány Ferencet a szocialisták levegyék pártjuk választási listájáról.

    Hagyón keresztül Gyurcsány irányította a BKV-t (Balsai István)

    Balsai arra reagálva, hogy az MSZP visszalépésre kérte Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettest, úgy nyilatkozott: az MSZP ezzel "a rapid döntéssel" azt a látszatot igyekszik kelteni, mintha Hagyó "magányos harcosként csak saját magának talicskázta volna ki" a BKV kasszájából a pénzt.

    Balsai értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy Hagyót az MSZP csak a képviselőjelöltségétől fosztaná meg, viszont továbbra is mentelmi joggal bíró országgyűlési képviselő maradhat.

    Mindez azt jelenti, hogy "Hagyó és a mögötte lévő párt hátráltatni kívánja az ügy büntetőjogi elbírálását" - tette hozzá Balsai István.

    Az MSZP budapesti vezetése ma arra kérte fel Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettest, hogy lépjen vissza az egyéni képviselőjelöltségtől. Az elnökség azt is kérte továbbá, hogy a politikus mondjon le budapesti listás helyéről és fővárosi közgyűlési mandátumáról.

    Erre a lépésre azt követően került sor, hogy Antal Attila, korábbi BKV-vezérigazgató és Balogh Zsolt volt megbízott vezérigazgató is terhelő vallomást tett Hagyó Miklósra.
    (fidesz.hu)

    Gyurcsány egy éve nincs hatalomban!--csak közölném!”
  • 49. lacim6 2010. február 01. 19:52
    „Ne aggódjatok bögre kommandósok lassan sorra kerül az egész maszop.”
  • 48. lacim6 2010. február 01. 19:51
    „Kivizsgálnák a Gyurcsány-kormány költségvetési trükközését

    * Király András

    2010. február 1., hétfő 16:41 | Frissítve: 2 órája

    Bizottsági ülésen hallgatná meg kedden Veres Jánost és Gyurcsány Ferencet Varga Mihály, a költségvetési bizottság fideszes elnöke a költségvetési hiányra vonatkozó adatok valódiságáról. Veres szerint már a kérdésfeltevés is hazug, úgy emlékszik, sosem volt kérdés az adatok valódisága. Három és fél éve még maga ismerte be, hogy ő nem engedte a valós adatok nyilvánosságra hozatalát.

    Veres János volt pénzügyminisztert és egykori főnökét, Gyurcsány Ferenc exkormányfőt is meghallgatná keddi ülésén [1] a Parlament költségvetési bizottsága. Varga Mihály, a bizottság fideszes elnöke "Az államadóságról, a költségvetés hiányáról és a kormányzati szektor hitelfelvételeiről szóló kimutatások, prognózisok valódisága" címen hirdette meg az ülést.

    A tanácskozásra Oszkó Péter pénzügyminisztert és Belyó Pál, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnökét is meghívták, valamint Langmár Ferenc újságírót, akinek a keresetéremég decemberben úgy döntött [2] a Fővárosi Ítélőtábla, hogy a KSH már a túlzottdeficit-eljárással kapcsolatos magyar jelentés az Európai Unió statisztikai hivatalának megküldött, még nem véglegesített vázlatát is köteles nyilvánosságra hozni.
    hirdetés

    "Holnap fog eldőlni" - válaszolta Veres János érdeklődésünkre, hogy kedden megjelenik-e a bizottság ülésén. Veres szerint amúgy a bizottsági ülés már a Fidesz kampányának része, és gondolhatjuk, hogy "mennyire fogok ehhez asszisztálni". Más forrásból úgy értesültünk, hogy valójában már eldőlt, Veres nem lesz ott az ülésen.
    Veres: Nem hazudtam

    A pártok frakciói azonban valamennyien képviselik magukat, így az ülés határozatképes lesz, és biztosan meg is tartják. Értesüléseink szerint Oszkó Pétert államtitkára, Katona Tamás képviseli majd - ő Oszkóval szemben már 2006-ban is a pénzügyminisztérium munkatársa volt, meghatározója a gazdasági adatok kommunikációjának.

    Veres szerint már a témafelvetés is hazug, hiszen a Fővárosi Ítélőtábla ítélete a jelentés nyilvánosságra hozatalára vonatkozik, a bíróság az adatok valódiságával nem foglalkozott. Márpedig a KSH felett ő nem rendelkezett. "Tudomásom szerint nem merült fel kérdés a pénzügyminiszterségem idején nyilvánosságra hozott adatok valódisága kapcsán" - állította Veres.
    Gyurcsány: Hazudtunk

    Pedig ugyanő 2006. június 8-án még teljesen más szelemben nyilatkozott. "Eddig azt kérték rajtunk számon,miért nem az igazat mondjuk [3], ezek most azok a számok, melyek a valóságot tükrözik" - nyilatkozta, amikor bejelentette, hogy a 2006-os költségvetésben szereplő 4,7 százalékos hiánycélnál a valós hiány 3,3 ponttal magasabb lesz. Gyurcsány Ferenc kormánya tehát a 2006-os választások előtt nem a valós adatokkal számolt - ahogy Gyurcsány maga fogalmazott elhíresült őszödi beszédében, "hazudtunk".

    A valós hiányt ismertető sajtótájékoztatón Veres arról is beszélt, hogy a választások előtt nem engedélyezte a valós adatok nyilvánosságra hozatalát. "Azt, hogy pontosan hogy állunk és mint állunk, megmondom úgy, ahogy van, nem engedtem ilyen jellegű munkát végezni korábban. Ugye az volt a tapasztalatunk az elmúlt években, hogy ha készült valakinek egy feljegyzése, és ez kikerült, akkór abból politikai ügy volt. [...] Éppen ezért ilyen jellegű komplex felmérés mindaddig nem készülhetett, amíg ennek a kockázata fennállt".”
  • 47. Eva- 2010. február 01. 19:50
    „a bkv-nak van

    vezérigazgatója
    menedzsmentje
    igazgató tanácsa
    felügyelő bizottsága--9 taggal--3 a munkavállalók -3 városvezető--3 fideszes /köztük Vitézy Dávid/
    a működésért felelős polgármester helyettese, aki mellesleg más ügyekben is illetékes volt

    no de a magyar hirlap előbb tud az ügyek állásáról, mint a megvádolt maga”
  • 46. Patriot 2010. február 01. 19:48
    „Népszava. :D”
  • 45. Patriot 2010. február 01. 19:45
    „NÉPSZAVA :
    A Fidesz jogi igazgatója azt mondta: Hagyó Miklós igazi "főnöke" nem Demszky Gábor főpolgármester, hanem az MSZP korábbi miniszterelnöke Gyurcsány Ferenc volt. Mint fogalmazott, Gyurcsány Ferenc határozta meg, hogy mi történjen a BKV-nál, és ezt Hagyó Miklóson keresztül intézte.

    Balsai szerint ez újabb ok arra, hogy Gyurcsány Ferencet a szocialisták levegyék pártjuk választási listájáról.

    Hagyón keresztül Gyurcsány irányította a BKV-t (Balsai István)

    Balsai arra reagálva, hogy az MSZP visszalépésre kérte Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettest, úgy nyilatkozott: az MSZP ezzel "a rapid döntéssel" azt a látszatot igyekszik kelteni, mintha Hagyó "magányos harcosként csak saját magának talicskázta volna ki" a BKV kasszájából a pénzt.

    Balsai értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy Hagyót az MSZP csak a képviselőjelöltiségétől fosztaná meg, viszont továbbra is mentelmi joggal bíró országgyűlési képviselő maradhat.

    Mindez azt jelenti, hogy "Hagyó és a mögötte lévő párt hátráltatni kívánja az ügy büntetőjogi elbírálását" - tette hozzá Balsai István.

    Az MSZP budapesti vezetése ma arra kérte fel Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettest, hogy lépjen vissza az egyéni képviselőjelöltiségtől. Az elnökség azt is kérte továbbá, hogy a politikus mondjon le budapesti listás helyéről és fővárosi közgyűlési mandátumáról.

    Erre a lépésre azt követően került sor, hogy Antal Attila, korábbi BKV-vezérigazgató és Balogh Zsolt volt megbízott vezérigazgató is terhelő vallomást tett Hagyó Miklósra.”
  • 44. lacim6 2010. február 01. 19:28
    „Erről miért nem írogat a népszara.
    Hagyó Miklós már pártjának sem kell Bővebben a mai Magyar Hírlapban

    A szocialisták volt főpolgármester-helyettesére terhelő vallomást tevő Balogh Zsolt vádalkut köthetett BKV-ügyben az ügyészséggel

    Miután a volt BKV-s vezetők terhelő vallomást tettek Hagyó Miklós (MSZP) volt főpolgármester-helyettesre, pártjának is egyre kellemetlenebbé válik a fővárosi lista harmadik helyén tanyázó képviselő.

    Hagyó Miklós és Steiner Pál évekig a szocialisták fővárosi erős emberei voltak. Az előbbit leírták

    Elismerte Burány Sándor fővárosi MSZP-elnök, hogy egyeztetnek Hagyó Miklóssal, lépjen le a fővárosi listáról. Ha nem teszi, pártja intézkedik. Hagyó kegyvesztettsége a BKV tanácsadói szerződései és végkielégítései miatt indított nyomozásnak tulajdonítható. A házi őrizetbe helyezett volt BKV-vezérigazgató, Antal Attila terhelő vallomás tett egykori főnökére, a BKV-t felügyelő szocialista főpolgármester-helyettesre. Hagyó odaveszett tekintélyét Demszky Gábor főpolgármester sem állította helyre azzal, hogy közölte, egykori helyettese kézi vezérléssel irányította a BKV-t és a rábízott fővárosi cégeket, s ő hiába figyelmeztette, ne tegye.

    Lapunk információi szerint Balogh Zsolt, aki Antal 2008 áprilisi lemondásától szeptemberig igazgatta a BKV-t, vádalkut köthetett a nyomozókkal. Balogh meggyanúsításáról még nem érkeztek hírek, jóllehet az ő felelőssége is felvethető, hiszen több tanácsadói szerződésen és végkielégítésen is szerepel az aláírása.

    Hagyó országgyűlési képviselőként mentelmi joga mögé bújhat, ha a parlament nem adja ki, s legfeljebb képviselői pályája folytatása tehetné védetté. Ezért elemi érdeke fűződik a fővárosi lista harmadik helyéhez. Egyéniben szinte esélytelenként indul a XII. kerületben Pokorni Zoltánnal (Fidesz) szemben, aki 2006-ban is vereséget mért rá. Az ősszel álhírnek bizonyult az az értesülés, miszerint Hagyó maga kéri hátrébb sorolását. Ezt cselekvés nem követte, a főpolgármester-helyettes maradt dobogós helyén, Lendvai Ildikó és Burány Sándor mögött.

    Az Atv.hu úgy tudja, Burányék garantálnák, hogy a ciklus végéig Hagyó megőrizhesse budapesti, területi listán szerzett mandátumát. Az MSZP elnöksége hétfőn rendkívüli ülésen foglalkozik bűncselekmények közelébe került elvtársával. A kormánypárt miniszterelnök-jelöltje is megszólalt az egyre kínosabb ügyben, Mesterházy Attila közölte, akit igaztalanul vádolnak, megvédik, akiről viszont kiderül, hogy hibát vétett, nem számíthat erre. Hagyó a távirati irodán keresztül üzent: ,,Egy régi mondás úgy tartja: az idő és az igazság jó barátok, azaz előbb-utóbb minden kiderül. Én az idővel és az igazsággal is szembe tudok nézni."

    Antal Attila, a BKV korábbi vezérigazgatója és Balogh Zsolt korábbi megbízott vezérigazgató nemcsak Hagyó Miklósra, hanem Tóthfalusi Györgyre, a BKV igazgatótanácsának SZDSZ-es elnökére is terhelő vallomást tett - közölte vasárnap az atv.hu rendőrségi forrásokra hivatkozva.
    Megkérdeztük

    Wintermantel Zsolt, a fővárosi Fidesz frakcióvezető-helyettese: A szocialisták nem játszhatják el, hogy kizárólag Hagyót terheli felelősség. Burány Sándor elnök, Steiner Pál frakcióvezető, Horváth Csaba főpolgármester-helyettes is részese a történteknek. Együtt vették át a hatalmat a párt budapesti szervezetében, majd alakították ki és gyakorolták az MSZP városüzemeltetési politikáját. Burány hiába lepődik most meg, aligha lett volna elnök Hagyó támogatása nélkül. Ennek a négyes fogatnak közösen kell viselnie a következményeket.
    Zsidai Péter”
  • 43. lacim6 2010. február 01. 19:26
    „"A Népszava szerint" ennyi elég is:D”
  • 42. akinemfél 2010. február 01. 17:12
    „gjozsi
    Az MSZP olyan torvényt hozott a sajtoszabadság ugyében,hogy aki bármilyen hasonlo visszaélést eloszor nem a rendorséggel kozol,az megy a dutyiba. Igy nem szivároghat ki semmi hasonlo esetben. Tehát ez az MSZP irányítású rendorség által jováhagyott sajtohír. Mondhatjuk úgy is : párton beluli leszámolás,ugyanúgy mint a Zuschlag ugyben. Az is csakis így kerulhetett a sajtoba - azota Zuschlag a Nagy Bunozo,ahogy a sajto azt nekunk eloadja.
    Az MSZP nem baloldali,mert akkor az MSZP-s milliárdosok már rég szétosztották volna a vagyonukat a rászorulok korében - szociális érzékenységbol.
    Az MSZP nem is párt.”
61 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Fidesz megvédi az embereket az ingatlanadótól

A Fidesz megvédi az embereket az ingatlanadótól, függetlenül az azt bevezetni szándékozók… Tovább olvasom