Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 14°C Még több cikk.

Die Presse: botrány a magyar parlamentben

A múlt szellemei kísértenek Magyarország és Szlovákia révén - írta szombati kommentárjában a Die Presse című osztrák napilap.

A Jobbik "hagyománytisztelőnek" mutatta magát - fogalmazott. Még mielőtt letették volna képviselői esküjüket, képviselői ünnepélyesen felsorakoztak a Szent Korona előtt. Hogy mit ért még hagyománytisztelet alatt a Jobbik, azt "megmutatják paramilitáris szervezetüknek a magyar nyilaskeresztesekére meglehetősen hasonlító egyenruhában" tartott felvonulásai - írta a jobboldali irányultságú lap.

A történelem sötét oldalait Európának ebben a részében nem csak hogy nem dolgozták fel, de újra politizálnak is velük - vélekedett a szerző. Nem csak "a jobbikosok bizarr fasiszta jelmezbálja" árulkodik erről - tette hozzá.

Szlovákiában biztonsági kockázatnak bélyegezték Budapest szándékát, hogy magyar állampolgárságot adjon a szomszédos országokban élő magyaroknak. Budapest erősködésének, hogy más országokban is létezik kettős állampolgárság, nem akarnak hinni. Nem éppen kedvező a bizalomépítés szempontjából, hogy Magyarországon még mindig siratják az első világháború után elveszített területeket - írta a Die Presse. Magyarország és Szlovákia is egyaránt az Európai Unió tagja.

Egy olyan unióé, ahol az államhatároknak és az állampolgárságoknak tulajdonképpen nem kellene olyan fontosaknak lenniük, legalábbis nem olyan fontosaknak, hogy EU-s partnerek konfliktusba keveredjenek miattuk. Anakronisztikus és furcsa, hogy ez mégis megtörténik, majdnem olyan furcsa, mint az, amit a Jobbik "hagyománytisztelet" alatt ért - állt az osztrák lap cikkében.

Botrányt okoztak a jobboldali radikálisok a parlamentben - írta a lap az alakuló ülésről szóló tudósításában. Bár arról a szándékáról lemondott, hogy teljes gárda-egyenruhában jelenjen meg - fogalmaz a lap-, de fekete öltönye alatt jól láthatóan viselte az egyenruha mellényét Vona Gábor és később a zakóját levetve ült az ülésen.

A 2009-ben jogerősen betiltott szervezet egyenruhájának viselése "jogsértésnek számít", s előzőleg közvetve még Sólyom László államfő is felszólította a Jobbik elnökét, hogy hagyja otthon az egyenruhát - írta a szerző. Az államfő beszédéből kiemelte, hogy az új kormány legfontosabb feladataként a súlyos gazdasági gondok felszámolását jelölte meg, de fontos kihívásnak nevezte a szegénység visszaszorítását és a roma kisebbség integrációját is.

Még hivatalba sem lépett, máris magára vonta a nemzetközi figyelmet Orbán Viktor leendő kormánya - írta arról, hogy a Fidesz magyar állampolgságot készül adni a határon túli magyaroknak.

Az, hogy Orbán Viktor a magyar kisebbségek sorsát a szívén viseli, megmutatkozik abban, hogy a leendő miniszterelnök-helyettes Semjén Zsolt személyében magas rangú kormánytagot bízott meg a nemzetpolitika kezelésével. Orbánt és kormányát a jelek szerint nem különösebben zavarja, hogy feszültség alakulhat ki Magyarország és a szomszédos országok között - írta.

Felidézte Semjén Zsoltnak a Heti Válasznak adott interjúját, amelyben többek közt azt mondta a politikus, hogy az állampolgárság megadása szuverén joga minden államnak.

Eddig viszonylag nyugodtan zajlott a választási küzdelem Szlovákiában. Ennek most vége szakadhat, s ezért Magyarország a felelős - írta pozsonyi tudósításában a Die Presse. Erőteljesen a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) malmára hajtja a vizet a magyar törekvés, magyar állampolgárságot adni a szomszédos országokban élő magyar kisebbségeknek.

Az SNS számára "a magyar veszély" már korábban is a legerősebb választási adunak bizonyult, de a felmérések szerint fogyatkozó többséggel bíró Robert Fico kormányfő is a nemzet megmentőjeként léphet fel.

Olvasóink írták

  • 9. pirosász 2010. május 15. 19:47
    „A Felvidéki Magyarok min.15000 éve otthon vannak! Tehát MAGYAROK! A többi szöveg ficoék részéről csak gitt rágás!!”
  • 8. Túrabakancs 2010. május 15. 17:32
    „Jó lenne kártérítési perek sokaságát indítani az ellopott
    területeink végett, hiszen sok kárt okoztak az eltulajdoní-
    tásával Magyarországnak! Ha egy másik nemzetnek ezt szabad,
    akkor nekünk is. Ellentétes esetben megkülönböztetésről kell
    hogy beszéljünk. Tanácsos volna azokat az újságírókat valamilyen címszó alatt beperelni, akik folyamatosan az országunk ellen lázítanak, mindegy hogy esetleg nem magyarok
    az illetők.”
  • 7. galamblelkü 2010. május 15. 16:18
    „A cikket Peter Bodnar irta,de hamarosan német vagy svájci ujságban is megjelenik hasonló,Gregor Máyertől vagy a P.Lendvai kőr másik tagjától.Valakik még mindig pénzelik Őket,nem lepődnék meg ha ez hazulról történne.Ezeknél az ujságoknál nincs nincs értelme tiltakozni .A Kisalföld meg ugyis csak ezektől idéz. Bizom benne ,hogy az új kormány megtalálja a módját a nemzetközi jegyzett sajtóban a hiteles országkép kialakitásának.”
  • 6. háté 2010. május 15. 15:45
    „Paul.L. komcsi-zsidó gyűlölködő és bandája, folytatja rágalom hadjáratát a Magyarok ellen.
    Jó lenne ha -a tükörbe /Die Presse/ nézne.

    Ezt az élőlényt, tegnap véletlenül láttam az atv-én.
    Hihetetlen, ha ez az alak, Kongóban az őserdőben kidugná a fejét a bokrok közül, elfajzott gorillának néznék!

    Akkora mocsok, hogy két-másodpercig ha láttam, de felfordult tőle a gyomrom.
    Kívánom minél előbb melegítse két-méter magas föld, és járjon úgy, mint a kompasztnak összerakott zöld.”
  • 5. magyarharcos 2010. május 15. 15:17
    „NEHOGY FICO ADJA AZ IRAMOT NEKÜNK ÖK VERIK KIN A MAGYAROKAT UTÁLJÁK ÖKET A NYELVTÖRVÉNYRÖL NEM IS BESZÉLVE A MAGYAROK NEM BESZÉLHETNEK MAGYARUL MERT VAGY MEGVERIK VAGY MEGBÜNTETIK ÖKET UGYHOGY A HATÁRONTULI MAGYAROK IS CSAK MAGYAROK ÉS REMÉLEM MEGKAPJÁK AMI JÁR NEKIK UGYHOGY KETÖSÁLAMPOLGÁRSÁG ÉS MÉG SZAVAZATI JOGOT IS NEKIK FICÓ MEG MENJEN A FENÉBE SZEBB JÖVÖT”
  • 4. akela4 2010. május 15. 15:05
    „És ahoz mit szól a Die Presse, hogy trianoni diktátum 90 éves évfordulójára Francia jóváhagyással öszmagyar megemlékezés lesz a palota előtt Franciországban!
    Arról mélyen hallgatnak, mert az akkori nagyhatalmak tények és adatok elferdítése alapján hozták meg a világ leggyalázatosabb döntését, ahol szétszakították nemcsak az országot, de családokat is!
    És még nekik áll felljebb, ha valaki az orruk alá dörgöli a felelősséget!
    Végre van egy ember, aki nemcsak beszél, hanem tesz is az igazságtalanság ellen!
    Igen elég volt a lakályok meghunyászkodásából!
    Akik pedig ezután akarják megyalázni a Magyart, azoknak számolni kell a válasszal is!”
  • 3. lacim6 2010. május 15. 14:13
    „Nehogy már ezek a senkiháziak mondják meg kinek adnak Magyar állampolgárságot.”
  • 2. lacim6 2010. május 15. 14:11
    „KIt érdekel ez a fico meg bandája meg ezek a hazátlan slotákok.”
  • 1. Deir_Yassin 2010. május 15. 13:23
    „Kit érdekel a Die Presse?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az MSZP vezetheti a nemzetbiztonsági bizottságot

Ha a frakciók nem tudnak megegyezni, úgy a házszabály és a szokásjog alapján a legnagyobb ellenzéki… Tovább olvasom