Jobbikos polgármester, Fülöp Erik vezetheti a jövőben a mintegy 13 ezer lakosú Tiszavasvárit. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban a párt már a tavaszi országgyűlési választáson is kimagaslóan szerepelt: jelöltje a településen megelőzte a kormánypártokét, a választókerület egészében pedig 33 százalékos eredményével a második helyen végzett.
Vona Gábor vasárnapi sajtótájékoztatóján a Jobbik fővárosának nevezte Tiszavasvárit, ahol a párt - egyetlen településként - közgyűlési többséget is szerzett.
Ugyancsak a Jobbik adja vasárnaptól a Hajdú-Bihar megyei Hencida és a vasi Hegyháthodász polgármesterét. Az előbbi településen a hatfős képviselő-testületnek három jobbikos és három független tagja lesz. A párt a településeken összesen 311 képviselő-testületi mandátumot szerzett, szemben a négy évvel ezelőtti hattal. Erre utalva Szabó Gábor pártigazgató vasárnap este az MTI-nek azt mondta: az önkormányzati választás áttörést jelent a Jobbik számára, hiszen a helyi alapszervezetek és az országgyűlési képviselőcsoport közötti "lépcsőfok" eddig hiányzott a pártból, ám önkormányzati jelenlétükkel ez megváltozik.
A Jobbik - amely eddig a testületek egyikében sem volt jelen - a fővárosi mellett az összes megyei közgyűlésbe képviselőt küldhet, összesen 61-et. A legtöbbet, hetet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, míg Somogyban és Vasban egyetlen jobbikos tagja lesz a megyei közgyűlésnek.
A 23 megyei jogú város közül csak Kecskeméten és Salgótarjánban nem szerzett képviselői helyet a párt, a budapesti kerületek közül pedig egyedül Soroksáron nem lesz jobbikos képviselő, az összes többi kerületben egy-egy.