Kisalföld logö

2018. 01. 18. csütörtök - Piroska 1°C | 6°C Még több cikk.

Vár állott, most kőhalom

Május óta javában zajlik a Dunakapu tér teljes területének ásatása. A régészek egyre nagyobb részeket tárnak fel a török időkben épített vár maradványaiból.
Jól látható a vastag várfal, a kazamata rendszer és a korabeli utca házainak alapjai és pincéi. Az 1537-ben kiadott utasítás alapján közel 40 éven keresztül tartott a török hódoltság elleni „török kori" vár építése. Azonban már korábban is létezett Győrben egy úgynevezett „középkori vár", amelynek maradványai több helyen is láthatóak még.
Rengeteg kincset rejt Győr belvárosa, így érdemes a „török kori" vár értékei mellett elidőzni a „középkori vár" maradványaival és elhelyezkedésével is.

Készítettem egy illusztrációt, az 1440 körüli „középkori vár" elhelyezkedésének helyzetéről a jelenlegi utcákhoz viszonyítva. Jól kivehető az utcaszerkezetben a korabeli várfal vonalának menete. A Dr. Kovács Pál utca ferde vonalú északkeleti házsora mögött pedig több helyen is jól látható módon ott rejtőzik a korabeli várfal. A belső várat félköríves bástyaszerű sor védte.


Az ismereteim szerint a „középkori vár" a török hódoltság idejéig fennmaradt, amikor is Bécs védelme miatt szükségessé vált Győr várának megerősítése.

Olvasóink írták

  • 1. apolika 2012. szeptember 02. 08:12
    „Sajnos, csak mi kisemberek tudjuk értékelni a múltat...a cikk jó...és mindez el fog tűnni, pár pénzéhes városvezető, s talpnyalói miatt...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Könnyebb lesz az iskola táska Tápszentmiklóson

Nem enged az eddigi gyakorlatából Tápszentmiklóson az önkormányzat. Tovább olvasom