Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Úszókat köszöntöttek a Móra iskolában Győrben - fotó

Az esemény sportszakmai fórummal indult.
Hollandiában, Utrecthben, a július 14. és 19. között megrendezett Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon a hazai úszók kiemelkedő sikereket értek el.

Őket köszöntötték a 2017-es győri rendezésű EYOF-ra készülve egy sportszakmai beszélgetéssel egybekötött találkozón a győri Móra-iskolában.

Az esemény sportszakmai fórummal indult, melyen moderátorként Selmeci Attila a MÚSZ szakfelügyelője, Törös Károly a MÚSZ utánpótlás-szövetségi kapitánya és Petrov Iván szakedző, régióvezető vázolta fel a jelenlévő sportolóknak, edzőknek, szülőknek a nemrég kidolgozott és életbe léptetett tehetséggondozási programot. Ezután lehetőség nyílt kérdéseket intézni mind hozzájuk, mind a díszvendégként jelenlévő Jakabos Zsuzsanna sokszoros magyar bajnok, Európa-bajnok, olimpikon úszónőhöz. Szó esett a magyarországi úszósport jelenlegi helyzetéről, beszéltek a jövő céljairól is; az igazolt versenyzők számának növeléséről az eredményesség megtartása mellett, valamint a közeljövőben a hazai rendezésű Európa- és Világbajnokságokon való sikeres szereplésről. Törös Károly szavai jellemezték leginkább az újonnan felvázolt program lényegét: „Nem elég a szülőnek, edzőnek álmodnia az olimpiai aranyéremről." A fiatalok motiválása sem maradt el, a fórum sportszakemberei anekdotákat is felidéztek szakmai múltjukból.

Úszókat köszöntöttek a Móra iskolában Győrben


A fórum után az aulában közönségtalálkozóra került sor, melyet Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Győr város olimpiai bajnok polgármestere, a Móra-iskola egykori diákja nyitott meg. Jelen volt még Győr város képviseletében Simon Róbert Balázs alpolgármester, valamint Telekes Annamária, a Győri Tankerület referense. Csengeri Mária, az intézmény vezetője köszöntötte a vendégeket, majd Borkai Zsolt beszélt a fiatalság jövőképéről, valamint a sport kiemelt szerepéről az ő életükben. Ezt követően az Utrechtben eredményesen szereplő ifjú sportolók mutatkoztak be, Sztankovics Dóra, Szilvási Gréta, Matyasovszky Dalma és a Mórában tanuló Varga Dominik. A dobogós futamok rövid, videós elemzése után az edzők is megszólaltak, majd az iskolai diákjai tettek fel kérdéseket; szó esett a következő évi feladatokról, az edzésekről és a kedvenc vagy épp a legkevésbé szeretett tantárgyakra is kitértek.

A nap zárásaként az iskola nevében az intézmény vezetője virágcsokorral jutalmazta a sportág, és az ország nevét öregbítő ifjúsági olimpikonokat.

Mireider Máté
újságíró szakképzés, Móra-iskola

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megjelent a Kisalfold.hu mobilalkalmazása

Facebook-gyanús a témája? Küldje el, azzal pénzt is nyerhet. Pályázatot írtunk ki a legjobb tudósításokra. Tovább olvasom