Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Tudósítónk szerint üvöltve csukta az utasra az ajtót a buszsofőr

Egy győri buszsöfőr szándékosan csukta utasokra az ajtót, amiért azok nem a megfelelő helyen szálltak fel - írja Tudósítónk.

A Győrben közlekedő 2-es busz söfőrje direkt csukta két utasra az ajtót felszállás közben a Szent István úti buszmegállóban péntek délután fél négy körül. Ezután kiabálva követelte a bérletet a hölgyektől, akiknek láthatóan fájt, ahogyan az ajtó odacsapott. Az utasok valóban szabálytalan helyen, az első helyett a középső ajtón szálltak fel.

Felmerül azonban az aggasztó kérdés: Veszélyeztetheti-e az utasok épségét a buszsöfőr, a szabályok betartatása érdekében, s megengedhet-e magának ilyen durva hangnemet a szolgáltatást igénybe vevőkkel szemben? Mint kiderült, az utasok érvényes bérlettel rendelkeztek.

Olvasóink írták

167 hozzászólás
  • 167. kurbli 2010. július 20. 21:08
    „én is láttam már Paganinit a TV-ben, és mégsem tudok hegedülni, csak beszélni tudok róla”
  • 166. Mankapunka 2010. július 20. 18:29
    „kurbli

    Láttam a buszt,ne akard már belmesélni. Legalább nekem ne légyszíves.”
  • 165. kurbli 2010. július 19. 19:57
    „159. hozzászólás Mankapunka
    Köszönöm, de tőled nem kértem, és nem fogadok el kioktatást, hogy melyik típusnál hogyan lehet ajtót csukni, maximum olyantól, aki legalább 1 évvel régebben szállítja az utasokat mint én, de megsúgom, nincsenek olyan sokan!
    te csak a haverod mellett álldogálva szerzel tapasztalatot, amit ő kevés buszvezetői gyakorlat után elmond én a kormánykerék mögött ülve...

    162. hozzászólás Julianusz , igazad van!

    160. hozzászólás kisember, alapjában egyetértek veled, de nem tudom azt elképzelni senkiről, hogy szándékosan rácsukná az ajtót valakire, azt igen, hogy holt térben van az utas, amikor csukja az ajtót.
    a tükör nem fotocella, 3, vagy 4 ajtót kell egyszerre figyelemmel kísérni, kívül, belül, na 2 szemmel 8 pontra nincs az az ember, aki tud figyelni! Itt kell bízni a másik emberben, hogy ha a hátsó ajtókon kifelé nincs mozgás, akkor mindenki leszállt, lehet csukni, de sajnos a renitenskedők miatt ez csak elmélet, nem beszélve, a lépcsőn állót sem a belső, sem a külső tükörből nem látni! Szerencse is kell, az odafigyelés nem minden. Egyszerűen elkerülhető a hasonló incidens, az első ajtóhoz kell menni felszállni, még ha késve érkezel akkor is, ha a jelzőcsengő szól, nem szállunk fel! Ott biztos látja a gkv, hogy ott vagy, és ha nem indult el, biztos ki fogja nyitni, de ha netán már a személykocsi véletlenül beengedte a forgalomba, ne várd, hogy ajtót nyisson, nem fog....
    Mielött bunkóznál te is, gondold magad a személyautós helyébe, a busz indul, te megállsz, segíted, de nem indul el mégsem, mert ajtót nyit, mikor engeded ki a buszt mégegyszer?”
  • 164. jirzi 2010. július 19. 19:07
    „Most mit vársz ez egy sofőr !!!! Van ideje elmélkedni a világ dolgairól.És hogy valaki jobban értsen az utak rejtélyeihez ? ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ el se képzeld .Nem érted Ő egy sofőr.”
  • 163. gyugyu1 2010. július 19. 17:26
    „marhapumpa , te nagyon hamar minősitesz más embereket /bercsényi.lukács / de jobb lenne ha önvizsgálatot tartaná ! Vettem a fáradságot és megnéztem a topicokba "magasröptű " hozzászólásaidat ! Én nem itéllek el,nem pocskondiázlak és főleg nem általánasitok:"hogy született bunkó sofőr" vagy a 14-s-ről !! Nem én ilyet nemtennék a világ összes kincséért sem !! Sok dologgal egyetértek,sok minden böki a szememet, de eggyet le lehet szögezni !! A kv. + az alkalmazottjai szolgáltatnak,ezért fizetést kapnak ! Az egyrecsak emelkedő viteldijakért joggal várja el az utazó,hogy tiszta rendes busszal udvarias személyzettel müködjön a személyszállitás ! Olyan személyzetet kell alkalmazni ahol követelmény min. az érettségi mert az már valamennyi kulturális alapot feltételez !!! Aki meg nem felel meg az elvárásoknak,annak ajánlom továbbra is a teherszállitást,de előre felhivom az állatok szállitására vonatkozó előirásokra a figyelmet !”
  • 162. Julianusz 2010. július 19. 16:03
    „Minden probléma forrása, hogy az emberek zöme akkora egoval él a világban, mintha nem lennének körülötte emberek, szabályok, korlátok, és az életstílusukat az jellemzi, hogy ÉN MINDENT MEGTEHETEK, NEKEM MINDENT SZABAD, MAJD ÉN MEGMUTATOM MI AZ EGYEDÜLI JÓ, TE AZÉRT VAGY, HOGY NEKEM LEGYEN, HOGY ENGEM SZOLGÁLJ, HOGY ENGEM SEGÍTS, MINDEKÖZBEN LE VAGY SZ....VA, ELTIPORLAK, HA NEM ÚGY VISELKEDSZ, HOGY NEKEM JÓ LEGYEN, ÉN TOJOK MINDEN SZABÁLYRA, DE HA TE NEN TATRTOD BE VELEM SZEMBE A SZABÁLYT, AKKOR KITEKEREM A NYAKADAT! EZ A TOLERANCIA?????”
  • 161. Mankapunka 2010. július 19. 12:56
    „CSak azért írtam,mert a sok itt síró szülő gyermeke megy éjjel a Laposba iskolaidőszakban.”
  • 160. kisember1 2010. július 19. 12:55
    „Én utasként kevéssé ismerem a sofőröket Győrben. Közelekedőpartnerként annál inkább. Tekintettel arra, hogy több tíz-száz utast szállít előzékeny vagyok velük szembe, hiszen Önös érdekem nem biztos, hogy fontosabb, mint az 50-100 emberé. Van mikor én is sietek, de tisztelem azokat, akik kitéve az utasok időnkénti modorának, a szabályzatoknak, a hidegnek, melegnek, beszólásoknak, kitéve annak, ha csikar a hasa, nem futhat mosdóba, tekintettel mindenrre tisztelem a munkájukat, mint minden dolgozó embernek. Persze, nincs joga üvöltözni, rácsukni az ajtót sem az utasra. De jelzem nincs joga sem egyetlen boltosnak sem, hogy bunkón beszóljon a vásárlónak és fordítva sincs.
    Jó lenne, ha jobban tisztelnénk egymást, nem ítélkeznénk ilyen könnyen mások felett és megkérdeznénk a másik felet is, mielőtt vádaskodunk. Persze az eseten én is megbotránykoztam volna nyilván, de ne általánosítsunk kedves hozzászólók.

    Engem sokkal inkább fusztrál, hogy egyesek az utcán az arcomba fújják a füstöt, gyermekeimet, gyermekeiket mérgezik vele. Sokkal inkább zavar, hogy lépni nem lehet a kutyaszartól és nem szedi fel a gadi és sokkal inkább, hogy tiszteletlenekké váltunk egymással szemben és ezt tanulják gyermekeink is.
    Ugyanabban a hajóban evezünk mindannyian, ugyanabban a túlhajszolt, teljesítménykényszeres ördögi körben mókuskerekezünk. Hát szeressük, tiszteljük egymást jobban.”
  • 159. Mankapunka 2010. július 19. 12:52
    „kurbli

    Egyedül még pár E 94-esben lehet csengő nélül ajtót csukni.

    Sokan okoskodnak,de nem tudják,pl mi megy szerdán az utolsó 23-ason,mert akkor már pl rég alszik,meg a sok buta iskolás gyerekektől.

    És igen a két legbutább részleg, a Bercsényibe,és a Lukácsba jár.”
  • 158. Mankapunka 2010. július 19. 12:41
    „144. accelerator 2010.07.18. 14:24

    127. hozzászólás Mankapunka

    Busz korlátozás: 105km/h

    Olvass bele a NKH dolgai,és ez a korlátozás a Nemzetközi FOrgalomban lévő buszokra vonatkozik.
    Ezek csak ide vannak levizsgáztatva,máshol nem is lehet velük munkát vállalni,mert nincs bennük Tachográf.

    105 Létezik,csak nem a városban.”
  • 157. invektus 2010. július 19. 11:36
    „Én eleve nem szálok fel tömött buszra ,kivéve ha nincs más választás
    De emliteném az iskolásokat is akik egy pillanatra sem veszik le a hátitáskát és amilyen gyorsan csak tudnak már leis rakták a feneküket és ami a legszégyenteljes hogy amikor az ember megkérdezi töle hogy szabad e a mellette lévö szék ´´bocs foglalt´´
    amin a táskája foglalja a helyet majd jön a havernöje vagy haverja ÉS

    helloka hátte??
    csücsenyle

    NA AZ ILYENEKET KELL LEÜVÖLTENI A BUSZSOFÖRNEK !!
    Amikor a szegény idös ember kénytelen végigálni

    nekem 40 évessen oly mindegy hogy ülök vagy állok de egy 70 éves öreg az ne ácsorogjon
    mert a sok taho észresem veszi hogy egy szépnap ök is betöltik a 70 et :)”
  • 156. kurbli 2010. július 19. 09:26
    „Mégegy!
    Vajon a sok okoskodó, mit tenne, amikor már percek óta szól a jelzőcsengő, de a kedves utas még mindig lóg az ajtón, pedig tudja, hogy nem fog felférni!”
  • 155. kurbli 2010. július 19. 09:17
    „Gratuálok a sok profi hozzászóláshoz!
    Így kerek a világ, hogy van minden féle ember, akár a vezetőülésben, akár mint utas. Nem tegnap kezdtem a buszvezetést, így van némi tapasztalatom a tisztelt
    utasokkal kapcsolatban negatív, és pozitív is, de én sosem általánosítottam, ez ami nem mindegy. Amikor a kedves részeg utas végighányta busz, nem az utasok
    hányták tele, hanem "az a piros pólós részeg". Amikor nem szerettem volna a leg nagyobb lelketlen szemétnek tűnni az utasok előtt, és 3 megállóban megvártam
    azt az öreg nénit, bácsit, (aki csak azért ült buszra, mert ingyen van, és buszozással tölti a napját)késtem is miatta pár percet,
    (ugyanis a busz nem taxi, CSAK a megállóban szabad fel, és leszállni!) a következő megállóban
    sem "az utasok", hanem"az a fehér nadrágos vörös hajú nő" emlegette a K. anyukámat, (itt üzenem neki, hogy amit mondott, onnét már nagyon régen. 3.70 Kg
    súllyal kijöttem) tehát nem általánosítok.
    Én is kaptam már a boltban romlott felvágottat, még sem bunkózom az eladókat, és nem várom el, hogy azonnal rúgják ki, vagy ültessék villamos székbe, sem őt,
    pláne nem a többit, aki tisztességesen végzi a munkáját. Amikor tévedésből nem kaptam újságot, egy telefon, és ha késve is, de pótolták, de nem követeltem,
    hogy azonnal rúgják ki a kézbesítőt! Apró bosszúság, de a tolerancia hiánya sok emberből hiányzik. Ők azok, akik tökéletesek, és semmi hibát nem követnek el.
    (legalábbis ők ezt gondolják)
    Az utazás, egy bizonyos szerződés, ahol én, mint a szolgáltató alkalmazottja kötelezem magam, hogy az utast, aki kifizette a tarifát, elszállítom a
    meghirdetett útvonalon. Az utas vállalja, hogy igénybe veszi, és tarifát fizet, amit több módon megtehet.
    Az én munkámat forgalomban a kresz, a megállóban állva személyszállítási törvény szabályai szerint kell végezni. A tapasztalatom az, hogy minden utas ismeri
    a rám vonatkozó szabályokat, de az utazási feltételekben szereplő, utasokra vonatkozót, néhányan nem hajlandók tudomásul venni!
    Nem érdekel Pécs, Zalaegerszeg stb. Győrben vagyunk, és itt a győri önkormányzat szabályozza a tömegközlekedést. Pl tarifa, járatsűrűség, UTAZÁSI FELTÉTELEK,
    útvonal, stb. Amit sokan nem tudnak, vagy nem akarnak tudni, a felszállás az első ajtón történik!
    ( a bérletet sem szívességből kell felmutatni, mert azzal igazolja a kedves utas, hogy kifizette a viteldíjat)
    Ha hátsó is nyílik, az a leszállóknak van, ennek ellenére
    nagyon sokan, minden korosztályból jobban szeretnek hátul felszállni, CSAKAZÉRTIS! Vágjak hozzá jó pofát? Felszállóknak csak akkor nyithatok másik ajtót,
    ha késésben vagyunk, rendkívül sok a felszálló, vagy ha már annyira megtelt, hogy csak így nem marad ott utas. Ettől eltérve, fegyelmi vétség, és pont!
    Kiváncsi lennék, ha a gyárban, az előírt 3 db 8-as furat helyett 5 db 10.est fúr a lakatos, meg tapsolnák-e, és a sokadik selejt után mi lenne a sorsa?

    Ha a két hölgy szabályosan előre megy felszállni, nincs odacsukás! Ja és még egy! Az ajtók záródását valamilyen hangjelzés megelőzi! Ha a csengő nem szól, hiába
    nyomom a zárógombot, nem fog csukódni az ajtó! Lehet, hogy a már csukódó ajtóba léptek? Valószínű! Az ember nem megy fejjel a falnak, de itt a példa, hogy
    van kivétel! Az üvöltözéssel én sem értek egyet, de nem tudom nem-e a hölgyek mondtak valamit "kultúrált stílusban", és erre szakadt el a cérna a kollégánál,
    aki szintén emberből van, még ha van aki kételkedik is ebben!
    Aki pedig azt írja, hogy lehet váltani, neki is lehet, az ilyen felfogású utasok nélkül nem leszünk szegényebbek, csak higgadtabban tudjuk szállítani a
    (szerencsére) sokkal több tisztességes utast.
    80-100-al megy a busz a városban? na mégse, ez röhej....
    A Szőnyiben az élősövénynél a hátsó ajtó, a Kristálynál éppen ott a fa a középsőnél? Ez így igaz! Hogy hol áll meg a busz, azt a megálló tábla határozza meg!
    A busz elejének kell a táblával kb egy vonalban lenni, ez a szabály! Ha esetleg a leszálló utas kificamítja a bokáját, a busz nem a "helyén" áll, én vagyok a
    felelős a balesetért, senki se várja el tőlünk, hogy ezt megkockáztassuk, mi sem azért dolgozunk, hogy büntetésre keressünk. Az a néhány utas aki ezeket
    naponta reklamálja, javaslom, másik ajtón szálljon le, vagy helyeztesse át a táblát, vágassa ki a sövényt, stb.... De egyszerűbb bunkózni a sofőrt!!!
    Mindezek után balesetmentes közlekedést, és utazást kívánok minden kedves utasnak, és kollégámnak, figyeljünk oda egymásra, ez mindannyiunk érdeke!”
  • 154. mitzekatze 2010. július 19. 07:30
    „Évekig nem jártam busszal, de most elég sokat utazom a helyi járatokon. A buszvezetőkre nem vonatkozik a KRESZ?
    1. Az 50-es táblánál (ami mellesleg egy kanyar előtt van kitéve) még 90-el megy, és még csak nem is lassít a sofőr. Már többször megfigyeltem,hogy én "nyomom" a féket az ülés alatt. :))
    2. Aztán van az élvezkedő típus: Padlóig nyomja a gázt, aztán meg padlóig a féket. Ennek mi értelme?

    Amúgy múltkor egy kb 40-es éveiben járó sofőr a 31Y-on fentieket mind "elkövette", majd az ipari parkos felüljárónál lévő körforgalomban épp csak fel nem borult. Közben egy kb 14 éves gyerekkel beszélgetett (talán a fia lehetett?). Ezek után pedig a leszállókat sorra épp csak oda nem csukta. Kicsi gyerekkel alig tudtam én is leugrani, mert az a tahó már csukta volna az ajtót, pedig láthatta a tükörben, hogy valakinek nyújtom a kezem, hogy lesegítsem.
    Ha valaki azt mondja, nem lát abban a lapát tükörben, akkor meg adjanak neki szemüveget.

    Nem csodálkozom, hogy időnként jó erővel az "orrukra koppintanak" az utasok!

    Jó lenne, ha illetékesek is olvasnák a fórumot!”
  • 153. hocso1 2010. július 19. 05:16
    „amúgy nekem is szokatlan volt először, hogy mindenhol fel lehet szállni, Sopronban máshoz szoktam, itt tényleg egyből megszólnak ha nem ott szállsz fel ahol kellene. de Győrben hozzászoktam, hogy bárhol, sosem volt emiatt problémám, hozzátenném, hogy ez a rendszer okosabb is, hogy akárhol felszállhatsz, sokkal gyorsabb a közlekedés.”
  • 152. hocso1 2010. július 19. 05:14
    „julianusz, ne akadj már fenn ezen a felszállásos dolgon, ha az x buszsofőrből mindenki megengedi hogy az emberek ott szálljanak fel ahol akarnak, akkor az szerinted nem válik ez rendszerré? könnyen lehet az utasokra mutogatni, hogy nem tartják be a szabályokat, de ez főként azért van mert nem tartatják be. és mikor már megengedik több éve, akkor utána ne kezdjenek már ordibálni valakivel az miatt...”
  • 151. Julianusz 2010. július 18. 23:07
    „Ha egy szolgáltatást igénybe akarok venni, akkor betartom a szolgáltató szabályait! A botba akkor megyek be, amikor nyitvatartás van! Ha záróra után azért van nyitva az ajtó, mert takarítanak, akkor nem megyek be! Ha az egyik ajtóra az van írva kijárat, akkor nem ott akarok bemenni, mert én ugye azt csinálok amit akarok. Egy vendéglőbe sem a raktárajtón akarok bemenni, és a színkázba sem a művészbejárón, mert úgy kipenderítenek hogy no, és még igazuk is van.
    Egyébként meg akik csakazért is játszanak a "BUNKÓ" buszsofőrök idegeivel, mert mi megtehetjük vele, de ő velünk nem, az ugyebár saját, és embertársai áletével játszik!!!! Mert ha nem szól vissza, nem üvölti le a fejét a buszon randalírozó szotyizó, függönyt leszaggató, lábát az üléstámlára rakó utasnak, azért ö látja tükörbe, feszült lesz, figyelme elterelődik, és akár életek mehetnek rá!!!!!NA EZ A FELELŐSSÉG!!!”
  • 150. dr73 2010. július 18. 22:02
    „Szeretném ha a Kisalfold újságírói hasonlókkal lepnék meg az olvasóit!

    Nagyon érdekes:

    http://hetivalasz.hu/itthon/tranzit-30695/?cikk_ertekel=1&ertekeles=5#cikk_ertekeles_horgony”
  • 149. mr_akkush 2010. július 18. 21:53
    „Be kell tartani a szabályokat és a viselkedési normákat is.”
  • 148. invektus 2010. július 18. 21:31
    „147
    :)

    A buszsoför ugye áttesett egy PÁV alkalmasságin
    amin van elmeórvosi vizsgálat is :):)

    avagy ha egy busz soför ideges álljon meg 5 percre és gondolkozzon
    EZ A AJTÓ BECSUKÁS ÉS ÜVÖLTÖZÉS nem szép dolog
    TUDOM Ő IS EMBER !

    DE !!
    legközelebb lehet hogy az ideges buszsoför átt hajt a vonat elött
    DE CSAK A FELE FOG ÁTTÉRNI

    AZÉRT EZEN ELKELLENE GONDOLKOZNI !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
167 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Óriásballon a házak között

Érdekes látványban lehetett része annak, aki a kedd estéjét a kertjében töltötte Töltéstaván. Tovább olvasom