Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 4°C | 14°C Még több cikk.

Sikerrel zárult a nótaest Téten

Vasárnap délután öt órakor szinte egy gombostűt sem lehetett leejteni, annyian érkeztek a Téti Kisfaludy Károly Művelődési Központba nótaestre.
Neves nóta-énekesek léptek a színpadra, akikkel együtt mulatott a lelkes közönség.

Háromszáz főt meghaladó közönség volt kíváncsi arra a nótaestre, ahol fellépet Madarász Katalin, Tarnai Kiss László, Herkovics Attila, Kiss László, Erdős Melinda, Németh Károly, Hajnal Nikolett, Sebestyén Tamás. A fellépőket Németh Rudolf és cigányzenekara kísérte.

Nagy sikert aratott elsőként a fellépők között Herkovics Attila, aki egy fiatalember ő a megyei népdalversenyen első helyezést kapott, valamint Győr–Moson-Sopron megyét ő képviselte az országos népdalversenyen Budapesten, ahol ezüst fokozatot ért el.

Galéria! Fotók: Gulyás Attila


Tarnai Kiss László a magyar – nóta élettörténetét próbálta felvázolni a megjelenteknek. Elmondta, hogy a magyar – nótára a szentírásban és az imakönyvekben sokféle élethelyzetekből találhatunk útmutatót. A magyar – nótában is különbözően jelennek meg életérzések, hiszen szeretetre, szerelemre, halálra búra és örömre is találunk megfelelő nótát. A folytatásban azonban nem a bánaté volt a főszerep, hiszen mint szólóban, mind pedig duettben ismét bizonyította tehetségét a neves nóta- énekes.



Sebestyén Tamás vastapsot érdemelt ki a közönségtől, ő harminc évet élt kint az Egyesült Államokban, azonban Győrszentivánon telepedett le nyugdíjas éveiben. A helyi Cserók Nóta Klub vezetésével oroszlán részt vállal a magyar nyelv és a kulturális élet ápolásában.

A műsor szervezője Hajnal Nikolett a helyi élet meghatározó alakja, pedagógusi pályafutása mellett nóta énekléssel tölti szabadidejét. A mostani műsorban is a közönség tapsa adott visszaigazolást tehetségére.

Madarász Katalint állva tapsolta a közönség annyira szívhez szólóan, lelket és testet beleadva adta elő műsorát. A hosszú évek tapasztalatai a téti színpadon is magával ragadta őt, amellyel csak lendített eddigi sikerein.

A három órás programról mindenki vidáman távozott, egy kicsit sarokba tették ezen az esten a problémákat, s újratöltődve tértek haza otthonukba a tétre látogató és nótát kedvelő vendégek.

Olvasóink írták

  • 2. kukori 2011. július 19. 13:43
    „Gratulálok a szervezőknek és a fellépőknek egyaránt!!!Végre valami kis szórakozási lehetőség a tétieknek!!!
    Sajnos a fiatalokra senki sem gondol!!!!Mikor lesz olyan rendezvény ami egy fiatalt is érdekel?!!!
    Már a Rockfesztivált sem rendezték meg az idén!!!A fiatalok a szomszéd falukba járnak szórakozni,péntek szombat esténként úgy néz ki Tét,mint egy kihalt falu!!!!Ébresztő,illetékesek!!!A fiatalok egy idő után megúnják,hogy itt nincs semmi,és nem fognak megmaradni ebben a "kedves kis városban"!!!!!!”
  • 1. akela4 2011. július 18. 13:53
    „A kisváros életébe jelentős esemény sikerének örvendhetünk, aminek elérésében munkálkodóknak és a fellépőknek csak köszönettel és megbecsüléssel tartozunk.
    Gratulálok az érintetteknek!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

I. Károlyházi Tuning és Rock Fesztivál

A hétvégén rendezték Károlyházán, az I. Károlyházi Tuning és Rock Fesztivált. Tovább olvasom