Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 11°C | 21°C Még több cikk.

Segítségkérés a Pápai Nagytemplom megújulásához

Pápaváros és a Szent István Egyházközség, levélben kért pénzügyi segítséget Balog Zoltán minisztertől a Nagytemplom tetőszerkezetének további felújításához,amely a Dunántúl,és a veszprémi érsekség legnagyobb temploma.
Mint ismeretes, ez év nyarán a templom tetejének egy része megújult, a munkálatok során kicserélték a gerendákat, szarufákat, és új cserépfedést raktak fel. A beruházás 47 millió forintba került, a költségeket a Veszprémi Érsekség és az egyházközség finanszírozta. A folytatás mindenképpen indokolt volna, nemcsak a város egyik jelképének megóvása érdekében, hanem azért is, mert a Fő tér felújításának befejezése után már csak nagyon körülményesen lehetne az új burkolat rongálódása nélkül a munkákat elvégezni. Ráadásul a felemás tető nem is nyújt szép látványt. Az egyháznak egyelőre elfogytak a forrásai, a város pedig – bár a templom felújítását fontosnak tartja – nem tudja pénzzel segíteni a beruházást. Pénzzel nem, de összefogással és együttműködéssel igen. Ezt igazolja az a levél, melyet dr. Áldozó Tamás polgármester és dr. Mail József apát, plébános aláírásával küldtek el Balog Zoltán miniszternek, arra kérve az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy nyújtson segítséget a pénzügyi források megteremtéséhez.


Az egyházközség már részletes árajánlattal is rendelkezik a felújítási munkák folytatására, ezt is csatolták a levélhez. Ebben szerepel, hogy 640 m2 további tetőcserére van szükség, ami hozzávetőleg 60 millió forintba kerül - az anyag már rendelkezésre áll -, a toronysisakok javítása és a homlokzati kőelemek rekonstrukciója pedig további 120 millió forint költséget jelent. Ennek a 180 millió forintos forrásnak a biztosítását kérik a levélben a minisztertől.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

40 éves osztálytalálkozó a máriakálnoki általános iskolában

A máriakálnoki általános iskola 1972-ben végzett tanulói 40 éves osztálytalálkozójukat tartották. Tovább olvasom